Ellenszavazat nélkül ment át a devizahiteles törvényjavaslat

Ellenszavazat nélkül ment át a devizahiteles törvényjavaslat
Fotó: Bődey János / Telex
Állítsd be a Telexet megbízható forrásnak!

Ezt a közvetítést már lezártuk.

Bódis Péter azt mondta: támogatják a törvényjavaslatot és annak célkitűzéseit is, a kormány ezt csak megerősíteni tudja. Kiemelten fontosnak tartja a kormány, hogy az úgynevezett devizahiteles szerződések hatálya alá tartozó szerződések felülvizsgálata, és ugyanilyen fontos, hogy a perek felfüggesztésre kerüljenek.

Fotó: Bődey János / Telex
Fotó: Bődey János / Telex

Hantosi István, a Tisza Párt képviselője emelkedett szólásra, a magyar családok tízezreinek mindennapjait másfél éve meghatározza a devizaügy – mondta. „Magyar családok, otthonok és sorsok állnak a számok mögött”, ezek a családok méltányos megoldást várnak. A cél az volt, hogy megakadályozzák a visszafordíthatatlan károkat, amíg le nem zárulnak az eljárások. Az igazságügyi-alkotmányügyi, törvényalkotási bizottságok is támogatták a javaslatot Hantosi szerint. „Minden észszerű és jogszerű módosító indítványt meg fogunk fogadni, ez így is történt” – folytatta. Az egyik módosító biztosítja, hogy a felfüggesztett peres eljárás soron kívül folytatható legyen, garantálja, hogy senki se legyen akadályozva jogai érvényesítésében.

Az árverési eljárásokra is kitértek a módosítók, ahogy a gyermektartási díj behajtására is. A végrehajtások átmenetileg leállnak Hantosi szerint. Amíg a végleges szabályozás nem alakul ki, ne történhessenek újabb tragédiák, ne veszítsék el családok az otthonukat – magyarázta a célról, majd a tisztelt házat kérte, hogy fogadja el a javaslatot.

A Törvényalkotási Bizottság előadója, Kiss Máté Zsolt azt mondta: 2026. június 4-én elfogadták az egyes tisztességtelen fogyasztói szerződések jogkövetkezményeit rendező törvények felülvizsgálata érdekében az érintett folyamatban lévő eljárások kezeléséről szóló javaslatot. A beterjesztő a tiszás Hantosi István volt.

A bizottság az összegző módosító javaslatot 19 igen szavazattal, ellenszavazat és tartózkodás nélkül fogadta el. A célja az, hogy a devizahiteles szabályozás felülvizsgálatának lejártáig biztosítsa a peres eljárások felfüggesztését és a végrehajtási cselekmények szüneteltetését. Ez a törvényjavaslat nem a végleges rendezésről szól, hanem annak feltételét teremti meg, mondta Kiss Máté Zsolt.

Fotó: Bődey János / Telex
Fotó: Bődey János / Telex

Forsthoffer Ágnes házelnök az interpellációk után 20 perc szünetet rendelt el.

Szabadi szerint nagyon jó gondolatok hangzottak el, bízik a megvalósulásukban. De az állami és a magánegészségügy viszonyáról keveset beszélt szerinte Hegedűs. Most nem tudja elfogadni a választ, bár sok előremutató van ebben, a miniszternek személyes tapasztalata van, hogy lehet a két szektorban dolgozni. Az Országgyűlés elfogadta a választ.

A felvezető helyzetelemzéssel teljesen egyetértett Hegedűs Zsolt, és rámutatott arra, hogy Takács Péter korábbi egészségügyi államtitkár ezalatt kiment.

A Tisza-kormány egy robosztus, elérhető, fenntartható és versenyképes állami egészségügy megteremtésére készül, és mivel ez elmaradt az elmúlt években, a magánegészségügy nagyon megerősödött, pedig nem a rendszer kiváltása, hanem a kiegészítése lenne a célja.

