Orbán Viktor maradt a Fidesz elnöke, azt ígérte, hogy nem fog herebere partikra járni

Orbán Viktor maradt a Fidesz elnöke, azt ígérte, hogy nem fog herebere partikra járni
Orbán Viktor a Fidesz tisztújító kongresszusán 2026. június 13-án – Fotó: Rétvári Bence / Facebook
Állítsd be a Telexet megbízható forrásnak!
  • Egy évre újra megválasztották pártelnöknek Orbán Viktort, csak nyolcan nem szavaztak rá. Gál Kinga, Bóka János, Gyopáros Alpár és Kreicsi Balázs lett a négy alelnök.
  • Orbán arról beszélt a kongresszuson, hogy ő soha nem adja fel, majd felsorolta, milyen okok vezettek a választási vereséghez.
  • Úgy akarja átadni a Fideszt a fiataloknak, hogy újra győzelemre esélyes párt legyen, de megváltozni nem fog.
  • Czunyiné Bertalan Judit szerint a „tiszás hergelés, uszítás, gyűlöletkeltés” időszakát éljük, ahol a fideszes lett a kulák.
  • A kongresszus kezdete előtt Magyar Péter rendkívüli sajtótájékoztatót tartott, ahol azt mondta, hogy az Orbán-kormány hazudott a Vitnyédre tervezett menekülttáborról.

Ezt a közvetítést már lezártuk.

Miután kezet fogott Hubai Imrével, Orbán Viktor kisétált az asztal mögül, és eltűnt a színpad sötétjében. A kongresszus már 3 órája tart.

Frissítés: Pár perccel később már a helyén volt.

Bóka János parlamenti képviselő, az előző kormány európai uniós ügyekért felelős minisztere, a Fidesz alelnök-jelöltje arról beszélt, hogy ő nem ebben a közegben született, de itt jött rá, hogy „van, ami nagyobb nálunk”, ő ebben a közösségben otthonra lelt.

Szerinte iránytűt kell mutatni kihívásokkal szemben, beszélni kell, vitatkozni egymással, majd meg is érteni egymást, majd a közösség érdekében cselekedni. Bóka szerint a fideszes közösség képes nehéz időszakokban szorosabb lenni. „Most nehéz időszakban vagyunk” – mondta. Szerinte ha ők erősödnek, azzal Magyarország erősödik.

Tuza Gábort gyöngyösiként konferálta fel Szita Károly, de Tuza kijavította, hogy ő Sirokon polgármester. Szerinte az volt az egyik legnagyobb hiba, amit elkövetett a Fidesz, hogy nem tartották a kapcsolatot a hétköznapi emberekkel. Azt fájlalta, hogy a Fidesz kormányon olyan feladatokat rótt a polgármesterekre, amivel nem tudtak megküzdeni. A kóbor kutyák problémáját említette példaként. Azt kérte, hogy a jövőben kérjék ki a végeken lévő polgármesterek véleményét, és legyen lehetőség a visszacsatolásra. Őt annyira elkeserítette a vereség, hogy le akart mondani a siroki Fidesz vezetéséről. Felszólalását azzal zárta, hogy szedjék le magukról a kullancsokat. „Vegyük le, vegyük le” – mondta.

Szarka Attila, Árpádhalom egykori polgármestere és Molnár Krisztián, a Fejér Vármegyei Közgyűlés elnöke szólaltak fel egymás után. Molnár szerint a Fidesz központi elemzése korrekten bemutatja, hogy mik voltak a vereség okai, és kiemelte az online tér fontosságát, ahol a Fidesz túlerővel találkozott. De ők építkeznek tovább.

Czirbus Gábor országgyűlési képviselő arról beszélt felszólalásában, hogy az embereket nem távolinak tűnő problémák érdeklik, ezért meg kell őket hallgatniuk. Érezniük kell, hogy a Fidesz a hétköznapi emberek pártja, nem egy távoli politikai közösség. Vissza kell nyerniük azok bizalmát, akiknek nem volt elég jó és hiteles a Fidesz. Hozzájuk is szólniuk kell, hogy meggyőzzék őket, a Fidesz a jó választás. A Tisza hergelése csak ideig-óráig lesz elég, a kezdeti lelkesedés hamar elmúlik, és a Fidesznek akkor kell készen állnia, mondta. Czirbus Hódmezővásárhelyen, Lázár János körzetében indul a választáson, 33 százalékot kapott, listáról mégis bekerült a parlamentbe.

