Magyar Péter: Nincs második esély

Magyar Péter: Nincs második esély
Fotó: Huszti István / Telex
  • Délelőtt 11 óra után Bayer Zsolt vezetésével indult el a Békemenet az Elvis Presley térről, majd megtelt a Margit híd.
  • A Békemenet jelszava: Nem leszünk ukrán gyarmat. Voltak résztvevők, akik szerint ezt képletesen kell érteni.
  • A Kossuth téren félórás csúszással kezdődött a rendezvény, bevárták a Békemenet elejét.
  • Szijjártó Péter zsarolókról, háborús nyomásról beszélt a Kossuth téren, beszédét az ukrán csatakiáltásra utalva „Dicsőség Magyarországnak!” kiáltással zárta.
  • Lázár János szerint a fideszesek vannak többen, de ennek a választás napján is így kell lennie. Magyar Péter szerinte kockázat, Orbán nehézsúlyú, a világ egyik legjobb válságkezelője.
  • „Hallgass az eszedre, figyelj a zsebedre” – mondta, és még kokainos utalás is volt a beszédében.
  • Orbán Viktor negyed háromkor kezdte el a beszédét, amiben azt hangsúlyozta, hogy április 12-én sorsot választ magának az ország, és magát ajánlotta az összegyűlteknek.
  • A Nemzeti Menet Orbán Viktor beszéde alatt indult el a Deák térről a Hősök tere felé. A menetet műsor, virágszirmok és zene kísérte.
  • Megtelt a Hősök tere, mire Magyar Péter a menet elején odaért. Közben még tömeg állt a Deák téren is, végig az Andrássy úton vonultak a Tisza Párt szimpatizánsai.
  • Magyar Péter az 1848-as forradalomról beszélve azt mondta: a szabadságért újra és újra meg kell küzdeni.
  • Beszédében összefoglalta a Tisza Párt legfontosabb választási ígéreteit, azt ígérte, hogy felszabadítja és egyesíti az országot, és azt is elmondta, mit nem akarnak: háborút. A kampány utolsó 28 napjára segítséget kért mindenkitől.

Ezt a közvetítést már lezártuk.

„Abból ugyanis, hogy a Deák téren lesz Bütyökék vergődése vasárnap könnyen megfejthető, hogy már a fővárosban is fogyatkozik a gyülekezet” – írta meg szombat délelőtt a Tisza Párt vasárnap délutáni Nemzeti Menetéről a Pesti Srácok. „Deák téri bukta – Budapesten is apad a Tisza” – állították a címben.

A kormányközeli lap hosszan megfejtette, hogy miért nem lehet sokan elférni a Deák téren, majd megállapították: a Kossuth téren és a környékén jobban elférnek. Csak azt az apróságot felejtették el, hogy a Tisza Nemzeti Menetét a Hősök terén tartják, a Deák téren csak a gyülekező lesz.

„Szeretjük a hazánkat, nem szeretjük a hazánk ellenségeit” – összegzi egy idősebb négytagú csoport egyik tagja, miért jöttek ma el. Szerintük Magyarországnak nincs köze a háborúhoz, az ukránok sejthették volna, hogy ez lesz, az első hibát pedig nem Oroszország, hanem a Nyugat vétette. „Mindegy, ki miért van ott, ártatlan emberek halnak meg, ez a legnagyobb baj” – mondják. Az óriásplakátokról pedig azt gondolják: „mindenki tudja, hogy ami a plakátokon van, annak a fele nem igaz, akár a kormány, akár az ellenzék rakja fel”.

Ukrajna szerintük már nem független állam, arra viszont, hogy a Békemenet ennek ellenére azt üzeni, hogy „nem leszünk ukrán gyarmat”, azt mondják, ezt a molinót nem kell szó szerint venni. „Ez azt jelenti, hogy ha megkapja Oroszország Donbaszt, ami orosz föld volt, Ukrajna akkor is egy lepusztult ország lesz, mi ezt nem fizetjük.”