Egyenlő feltételek és szabályok mellett a magyar betegek a lehető leggyorsabban a lehető legjobb ellátáshoz jussanak. A betegnek végső soron mindegy, hogy kinek a tulajdonában van az eszköz és az épület, a lényeg az, hogy megfelelő ellátást kapjon.

Az orvosbárók néven elhíresült egészségügyi oligarchák ellen szigorúan fel fognak lépni, mondta Hegedűs. Az a céljuk, hogy a valóban nagy tudású orvoselit körül iskolák, és ne birodalmak épüljenek.

A szabad szülészorvos-választás érdekében szakmai csoportokkal fognak egyeztetni, a fiatal szülészorvos-nemzedék viszont nem támogatná a régi rendszer visszaállítását. Megoldásként nem ennek visszaállítását, hanem az egészségügyi intézmények és az ott dolgozó személyzet iránti bizalom megerősítését látják.

Hegedűs szerint egy állami vezető gyors ellátása nemzetstratégiai szempontból is indokolható.

Újra Szabadi István következett egy interpellációval, a Mi Hazánk képviselője az orvosbárókról kérdezett. Kettészakadt az egészségügy, az állami „szegényellátássá alakul”, a tehetősek a magánegészségügyet választják. Ez utóbbit az állami ellátás hiánya növeli. Problémás az utánpótlás, elöregedés van, osztályok zárnak be, drámaian növekedtek a várólisták. A kata-törvény és az egészségügyi szolgálati jogviszony az addigi rendszernek rosszat tett, sok orvos maradt a magánellátásban. Lehetővé kell tenni a szabad átjárást az orvosoknak az állami és a magánszektor között. Az orvosbárók továbbra is átjárnak a kettő között. Az állami rendszer a magánellátás elő- és utókezelőjeként is működik. A kérdés, hogyan szabályozza az állam az állami és magánegészségügy viszonyát, felülvizsgálják-e az állami vezetők VIP-ellátását, helyreállítják-e a szabad szülészválasztást, mi lesz az orvosbárókkal.

Rétvári Bence II. János Pált idézte Magyarnak, aki szerinte azt mondta: nem áll fenn házasság lehetősége az azonos neműek esetében. Feltette a kérdést, hogy akkor most követi-e a korábbi pápát, vagy sem.

Rétvári nem fogadta el az interpellációjára érkező választ, az Országgyűlés 132 igen szavazattal és 47 nem szavazattal elfogadta.

Fotó: Bődey János / Telex
Fotó: Bődey János / Telex

Magyar Péter miniszterelnök válaszolt: „Ne csak mondják, jöjjenek ki a magyar emberek hálószobájából, mielőbb!” Érti, hogy a „gender” és „Pride” szavakkal kelnek és fekszenek a fideszesek, Takács Péter szerinte előbb a Tinderről tett ki posztot, hogy bőrtangás férfiak miről álmodoznak. Nem ezért választották őket a magyar emberek Magyar szerint. Az egyszülős családok vagy az azonos nemű párok örökbefogadásáról azt mondta, hol van jobb helyen egy család nélkül vagy alkoholista családban élő gyerek, Hollandiában bűnözőknél, vagy egy meleg családban?

Fotó: Bődey János / Telex
Fotó: Bődey János / Telex

Rétvári Bence interpellációt nyújtott be, a KDNP képviselője szerint a házassághoz egy férfi és egy nő közös szándéka kell, az anya nő, az apa férfi, és az alaptörvény is ezt mondja ki egyelőre. A Tisza-kormányban otthonra lelt számtalan genderaktivista is, mondta Rétvári, és a Pride-ra való hangolásként a Medián is közzétett egy kutatást, amiben azt írják: sokan támogatják az azonos neműek házasságát és az örökbefogadásukat is. Feltette a kérdést, hogy ez már egy politikai döntés előkészítése-e. Aztán megjegyezte, hogy ők senki magánéletébe nem akarnak beleszólni.

