A püspöki kar új elnöke: A pap a szószékről nem politizálhat, de a család és a béke mellett kiállhat

Székely Jánost tavaly szeptemberben választották meg a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia elnökének, megkereséseink után végül decemberben vállalta, hogy interjút ad nekünk, de kizárólag írásban. Az elküldött, viszont meg nem válaszolt kérdéseink között szerepelt az egyházi gyermekbántalmazások helyzete, az, hogy hogyan hat a Vatikánban Ferenc pápa által indított szinódus a magyar egyházra, ahogy az is, hogy mit gondol arról, hogy papok jelennek meg a Fidesz pártpolitikai rendezvényein. Kérdeztük, de szintén nem kaptunk választ arra, hogy mit gondol elődje, Veres András azon mondatáról, hogy „választások előtt eljönnek hozzánk, és mi ugyanúgy fogadjuk a kormányon lévő pártokat és az ellenzékieket”, illetve ő találkozott-e már bármelyik oldalról politikusokkal.

Migránsellenességről és xenofób mondatokról, az óvodákban a keresztény kultúrán alapuló értékrend közvetítéséről, a Szőlő utcáról és az ott élő gyerekek bűnözőnek titulálásáról, a gyermekotthonok helyzetéről is kérdeztük Székely Jánost, de ezekre sem kaptunk választ. Ezt később azzal indokolta, hogy aktuálpolitikai kérdésekben nem kíván állást foglalni. Meglátásuk szerint az interjú így is elég bőséges terjedelmű. Az MKPK „A szeretet üzenete” címet adta az interjúnak, amiben változtatás nélkül közöljük Székely János írásban adott válaszait.

A keresztény üzenet, a szeretet és a remény üzenete az emberiség legnagyobb kincse. Nagy ajándék és még nagyobb felelősség, hogy ennek a kincsnek lehetek közvetítője. Fontosnak tartom, hogy az egyházunk hangsúlyos társadalmi kérdésekben megszólaltassa ezt az üzenetet, segítse a társadalmat a hiteles értékek melletti elköteleződésben. Fontos feladatomnak tartom a kapcsolatok felvételét, erősítését a szomszédos országok püspöki konferenciáival. Fontosnak tartom, hogy egyházunk kitüntetett szeretettel forduljon a szegény, a sérült, az idős, a rászoruló felé.

Az egész emberiséget tekintve a hívők aránya nem csökken, hanem növekszik. A Pew Research Center becslése szerint jelenleg a teljesen vallástalanok aránya a Föld egész népességében kb. 16 százalék, és ez az arány 40 év múlva – ha a jelenlegi trendek folytatódnak – kb. 13 százalékra fog csökkenni. Mi ennek az oka? Egyrészt a hívő embereknek világszerte jóval több gyermeke születik, mint a nem hívőknek. Ez így van a legszegényebbek körében, de a középosztálybeliek és a legnagyobb jómódban élők körében is. Másrészt nagyon sok a megtérés. Hiteles hívő közösségekbe nagyon sokan lépnek be évről évre. Az ember javíthatatlanul vallásos. Ezt diktálja a feje és a szíve is.

Az érteleme azt diktálja, hogy ennek az ámulatba ejtően szép és értelmes világnak kell, hogy legyen elégséges oka. Nem a semmiből, nem véletlenül keletkezett. A szíve pedig azt diktálja, hogy a szépség, a személy vagy a szeretet nem csak evolúciós melléktermékek, nem érzéki csalódások, nem pusztán túlélési stratégiák eredményei, hanem a valóság legfontosabb részei: az élet igazi tartalma és célja. Elsősorban tehát a nyugati kultúrkörben, különösen is Európában jellemző az elvallástalanodás. Ez a jelenség a nyugati kultúra válságának egyik tünete.

A vasárnaponként templomba járók száma valóban jelentősen csökkent az elmúlt évtizedekben. Ugyanakkor a hit iránti érdeklődés, az élet mélyebb értelmének keresése nem tűnt el az emberek szívéből.

