
- Délelőtt 11 óra után Bayer Zsolt vezetésével indult el a Békemenet az Elvis Presley térről, majd megtelt a Margit híd.
- A Békemenet jelszava: Nem leszünk ukrán gyarmat. Voltak résztvevők, akik szerint ezt képletesen kell érteni.
- A Kossuth téren félórás csúszással kezdődött a rendezvény, bevárták a Békemenet elejét.
- Szijjártó Péter zsarolókról, háborús nyomásról beszélt a Kossuth téren, beszédét az ukrán csatakiáltásra utalva „Dicsőség Magyarországnak!” kiáltással zárta.
- Lázár János szerint a fideszesek vannak többen, de ennek a választás napján is így kell lennie. Magyar Péter szerinte kockázat, Orbán nehézsúlyú, a világ egyik legjobb válságkezelője.
- „Hallgass az eszedre, figyelj a zsebedre” – mondta, és még kokainos utalás is volt a beszédében.
- Orbán Viktor negyed háromkor kezdte el a beszédét, amiben azt hangsúlyozta, hogy április 12-én sorsot választ magának az ország, és magát ajánlotta az összegyűlteknek.
- A Nemzeti Menet Orbán Viktor beszéde alatt indult el a Deák térről a Hősök tere felé. A menetet műsor, virágszirmok és zene kísérte.
- Megtelt a Hősök tere, mire Magyar Péter a menet elején odaért. Közben még tömeg állt a Deák téren is, végig az Andrássy úton vonultak a Tisza Párt szimpatizánsai.
- Magyar Péter az 1848-as forradalomról beszélve azt mondta: a szabadságért újra és újra meg kell küzdeni.
- Beszédében összefoglalta a Tisza Párt legfontosabb választási ígéreteit, azt ígérte, hogy felszabadítja és egyesíti az országot, és azt is elmondta, mit nem akarnak: háborút. A kampány utolsó 28 napjára segítséget kért mindenkitől.
Ezt a közvetítést már lezártuk.
Ahogy halad a menet, az ablakokból, balkonokból integetnek az elvonulóknak, az egyik épületből a kinyomtatott Nemzeti dalt szórták ki a járdára.
A menet eleje az Oktogonhoz ért, végig nagyon sokan várják a menetet a járdán.

Gyűlik a nép negyedórával a Mi Hazánk rendezvényének kezdése előtt a belvárosi Pilvax közben. A színpad előtti 20-30 méter sűrű, a Pilvax hotel bejáratától a Petőfi utcáig tele a köz. Hátrébb ritkás a tömeg.
Mi Hazánk-zászlókat osztogatnak, nemzeti-radikális könyvárusok vannak a Pilvax köz szélein, például Raffay Ernő Ady Endre szabadkőműves kötődéseiről szóló könyvét is lehet kapni.



Nemzeti rock szól, egy ideig két lovon ülő huszár is állt a közben. Az emberek részben velük fotózkodtak, részben a Bűnvadászok furgonjával. Ez utóbbi előtt sor áll egy közös fotóért. A Facebook-oldalukat nemrég tiltotta le a Meta, ezért is hozták el a furgont.
Orbán beszéde után rögtön megindult a tömeg, az emberek az Alkotmány és a szomszédos utcákon folyamatosan hagyják el a rendezvényt. A körúton a Buda felé vezető sávban indult csak újra a forgalom, a másik továbbra is le van zárva. A 4-es, 6-os villamos sem közlekedik egyelőre, a Jászai Mari téri megállóban rengetegen várakoznak.
„Győr büszke önökre” – mondta Pintér Bence polgármester a délután kettő órakor kezdődő díszközgyűlésen, ahol a város legrangosabb díjait adták át.
Az időpont miatt kérdéses volt, hogy a Fidesz-frakcióból hányan vesznek részt az ünnepi ülésen. Végül úgy oldották meg, hogy a tizennégy fős frakciónak pontosan a fele, tehát hét képviselő részt vett a díszközgyűlésen, miközben a többiek valószínűsíthetően a Békemeneten vannak.

