Se köszönöm, se tisztességes címzés – kiakadt, csak papírmasé mását delegálta az átadás-átvételre az agárdi fürdő távozó igazgatója

Se köszönöm, se tisztességes címzés – kiakadt, csak papírmasé mását delegálta az átadás-átvételre az agárdi fürdő távozó igazgatója
Kovacsics Imre kartonbábuja az agárdi fürdő igazgatói irodájában – Fotó: Eötvös Pál Árpád / Facebook

„Tisztelt Címzett” – így kezdődik az a levél, aminek eredményeként Kovacsics Imre, az agárdi gyógyfürdő 18,5 év után leváltott igazgatója úgy döntött, hogy a túlzott együttműködés helyett december elsejére kollégáival kipakolják a dolgaikat, maga helyett pedig a kartonpapír mását hagyta ott az irodájában a fürdő 2025. december elsejétől esedékes átadás-átvételére.

Döntése nagy médiafelhajtást hozott, erre számított is. „Nem meglepő ez, ha az ember egy ilyen geggel” távozik, mondta Kovacsics Imre, akit telefonon értünk utol. Hogy mi és miért történt, annak történetét távolról, 18 és fél évvel ezelőttről kezdte, amikor is, még a győri fürdő vezetőjeként megkérték, hogy vegye át a „csődben lévő települést is csődbe vivő fürdőjüket.” Kovacsics átvette az emlékezete szerint akkor 1,1 milliárdos adósságállományú fürdőt, pozícióját menedzsment szerződéssel kezdte meg.

Az agárdi fürdő élén 18 és fél évet töltött, ebből először 8 év után írtak ki pályázatot a pozíciójára, amit akkor ő nyert el. Munkája alatt vissza tudták fizetni a teljes hitelösszeget, és szinte megduplázták a fürdő vagyonát, még távozása előtt is átadtak egy 700 millió forintos szaunaberuházást. „Október végén a háromnegyed éves beszámolómat 12-ből 12 igennel fogadták el” – mondta még Kovacsics Imre.

A leköszönő fürdőigazgató szerződését ötévente kellett meghosszabbítani, utoljára fél évvel ezelőtt járt le, ami után azonban nem hosszabbították meg azt automatikusan öt évvel, hanem helyette az új gárdonyi vezetés kiírt egy pályázatot. „Nem találtak senkit, de az én szerződésemet fél évvel meghosszabbították, hogy segítsek, amíg találnak valakit” – részletezte a távozó igazgató. A fürdő új vezetőjét, Bársony Pétert egy november 6-i szavazáson választották meg, személyét a távozó igazgató egyébként kritikusnak, összeférhetetlennek érzi, mondván Bársony jelenleg is fideszes képviselő Velencén. Ugyanakkor Bársony sem tapasztalatlan, ő a Velence Resort & Spa szálloda- és fürdőigazgatója.

Kovacsics Imre a november 6-i szavazás után hetekig nem kapott értesítést, sem levelet a fürdőt tulajdonló önkormányzattól, majd „26-án vagy 27-én kaptunk egy olyat, hogy tisztelt címzett. Nem vezérigazgató úr vagy a nevem, hanem címzett. Az állt benne, hogy ezeket a papírokat szeretnénk, ha összekészítenénk a december elsejétől esedékes átadás-átvételre. De az én megbízatásom november 30-én járt le, ezt mindenki tudta, ahogy azt is, mert erről szóltam már a pályázati anyagomban is és a testület előtti beszámolóban is, hogy a közvetlenül velem dolgozók, a menedzsmentem is fel fog állni, ha ide másik vezetés jön.”

A város független polgármestere aztán december elsején írt arról a Facebookon, hogy új korszak kezdődik a fürdőben: Bársony Pétert nevezték ki igazgatónak, és arról is említett pár gondolatot, milyen problémái voltak a korábbi vezetővel. Itt sorolta fel, hogy „havi 2 millió forint/hó fizetéséért és 250.000 forint/hó költségátalányért cserébe hetente csak néhány órát töltött a fürdőben, ami a továbbiakban megengedhetetlen és látható, hogy a fejlődés szempontjából nem volt elegendő.”