Úgy gondolom, hogy nem annyira a kereszténység van válságban a nyugati világban, sokkal inkább maga az ember. Egyre kevesebb házasság kötődik. Nagyon sok modern ember nem is igen érti, mi abban a szép, hogy az egész életét feltételek nélkül és nagylelkűen odaajándékozza valakinek. Mintha ez az emberi nagyság már hiányozna belőle, hogy képes legyen és akarja az egész életét odaadni. A nyugati kultúrkörben egyre kevesebb gyermek születik. A gyermekvállalás elsősorban nem pénz kérdése. Nagymamáink és dédmamáink sokkal nagyobb szegénységben sokkal több gyermeknek adtak életet. A gyermekvállalás szív kérdése. Nem egyszerűen a vallás, hanem egyes alapvető emberi értékek inogtak meg, gyengültek meg a nyugati világban.

Ennek a kulturális elbizonytalanodásnak része a magyar társadalom és benne az egyház is. Az egyházban nagy problémát jelent a hit meggyengülése aminek következtében a hiteles keresztény élet is egyre ritkább. Kevés az olyan család, ahol magától értetődő dolog a hűség, a gyermekáldás nagylelkű elfogadása, a családi imádság. Kevés az olyan fiatal, aki a hite szerint is akar élni, aki őrzi a házasság előtti tisztaságát, aki bátran megvallja a hitét, aki nem elsősorban önmagának akar élni, hanem úgy, hogy szebb legyen általa a világ. Ez a meggyengülés azután érezhető a papok, szerzetesek életében is. Sok pap és szerzetes kerül benső válságba, egyesek pótcselekvésekbe menekülnek, sokukban kihúny az eredeti hit és lelkesedés, az első szeretet.

A vallástól való eltávolodásnak nagyon mély gyökerei vannak. XVI. Benedek pápa az egyik okként „az ész önkényes önkorlátozását” jelölte meg. A felvilágosult modern ember azt gondolja, hogy csak azok a komolyan veendő igazságok, amelyeket természettudományos módszerekkel igazolni lehet. A többi állítás – mint a filozófia, az erkölcs vagy a vallás igazságai – ezek csak egyéni vélemények, érzelmek, mítosz. Nem tilos, a sekrestyében szabad, de a társadalom nyilvános helyein, mint a tudomány, az egyetemek világa, a parlamentek, a közélet, a közbeszéd, ezeken a helyeken semmi keresnivalójuk nincs. A modern nyugati ember megfeledkezik arról, hogy pl. a Mozart Requiem szépsége semmilyen tudományos módszerrel nem megközelíthető, mégis valóság. A szeretet nem kimutatható egy ember véréből, nem lemérhető, mégis valóság. Sőt a valóságnak ezek a legfontosabb rétegei.

A vallástól való eltávolodás másik oka XVI. Benedek pápa nagyszerű elemzése szerint a szabadság fogalmának félreértése. A modern ember azt gondolja, hogy a szabadság lényege az, hogy bármit, amit elgondolok, amit szeretnék – ha másnak nem ártok vele – mindenféle külső korlátozás nélkül megtehessem. Ezzel a szabadság fogalommal három súlyos probléma merül fel. Az első az, hogy sok ember, sok egymástól eltérő szubjektív életterv és szándék létezik. Ezeket valahogyan össze kellene hangolni, ha harmonikus társadalomban szeretnénk élni. Ehhez pedig szükség lenne egy objektív mércére, támpontra.