A szimbolikus, ünnepi ülésen három díszpolgári és ugyanennyi Pro Urbe-díjat adtak át. Győr díszpolgára lett Lukács Gyöngyi győri születésű, Kossuth-díjas magyar opera-énekesnő, Miklósy Lajos Sándor, a győri Ipartechnika Menedzser Kft. ügyvezető igazgatója, Győr-Moson-Sopron Prima-díjas év vállalkozója cím tulajdonosa, több alapítvány aktív szereplője, valamint posztumusz Szániel János, a Rába ETO futballklub volt elnöke, aki a Verebes-korszakban vezette a sportegyesületet. Pro Urbe-díjas lett posztumusz Kun András, Győr egykori alpolgármestere, dr. Fekete Mátyás oktató, turisztikai szakember és Papp Győző sportújságíró, több tucat helytörténeti könyv szerzője.
A Tisza Párt közvetítésén rendre drónfelvételeken mutatják meg, milyen sokan vannak a Nemzeti Meneten, annak ellenére, hogy a párt nem kapott engedélyt a drónhasználatra. Ahogy előre szóltak, a dróntilalmat nem veszik figyelembe, több drón is repked a menet felett, de egy körülbelül 100 méter magas monstrumot is felállítottak, onnan is készítenek felvételeket a menetről.
A párt szerint mondvacsinált kifogás miatt nem drónozhatnak március 15-én, ugyanúgy nyújtották be a kérelmet, mint október 23-án, és azt a választ kapták, hogy 30 napnál korábban kell kérni az engedélyt, holott jogszabály szerint legkorábban 30 nappal az esemény előtt lehet bejelenteni nyilvános rendezvényt.
Miközben a menet eleje már az Operaházat is elhagyta, a menet vége a Deák téren még el sem indult, de sokan várakoznak az indulásra a Madách téren is. A menet résztvevői az Andrássy úton sétálnak, az út két oldalán pedig szimpatizánsok állnak. Közben a Hősök terénél tartózkodók közül többen is arról írtak, hogy kezd megtelni a tér.

Rákay Philip további felemelő ünneplést, szép vasárnapot és biztonságos hazaérkezést kívánt mindenkinek. „Hajrá, Magyarország, hajrá, magyarok!” – búcsúzott a Békemenet közönségétől.


„Ma népünnepelünk, de holnap kilovagolunk”, folytatta a miniszterelnök. Az áprilisi választások után nem izgágákra, hanem higgadt, nyugodt, magabiztos vezetőkre van szükség. „Tiszta fej, hidegvér, stabil kéz, stratégiai nyugalom és tapasztalat”, ezekre van szükség Orbán szerint, ez szerinte csak náluk van meg. „Csak a Fidesz és a KDNP tudja megadni Magyarországnak azt a biztonságot, amire szükség van” – mondta a miniszterelnök.
Azzal zárta a beszédét, hogy tudni, hogy ez így van, az egy dolog, elmenni és szavazni, az egy másik. A győzelemért kell dolgozni majd a következő 28 napban, és akkor „fényes győzelmet aratunk”, olyan fényeset, hogy Brüsszel és Kijev csak pisloghat majd, ami után „szegény Tisza folyónk is visszanyerheti becsületét”.

Március 15-e a szabadság és a magyarság egységének az ünnepe, amikor magyarok milliói egyet mondanak, és egyet gondolnak a piros-fehér-zöld kokárdák és lobogók alatt Kézdivásárhelytől Sopronig, Clevelandtől Sepsiszentgyörgyig – mondta Sulyok Tamás köztársasági elnök vasárnap Kézdivásárhelyen, az 1848–49-es forradalom és szabadságharc évfordulója alkalmából rendezett ünnepségen az MTI tudósítása szerint.
A székelyföldi megemlékezésen elmondta, hogy Magyarország számára fontos minden külhonban élő magyar ember. Sulyok szerint a magyarság összetartozását annak lelki és kulturális kifejezése mellett jogi alapokon is rögzítette a 2011-es alaptörvény.
„Egyek vagyunk tehát lelki és közjogi értelemben is. Van és lehet állampolgársága és szavazati joga minden erdélyi, székely és csángó magyarnak”
– mondta a köztársasági elnök.
A Tisza-menet eleje az Operánál, rengetegen vannak, az Andrássy járdája is tele van. Amikor elhalad a menet eleje, a várakozók tapsolnak, örömködnek.