Fotó: Hevesi-Szabó Lujza / Telex
Fotó: Hevesi-Szabó Lujza / Telex

A Partizán megtalálta a Békemenet közönségében Deutsch Tamást, a Fidesz EP-képviselőjét, aki készségesen nyilatkozott Gulyás Mártonnak. A Partizán megkérdezte tőle, hogy ha nyerne a Fidesz, fontosnak tartaná-e, hogy a parlament elfogadja az ellehetetlenítési törvényt, amit tavaly tavasszal kormánypárti képviselők benyújtottak a parlamentnek, majd szavazás előtt levették a napirendről.

„Igen” – mondta erre határozottan Deutsch Tamás, majd azzal indokolta a válaszát, hogy „ez fontos európai uniós téma”. Az EP-képviselő szerint az unióban is sorban születnek azok a jogszabályok, amik a külső beavatkozás lehetőségét próbálják megakadályozni, ezért fontos, hogy az egyes tagállamok is védjék a saját szuverenitásukat.

Deutsch Tamás zöld kapucnis pulcsiját egy Petőfi-rajz és egy tőle származó idézet díszíti: Foglalod a kurvaanyádat, de nem ám a mi hazánkat!

Fotó: Bődey János / TelexFotó: Bődey János / Telex
Fotó: Bődey János / Telex

Egészen a Nyugati pályaudvarig elnyúló tömeg várja a Szent István körúton a Békemenetet, a menet eleje még mindig a Margit hídon sétál. Helyszíni tudósítónk szerint a Császár-Komjádi uszoda felől már nem csatlakoznak többen a menethez.

A Patrióta élő műsorának kezdetén vélhetően bekapcsolva maradt a mikrofon, ezért az idő előtt bekapcsolódó nézők ezt a beszélgetést hallhatták:

Beszélő1, egy nő: Na, jól van.
Beszélő2, egy férfi: A választás napjáig, estéjéig, azt mondjuk, hogy menjél szavazni…
Beszélő3, egy férfi: Pedig egész nap ezt fogjuk nyomni.
Beszélő4, egy férfi: Pedig semmi értelme már, de mindegy.
Beszélő5, egy férfi: …behallatszik a stúdióból.
Beszélő1, egy nő: Jézusom.

A Patrióta stúdiójában a visszaszámlálás hat perce után György-Horváth Zsuzsa és Gerhardt Máté műsorvezetők láthatók. A helyszíni élő bejelentkezések után az első stúdiós beszélgetésben Deák Dániel, a XXI. Század Intézet vezető elemzője és Szűcs Gábor, az Alapjogokért Központ elemzője szerepel.

Hogy ez a párbeszéd egészen pontosan mire vonatkozott, arról megkérdeztük telefonon Deák Dánielt, aki ekkor már a Békemenet helyszínén volt. Mint mondta, nem emlékszik rá, hogy mi volt a beszélgetés kontextusa, hiszen ez egy egyórás műsor volt. De a párbeszéd általunk való felolvasása után azt mondta, hogy szerinte ez arról szólt, hogy „aki eldöntötte, hogy el fog menni szavazni, az úgyis el fog menni, de ennek ellenére természetesen a mozgósításnak nagy szerepe van”.

Forrás: Patrióta / YouTube
Forrás: Patrióta / YouTube

A résztvevők között ezúttal is az idősebb korosztály tagjai vannak a legtöbben, de több középiskolás csapatot is láttunk. Mivel egyre erősebben süt a nap, az idősek közül többen árnyékba húzódva várakoznak a híd lábának parkos részénél.

Körülbelül 20 perces késéssel elindult a Békemenet a Margit hídon, a menet elején egy „Nem leszünk ukrán gyarmat!” feliratú molinót tartanak a vonulók. Az első sorban többek között Szabó Zsófi, Szentkirályi Alexandra, a Fidesz fővárosi frakcióvezetője, a megafonos Szarvas Szilveszter, Huth Gergely, a PestiSrácok.hu főszerkesztője, Szili Katalin volt MSZP-s politikus, Bencsik András, a Demokrata főszerkesztője és Bayer Zsolt kormánypárti publicista állnak. Mögöttük szorosan Nagy Feró, a Beatrice frontembere és Gáspár Győző vonulnak.