A másik nehézség az, hogy nemcsak szubjektív szabadságok léteznek, hanem létezik a rajtunk kívül álló objektív világ is. Az emberi szabadságoknak bele kellene illeszkednie abba a gyönyörű, objektív harmóniába, ami ott van a külvilágban, az atomokban, a galaxisokban, a sejtjeinkben, a szellemünkben. Az ökológiai katasztrófa egyre fenyegetőbb réme arra figyelmezteti a modern embert, hogy a világnak, benne a Föld bioszférájának vannak kőkemény, objektív törvényei és korlátai. Vagy megtanulunk alázatosan ebbe a harmóniába belesimulva élni, vagy önmagunkat fogjuk elpusztítani. A harmadik nehézség pedig az, hogy az ember lényege szerint társas lény, szeretetre született. Akkor lesz boldog, ha szeret, ha odaadja az életét, ha kötődik másokhoz. A szabadság igazi beteljesedése nem a korlát nélküliség, nem a pillanatnyi önkény, hanem a jó akarása, a szeretetben való önátadás.

Ezek a nyugat elvallástalanodásának mély okai. Természetesen a hétköznapi ember mindezt nem gondolja végig, inkább csak sodródik az általános, vallástól eltávolodó hangulattal.

A gyermek óriási ajándék, öröm forrása, hatalmas kincs a szülei és az egész társadalom számára is. Magától értetődő, hogy a társadalom minden helyes eszközt meg kell hogy adjon a terméketlenséggel küzdő párok számára.

Fontos azonban nemcsak a szülők vágyát, hanem mindenekelőtt a születendő gyermek jogait tiszteletben tartani. A megfogant kicsi, védtelen, ártatlan emberi lénynek a legelső joga az élethez való jog. Az emberi élet nyilvánvalóan, a tudomány által is elismerten, a fogantatással kezdődik. A fogantatás után nem történik sehol olyan minőségi változás, amely feljogosítana arra, hogy éppen innentől kezdve tekintsük emberi lénynek a kicsi, megfogant, védtelen és ártatlan emberi lényt. Elfogadhatatlannak tartjuk megfogant, kicsi emberi életek lefagyasztását, szelektálását, orvosi vagy egyéb célra való felhasználását.

„A gyermeknek joga van ahhoz, hogy házasságon belül foganjon, ott hordják ki, ott jöjjön a világra, és ott nevelődjön fel” – írta Szent II. János Pál pápa. Ferenc pápa pedig így nyilatkozott: „Jóllehet helyes dolog a gyermekáldás jogos vágyát segíteni és támogatni a tudomány legkorszerűbb ismereteivel és a termékenységet előmozdító technológiákkal, ugyanakkor helytelen lombik eljárással embriókat létrehozni, amelyeket aztán megsemmisítenek, továbbá helytelen ivarsejtekkel kereskedni, vagy igénybe venni a béranyaság gyakorlatát. A számtalan lefagyasztott embrió helyzetét az emberiség nem hagyhatja figyelmen kívül.... Az emberi élet szent és sérthetetlen… Határozottan el kell utasítani minden támadást az emberi élet ellen, különösen is az ártatlan és védtelen élet ellen… Szükséges emlékeztetnünk arra, hogy a gyermeknek joga van családban felnőni, ahol édesapja és édesanyja olyan légkört teremtenek, melyben a gyermek érzelmi kibontakozása biztosítva van.”

A petesejt donáció – más országok tapasztalata szerint, ahol ezt bevezették, – szélesre nyitja az utat a béranyaság, a gyermek „rendelésre” való megszerzése, vagy az azonosnemű párok gyermekhez jutása előtt. A petesejtek kinyerése fájdalmas és komoly egészségügyi kockázattal járó eljárás, szignifikánsan növeli a rákos megbetegedés esélyét. Általában anyagi gondokkal küzdő nők vállalják.

Nagyon sok pár számára jelent megoldást a termékenységet természetes módon helyreállító (RRM) orvoslás (pl. a NaPro technológia), amely hazánkban is elérhető. A módszer a meddőség okainak megszüntetését, a termékenység helyreállítását célozza meg és sikerességi mutatói sem rosszabbak a mesterséges megtermékenyítés eredményességi mutatóinál.

2025 tavaszán történt egy rövid megbeszélés a történelmi egyházak és a kormány képviselői között, ahol a történelmi egyházak sorban elmondták a maguk meggyőződését a témával kapcsolatban.

