Feszültség, odamondogatás, pengeváltás a Tisztelt Házban, ahol Szijjártó Péter is megjelent

Feszültség, odamondogatás, pengeváltás a Tisztelt Házban, ahol Szijjártó Péter is megjelent
Fotó: Hevesi-Szabó Lujza / Telex
Állítsd be a Telexet megbízható forrásnak!

Ezt a közvetítést már lezártuk.

A polgármesterek bérének csökkentését a Tisza javaslatára tárgyalják, Magyar Péter korábban azt mondta: a választóktól kapott felhatalmazás alapján, az önmérséklet és az alázat jegyében csökkentik majd a miniszterelnök, a miniszterek, a képviselők és a polgármesterek fizetését is. A korábban benyújtott és megszavazott, a képviselők és a miniszterelnök fizetéscsökkentéséről szóló törvényjavaslatból viszont a polgármesterek akkor még kimaradtak.

A polgármesterek javadalmazását 2011-ben az önkormányzati törvénnyel egységesítették, és akkor kapcsolták hozzá a lakosságszám szerinti települési kategóriákhoz. 2016-ban aztán új rendszert találtak ki, amelyben az államtitkárok központilag meghatározott fizetéséhez kötötték a polgármesterek bérezését is. A megyei jogú városok vezetői ekkortól államtitkári fizetést kaptak, a kisebb városok egy ebből százalékosan számított alacsonyabb bért.

Ezzel a rendszerrel azonban több probléma is volt: az egyik, hogy a fizetések nem emelkedtek automatikusan az inflációval, ezzel a polgármesterek kiszolgáltatottá váltak a kormány emelési szándékának. A másik, amit akkor sok polgármester kifogásolt, az volt, hogy az államtitkárok fizetését a gyakorlatban pótlékokkal is tudták emelni – ez az emelés azonban a polgármestereknek nem járt.

A polgármesterek fizetése a következő években nem tartotta a lépést az általános és vezetői szintekre jellemző fizetésemelkedéssel, ami miatt 2021-ben megint új rendszert találtak ki. Ez akkor komoly emelést jelentett a polgármesterek fizetésében, de mivel a városvezetői béreket nominálisan, tehát fix összegben adták meg, az emeléseket jelentős részben megette a 2022–2023-as nagy infláció.

A kormány végül 2024 őszén, az új önkormányzati ciklus első napjaiban állt elő a most is hatályban lévő rendszerrel. Ez a polgármesterek fizetését nem nominálisan, hanem a képviselők javadalmazásához hasonlóan az előző évi átlagbérhez képest adja meg, vagyis azokat nem kell évről évre újratárgyalni, automatikusan nőnek az általános béremelkedés ütemében.

Arról, hogy hogyan néz ki most a polgármesterek fizetési táblája, ebben a cikkünkben írtunk bővebben.

Az Országgyűlés ülésén tárgyalják ma a Szuverenitásvédelmi Hivatal megszüntetéséről szóló javaslatot, amelynek egyes részei sarkalatosnak minősülnek, ezért elfogadásukhoz kétharmados többség szükséges.

Ezen kívül szó lesz a polgármesterek és vármegyei közgyűlési elnökök javadalmazásának korlátozásáról szóló javaslatról is, ami szintén részben sarkalatos, így egyes rendelkezéseihez ugyancsak kétharmados támogatás kell. Az előterjesztést sürgős eljárásban tárgyalja az Országgyűlés.

Kedvenceink
Partnereinktől
Állítsd be a Telexet megbízható forrásnak!
Kövess minket Facebookon is!
További élő árfolyamok!