Idén már nem költözhettek az MCC Erdély diákjai a három csillagos kolozsvári szállodába
Ebben a tanévben már nem szállnak meg az MCC Erdély diákjai a három csillagos Hotel Belvedere szállodában – írja a Magyar Hang.
Ugyan az egyetemnél még idén úgy felvételiztettek, hogy ingyen szállást ígért a diákoknak, végül arról értesítették az idei tanévet megkezdőket, hogy nézzenek saját szállás után.
A három csillagos, wellness részleggel rendelkező szállodának három emeletén laktak az MCC-diákok. Kétágyas szobákban szállásolták el őket, a szálloda minden szolgáltatását használhatták, a lap szerint több képzést is itt tartottak nekik.
A Mathias Corvinus Collegium Alapítvány nevű kekva oktatással és művelődéssel kapcsolatos közfeladatait a Nemzeti Tehetség Központ vette át augusztus 31-én, majd az alapítvány csütörtökön jogutód nélkül megszűnt.
A Transtelex legutóbb augusztus végén írt az erdélyi MCC-ről, akkori információk szerint drasztikus leépítések zajlottak, és a munkatársak jelentős részének felmondtak.