Gyopáros Alpár, a Fidesz alelnökjelöltje, országgyűlési képviselő szerint a vereség utáni őszinteség legkevésbé sem gyengeség, de nem tanulságokról akar beszélni. Nem is beszélt. Szerinte egy választást el lehet veszíteni, de egy erős közösséget nem.

Gyopáros egy ponton feltett egy kérdést, és megkérte, hogy akire igaz, az tegye fel a kezét. Azt mondta, hogy nem látott kezeket, de a HírTV közvetítésén látszott közeliben, hogy Deutsch Tamás akadékoskodik, mert ő felrakta a kezét.

Forrás: Hír TV
Forrás: Hír TV

Gyurákovics Andrea, a Fidesz ferencvárosi kerületi elnöke egy személyes történettel kezdte: egy idős bácsi mondta neki Kállón, hogy „a Fidesz úgy járt, mint a kutya, ami bement az erdőbe, és tele lett kullanccsal” – de most szerinte kijött az erdőből, és egy részük leesett, másikat magunkról kell levakarni. Nagy taps fogadta.

Gyurákovics elmondta, hogy az elmúlt 16 évre „baromira büszkének” kell lenniük, ezt nem hajlandó másként értékelni, nem fogja megtagadni, hogy fideszes, nem fog megváltozni. „Jobboldali vagyok, fideszes vagyok, az is maradok!” – mondta, szintén taps fogadta. Azzal folytatta, hogy a Fidesznek csak Orbán lehet az elnöke.

„Küzdeni mindig, feladni soha” – zárta a felszólalást.

Révész Máriuszt szíven ütötte a hír, hogy Balásy Gyula évente 10 milliárdot vett ki a cégeiből, ez fájt neki. Morálisan sok hibát vétett a Fidesz, ha ezekkel nem néznek szembe, és nem vetik ki maguk közül, akik ezeket a helyzeteket okozták, akkor nem lesz megújulás. Elvesztették a keresztény középosztályt is, őket úgy lehet visszaszerezni, ha morálisan rendezik a sorokat. Révész Máriusz volt Aktív Magyarországért felelős államtitkár az Indexnek azt mondta, hogy Balásy cégei nem tudtak olyan rosszul és olyan drágán dolgozni, hogy legközelebb ne vele kelljen szerződniük.

Isky Annamária, Varga Judit egykori sajtófőnöke, filozófus, Steiner Attila államtitkár felesége a telefonjáról olvassa fel a beszédét, háromszor idézett Churchilltől (az egyik idézet nem biztos, hogy tőle származik), döglött lovakról, veszítenivalókról, kudarcról, neuromarketingről, messiásról, rezilienciáról beszélt.

Még pár idézet:

  • „hódítsuk vissza a szíveket és a lelkeket”,
  • „a filmszínházból kicsit tanulhatunk is”,
  • „egy stadionnyi heavy metált kívánok ma estére”,
  • „F mint Fidesz, F mint főnix”.
Lázár János figyeli Isky Annamária felszólalását – Forrás: Hír TV
Lázár János figyeli Isky Annamária felszólalását – Forrás: Hír TV

Jankovich Tibor kőbányai küldött arról beszélt, hogy a Fidesz elszakadt a realitástól, nem tudták elmondani a problémákat a pártvezetés felé. Szerinte nem adtak választ a korrupcióra, nem dobta ki maguk közül, aki nem ide való. A leegyszerűsített kommunikáció is probléma, mert irritálják az értelmiséget.

Hidvéghi Balázs egykori EP-képviselő, jelenlegi országgyűlési képviselő szerint érdemes megvizsgálni, hogy milyen okok vezettek a vereséghez, és mit kell tenni. Szerinte meghatározó volt a Fidesz-ellenes hangulat a választáson, ami népszavazás lett, a kampány „zagyva” lett. A háború és béke kérdése nem találkozott a szavazókkal.