Feltette a kérdést, hogy megtartja-e az előző kormány szabályozását, vagy tervezi bevezetni az azonos neműek házasságát és örökbefogadását.

A fideszes Szalai Piroska következett, aki szerint az az állítás, miszerint Magyarország az EU legszegényebb országa, ellentmond az uniós adatoknak. Márpedig Magyar Pétert különös felelősség terheli az állításaiért. „Ön is és a párttársai is folytatták a múlt héten a félrevezető kommunikációt”, márpedig az Eurostat adatai szerint 1 millió 827 ezerre csökkent a szegények száma 3 millióról, egyre vaskosabb a középosztály. Időarányosan túlteljesítettük a legfrissebb szegénységcsökkentési vállalásokat, ami a negyedik legjobb teljesítmény az EU-ban. A Tisza az egy főre jutó fogyasztást vizsgálja, amit mindenki elavult mérőszámnak tekint szerinte. Azt kéri, egészítsék ki, hogy magas a lakossági megtakarítások aránya.

Fotó: Bődey János / Telex
Fotó: Bődey János / Telex

Kármán András pénzügyminiszter válaszában arról beszélt, „mi a magyar valóságot nézzük”, majd az elhibázott elmúlt 16 évet emlegette föl. Vásárlóerő-paritáson mérve az egy főre jutó GDP-ben nagyon visszaesett az ország. Az uniós átlag 73 százaléka az egy főre jutó fogyasztás, kevesebbet tudnak a magyarok költeni, mint a bolgárok vagy románok. Az ország elmulasztotta a fejlődést, sok réteg az alacsony növekedésből sem részesedett. Más mutatókban is az átlag alatt van az ország, elmarad a szlovénektől vagy lengyelektől. A Tisza szakít a „romboló politikával”, megállapodást kötöttek az EU-forrásokról. A cél, hogy összehangolt társadalompolitikával megszakítsák „a szegénység ördögi körét”, majd beszélt a konkrét intézkedésekről a családi pótléktól a nyugdíjon át az szja-ig.

Szalai megköszönte a bővebb választ, de az nem nyugtatta meg. A kérdés, hogyan fogják csökkenteni tovább a szegénységet, az AROPE-mutatót, azaz az uniós szintű, átfogó szegénységi és társadalmi kirekesztettségi mutatót. Szalai nem fogadta el a választ, az Országgyűlés dacolt vele, és a többség igent nyomott.

189 igen szavazattal és egyetlen tartózkodás vagy nem szavazat nélkül megszavazta az Országgyűlés a képviselői fizetések, valamint a frakciók állami támogatásának csökkentéséről szóló tiszás törvényjavaslatot.

A Tisza Párt május 28-án nyújtotta be az erről szóló törvényjavaslatát, és Magyar Péter már a választás után azt ígérte, hogy felszámolják az eddigi pénzszórást, és az országgyűlési törvény módosításával jelentősen megvágják a képviselők, valamint a frakciók állami támogatását.

A jelenlegi szabályozás szerint az országgyűlési képviselők fizetése minden év március 1-jétől az előző évi KSH által megállapított átlagkereset háromszorosa. A törvénymódosítás után a háromszoros szorzó helyett már csak 1,8-cal kell számolni. Mindez a gyakorlatban úgy néz ki, hogy jelenleg bruttó 2 182 488 forint az országgyűlési képviselők havi tiszteletdíja, a módosítás után pedig csak bruttó 1 309 493 forint lesz.

Arról, hogy így ki mennyit fog keresni a Parlamentben, ebben a cikkünkben írtunk.