A petesejt donáció célja a mesterséges megtermékenyítés, amely eljárás során mindig sok petesejtet termékenyítenek meg, és a fölös számú megtermékenyült kis emberi életet lefagyasztják, megsemmisítik, vagy felhasználják.

Ismerek olyan fiatal lányt, aki nagyon erősen lázadt a szülei vallásossága ellen, nem akart templomba járni. Azonban, amikor felvetettem neki, hogy egy hátrányos helyzetű gyermekekkel foglalkozó tanodában segíthetne a gyerekek korrepetálásában, azonnal igent mondott. Éveken át rendszeresen járt le a cigánysoron levő tanodába. A gyerekek kitörő örömmel fogadták a kis gimnazista segítőjüket. A fiatalt ez hozta vissza a hithez: látta, hogy az egyház mennyi pozitív dolgot tesz, látta, hogy a kereszténység nem csak szép szavak, hanem valóság. Ismerek olyan fiatalt, aki maga szervez ifjúsági lelki napokat, imacsoportot, városmissziós alkalmakat. A fiatalok igazi kihívásokra várnak, és ha ilyennel találkoznak, akkor nyílik a szívük, döntenek mellette.

Úgy gondolom, hogy a világunk az utóbbi években elkezdett átalakulni egy egypólusú világból, ahol az Egyesült Államok volt a világ megkérdőjelezhetetlenül legerősebb nagyhatalma, több pólusú világgá. Ez pedig, tragikus módon, új konfliktusokkal jár. A nagyhatalmak igyekeznek a befolyási övezetüket uralni, kiterjeszteni. Ennek lehetünk tanúi Ukrajnában, de a Tajvan vagy a Venezuela körüli feszültség esetében is.

A nagyhatalmak közötti versengés, és különösen is a fegyveres konfliktusok tragikus következményekkel járnak az egész emberiségre nézve. Az egyház hisz annak az álomnak a megvalósíthatóságában, amelyről így ír a Biblia: „Kardjaikból ekevasat kovácsolnak, lándzsáikból pedig szőlőmetsző késeket. Nemzet nemzet ellen kardot nem emel, és nem készülnek többé háborúra.” (Iz 2,4).

A háború fenyegetése ott lebeg az emberiség feje felett. Ferenc pápa egyenesen azt mondta, hogy a harmadik világháború már elkezdődött, csak darabokban folyik. A kereszténység minden rendelkezésére álló eszközzel a béke megőrzését, a béke megteremtését igyekszik előmozdítani.

A katolikus egyház pártpolitikában nem vesz részt. A papjaink nem lehetnek politikai szervezetek tagjai, a szószékről nem hangozhat el pártpolitikai indíttatású üzenet. Ugyanakkor fontos emberi értékek mellett szót emelünk. Ilyenek a család, az emberi élet védelme a fogantatástól a természetes halálig, a béke, a lelkiismereti szabadság, a szegények iránti szolidaritás.

Egy pap vagy püspök nem csak egyházi személy, hanem állampolgár is, akinek joga van szabadon véleményt nyilvánítani társadalmat érintő kérdésekben. Talán nem a legszerencsésebb, ha ezt kamerák előtt teszi. A pap, bár a pártpolitikában nem vehet aktívan részt, de kiállhat fontos értékek mellett, mint a család, az élet védelme, a szegények iránti szolidaritás, a béke, a társadalmi párbeszéd etikus volta stb.

A katolikus egyház széles körben fogalmazott meg fenntartásokat az azonosnemű párok megáldásával kapcsolatban: a teljes afrikai egyház elutasította ezt a gyakorlatot, de hasonlóan nyilatkozott a lengyel, a magyar, a kazahsztáni, az ukrán püspöki konferencia is és számos egyházmegye.