Fotó: Hevesi-Szabó Lujza / Telex
Fotó: Hevesi-Szabó Lujza / Telex

„Októberben ugyanígy jöttünk a Békemenetre, és akkor velünk volt egy kedves telexes újságíró” – mondta Farkas Levente, a Fidesz szegedi képviselőjelöltje egy Békemenetre tartó buszon állva. Farkas nem véletlen beszélt telexes újságírókról: Molnár Réka kollégánk október 23-án Szegedről indulva buszozott fel a Békemenetre egy hasonló járattal.

A fideszes politikus azt mondta, hogy most csak ismerős arcokat lát, de ha véletlen lenne egy telexes újságíró, akkor jelentkezzen nyugodtan. „Ameddig itt vagyok a buszon nagyon szívesen adok neki interjút, válaszolok minden kérdésére, és elmondjuk, hogy mi egy békeszerető, kedves csapat vagyunk.”

11 óra után pár perccel kezd összeállni a Békemenet első sora a Margit hídon. A „Békemenet” és a „nem leszünk ukrán gyarmat” feliratú molinók mögött felsorakozott már többek közt Bayer Zsolt, Fásy Ádám, Pataky Attila, Szentkirályi Alexandra, Csizmadia László és Kis Grófo is.

„Kétségbe vonom, hogy sokan lennének az ellenzék oldalán. Csak az interneten tiszások az emberek” – mondja egy, a Békemenet indulására várakozó férfi, aki idén is Fidesz-kétharmadra számít. Bevallja, vannak azért hús-vér ellenzéki ismerősei is, de „azokkal úgysem lehet beszélni”. Hozzátette, a Tisza-pultokat vagy a sajtót érő atrocitásokról nem hallott, csak arról, hogy fideszes plakátokat téptek le ellenzékiek. Ezt szerinte a Telex nem írta meg, arra, hogy megírta, azt mondta: „hát ja, nem szabadna eldurvulni”.

Szerinte bármit mond a Raiffeisen bank, az ukrán pénzszállítók ügye igenis ügy, mert Orbánt fenyegetik, ezt pedig az EU szerinte nem ítélte el, mert csak „elfogadhatatlannak” nevezte, és nem „elítélendőnek”. Ő magát Putyin-fannak tartja, ezért szerinte az nem baj, ha Oroszország szab feltételeket Magyarországnak: „de, zsarolás ez, de a Zelenszkij is ezt csinálja”.

„Orbán Viktor felett kicsit eljárt az idő. Mit gondol erről?” – kérdezték Nagy Ferótól, aki a Békemenet elején várakozott. „Ki mondta ezt?” – kérdezett vissza. „Hát Lázár János” – érkezett a válasz. Erre Nagy Feró azt mondta, hogy

„Lázár János? Ha ő azt mondta, akkor úgy van.”

Feró szerint a családjában csak fideszesek és KDNP-sek vannak. Ha a Fidesz veszít, arra az esetre is még sok meghívása és munkája van. „Ha megint győznek a kommunisták, akkor megint nem lesz munkánk? Erről tudnék nektek mesélni 40 évvel ezelőttről” – mondta a Telex kérdéseire.

Nagy Feró szerint félő, hogy Magyarországból ukrán gyarmat lesz. „Félő, mert ha valakik úgy fenyegetnek bennünket, hogy idejönnek, és az ő fegyveres nyelvükön akarnak velünk beszélni, arról az jut eszembe, hogy '56-ban is ők jöttek be, ők verték le a forradalmat” – mondta. Szerinte olyan, hogy ukrán nincs is, „azok oroszok”. Az énekes az ukrán elnökről is beszélt, úgy hívta Zelenszkijt, hogy „a kis hülye Tetűzsinszkij”.

