Botka László: Nem tekinthetünk mintának egy olyan Oroszországot, amely háromszor foglalta el Magyarországot

Móra Ferenc Sándor
Móra Ferenc Sándor
Szegedi tudósító

Történelmi tapasztalataink miatt is elfogadhatatlan, hogy a magyar kormány most az agresszort, a putyini Oroszországot pártolja – jelentette ki ünnepi beszédében Botka László Szegeden.

A polgármester arról beszélt, hogy Szeged szabadságszerető népe nem tekinthet mintának egy olyan Oroszországot, amely háromszor foglalta el Magyarországot, 1849-ben, 1945-ben és 1956-ban.

Fotó: Móra Ferenc Sándor / Telex
Fotó: Móra Ferenc Sándor / Telex

A szegedi ünnepet most is a belvárosban, a Klauzál téren rendezték meg, mert a tér melletti kis utcában 1848. október elején Kossuth Lajos tartott a nemzetőrség soraiba önkéntes katonákat toborzó beszédet, amelynek híres kezdőmondata, „Szegednek népe, nemzetem büszkesége, szegény elárult hazám oszlopa!”, minden alkalommal elhangzik Kossuth szobra mellett március 15-én. Botka László most is idézte, és azt is hozzátette, hogy szerinte a szegediek a márciusi ifjak, a '48-as forradalom és szabadságharc eszmei örököseinek tartják magukat. Botka azt is kijelentette: Szeged ma is a szabadság bástyája, a Tisza fővárosa – ezt a közönség köréből többen megtapsolták.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!
További élő árfolyamok!