Hidvéghi szerint gazdasági és morális oka van a választás elvesztésének. Az utóbbira példaként a kegyelmi ügyet emlegette, „ez a seb nem gyógyult be, mert nem tisztult ki”. A képviselő szerint megbocsáthatatlan bűn volt a választóknak a kegyelmi ügy és a Szőlő utcai botrány, szerinte az utóbbinak nem volt megnyugtató felelősségre vonása.

Forrás: Hír TV
Forrás: Hír TV

Hidvéghi szerint elvesztették a középosztályt, nélkülük pedig nem lehet nyerni. Gyakran rossz stílusban kommunikáltak, dölyfösen, modorosan, ezt pedig tovább rontotta a fideszes elit viselkedése. A kampány világpolitikaivá vált, Brüsszellel és a háborúval foglalkozott, és ugyan nem volt rá szándék, de a Fidesz oroszpártivá vált a köztudatban, és vele szemben jelent meg a „ruszkik, haza!” szlogenje.

A Fideszt illető kritika után rátért Magyar Péterre. „Meg kell védeni a Fideszt (…) és Orbán Viktor politikai eredményeit, itthon és külföldön is” – mondta, hozzátéve, hogy az emberek valós problémáival kell foglalkozni.

„Vissza kell találni a könnyedséghez, a humorhoz is” – zárta a beszédét.

Az 1-es választási körzet képviselőjelöltje nagyon örült, hogy a kongresszuson lehetett, és büszkén mesélte, hogy a helyi szervezet létszáma bővült.

Reggel sajtótájékoztatót tartott Magyar Péter, majd Orbán Viktor délelőtti felszólalást két mondatban kommentálta Facebookon. „Orbán Viktor túszul ejtette a Fideszt és megakadályoz mindenféle felelősségvállalást és megújulást. Úgy beszélt, mint az MSZMP főtitkára, és ugyanoda löki a pártját is.”

Gál Kinga, az egyik alelnökjelölt, a Fidesz EP-képviselője arról beszélt, hogy a Patrióták üzenetét hozták, akik aggódva figyelik a Fidesz sorsát. Korábban a Fidesz mutatott irányt a Patriótáknak, ellenzékben a Fidesz meríthet erőt a Partrióta pártok kitartásából. Szerinte egy képmutató politikai erő nyert április 12-én, abszurdnak nevezte, hogy Magyar Péter nem árulja el, mit vállalt a migrációs paktum végrehajtásából. Csak a Fidesz áll ki a magyar emberek mellett, Magyarország és Európa lelkéért folytatott küzdelem folytatódik, mondta.

Fotó: Gál Kinga / Facebook
Fotó: Gál Kinga / Facebook

A Telex szeretett volna a helyszínről tudósítani a Fidesz tisztújító kongresszusáról, azonban Havasi Bertalan, Orbán Viktor régi-új sajtófőnöke azt közölte, hogy az esemény nem lesz sajtónyilvános, majd hozzátette, hogy „hivatalos médiapartnerünk, a Hír Televízió is folyamatosan tudósít a kongresszusról”. De úgy látszik, hogy nemcsak a Hír TV stábja mehetett be a kongresszusra, hanem az Index fotósai is, miközben az állami hírügynökséget, az MTI-t nem engedték be a rendezvényre.

A Baranya vármegyei választmányból érkezett politikus, korábbi országgyűlési képviselő szerint érdemi párbeszédekre van szükség a jövőben. Szerinte kell beszélni a közvéleménykutatókról is, akiknek nem sikerült elérniük az otthon internetezőket, a 18-35 közötti korosztályt is. Nagy is beszélt a mohácsi hídról, ahogy előtte Zsigó Róbert.

„Minden mérkőzés addig tart, amíg meg nem nyerjük” – emlegette Nagy Csaba a hűtőjén található lézergravírozott hűtőmágnes.

A politikus – aki a 218. helyről jutott be a parlamentbe – először bemutatkozott ironikusan, mint „a Megafon propagandistája”.

Szűcs a Nemzeti Ellenállás Mozgalom (NEM) alapítója is, ők voltak azok, akik elárasztották a magyar internetet a választás előtt mesterséges intelligenciával készített videókkal, többek között a Tisza-adóról.