Fotó: Hevesi-Szabó Lujza / Telex
Fotó: Hevesi-Szabó Lujza / Telex

A nemzet ereje nem abból fakad, hogy külön-külön erősek vagyunk, hanem abból, hogy számíthatunk egymásra, bízunk egymásban, és kiállunk egymásért – hangoztatta a magyar nemzeti ünnep alkalmából közzétett üzenetében vasárnap Kelemen Hunor, a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) elnöke az MTI híradása szerint. Az erdélyi politikus szerint ahogyan 1848-ban, úgy ma is igaz, hogy egy közösség akkor erős, amikor tagjai az összetartozást választják. Felelősséget vállalnak egymásért, mert tudják: nem állnak egyedül. Kelemen Hunor szerint Erdély története különösen jól mutatja: a magyar közösség mindig talpra tudott állni, akkor is, amikor ez nehéz volt.

Egy Bocskaiba öltözött idősebb férfi eddig minden Békemeneten részt vett, csak akkor hagyta ki, mikor beteg volt. Szerinte nem tudják elképzelni az emberek, mi az a háború, mert most túl jó világ van. Azt mondta, a Tiszának kellene egy háború, és nem is érti, miért nem csináltak még egy önkéntes hadosztályt, és mentek ki Ukrajnába. Egy szintén népviseletbe öltözött nő is gyakorlott Békemenetre járó, ő azt mondta, az nem lehet, hogy nem győz a Fidesz.

Csizmadia László, a CÖF elnöke, a Békemenet szervezője a Margit hídon azt mondta, hogy szerinte most nemcsak Magyarország, hanem Európa jövője függ a választástól. Orbán egy olyan vezető, aki magában ötvözi Kossuth Lajos és Deák Ferenc értékeit. „Jöhetnek drónok Ukrajnából, de nem fognak” – mondta, majd arra jutott, hogy Ursula von der Leyent senki nem nevezte ki. Végül beszédében azt mondta, hogy

„mindig fényesebb volt a láncnál a kard. Harc, harc és győzni fogunk!”

Csizmadia László és Lomnici Zoltán – Fotó: Hevesi-Szabó Lujza / Telex
Csizmadia László és Lomnici Zoltán – Fotó: Hevesi-Szabó Lujza / Telex

Megérkeztek a Fidesz közismert támogatói a Margit híd budai hídfőjéhez, a résztvevők között már ott van zebramintás pulóverben Gáspár Győző, ismertebb nevén Győzike, akinek a lánya jelenleg Szijjártó Péter külügyminiszter sajtóreferenseként dolgozik, valamint Bayer Zsolt kormánypárti publicista is. A Menczer Tamással DPK-t alapító, friss Kossuth-díjas Pataky Attila énekes, az Edda frontembere szintén megérkezett az eseményre. A hivatalos indoklás szerint „Magyarország számára kivételesen értékes pályafutása”, rendszerváltozás körüli szerepe, töretlen népszerűsége miatt kapta meg ezt a díjat.

Győzike, Fásy Ádám, Bayer Zsolt a hídon, Pataky Attila és Sasváry Sándor is érkezik – Fotó: Hevesi-Szabó Lujza, Bődey János / TelexGyőzike, Fásy Ádám, Bayer Zsolt a hídon, Pataky Attila és Sasváry Sándor is érkezik – Fotó: Hevesi-Szabó Lujza, Bődey János / Telex
Győzike, Fásy Ádám, Bayer Zsolt a hídon, Pataky Attila és Sasváry Sándor is érkezik – Fotó: Hevesi-Szabó Lujza, Bődey János / TelexGyőzike, Fásy Ádám, Bayer Zsolt a hídon, Pataky Attila és Sasváry Sándor is érkezik – Fotó: Hevesi-Szabó Lujza, Bődey János / Telex
Győzike, Fásy Ádám, Bayer Zsolt a hídon, Pataky Attila és Sasváry Sándor is érkezik – Fotó: Hevesi-Szabó Lujza, Bődey János / Telex

„Zelenszkij aljas gazember, csoda, hogy az ukránok nem nyírták még ki, egy tömeggyilkos” – mondja a vonulás elején béke feliratú táblával váró férfi. Szerinte Von der Leyen és Weber „egy nulla”. Arra, hogy az Európai Unió elítélte Zelenszkij Orbánra vonatkozó mondatait, azt mondta: minimálisan Orbán mellé állnak néha, de „így is szemtelenek”.

