
Móra Ferenc Sándor
MVM: Az épülő gyárak áramellátásához minden megvan, ami csak kell
A kormány szándéka szerint továbbra is az atomerőmű és a napenergia lesz a hazai villamosenergia-termelés alapja, a szélenergia a háttérben marad.
Bőkezűen osztotta a pénzt a kormány Szeged adóbevételeiből
A Szegedi Járás 13 települése között a Versenyképes Járások Programban 500 millió forintot osztottak szét, aminek a nagy része a városban befolyó iparűzési adóból jött. A polgármesterek örülnek a...
Az öngyilkosságot mi követjük el azzal, hogy ezt a működő rendszert felborítjuk
Víz azért is kell a tájba, hogy fenntartsa a hűtéssel járó párolgást. A Vízválasztó Fesztiválon Báder László geográfus beszélt a természetes légkondicionálókról.
Roma diákoknak nyílik iskola, ahol érettségizhetnek, szakmát szerezhetnek vagy befejezhetik a...
Budapest és Miskolc után Hódmezővásárhelyen nyílik Kalyi Jag-iskola, ahol a hagyományos és felzárkóztató oktatás mellett keresett szakmákat is lehet tanulni.
2,5 milliárdos bevétel sem hozott elég nyereséget a szegedi Gabonakutatónál
Elbocsátások után most rendeznék a cég helyzetét. A magyar növénynemesítés egyik központja már százéves is elmúlt, de a mai napig fontos szerepe van az Alföldön sikerrel termeszthető, aszálytűrő...
Egy tapasztalt képviselőt és egy újoncot indíthat jövőre Szegeden a Fidesz
Még nem jelentették be, hogy kiket indít jövőre a Fidesz a parlamenti választáson. Arról is folyik a találgatás, hogy Szegeden most Kubatov Gábornak vagy Lázár Jánosnak nagyobb-e a befolyása.
Egyetlen éjszaka néhány órája elég volt ahhoz, hogy eltűnjön az idei baracktermés nagy része
A tavaszi fagyok miatt brutális a terméskiesés idén nyáron a Dél-Alföld leghíresebb őszibarackos vidékén, annyira kevés lett idén a termés, hogy a hagyományos Őszibarack-fesztivált szinte barack...
Itt már minden a Lőrincé, mondták Fábiánsebestyénen, ahol Várkonyi Andrea földeket vett
Fábiánsebestyénen nem mindenki örül annak, hogy Várkonyi Andrea földeket vesz a környéken, de szerintük ez semmin nem változtat.
Szegednek és Győrnek 200-200 millió forint kiesést okoz a Szerencsejáték-ügy
Június 11-én megszavazta a parlament a 2025-ös tavaszi adócsomagot, ami körülbelül 18 milliárdot vesz el az önkormányzatokról a Szerencsejáték Zrt. javára. Önkormányzatokat kérdeztünk arról, hol...
Hiányzott a strand az orosháziaknak, összefogtak, és szabadidejükben felújították a bezárt...
Húsz év pusztulás után orosházi vállalkozók támogatásával kétszáz önkéntes fél év alatt újította fel 100 milliós értékben az önkormányzati tulajdonú Gyopárosfürdőt. Már csak néhány napi munka és a...