Szűcs – Ruff Bálint Miniszterelnökséget vezető miniszterre reagálva – elmondta, hogy szerinte nem igaz, hogy a Fidesz a tagadás fázisában van.

Forrás: Hír TV
Forrás: Hír TV

A Fidesz frakcióvezető-helyettese, Baja egykori polgármestere a mohácsi Duna-híd fejlesztéséről és a hozzá tartozó kétszer két sávos út építéséről beszélt, ami kinyitná Bács-Kiskun megyét dél irányába, de szerinte a Tisza máris leállította a projektet. Zsigó szerint meg kell mutatni, hogy még létezik az a közösség, ami megvédi többek között ezeket a beruházásokat is.

Az április 12-i választás végeredményét legpontosabb előrejelző Medián májusi felmérése szerint a Tisza 68 százalékon áll a pártválasztók között, míg a Fidesz már csak 24 százalékon. A 21 Kutatóközpont ugyancsak májusban azt mérte: már háromszor annyi szavazójuk van Magyaréknak, mint Orbánéknak.

Orbán szerint nyár végére rendezett, barátságos és erős közösség lesz a Fidesz, őszre pedig kiderül, „meddig tűri az ország, hogy a kormány folyamatosan abuzálja”. Szerinte eljön őszre az ellenállás ideje,

„mire lehullanak a falevelek, a Fidesznek készen kell állnia”.

Ezzel a gondolattal zárta a beszédét Orbán Viktor.

Forrás: Hír TV
Forrás: Hír TV

Orbán azt mondta, hogy elképedve nézi a káoszt, ami napról napra terjed a politikában és a gazdaságban. A kormány nincs rászorulva a megszorításokra, mert jó állapotban adták át a gazdaságot, a rossz személyi döntések árát a családok fizetik meg. A Tisza-kormány miniszterei közül Kármán Andrást és Kapitány Istvánt kritizálta. Kármán alkalmatlan, Kapitány pedig kezdő még gazdasági miniszterként, ami kockázatos.

Szerinte a „tiszás szélsőségesek” megbélyegeznek mindekit, aki az elmúlt 16 évben együttműködött a Fidesszel. Láttak már ilyen politikai show-műsort, ő az egyetlen, aki átesett parlamenti vagyonvizsgálaton. Nyugodjatok meg, üzente azoknak, akik esetleg felülnének a rágalomhadjáratnak. Szerinte a vagyonnyilatkozatokból kiderült,, hogy a tiszás képviselők gazdagok, az elmúlt 16 évben gazdagodtak meg. Repkednek az ajándék BMW-k, luxizásban is átvették a vezetést, a hatalmi önkény pedig a Fidesz javát válik majd. Szerinte a Tisza kormányzása egy bántalmazó kapcsolathoz hasonlít:

„Ma az ország a Varga Judit.”

A volt miniszterelnök arról beszélt, hogy vérátömlesztést kapott a Fidesz-frakció. „A hatvanas éveket taposók hátraléptek, hogy átvegyék az irányítást a negyvenesek” – mondta, szerinte a választás üzenete a nemzedékváltás volt.

Szerinte politikai kultúrában „oda-vissza verik a Tisza-frakciót”.

Eljött a felelősség ideje, ami őt terheli a vereség miatt. „A stratégiai hibák gazdája én vagyok”, nem pedig mások, mondta.

Orbán Viktor alelnöknek javasolta Gál Kingát, Gyopáros Alpárt, Bóka Jánost és Kreicsi Bálintot, Salgótarján polgármesterét. „Szeptemberig tegyük rendbe a Fideszt a pincétől a padlásig” – mondta a volt miniszterelnök. Gál Kinga három éve is alelnöknek jelölték, akkor Kubatov Gábor, Németh Szilárd és Kósa Lajos volt a másik három jelölt.

Forrás: Hír TV
Forrás: Hír TV

Ezek az Orbán által javasolt módosítások a Fideszben:

Vezessék ki a választókerületi rendszert, térjenek vissza a településekhez, vármegyékhez. „Legyen vérbő vármegyei képviselet és vezetés!”