Az azonosnemű iránti vonzalom kialakulásának sokfajta és összetett okai vannak. Az egyház nem tekinti bűnnek az ilyen vonzalmat. Az ilyen vonzalommal élő személy ugyanolyan emberi méltósággal rendelkezik, mint bárki más. Helytelen dolog az ő kirekesztése, megbélyegzése. Ugyanakkor a számára igazi, hiteles kibontakozást jelentő út nem ennek a vonzalomnak testi kapcsolatban való megélése, hanem a kivezető út megtalálása.

Nagyon javaslom mindenkinek elolvasni Joseph Nicolosi, Healing Homosexuality c. könyvét, amely több azonosnemű iránt vonzalmat érző személy drámai és egyben katartikus útját mutatja be a heteroszexális kapcsolat irányába. Az igazi segítség, az igazi áldás az azonosnemű iránt vonzalmat érző személy irányában pontosan ez, ha egy ilyen úton adunk a számára segítséget.

Magyarország lakosságának kb. 8-10 százaléka roma. Nem képzelhető el szép és élhető jövő, ha nem tanulunk meg egymást segítve, egymás jogait tiszteletben tartva testvérként élni ebben a közös hazában. A romák felzárkózásának három fő oszlopa van: az oktatás, a munkahely és a szív. Égetően fontos volna minőségi oktatást és a romák számára elérhető munkalehetőségeket vinni az ország leghátrányosabb régióiba is. A felzárkózás folyamatában a legfontosabb hajtóerő a szív, a hit.

Ezen a területen tud nagyon sokat adni a kereszténység, az egyházak jelenléte. A katolikus egyház országszerte 95 tanodában és nyitott házban ad hátrányos helyzetű gyermekek számára családias légkörben tanulási és sportolási lehetőséget, hátrányos helyzetű családok számára jogi és életvezetési tanácsadást, segítséget a munkahelykeresésben, tisztálkodási és mosási lehetőséget, rászorulóknak élelmet, mindenekelőtt pedig szerető, befogadó közösséget és a hit erejét.

Egy társadalom legalapvetőbb feladatai közé tartozik a gyermekek számára a lehető legjobb oktatást és nevelést biztosítani. Minden erőfeszítést meg kell tenni azért, hogy a legszegényebb családok gyermekei is minőségi oktatáshoz jussanak.

A hátrányos és a halmozottan hátrányos gyermekek aránya Magyarországon vármegyénként nagy eltéréseket mutat. Amíg például Győr-Moson-Sopron Vármegyében 1,3 százalék az arányuk (az általános iskolás gyermekeket tekintve), addig Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegyében 32,4 százalék, Borsod-Abaúj-Zemplén vármegyében pedig 34,8. Országos átlagban a tankerületi fenntartású (azaz állami) általános iskolákban a hátrányos és a halmozottan hátrányos gyermekek aránya 13,1 százalék, a római katolikus egyházmegyék által fenntartott iskolákban 9,1, a görögkatolikus egyház iskoláiban 14,1, a baptisták iskoláiban 20,8, a református iskolákban 7,3, az evangélikus iskolákban 2,9, a szerzetesi iskolákban 3,2. Azon iskolák aránya, ahol egyetlen hátrányos helyzetű gyermek sem tanul a tankerületi iskolák esetében 61 százalék, a katolikus egyházmegyék által fenntartott iskolákban 69,7. Miskolcon például kb. 10 százalék a hátrányos helyzetű gyermekek aránya. A városban 3 olyan állami (tankerületi) fenntartású iskola is van, ahol nincs hátrányos helyzetű gyermek, és 3 olyan állami iskola is van, ahol pedig az arányuk 50 százalék feletti.

A számokon túllépve természetesen helytelen az, ha egy egyházi iskola alapításának (vagy egyházi átvételnek) a legfőbb célja az, hogy egy hátrányos helyzetű gyermekektől mentes iskolát hozzanak létre. Ilyen célú átvételt az egyházaknak nem volna szabad kezdeményezni, az állami szerveknek pedig nem volna szabad engedélyezni. Ahhoz azonban, hogy ez az alapelv minden család számára valóban elfogadható legyen, az szükséges, hogy az iskoláinkban a nevelés hatékonyan, nyugodt körülmények között tudjon folyni. Lényeges volna, hogy a leghátrányosabb helyzetű családok is törekedjenek a lehető legjobb iskolába íratni a gyermekeiket, ezek az iskolák pedig örömmel befogadják őket, és segítsék a tanulmányaikat.