Azért vannak itt, mert szerintük minden március 15-e fontos, de ez a legfontosabb. „Elég nagy szigor van, csak be kéne tartani” – mondja a mellette álló nő, majd kifejti, szerinte sokan nem dolgoznak: a sajtót, bírákat, civileket érintő, nagytakarításról szóló Orbán Viktor-mondattal viszont nem ért annyira egyet, szerinte takarítás nem kell ide, csak munka mindenkinek. Őt egyébként a külpolitika meg az oroszok nem érdeklik, „mindenki a saját hazájában dolgozzon”. Azt viszont mindketten úgy tudják, hogy a Barátság kőolajvezetéket nem az oroszok találták el, „az kamu”, Zelenszkij maga zárta el. „Az ukránokkal úgyis mindig csak a baj volt, én a Nemzeti Bankban dolgoztam, ott is ott voltak a széfben” – mondja a nő, de az már nem derül ki, hogy ez mit jelent pontosan.

Fotó: Hevesi-Szabó Lujza / TelexFotó: Hevesi-Szabó Lujza / Telex
Fotó: Hevesi-Szabó Lujza / Telex
Fotó: Hevesi-Szabó Lujza / Telex

„Békességgel a szívünkben jöttünk egy Békemenetre, és ennek a menetnek soha nem volt akkora aktualitása, mint most” – mondta a Telex élő műsorában Tessely Zoltán fideszes országgyűlési képviselő.

Szerinte négy éve zajlik egy testvérháború Magyarország határában, ami érint bennünket magyarként is. „Azt is látjuk, hogy ez milyen hatással van Magyarországra, milyen hatással van Európára.” Büszke arra, hogy Magyarország a béke pártján áll, és semmilyen pressziónak nem engednek, ez Tessely szerint Orbán Viktornak köszönhető.

A képviselő szerint ha az európai politikusok nem lennének érdekeltek abban, hogy a háború folytatódjon, akkor már régen béke lenne. „Ők úgy érintettek, hogy négy éve rossz döntést hoztak, az ő rossz döntésük rengeteg ember életébe került, amivel el kell tudniuk számolni” – mondta. A Zelenszkijt ábrázoló kormányzati plakátok szerinte hasznosak, mert bemutatják, hogy Zelenszkij „nem egy veszélytelen figura a magyarok jövőjét tekintve”. Arra a kérdésre nem válaszolt, hogy mit kezd, ha veszít a Fidesz, ugyanis szerinte nem fognak veszíteni.

Két idősebb pécsi nő helyszíni tudósítónknak azt mondta, ötödjére vesznek részt a Békemeneten, de idén jöttek a legboldogabban, mert most van a részvételükre a legnagyobb szükség: most van a legnagyobb tét, ami a béke vagy a háború kérdése. „Az nem lehet, hogy ne a Fidesz nyerjen” – mondta egyikük, és hozzátette, legfeljebb azt tudja elképzelni, hogy nem lesz újabb kétharmad. A béke és a keresztény értékek melletti kiállás miatt jöttek el azok a szombathelyi fiatalok is, akik szintén továbbra is bíznak a Fidesz győzelmében.

Szép, napsütéses időben vonulhatnak a Békemenet és a Nemzeti Menet résztvevői az Időkép előrejelzése szerint. A 11 órakor induló Békemenet idején Budapesten 13 fok lesz, a 14 órakor induló Nemzeti Menetkor pedig már 18 fok várható. Nemhogy csapadék nem lesz, még felhő is alig lesz az égen. Mérsékelt, néhol élénk, keleties szél várható. Napnyugta után hirtelen visszaesik majd a hőmérséklet, akkor már csak 13 fok lesz.

Fotó: Hevesi-Szabó Lujza / TelexFotó: Hevesi-Szabó Lujza / Telex
Fotó: Hevesi-Szabó Lujza / Telex
Fotó: Hevesi-Szabó Lujza / Telex

Gyülekeznek a résztvevők a hídon, bár a Békemenet hivatalosan csak 11 órakor indul majd az Elvis Presley térről a Kossuth tér felé. Az első sorban jelenleg körülbelül egy tucat valtonos biztonsági őr áll.