Szélesebb elnökségre van szükség, huszonnyolc tagból. Átlátható szervezeti működés legyen, ne legyen bürokratikus akadály. Legyen egy „főkolompos”, és négy alelnök, akik „újra tudják tölteni a lemerült közösségi akkumulátorokat”.

Orbán szerint volt tíz éve az országnak, amikor nemcsak szabad, hanem szuverén is volt, amikor a magyarok munkájából nem az idegenek gyarapodtak. De ennek ára volt, hatalompártként a fegyelem mindennél fontosabb volt, háttérbe szorult a közösség. Ez növekvő ellenzérzést okozott a Fideszben, a sikeresek pedig feledtették a „barátságos közösség” hiányát. Ellenzékben a korábbi szervezeti erények használhatatlanok, vissza kell alakulniuk mozgalmi párttá. Bicepszek helyett lelkierő kell, polgári értékek a katonai erények helyett.

Orbán szerint egy liberális kormány áll szemben egy nemzeti ellenzékkel, de egy dolog nem változik, nekik mindig Magyarországot kell szolgálni.

„Másképpen kell szolgálni a hazát kormányból és ellenzékből” – mondta. Szerinte a testtartást, de még a mondandók szerkesztésének módját meg kell változtatni. Meg kell akadályozni a kormány hibás döntéseit, meg kell szervezni az ellenállást ezekkel szemben. Politikai közösséget kell adni azoknak, akik a nemzeti politikában hisznek. Ki kell állni azok mellett, akiket igaztalanul bántanak.

„Készen kell állni arra, ha a kormány befuccsol, és az embereknek elegük lett belőlük”

– mondta Orbán, aki szerint a jó ellenzék folyamatosan kormányképes állapotban van.

Nem alkalmas még a Fidesz arra, hogy sikeres ellenzéki párt legyen, mondta. Szerinte ez a szerep most a párton kényszerzubbony, nem munkaruha.

Forrás: Hír TV
Forrás: Hír TV

Orbán Viktor felsorolta, hogy szerinte mi vezetett a Fidesz választási vereségéhez, 10 tényezőt nevezett meg:

  • Nem volt elég vonzó a választási üzenetük.
  • Nem észlelték időben az ellenfél előnyét, emiatt rossz volt a kampánystratégiájuk.
  • Téves volt a részvételre vonatkozó előrejelzésük.
  • Az ellenfél mozgosítási újításai sikeresebbek voltak.
  • Nem volt válaszuk a korrupciós vádakra és a gyűlöletkampányra.
  • A digitális térben katasztrófális vereséget szenvedtek. Elbukták a fiatalok figyelméért folytatott versenyt, amit személyes kudarcnak is tekint. A fiatalok durván elutasították a személyét és a programját.
  • A külföldi algoritmusok a kormányváltást szolgálták.
  • Az ellenfél sikeresen semlegesített a háborús üzeneteket.
  • A háború és a brüsszeli szankciót blokkolták a gazdaság teljesítményét.
  • Nem tett vállalhatatlan szociális és gazdasági vállalásokat, bezzeg a Tisza igen.

A kongresszus tagjainak kiosztottak egy dokumentumot – azaz a reggel publikált röpiratot – a választás eredményének értékeléséről.

Orbán 2022-ban a Fidesz „megkapta a választóktól a kóser pecsétet”, ezért a dokumentum csak az utóbbi négy évet értékeli.

A volt miniszterelnök szerint a kongresszus ünnepi szokott lenni, de ez egy munkakongresszusi. Most előadói beszéddel készült, neki kell számba venni a feladatokat.

Fotó: Fidesz
Fotó: Fidesz

A feladatok a következők:

  • értékelni a választást, az értékelést összefoglalni egy dokumentumban,
  • erőt kell mutatni, meg kell erősíteni a közösséget, világossá kell tenni, milyen indíttatásból vesznek részt a magyar politikában, megerősíteni a küldetést, és elfogadni a dokumentumot,
  • levonni a választás szervezeti tanulságait,
  • megválasztani a 28 tagú új elnökséget,
  • elfogadni két politikai határozatot, a két legfontosabb kérdésben a követeléseiket rögzíti.
Kedvenceink
Partnereinktől
Állítsd be a Telexet megbízható forrásnak!
Kövess minket Facebookon is!
További élő árfolyamok!