Azokon a településeken, ahol magasabb a legalább érettségivel rendelkezők aránya, némileg nagyobb a részvétel növekedése is – írja a G7. Ez azért érdekes, mert a korábbi választási adatok alapján a Fidesz települési szintű támogatottsága a helyi demográfiai adatok közül az iskolázottsággal mutatta a legerősebb összefüggést.
Az előző választásokon elég általános volt, hogy ahol több a közfoglalkoztatott, az álláskereső, ott sikeresebben, ahol pedig jobban élnek az emberek, ott gyengébben szerepelt a kormánypárt, már ami a pártlistára leadott voksok arányát illeti. A vizsgált társadalmi és gazdasági szempontok egymással is összefüggenek a G7 cikke szerint. Azokon a településeken például, ahol nagyobb arányban élnek magasabban iskolázottak, jellemzően a lakosság jövedelmi és munkaerőpiaci helyzete is kedvezőbb.
A G7 azt a tanulságot vonja le, hogy a Fidesz helyi sikerességével leginkább a lakosság iskolázottsága függ össze. Minél magasabb a legfeljebb általános iskolai végzettségűek aránya, annál inkább szavaztak egy településen a Fidesz–KDNP listára.