Orbán Viktor szerint nekik van egy saját útitervük: a Fidesz győz, marad béke és a rezsicsökkentés, erősek lesznek a családok, és azok is jól fognak járni, akik rájuk szavaztak.
A miniszterelnök arról beszélt, hogy el akarják venni a magyarok pénzét, először Brüsszelbe, majd Ukrajnába vinnék azt szerinte. „Nem elég nekik a mi pénzünk, még a gyerekeink és az unokáink pénzét is akarják.” Azt ígérte, hogy ameddig ő a miniszterelnök, addig nem hagyja, hogy kizsebeljék Magyarországot.
Orbán azt mondta, hogy a választáson meg kell újítani a „háborúellenes paktumot”, amit az előző választáson kötöttek a választókkal.
„A hárommillió szavazat nem a plafon lesz, hanem a küszöb.”
Szerinte történelmi győzelmet kell arassanak, mert a következő kormánynak történelmi lesz a feladata.

Április 12-én a magyarok döntenek. „Régi motoros vagyok”, mondja a miniszterelnök, emiatt tudja, hogy 28 nap múlva nehéz választás következik. Nemcsak parlamentre és kormányra szavazunk, „hanem sorsot választunk magunknak és az utánunk jövő magyaroknak”.
Válaszúthoz érkeztünk, mondta a miniszterelnök, szerinte ő is ilyen válaszút előtt állt 1989-ben, amikor hazaküldte a szovjeteket, és amikor miniszterelnökként nemet mondott a németeknek a migrációra.
Válaszút előtt áll most is, amikor nemet mond az ukránoknak. „Választanunk kell, ki alakítson kormányt, én vagy Zelenszkij. Kellő szerénységgel ajánlom magamat” – mondta a miniszterelnök.
Szerinte Magyarországot harapófogóba akarják szorítani két oldalról, Brüsszelből a pénzeinket, Ukrajnából az olajunkat akarják. „Azért akarnak kormányváltást Magyarországon, mert nem adjuk át nekik a kasszakulcsot” – mondta Ukrajnáról Orbán, majd azt mondta a közönségnek, „nem hagyjuk, hogy a nagy multik, Shellek és Ersték elvegyék a pénzeteket”.
Rövid visszaszámlálás után, pontban 14.30-kor elindult a Tisza Párt ünnepi menete az Andrássy úton, az ellenzéki párt összes vezető politikusa ott van, egy „Most vagy Soha!” feliratú molinót tartva sétálnak, az út két oldalán szimpatizánsok állnak, integetnek, tiszás plakátokat lobogtatnak.

„Elegünk van az állandósult veszélyekből, vágyunk az unalmas életre. De fájdalom, hogy most sem ez következik” – mondta a miniszterelnök. Szerinte megint embert próbáló idők következnek, háború közeleg, mert Brüsszel magára vette azt. „Brüsszel nem távol akarja tartani magától a bajt, hanem egyenesen belemasíroznak.” Szerinte olyan próbatétel előtt állnak, amit ő, a „vén csataló” sem látott még. Azt állította, hogy Brüsszel alig várja, hogy uniós jelű katonák induljanak Ukrajnába.
„Mi, magyarok ismerjük a háborút. A háborúban nem számít, hogy ki vagy, mire jutottál, mit értél el, a háborúban csak az számít, hogy jól fogod-e a gépfegyvert.” A miniszterelnök hosszan elmélkedett arról, hogy milyen egy háború, majd azt mondta: ők nem ilyen sorsot szánnak a gyerekeknek. „Ideje, hogy Brüsszel is megértse: a mi fiaink nem fognak Ukrajnáért meghalni.”


Ezután Orbán az ukrán–orosz háborúra és a közel-keleti konfliktusra terelte a szót, valamint a 2015-ös menekültválságról beszélt. „Irán kilencszer nagyobb, mint Szíria”, a térség 400 millió embert jelent, szerinte ez nagy kockázatot jelent a jelenlegi közel-keleti konfliktus fényében. Orbán szerint adjunk hálát, amiért nem engedte be a magyar kormány a menekülteket Magyarországra. „Amíg én vagyok a miniszterelnök, ez így is marad!”
És közben reng a föld az európai gazdaság alatt is, folytatta, egész iparágak szűntek meg, és a baj egyre csak nő. „Nekünk is nehéz négy évünk volt. Ez igazságtalan, mert jobbat érdemeltünk volna, igazságtalan, hogy nekünk kell megvédeni a hazánkat olyan dolgoktól, amiket mások okoztak.”
Sikerült megvédeni a munkahelyeket, a családokat, a rezsicsökkentést, nyugdíjasokat, megtettük, amit megkövetelt a haza, mondta a miniszterelnök.


