Komjáthi Imre: Nem hangzott el, hogy mi a helyzet Samsung vármegyében

Bullshitbingót indított Komjáthi Imre Orbán Viktor felszólalása alatt. Tizenhétszer hangzott el Brüsszel és harminckétszer Ukrajna, ismertette az eredményt az MSZP elnöke. „Az nem hangzott el, hogy mi a helyzet Samsung vármegyében.”

„Miniszterelnök úr, vagy ön hazudott, vagy önnek hazudtak, vagy eltitkolták ön elől a tényeket”

– mondta a gödi Samsung ügyéről az MSZP politikusa, és arról beszélt, hogy más ellenzéki politikusokkal ellentétben ő nem csak addig foglalkozott az üggyel, amíg a sajtó beszámolt róla. Tavaly nyáron volt, aki a csónak végében táncikált, én meg felemeltem a hangomat a dolgozókért, szúrt oda Magyar Péternek az MSZP elnöke.

Felsorolta, hogy az elmúlt években milyen írásbeli kérdéseket és rendőrségi feljelentéseket tett a gödi Samsung ügyében, és milyen egyeztetéseken vett részt államtitkárokkal. Nehezményezte, hogy a fideszes képviselők leszavazták azokat a törvényjavaslatait, amelyek szerinte megoldást jelenthettek volna a problémára.

Komjáthi a felszólalása közben feltartott egy papírt, amelyen koreai nyelven az szerepel: „a gyárkapun belül már Korea van”. Ezt állítása szerint egy koreai vezérigazgató mondta, és jól tükrözi, hogy miként gondolkodnak a koreai cégvezetők Magyarországról a kormány támogatásával a hátuk mögött. „Értem, hogy Brüsszel, meg értem, hogy Ukrajna, de itt magyar emberek életéről van szó. Azt szeretnénk, hogy Magyarországon egészségben és biztonságban élhessenek a magyar emberek, magyar dolgozók.”

Fotó: Hevesi-Szabó Lujza / Telex
Fotó: Hevesi-Szabó Lujza / Telex
Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!
További élő árfolyamok!