Bloomberg: Orbán azt mondta Putyinnak, kész bármit megtenni, mint a kisegér az oroszlánnak
A Bloomberg információi szerint Orbán Viktor októberben közölte Vlagyimir Putyin orosz elnökkel, hogy kész bármit megtenni a támogatására, akár azt is, hogy Budapesten tárgyalásokat szervezzenek az ukrajnai háború lezárására, írja a lap. A Bloomberg hozzájuk eljutott magyar kormányzati jegyzőkönyvre hivatkozik. A telefonbeszélgetés témájáról annak idején a Kreml is megosztott pár mondatot.
„Tegnap a barátságunk olyan magas szintre emelkedett, hogy bármilyen módon segítek” – mondta Orbán a jegyzőkönyv szerint. „Bármilyen ügyben, ahol a segítségére lehetek, a rendelkezésére állok.”
Orbán Putyinnak egy olyan mesét is felidézett, ami szerinte népszerű Magyarországon, és amiben az egér segít az oroszlánnak. A jegyzőkönyv szerint Putyin nevetéssel reagált.
A Bloomberg szerint a rövid hívás október 17-én körülbelül délben zajlott le Orbán és Putyin között. A lap azt írta, a beszélgetés nagy része azzal zajlott, hogy kifejezzék egymás iránti elismerésüket és Donald Trump iránti tiszteletüket. Mindketten előző nap beszéltek az amerikai elnökkel a budapesti csúcstalálkozó lehetőségéről, amit a leirat szerint Trump vetett fel, de végül nem valósult meg.
A hívás során Orbán azt mondta, Putyinnal való barátsága erősödött 2009 óta, amikor először találkoztak Szentpéterváron.
„Minél több barátot szerzünk, annál több lehetőségünk van ellenállni az ellenfeleinknek” – mondta Orbán a jegyzőkönyv szerint, amit egy, az ügyben jártas, anonimitást kérő forrás is megerősített a Bloombergnek. A magyar miniszterelnök sajnálatát fejezte ki, hogy a Covid-járvány előtt megszokott módon már nem tudtak rendszeresen személyesen találkozni Putyinnal.
Putyin ezután bőbeszédűen méltatta Magyarország „független és rugalmas” álláspontját az ukrajnai háborúval kapcsolatban. „Számunkra érthetetlen, hogy egy ilyen kiegyensúlyozott, középút-párti pozíció csupán ellenérveket szül” – mondta az orosz elnök a jegyzőkönyv szerint.
Orbán és Putyin egyaránt elismerően beszélt Trumpról. A miniszterelnök azt mondta, csodálja az amerikai elnök „tornádószerű” üzleti megközelítését. „Ahogy mondani szokták, tankként halad előre” – válaszolta rá Putyin. „Ez működik, és az ember csak örülni tud neki.” Dicsérte Trump képességét is, hogy egyszerre több válsághelyzetet tud kezelni, köztük a közel-keletit.
A jegyzőkönyv azt írja: a beszélgetés végén Orbán megkérdezte Putyint, hogy van, amire az orosz elnök azt válaszolta: „minden nagyszerű, köszönöm. Edzek, síelni is szoktam. Tudom, hogy ön focizik”, mire Orbán azt válaszolta: „próbálkozom”. Orbán boldog születésnapot is kívánt Putyinnak.
Donald Trump október 16-án jelentette be, hogy találkozik Vlagyimir Putyinnal egy béketalálkozó keretein belül, aminek Budapest adhat helyet. Végül ez a találkozó lekerült a napirendről, erre Orbán akkor úgy reagált, hogy az előkészületek folytatódnak, ha eljön az ideje, megrendezik. Ez azóta sem történt meg.
A Fidesz nem most először kerül kereszttűzbe az orosz kapcsolatai miatt, a Washington Post például arról írt, hogy Szijjártó telefonon rendszeresen egyeztet Szergej Lavrovval az uniós ülések szüneteiben az ott történtekről. Korábban nyilvánosságra került egy olyan felvétel is, amin a magyar külügyminiszter segíteni próbálja a szlovák szociáldemokrata-nacionalista elnök választási győzelmét azzal, hogy Lavrovnál próbál neki kijárni egy moszkvai látogatást. Szijjártó erről az akcióról azt mondta, ez a diplomácia lényege.
Aztán a Politico írt arról öt uniós diplomatára és tisztségviselőre hivatkozva, hogy az európai uniós döntéshozók lényegében kizárják Magyarországot az érzékeny tárgyalásokból, mert attól félnek, hogy a magyar kormány információkat szivárogtat Oroszországnak.
Március végén újabb oknyomozó cikk jelent meg, ami nyilvánosságra hozta Szijjártó és Lavrov újabb telefonbeszélgetését, ami azt mutatta, hogy a magyar külügyminiszter az elmúlt években többször is a Kreml érdekeiben járt el az Európai Unió ülésein és tanácskozásain, és erőfeszítéseket tett azért, hogy a szankcionált orosz személyek és szervezetek lekerüljenek az uniós szankciós listáról.
A cikk megjelenése után Szijjártó Péter a Facebook-oldalán reagált, és azt írta: „Azt egy ideje tudni lehetett, hogy külföldi titkosszolgálatok – aktív magyar újságírói közreműködéssel – lehallgatták/lehallgatják a telefonbeszélgetéseimet. Ma a lehallgatók újabb hatalmas »felfedezéseket« tettek: bebizonyították, hogy ugyanazt mondom nyilvánosan, mint telefonon… Szép munka!”
Az üggyel kapcsolatban megkerestük Orbán Viktort és a Kormányzati Tájékoztatási Központot, ha érdemben reagálnak, beszámolunk róla.