A műsor valószínűleg hasonló lesz, mint a tavalyi október 23-i meneten: kosztümös figurák fognak majd jeleneteket előadni a történelmi korból, amit ünneplünk.
Magyar zászlót lobogtatva, sötétkék, kokárdával díszített bocskaiban Magyar Péter elindult a Deák téren, hogy a Tisza menetének az élére álljon. A Tisza elnöke YouTube-csatornájának élő közvetítésén azt látni, hogy az ellenzéki párt listavezetői is megérkeztek az Andrássy útra, egy magyar zászló mögött felsorakozott Rost Andrea, Radnai Márk alelnök, Kapitány István, Orbán Anita, Nagy Ervin, Velkey György László, Gajdos László és Bódis Kriszta is.
Az Andrássy úton néhány méterenként, nagy molinókon olvasható a 12 pont.
Nemcsak olvasható, hanem hallható is: Bárnai Péter színész ugyanis felolvasta, kihangosítva.
Orbán Viktor azt mondta, hogy ünnepeljük a Rákóczi-szabadságharcot, 1848-at és 1956-ot, amiket egytől egyik elvesztettünk, de „nem elment az eszünk, az ezeket a harcokat vívó a hatalmak már nincsenek meg”. Majd úgy folytatta, hogy „mi, magyarok még akkor is itt vagyunk, mikor az égből százszámra potyognak a brüsszeli ejtőernyősök. Összeszedjük őket, és kiporoljuk a nadrágukat, és visszaküldjük őket” – mondta.
„Látjátok, ukránok? Látod, Zelenszkij?” – kérdezte Orbán. Szerinte a magyarokra nem lehet fenyegetésekkel és olajblokáddal ráijeszteni, „aki ezt akarja, annak korábban kell felkelnie”.
Legyen béke, szabadság és egyetértés, így kezdődik a márciusi ifjak 12 pontja. „De vigyázat, ma Brüsszel is magyar embernek öltözött”, az ő pontjaik „a szolgaság 12 pontja”, és arról szólnak, hogy mit kívánnak a brüsszeliek. „Mi, magyarok sosem törődünk bele, hogy a magyarok 12 pontjából brüsszelit csináljanak!” – mondta a miniszterelnök.
„Nem engedjük, hogy 30 brüsszeli ezüstért eladják, amit 16 év alatt alkottunk”, mondta Orbán, szerinte nem adják fel sem a rezsicsökkentést, sem a családtámogatási rendszert, sem „Európa legjobb adórendszerét”.

„Jól nézünk ki, és sokan vagyunk. Most vagyunk a legtöbben! Olyan sokan vagyunk, ha egymás vállára állnánk, Kapu Tibor felmászhatna a nemzetközi űrállomásra” – kezdte beszédét Orbán Viktor.
A miniszterelnök azt mondta, hogy Budapesten ma nem lehet találni jobb társaságot. „Egy magyarnak nem kell megmagyarázni, hogy mi a szabadság, beleszagolunk a levegőbe, és már tudjuk, hányadán állunk.” Orbán szerint a sokaság önmagában soha nem elég, a szabadság csak a szeretetből szökhet szárba. „Ha a sokaságot a gyűlölet és a düh hozta össze, abból soha nem lesz szabadság, ezért soha nem fogjuk megengedni, hogy Magyarországot a gyűlölet és a düh kormányozza.”
A Tisza eseményén bemondták, hogy 20-25 perces csúszással indul a menet, a Tisza Párt sajtósa a Telexnek azt mondta, 14.30-kor fognak elindulni. Közben a menetre érkezők azt skandálják, hogy árad a Tisza, ruszkik, haza!

„A miniszterelnök Facebook-oldalán forrásmegjelölés nélkül használták fel a HVG fotósának képét és engedélyt sem kért a használatára” – írja a HVG. A lap fotósa, Veres Viktor vasárnap délelőtt a levegőből készített képet a Margit hídról, a miniszterelnök erre rátette a szokásos grafikáját, és megosztotta azzal a felirattal, hogy „a legnagyobb”.
Demjén Ferenc a koncertjeiről ismert motorral érkezett a színpadra, az egyik legismertebb dalát, a Szabadság vándorai című dalt adta elő. A dalt rendszeresen lejátszották a Fidesz rendezvényein az elmúlt hónapokban.

A Tisza-menet gyülekezésénél óriási „árad a Tisza”-skandálás kezdődött, ami aztán átfordult „ruszkik, haza”-skandálásba, mire Péter Petra műsorvezető arra kérte a tömeget, hogy ilyet ne skandáljanak, mert most mindenki azért gyűlt össze, hogy nemzeti ünnepet ünnepeljenek, ne szitkozódjanak, „csak Tisza-rigmusokat” mondjanak.