Tárkányi Zsolt közlekedési-beruházási államtitkár azzal kezdte, a MÁV Szolgáltató Kft.-t, a szörnyszülöttet fel kell számolni. Az egész vállalat hatékonysága romlott, hatalmi szempontok mentén zajlott a logisztikai, beszerzési-ellátási, informatikai része is a MÁV működtetésének. Állnak a járművek, minden egyes letört visszapillantó miatt miniszteri döntés kellett. Elindultak azok a lépések, hogy hozzáértő szakértők kerüljenek a posztokra. A cél, hogy hozzáértésre épüljön a MÁV-Volán teljes szervezete.

Fotó: Bődey János / Telex
Fotó: Bődey János / Telex

Az uniós pénzekről azt mondta, jelentős részük a közlekedési és lakhatási projektekre jut. Lecserélik a HÉV-eket, új emeletes motorvonatokat vásároltak például. Az Európai Bizottság korrupcióellenességet, tisztább közbeszerzéseket kért többek közt, ezért nyílt meg a lehetőség az összegek felhasználására. Beszélt még a budapesti agglomerációs és éjjeli közlekedés átalakulásáról is.

Balajti István alapos, részletes, minden szakmai kérdésre kiterjedő választ emlegetett, és megköszönte Tárkányi válaszát, sőt el is fogadta azt.

Az agglomerációban élők mindennapi küzdelmeiről beszélt Balajti István tiszás képviselő Vitézy Dávidnak címezve szavait. Azt mondta, hogy az előző kormány leépítette a közösségi közlekedést, elhanyagolta a vasutat, ami olyan mély sebeket ejtett a közlekedésen, amiket csak szakmai alapokon nyugodva tudnak felszámolni. Arról kérdezett, hogy milyen hosszú távú ütemterv szerint tervezi elkölteni az erre besorolható EU-s forrásokat.

Szabadi azt felelte, nem fogadja el a választ. Magyar Péter négyszer is járt Vácon, de nem tett említést az általa említett ingatlanügyről. Ő már másodszor nyújtott be határozati javaslatot, de tavaly novemberben a Fidesz leszavazta. Az elkövetők magánvagyonából, vagyonelkobzással lehet csak kártalanítani szerinte. A parlament szokás szerint elfogadta Bódis államtitkár válaszát.

Tegyük szívünkre a kezünket, amikor meghalljuk az ingatlanmaffia szót, kikre gondolunk, nem akarok ujjal mutogatni – mondta Bódis Péter igazságügyi államtitkár. Azt mondta, a kormány elkötelezett az ingatlanmaffiával szemben, és az első határozatok között feladatai közé sorolta a csődeljárásról és a felszámolásról szóló törvény teljes felülvizsgálatát az átláthatóság javítása céljából. Bizonyos védelmi mechanizmust már a jelenlegi rendszer is tartalmaz a magánszemélyek esetében.

Szabadi István a Mi Hazánkból az ingatlanmaffiáról kérdezett. Szerinte egy maffiahálózat kivitelezők, ügyvédek és felszámolók összefogásával károsítja meg az építtetőket. Ez a rossz törvényi szabályozás és a nem működő hatósági rendszer miatt valósulhatott meg. A károsultak mindenféle jogi eljáráson túl vannak, „ezek az ügyek megjárták az összes hatóságot”, médiát, kormányzati szereplőket, de a nyomozások lassan haladnak. Egy váci „szellemlakópark” esetén 200 károsult 2 milliárd forintot veszthetett, Schadl György egyik rokona is érintett, és hat éve megy a nyomozás. Azt kérdezi, tervezik-e a hatályos jogszabályok módosítását, hogy a pénzükhöz vagy a lakásukhoz jussanak az emberek, valamint gondoskodnak-e a kártalanításról, az elkövetők megbüntetéséről.

Fotó: Bődey János / Telex
Fotó: Bődey János / Telex

Nacsa Lőrinc szerint a tudományos és technológiai miniszter érvei részben nem igazak, semmilyen akadály nincs a magyar országgyűlés előtt, hogy elfogadja a gyerekek digitális védelmére vonatkozó törvényjavaslatot. Tanács Zoltán válaszát nem fogadták el, de arra kérte a minisztert, hogy dolgozzanak együtt a törvény kidolgozásán.