Egy nappal később már arról számolt be, hogy a korábbi igazgató csak a kartonpapírmását hagyta ott az irodában, ő nem volt ott az átadás-átvételnél, és sérelmezte, hogy „az asztalon egy három(!) oldalas átadás-átvételi dokumentum és egy belépőkártya volt. Az összes irodát teljesen kiürítették, az irodai számítógépek egy része nem fellelhető (…)”.

Kovacsics Imre erre azt mondta, hogy a kért papírokat a kollégái összekészítették, ott hagyták, az átadás-átvételi dokumentumot pluszban hagyta ott, hogy a folyó ügyekről legyen tudomása az igazgatónak. A hiányzó számítógépeket egyébként – három-négy darabot és pár mobiltelefont is – kérésre, piaci alapon értékesítették azoknak a kollégáknak, akik szerették volna privát okból megvásárolni az eszközöket – magyarázta.

„A mai világban ezek a nem odafigyelések nagyon rosszul esnek az embernek” – ezzel indokolta a távozó igazgató a kartonpapírfigurát, és a távozás módját.

Nemcsak a „tisztelt címzett” esett neki rosszul, hanem az is, hogy a szaunaberuházás átadására sem ment el az önkormányzati vezetés, és sérelmezte azt is, hogy hetekig senki sem lépett vele kapcsolatba, pedig tudták, hogy november 30-ig tart a megbízása.

Emellett úgy gondolja, 18 és fél év után

„legalább minimum annyit megérdemeltünk volna, hogy köszönöm. Korábban a marketing osztály szórakozott ezzel a bábuval, hogy amikor éppen nem voltam ott, akkor kirakták, hogy ott legyek velük. Itt mindig poénkodtak ezzel a kirakott Kovacsics Imrével. Én meg úgy gondoltam, hogy ha nem 18 és fél év után annyit nem érdemlek meg a városvezetéstől, hogy idejöjjenek az új igazgatóval közösen, személyesen, pedig volt rá három hetük, és azt mondják, hogy segítsem akkor az átadás-átvételt az utolsó hetekben, meg hogy köszönjük, akkor úgy döntöttem, én is így búcsúzom el tőlük. Hát, rosszulesik”.

Erre a távozó igazgató a Telexnek azt mondta, hogy bár nem volt szándékában visszamenni, fájó helyszín számára korábbi irodája, de ha kell, elhozza a bábut.

Kerestük a váltásban érintett új igazgatót, Bársony Pétert is, aki emailben ígért választ kérdéseinkre.

A Velencei-tó partján fekvő Gárdonyban tizennyolc év után váltották le a város addigi fideszes polgármesterét, Tóth Istvánt. Az átmeneti, tavaly júniustól októberig tartó időszakban a fideszes exvezetés még jelentős tételeket szórt ki az önkormányzati kasszából, majd aztán októbertől átvette a polgármesteri széket Eötvös Pál Árpád, a VITE (A Velencei-tó Információs Társadalmáért Egyesület) színeiben.

Az új polgármester egyik intézkedéseként változást szeretett volna látni a fürdő élén, ezért idén kiírtak egy új, nyilvános pályázatot a pozícióra, tekintettel arra, hogy a 2007 óta igazgató Kovacsics Imre megbízatása november 30-án lejárt. A pályázat végén a képviselő-testület nagy többséggel a váltás mellett döntött, és december 1-jével Bársony Pétert nevezték ki az Agárdi Gyógy- és Termálfürdő új igazgatójának, aki egyébként a Velencei-tónál lévő másik fürdőt, a Velence Resort & Spa szálloda- és fürdőkomplexumot is vezeti.

Eötvös egy korábbi Facebook-posztjában hosszabban írt a fürdő előző igazgatójáról, aki valódi álláshalmozó volt. Kovacsics az agárdi munkája mellett 2003 óta többségi tulajdonosa és ügyvezetője a győri fürdőnek, 2008 óta tulajdonosa és ügyvezetője a Spa Hungary Holding Zrt.-nek, valamint hosszabb-rövidebb ideig vezetője volt a tatabányai élménystrandnak, a gyulai várfürdőnek, a gyomaendrődi, bábolnai, makói, hévízi fürdőknek, és emellett a Magyar Asztalitenisz Szövetség elnöke is.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!
További élő árfolyamok!