„Adjátok vissza a győzelem hitét mindenkinek, legyetek a hangja azoknak, akiket most túl kiabálnak, ne hagyjátok, hogy a hangos kisebbség nyomja el a csendes többséget” – mondta Lázár a közönségnek.
„Barátaink, az erő velünk van, végre mutassuk meg az egész világnak!” – zárta a beszédet Lázár.

Lázár szerint Magyar Péter Orbán Viktor ellentéte, egy olajválság esetén is „ott árt, ahol tud”. Szerinte nekik, fideszeseknek az a jó, ami a magyaroknak jó. „Minden más csak mellébeszélés.”
Azt kérte az emberektől, hogy mikor hazamennek, tartsanak ők is Lázárinfókat a barátokkal, a családdal, a szomszédokkal. „Legyen mindenkinek saját, maszek Lázárinfója.” Erre szerinte szükség van, mert sok a bizonytalanság, de nem kell félni a vitától, mert minden kérdésre van válaszuk.
Lázár 12 pontban összefoglalta a Lázárinfók legfontosabb pontjait, ide tartozik többek közt, hogy az apa férfi, az anya adómentes; a rezsicsökkentés marad; mindenki dolgozzon, aki tud; 1000 eurós minimálbér; tisztelet a nőknek, a feleségünkre hallgatunk, és nem lehallgatjuk; hála az időseknek, megvédjük a nyugdíjakat; megvédjük a magyarokat, van kerítés, nincs migráns; magyar melós munkájából magyarok haszna legyen; most a vidék jön; zéró tolerancia a droggal, aki felszívja a csíkot, az húzza el a csíkot; unió Ukrajnával az biztos nem lesz; és az elmúlt 16 évben több volt a jó, mint a rossz.
„Hallgass az eszedre, figyelj a zsebedre, szavazz a Fideszre!” – mondta a beszéd végén.

„Nehézsúlyú bokszmeccsre nem küldhetünk pehelysúlyú versenyzőt!” – utalt Lázár János Magyar Péterre. Szerinte a Tisza Párt vezetőjére „nem bízhatjuk a jövőnket, Trumppal nem találja a hangot, Putyinnal nem keresi, csak Zelenszkijjel köti őt össze a Barátság” – utalt itt a Barátság kőolajvezetékre.
Miért lenne jó az embereknek, hogy az üzemanyagárakról a Shell döntsön, a kedvezményes hitelekről pedig az Erste? – tette fel a kérdést Lázár. „Magyar Péter nem remény, hanem kockázat, még a saját híveinek is. Drága tévedés lenne, aminek az árát évekig fizetnénk.”
Ezután azzal folytatta, hogy Orbán Viktor viszont a magyarok embere, a biztos választás. „A világ egyik legjobb válságkezelője”, méltatta a miniszterelnököt, vörösiszap-katasztrófa, devizahitel-krízis, magas energiaár, migránsválság, minden alkalommal megvédte a hazáját, nemcsak a Fidesz szavazókat, hanem mindenkit, összegezte.
A tiszás felvonulás előtti percek egyik meglepetése egy narancsos zászló, rajta Fidesz-felirat, persze a párttal összeköthető ironikus szimbólumokból formált betűkből. Sokan felfigyeltek rá, messziről valódi fideszes zászlónak tűnik.
És mik az ironikus szimbólumok?
F – balta
I – ásó
D – Orbán Viktor sziluettje
E – áthúzott euró
S – kettévágott stadion
Z – zebraminta

Tudni akarjátok, mennyien vagyunk? Megmondom egészen pontosan! Többen! Mi vagyunk többen! – kezdte beszédét Lázár János. Szerinte ez önmagában kevés, a győzelemhez a szavazófülkében is többen kell majd legyenek. „Mindent bele, mindent bele”, válaszolta Lázárnak a tömeg.
A miniszter azt mondta, hogy egy éve járja az országot a Lázárinfóval, és van egy kérdés, amit nem lehet megkerülni: miért szavazzanak az emberek újra Orbán Viktorra? „Az én válaszom egyszerű: mert baj van a világban, barátaim.” Szerinte egy Magyar Péter most nem könnyítené meg a dolgunkat a világban, hanem tetézné a bajokat. „Egy Magyar Péter nem tudja képviselni a magyarok érdekeit.”



