Már több mint 151 ezer levélszavazatot leadtak az országgyűlési választásra, ebből, az eddig ellenőrzöttek közül, több mint 28 ezerben volt érvényes az azonosító nyilatkozat – közölte az MTI a Nemzeti Választási Iroda (NVI) keddi adatai alapján.
Ezekből kiderül, hogy eddig összesen 151 485 levélszavazatot adtak le, ebből 8838-at közvetlenül az NVI-hez juttattak vissza, 142 647-et pedig a külképviseleteken adtak le. Ezek közül összesen kedd reggelig összesen 28 722 érvényes szavazási iratot számoltak össze, azt azonban, hogy összesen hányat ellenőriztek, nem lehet tudni. Az NVI tájékoztatója azt nem tartja nyilván, hogy mely országokból érkezett a levélszavazat, csak azt, hogy a kérelmező melyik országba kérte az értesítést a névjegyzékbe vételéről.
Az viszont kiderült, hogy az eddig legtöbb érvényesnek nyilvánított levélszavazat, 14497 darab, olyan választóktól érkezett be, akik szerbiai értesítési címet adtak meg. Őket követik a romániai értesítési címmel rendelkező választópolgárok 4326 érvényes levélszavazattal. A németországi értesítési címmel rendelkező választóktól 846 érvényes szavazási irat érkezett vissza eddig. Magyarországi értesítési címet megadó választóktól 226 érvényes szavazat érkezett vissza, kettős állampolgárságot tiltó országbeli értesítési címmel rendelkező választópolgároktól 331.
A magyarországi lakcímmel nem rendelkező választópolgárok levélben szavazhatnak az április 12-i országgyűlési választáson, ehhez március 18-ig felvételüket kellett kérniük a névjegyzékbe, ezt több mint 497 ezren tették meg.
László Róbert, a Political Capital választási szakértője a Telex műsorában korábban azt mondta, a 2022-es választáshoz képest nem kiugró a levélszavazásra regisztráltak száma. Szerinte ez azt jelzi, hogy kevés külhoni magyar van már, akit a Fidesz be tud rántani. Azt is mondta, a külhoni magyaroknak csak egy erőteljes kisebbsége szavaz, akik maximum kettő, de László szerint inkább egy vagy nulla mandátum sorsát dönthetik el. Hozzátette, a levélszavazatok leadásának rendszerével óriási problémák vannak, amit a Fidesz szerinte láthatóan nem akar orvosolni. A levélszavazás buktatóit ebben a cikkünkben gyűjtöttük össze.