Sándor Fegyir, Ukrajna magyarországi nagykövete két posztban is megemlékezett március 15-ről a Facebook-oldalán. Egy Petőfi Sándort ábrázoló korabeli kép mellé azt írta, hogy „az 1848–49-es forradalom és szabadságharc kezdetének, a modern parlamentáris Magyarország megszületésének napja, Magyarország nemzeti ünnepe”. Egy másik posztjában pedig egy lyukas magyar zászlót tart Robert Brovdival, hívójelén a Magyarral, a Magyar Madarai ukrán dróncsapat alapítójával, a posztból azonban nem derült ki, hogy honnan jelentkeztek be. A kép mellé Sándor Fegyir a Nemzeti dal kezdő sorait írta.

A magyar zászló mellett háromféle kartontáblát osztanak a Békemenet résztvevőinek: az egyik a „Fidesz, a biztos választás” szlogent hirdeti, a másikon a „Stop háború” olvasható Magyar Péter és Volodimir Zelenszkij áthúzott portréjával, a harmadikon „Tisza” felirat olvasható cirill betűkkel, az ukrán zászló színeiben.

Reggel 9 óra óta az Elvis Presley téren gyülekeznek a Békemenet résztvevői, ahonnan majd a Margit hídon át a Nyugati térig mennek. Ezután a Bajcsy Zsilinszky útra fordulnak, amin elmennek egészen az Alkotmány utcáig, innen érik majd el a Kossuth teret. Ott Orbán Viktor várja majd őket, a miniszterelnök 13 órától mond beszédet.

Fotó: Bődey János / Telex
Fotó: Bődey János / Telex

Gyekiczki Márton, a DK legfiatalabb önkormányzati képviselője és érdi országgyűlési képviselőjelöltje a Békemenet útvonalára többek között a „Ruszkik haza!”, „Orbán=Putyin”, „Pedofidesz” és „Ki az a Zsolti bácsi?” feliratokat fújta fel az éjszaka DK-s fiatalok társaságában. Mint rövid videójában Gyekiczki elmondta, folytatják ezt a hagyományukat, hogy feltehessék kérdéseiket azoknak, akik vasárnap részt vesznek a Békemeneten. A videó végén az látszik, hogy egy rendőrautó áll meg mellettük, majd egy rendőr fotózza a produkciót.

Az Árpád fejedelem út Komjádi uszodán túli részére érkeznek egymás után a tüntetőket szállító buszok. Az üres járművekkel nem parkolnak le, hanem egy gyors kanyarral elhajtanak Óbuda irányába, közben a Margit híd környékét már lezárták a rendőrök.

Fotó: Bődey János / TelexFotó: Bődey János / Telex
Fotó: Bődey János / Telex

Helyszíni tudósítóink szerint jönnek már a hatalmas „Biztos választás” feliratú plakátok a Margit híd budai hídfőjéhez, amiket osztogatni fognak a tömegnek. A Jászság nagy erőkkel képviselteti magát, több csoport „Hajrá, Pócs János!” táblákkal érkezett a helyszínre, de főként a városok gyűltek eddig össze, erdélyi csoportok, lengyelek is vannak nagyobb számban, utóbbiak a Robert Bąkiewicz vezette Határvédelmi Mozgalom (Ruch Obrony Granic) tagjai.

Fotó: Hevesi-Szabó Lujza, Bődey János / TelexFotó: Hevesi-Szabó Lujza, Bődey János / Telex
Fotó: Hevesi-Szabó Lujza, Bődey János / Telex
Fotó: Hevesi-Szabó Lujza, Bődey János / Telex


„Március 15-e számomra is különleges nap. Amikor a magyar történelemmel ismerkedtem, az egyik kedvenc témaköröm a forradalom és szabadságharc története volt” – mondta magyarul az Egyesült Királyság nagykövete, Justin McKenzie Smith a nemzeti ünnepre közzétett videójában.