Fotó: Bődey János / Telex
Fotó: Bődey János / Telex

Tanács Zoltán tudományos-technológiai miniszter egyetért az alapproblémával. Felvetődik a kérdés szerinte, nem színház-e az egész. Ugyanis a Fidesz nem sok mindent tett a gyermekek védelmében, a digitális térben sem. A mi hazánkos Dúró Dóra több tervezetet nyújtott be korábban, a Fidesz ezeket rendre leszavazta uniós szabályokra hivatkozva. Hollik István és Selmeczi Gabriella is beterjesztett ilyen, később elakadó javaslatokat. A mostani fideszes javaslat tele van hibákkal szerinte.

Például nem definiálják, mi a digitális eszköz, magas kockázatú platformokról beszélnek, amit nem ismer az uniós jog, illetve 13–16 éves korban kötelezővé tennék a DÁP használatát. A korhatár-besorolásra, intézkedésekre, szankciókra, felelősségi körökre vonatkozó dolgokat sem tisztázza a Fidesz javaslata. Megfelelő, uniókonform jogszabályt fognak előkészíteni – jelentette be Tanács.

A digitális eszközök rohamos terjedése új kihívást állít mindenki elé, sok kisgyerek naponta használ képernyőalapú eszközt, mondta Latorcai Csaba képviselő. Azt is mondta, hogy a kormánypárt leszavazta a KDNP javaslatát a digitális eszközök gyerekekre való káros hatásairól, ez azt jelenti, hogy vitázni sem tudtak róla. Ez a javaslat többek között valódi életkorellenőrzést és komolyabb szabályozást sürgetett. Most újra megkísérelték, hogy nemzeti konszenzust teremtsenek a kormánypárttal és a tudományos és technológiai miniszterrel együtt.

Fotó: Bődey János / Telex
Fotó: Bődey János / Telex

Hegedűs megköszönte válaszában, hogy pontosítást kaphatott, de arra nem kapott választ, garantálni fogják-e a szülők jogát arra, hogy beleegyezésük nélkül külső szakértő találkozhat-e a gyerekükkel az iskolában. Arra se jött válasz, hogy a gyermekvédelmi törvény szellemisége meg fog-e maradni. Hegedűs a választ nem fogadta el, a tiszás többségű Országgyűlés ellenben igen.

Nagyon nagy empátiával figyelem az önök küzdelmét a valósággal, mondta Kapronczai Balázs a fideszes felszólalásra. „Tegyék fel ezt a kérdést, hetedszer, nyolcadszor, tizedjére is” – mondta, megjegyezve, hogy neki ez újabb alkalmat ad arra, hogy megmutassa a különbséget közöttük és a Fidesz rémhírterjesztése között.

A Tisza-kormány senki jogait nem fogja csorbítani, és nem lesznek kétes hátterű civil szervezetek az iskolákban, hiába állítják már ezt sokadik alkalommal, mondta Kapronczai. Elsősorban a kitűnő tanárok lesznek azok, akik ezeket a feladatokat ellátják, és az ő munkájukat segítve kizárólag a minisztérium által akkreditált szervezetek végezhetnek ilyen munkát.

„A tények és a tapasztalatok és a tudás nem pártálláshoz kötött privilégiumok, bár kétségkívül vannak olyan politikai közösségek, amelyek ritkábban találkoznak ezekkel” – tette hozzá.

Az ülés kezdete után két órával, pár perccel 3 óra után megérkezett a terembe Szijjártó Péter is. A volt külügyminiszter nem időzött túl hosszan az ülésen, a parlamenti képviselők fizetésének csökkentéséről szóló törvénymódosításról szóló szavazás után rögtön távozott is.

