170 másodperc. Mindössze ennyi idő kellett ahhoz, hogy Orbán Viktor a március 15-i állami ünnepségen az első megszólalásától a sűrű „Viktor, Viktor” skandálások közepette eljusson Brüsszelig, amely az ő értelmezésében Kijevvel együtt a magyarok szabadságára és békéjére tör. A miniszterelnök meglepően rövid, 25 perces beszéde arra futott ki, hogy egyedül ő képes biztosítani a magyarok szabadságát, és ha a nevén nem nevezett, brüsszeli ejtőernyős kihívó nyer, akkor kizsebelik a magyarokat, és háborúba küldik a gyerekeket. Orbán 16 évnyi kormányzás után annyi biztosítékot tudott csak mondani az országának: bízzanak benne, a vén csatalóban.
Napra pontosan négy héttel az áprilisi országgyűlési választás előtt olyan helyzetben állt ki a Kossuth tér hatalmas színpadára Orbán a fideszes Békemenet végén, amilyenre húsz éve nem volt példa. A közvélemény-kutatások alapján jelentős hátrányban fordult rá a Fidesz a kampányhajrára, és nem látni, hogy mi hozhatna ebben fordulatot.
A tavalyi poloskázás után most visszafogottabb és kockázatmentes beszédet mondott Orbán,
de meg sem próbált a táboron kívülre szólni, és nem tudott olyan, az eddigiekhez képest új ajánlatot megfogalmazni, amely alkalmas lehetne új szavazók meggyőzésére.
A miniszterelnök előtt felszólaló Lázár János szerint csak arra van szükség, hogy az utolsó négy hétben mindenki beszéljen a környezetében élőkkel, és visszaadják a győzelem hitét a fideszes tábornak. Ehhez 12 pontos érvkészletet készített a fideszes politikus, aki nyíltan beszélt a valódi kihívóról, Magyar Péterről. Ehhez képest a miniszterelnök teljesen más keretrendszerbe helyezte a választást, a Tisza Pártot pedig meg sem említette.
„Most vagyunk a legtöbben” – jelentette ki Orbán, miután a hivatalosan a CÖF által szervezett Békemenet résztvevői beértek a Kossuth térre. Azt sem tagadta ugyanakkor, hogy a másik oldalon is sokaság van, de ez önmagában még nem elég szerinte, mert „ha a gyűlölet és a düh hozta össze”, abból nem lesz szabadság.
Az ukránellenes plakátokkal teleragasztott főváros közepén Orbán beleszagolt a levegőbe, és tapintható szeretetet, összefogást érzett, majd a magyar függetlenségért folytatott nemzeti ünnepnapon a függetlenségéért és szabadságáért küzdő ukrán elnököt jelölte ki a fő ellenfélnek. „Látjátok, ukránok, látod, Zelenszkij? Ez itt a magyarok ezeréves állama. És ti azt hiszitek, hogy olajblokáddal, zsarolással, a vezetőink fenyegetésével ránk tudtok ijeszteni? Legyen eszetek, és ezt hagyjátok abba. Aki a magyarokat meg akarja törni, annak korábban kell felkelnie.”
Az áprilisi választást ezzel olyan keretrendszerbe igyekezett helyezni Orbán, ahol nem a közvélemény-kutatásokban vezető, valós kihívó Tisza Párt, de nem is a korábbi kampányok kulcsfigurái, az IMF, Soros György, Gyurcsány Ferenc vagy a baloldal az ellenfél, hanem egyenesen az Oroszország ellen harcoló ukrán elnök. Ugyanolyan fenyegető, külső ellenségnek láttatta a szabadságáért küzdő Ukrajnát és az azt támogató Európai Uniót (amelynek nem mellesleg Magyarország is tagja), mint a Mohácson győztes törököket, az 1849-ben győztes bécsi udvart vagy az 1956-os forradalmat leverő Szovjetuniót. „Ők már nincsenek, mi pedig itt vagyunk, és itt is leszünk akkor is, ha az égből százszámra potyognak a brüsszeli ejtőernyősök.”
Elismerte, hogy négy nehéz év van mögöttünk, de ebben cseppet sem érzi magát felelősnek, sőt igazságtalannak tartja, hogy neki kellett megvédenie az országot olyan gazdasági bajoktól, amelyeket mások okoztak. Hiába a rekordinfláció, a gazdasági recesszió, a miniszterelnök állítja: ő megvédte Magyarország biztonságát, a munkahelyeket, a családokat, a nyugdíjasokat és a rezsicsökkentést.
Mindezt azonban valójában zárójelbe teszi, hogy a választás tétje a Fidesz szerint 2022 és 2024 után ismét a háború vagy a béke, azaz az élet vagy a halál. Orbán pedig azt állítja, hogy ezekben a vészterhes időkben egyedül ő képes megvédeni az országot az olyan ránk veselkedő veszélyektől, mint a migráció, a háború vagy a genderlobbi. „Olyan próbatétel előtt állunk, amit még a magamfajta vén csatalovak se láttak, pedig mi már láttunk egyet s mást.”
Azt is mondta, hogy áprilisban nem Magyar Péter lesz az ellenfél, hanem közte és az ukrán elnök, Volodimir Zelenszkij között dől el a választás.
„Kellő szerénységgel ajánlom magamat.”
A szavai szerint a választás tehát valójában az ő személyes jövőjéről szól, ami összecseng azzal a tiszás értelmezéssel, hogy áprilisban Orbán Viktorról lesz népszavazás.
A miniszterelnök arról is beszélt, hogy a győzelemhez nem lesz elég az, ami négy évvel ezelőtt. „Nem annyi szavazat kell, mint négy éve, hanem több. Meg kell újítanunk az előző választáson megkötött háborúellenes szövetségünket, és a 3 millió szavazat nem a plafon lesz, hanem a küszöb. Nem elérnünk kell, hanem átlépnünk.” Abban igaza van, hogy az elmúlt négy évben teljesen megváltozott a politikai helyzet, de a 3 millió szavazótól nagyon messze jár a Fidesz a közvélemény-kutatások alapján, és ezzel az ígérettel irreálisan magasra helyezte a lécet.
Orbán szerint a tudás most is megvan a győzelemhez, de azt ő is látja, hogy a kellő szavazatszám még nincs meg ehhez. Az ő értelmezésében ez főként a mozgósításon múlik. Ha a következő 28 napot megalkuvás nélkül és önmagukkal szemben is kíméletlenül végigdolgozzák, olyan kényelmes győzelmet arathatnak szerinte, „hogy Brüsszel és Kijev is csak pisloghat, szegény Tisza folyónk pedig végre visszanyerheti a becsületét”.
Azt azonban meg sem merte említeni, hogy mi lesz akkor, ha nem jön össze a győzelem egy olyan kampány után, amely a végére már szinte kizárólag az ő személyéről szól. Ebbe talán még saját maga sem akar belegondolni.