Hadd idézzem fel a nyíregyházi Huszár telepi iskola történetét. A Huszár (vagy régi nevén Guszev) telep Nyíregyháza erősen szegregált városrésze, 2003-ban a lakók 85 százaléka vallotta magát romának, a telepen ekkoriban egyetlen felsőfokú végzettséggel rendelkező személy sem lakott. A Huszár telepi iskolát az Esélyt a Hátrányos Helyzetű Gyerekeknek Alapítvány nyomására a Nyíregyházi Önkormányzat 2007-ben bezáratta, a 103 – többségében hátrányos helyzetű – gyerekeket 6 kijelölt iskolában osztotta szét. A szétosztott gyerekeket többnyire nem fogadták szívesen a kijelölt iskolák, a gyerekek pedig nemigen bírták az új iskoláik magasabb tanulmányi követelményeit. A következő tanévben igen sokan lemorzsolódtak (osztályt kellett ismételniük, iskolaelhagyók vagy magántanulók lettek), főként a felsősök.

2011-ben a Huszár telepi iskolát újraalapította a Görögkatolikus Egyház. Az új iskola (Sója Miklós Görögkatolikus Óvoda és Általános Iskola) alapelve, hogy nem a gyerekeket akarja az iskolához alakítani, hanem az iskolát alakítja és teszi otthonossá a gyerekek számára. Az iskola diákjai kiemelkedően teljesítenek a sport (atlétika, futball, ökölvívás) és a művészetek (hangszeres zene, néptánc, képzőművészet, előadó művészet, modern tánc) területén. Minden gyermeket egyéni fejlesztési terv alapján segítenek a tanulásban. Az nyolcadikat elvégzett diákok nagy része sikeresen tovább tanul. Vagyis ez a „szegregált” iskola integrál, segíti a gyermekek felzárkózását, kibontakozását.

A magyar helyzet jó kezelésének a kulcsa elsősorban a minőségi oktatás biztosítása a leghátrányosabb helyzetű gyermekek számára, a leszakadó térségekben is. Ehhez kellenek anyagi plusz források, kellenek elkötelezett és tehetséges tanárok, kellenek olyan szülők, akik együttműködnek az iskolával, akik értékelik a tudást és őszintén támogatják a gyermekük tanulmányait.

A demokratikus államberendezkedés egyik hátulütője, hogy polarizálja a társadalmat, különösen is a választási években. Így van ez más demokráciákban is. Nagyon fontos volna kerülni az alaptalan hangulatkeltést, a rágalmazást, és megőrizni a szeretet, az igazság, a másik ember iránti tisztelet értékeit. Az egyház abban tehet sokat, hogy segíti az érdemi párbeszédet, teret ad az objektív, fontos társadalmi kérdésekről szóló eszmecserének.

Hála van bennem a Teremtő Isten iránt, amiért egy gyönyörű világot alkotott, szeretetre teremtett minket. Hála van bennem, hogy ismerhetem Őt, Benne élhetek. Hálás vagyok az élő keresztény közösségeinkért, a hivatásukat nagy odaadással végző papjainkért és szerzeteseinkért, a hitben és szeretetben élő családjainkért.

Ezt a közösséget, valamint nemzetünket és az emberiséget szeretném szolgálni – képességeim és lehetőségeim szerint – minden erőmmel. Szeretnék nap mint nap a Szeretet Forrásából meríteni: az imádságban, a Biblia és a szentségek forrásaihoz járulva. Szeretnék minél több jót tenni, elsősorban is a szenvedő, rászoruló emberek felé. Ezzel a derűvel indulok neki az Új Esztendőnek.