A fideszes Hegedűs Barbara az NGO-k köznevelési intézményekben történő tevékenységéről kérdezett. Tájékoztatást kért azzal kapcsolatban, mik a kormány tervei. Szeretné, ha a Tisza egyetértene, hogy „az iskola védett közeg”. Az Európai Bíróság ítélete szerinte arra kötelez, hogy engedjük be az iskolába a születési nemtől eltérő nem és a nemváltoztatás témáját. „Folyamatosan kerülgetik az egyenes válaszokat az iskolai szexuális nevelés kapcsán” – mondta a képviselő. Ki és mi alapján fogja eldönteni, hogy mely civil szervezetek és milyen tartalommal tarthatnak szexuális felvilágosítást az iskolákban? – tette fel a kérdést.

Takács Péter megint szívecskét mutogatott Magyar Péternek, aki megszólította azzal, hogy nem volt vécépapír és szappan a kórházakban, és beszélt a lex guriga rendeletről, amihez forrást viszont Takács nem rendelt, mondta a miniszterelnök. De felemlegette azt is, amikor a székesfehérvári szülészeten ihatatlan volt a víz szennyeződés miatt.

Fotó: Bődey János / Telex
Fotó: Bődey János / Telex

A kórházi klímaberendezésekről is beszélt, szerinte a kormány semmit nem tett a probléma megoldására, csak 2024-ben forintot „nagy kegyesen” odaadott 1 milliárd. 2025-ben aztán a Közbeszerzési és Ellátási Főigazgatóság 3-4 milliárd forintot kapott erre, 2026-ban, a kampány évében viszont egy forint pluszforrást nem kaptak, mondta Magyar.

A Tisza-kormány most azonnal 3,4 milliárd forintot csoportosít át, amiből június 30-ig, de legkésőbb július 12-ig meg kell javítani azokat a klímaberendezéseket, amikkel probléma van.

Schummer Orsolya tiszás képviselő kis színessel kezdte: az MSZP 2007-ben megígérte az elkerülő utat Bajának, azóta mindenki ígérgeti ezt. Egy gazda vetését feltúrták, és Zsigó Róbert később átvágott egy földkábelt egy látványos sajtótájékoztatóért a nyomvonalon, de aztán nem történt semmi. Az utat – az ülésről ismét hiányzó – Lázár János is megígérte. Bács-Kiskun 6-os kerületének lakosai nemet mondtak a Fideszre és Zsigóra szerinte. Hosszan ecsetelte, hogy cikizték a fideszes vezetők a közvélemény-kutatókat, majd omlottak össze a fideszes beszélő fejek, amikor kiderült, tíz OEVK-t nyert a Fidesz. „Egyetértek Gajdics Ottóval abban, hogy itt valami óriási kognitív disszonancia lehet” – idézte az ismert latinos nótát. Schummer szerint rendszerváltásra kaptak felhatalmazást, ami napról napra erősödik.

Orbán Anita azt mondta: szakértői tanácskozások indultak az ukránokkal, amibe bevonták a kárpátaljai magyarok képviselőit is. Szerinte a korábban említett 11 pontot korábban nem tárgyalta ki a kormány, csak néhány előrelépés történt. Most szakértői szinten sikerült olyan megállapodást kötniük, amiben az ukránok, a magyarok és a magyar kisebbségek képviselőinek támogatásával meg tudtak egyezni. Szokatlan keménységgel állt ki a kormány a kisebbségi és a magyar érdek mellett, ezt mondták el a kisebbségi képviselők. „Pont azt mutattuk meg, hogy hogyan tudjuk a szuverenitásunkat védeni, és azért valóban kiállni” – mondta a tiszás politikus.

Fotó: Bődey János / Telex
Fotó: Bődey János / Telex

Azt is mondta, hogy ezt a kétoldalú megállapodást európai keretben akarják megvalósítani. A megállapodás egy részét, az oktatásra vonatkozót 2026-ban, a többit pedig 2027-ben kell érvényesíteni, és előkészület alatt van az, hogy ezt politikai szinten is elfogadják.