Justin McKenzie Smith azt mondta, hogy különösen megragadta Petőfi Sándor és a Nemzeti dal forradalomban betöltött szerepe. Kívánok mindenkinek inspiráló és tartalmas megemlékezést!

Mint minden évben, idén is kiosztották a Kossuth-díjakat, amelyet Magyarország köztársasági elnöke, Sulyok Tamás adott át a Kossuth-bizottság szerint arra méltóknak. A díjazottak között volt:

  • A Menczer Tamással DPK-t alapító, DPK-n a Kör közepén álló, 63 ezer éve született Pataky Attila, akiről az utóbbi információt sokan csak azért nem tudják, mert a Vatikán eltitkolta. A hivatalos indoklás szerint „Magyarország számára kivételesen értékes pályafutása”, rendszerváltozás körüli szerepe, töretlen népszerűsége ítélte neki oda ezt a díjat.
  • Nemcsák Károly, a József Attila Színház igazgatója, a Fideszhez közeli események állandó tagja, aki a miniszterelnökkel közös futballmúlttal rendelkezik. A Jászai Mari-díjas színész Patakyhoz hasonlóan „Magyarország számára kivételesen értékes művészi pályafutása” és népszerűsége miatt kapta meg a díjat.
  • Kossuth-nagydíjat kapott Melocco Miklós szobrászművész és érdemes művész, aki szintén közel áll egyébként a rendszerhez. Írt alá az elmúlt időszakban CÖF-kiállást, de a neve felmerült a Vészabó Noémi Munkácsy-díját támogatók között is tavaly: Vészabó volt az, akinek a díjazása miatt egy teljes szakmai bizottság lemondott.
  • Lackfi János kortárs író és költő, akinek anyja, Mezey Katalin egyben a Kossuth-díjról döntő bizottság tagja.
  • Rúzsa Magdi énekesnő. A kormánnyal jó viszonyt ápoló énekes többek között „Kárpát-medence-szerte kiemelkedően sikeres és példaértékű, a magyar könnyűzenét sokszínűen gazdagító előadóművészete” kapta a díjat.
  • A 2017-ben Habony Árpáddal bandázó Csupó Gábor, nemzetközileg is elismert rajzfilmes, a Pappa Pia rendezője.
  • Robert Lantos magyar származású kanadai producer a Hunyadi sorozattal vált ismertté itthon.
  • Kossuth-díjat kapott még Gáspár Tibor színész, aki például a Blokádban alakította a dulifuli bohóc Göncz Árpádot.

Kiosztották a Széchenyi-díjat is, a díjazottak között volt például Trócsányi László volt EP-képviselő, akit a Fidesz az Alkotmánybíróság elnökének szeretett volna, miután Sulyok Tamás köztársasági elnök lett. A díjazottak között van az a Pál Csaba is, akit tavaly betámadott a kormányhoz közeli média, mire az MTA visszaszólt a Magyar Nemzetnek.

Vasárnap reggel rövid videóval jelentkezett Magyar Péter, aki azt mondta, hogy sosem látott tömeg fog vonulni a Tisza Nemzeti Menetén. Arra kéri azokat, akik elmennek a menetre, hogy „gyertek el derűsen, békésen”, mert a Tisza szeretné visszaadni azt a magyaroknak, amit „a leköszönő hatalom elvett”, például azt az érzést, hogy ez az ország valóban minden magyar emberé. Magyar azt kéri mindenkitől, hogy „ne üljetek fel semmilyen provokációnak, és különösképpen ne provokáljatok”.

Mint közölte, nekik nem a Fidesz szavazóival van vitájuk, az ő életüket is jobbá szeretnék tenni. Nekik a hatalommal van vitájuk, „amelyik gyűlöletet próbál szítani magyar és magyar között”. „Elképzelhető az is, hogy megpróbálják bepiszkolni ezt a csodálatos ünnepünket is.” Azt kérte, hogy a menet résztvevőiben legyen mindig méltóság és béke, „mosolyogjunk sokat”.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!
További élő árfolyamok!