Bóka János fideszes képviselő a magyar külpolitikát támadta. Először a kárpátaljai magyarok jogainak tervezett bővítésére tért ki, ami jó hír, főleg ha azon a 11 ponton alapszik, amiről az előző kormány tárgyalt. „Jelentős javulás a magyar közösség életében”, ha ez megvalósul. Most egy magyar anyanyelvű háziorvos és betege csak ukránul beszélhet, a települési tanácsokban is csak ukránul lehet tanácskozni. Ha teljesülnek a kérések, akkor megvalósulhat a magyarság nyelvhasználata. Bóka szerint olyan jogokat kértek korábban, amik 2014 előtt is léteztek Ukrajnában. Próbálta az előző kormány is, hogy valamit adnak Ukrajnának, aztán hiába vártak rá, hogy Ukrajna cserébe tegyen valamit, ez esetben a nyelvhasználati jogokat bővítse – mondta a bizalmatlan képviselő.

Fotó: Bődey János / Telex
Fotó: Bődey János / Telex

Az előző kormány ezért nem volt hajlandó engedményt adni, amíg nem cikkelyezik be a vállalásaikat az ukránok. A mostani kormány már hozott Ukrajnának kedvező döntéseket, és Bóka szerint június 15-én engedni fogja Ukrajna EU-csatlakozási tárgyalásainak első klaszterét megnyitni. Így viszont Ukrajna csatlakozási folyamata végéig nem lehet majd számon kérni Ukrajna vállalásait. „A kérdés az, hogy maradt-e egyáltalán eszközünk arra”, hogy kikényszerítsük az ukrán kötelezettségvállalásokat. Azt kérdezi, ki és milyen garanciákat adott a kormánynak, hogy Ukrajna végrehajtja a vállalásait.

A Bizottság elég régóta kéri nagyon sok tagállamtól, hogy hajtsák végre a migránspaktumban szereplő kitételeket, de nem hajtják végre ezeket, ők a magyar emberek és magyar vállalkozások érdekeit nézik, mondta Magyar.

Amit önök tettek, annak az eredménye a nagy semmi volt, mondta a kárpátaljai magyarok jogaival kapcsolatban a Fidesznek, és megjegyezte, hogy Orbán Viktor 2015 óta nem volt a térségben. Szerinte a kárpátaljai magyarok nyelvi, oktatási jogai folyamatosan szűkültek az elmúlt években, nekik három hét alatt sikerült elérni azt, hogy Ukrajnával megállapodjanak a helyi kisebbség jogainak bővítéséről.

Magyar szerint a Fidesz soha nem akart megállapodni, mert nem érdekelte őket a külhoni magyarok boldogulása, csak az, hogy hergelni lehessen ezzel.

Juhász Hajnalka KDNP-s képviselő arról beszélt, az EU elvárja az országspecifikus ajánlásaiban, hogy kivezessék az ársapkákat, 13-14. havi nyugdíjat, energiatámogatásokat korlátoznák többek között. Ukrajna uniós csatlakozásának tárgyalásába bekerülhetett a 11, kárpátaljai magyarokra vonatkozó pont, az az Orbán-kormány eredménye. „A legális migráció el fog indulni”, nem fogja tudni Magyar Péter kikerülni ezt Juhász szerint. A Bizottság elnöke fog szerinte dönteni a migránskvóták elosztásáról vis maior esetén. 12 milliárd eurót úgy hozott az előző kormány haza az EU-tól, hogy nem adtak fel a szuverenitásukról. Majd kérdezni fogják hétről hétre, sikerült-e V4-es koalíciót kovácsolni migrációs ügyben.

 Fotó: Bődey János / Telex
Fotó: Bődey János / Telex
Kedvenceink
Partnereinktől
Állítsd be a Telexet megbízható forrásnak!
Kövess minket Facebookon is!
További élő árfolyamok!