Budapest

Kiakadt a II. kerületi polgármester, mert egy hónapja nem működik a jelzőlámpa az egyik forgalmas...
Őrsi Gergely kérésére csúcsidőben rendőrök irányítják a forgalmat a budapesti Bem térnél.
Szobrot állítanak Budapesten Gábor Zsazsának
A II. kerületben állítják fel az életnagyságú szobrot, amit a színésznő özvegye rendelt meg.
Budapest 300 milliárd forintos támogatást kap közvetlenül az EU-tól
Az összeg több mint felét a közösségi közlekedés fejlesztésére szánják.
A rendőrség körözi az újpesti halálos balesetet okozó sofőrt
A 40 éves férfi több autót összetört a Mercedesével, majd elmenekült a helyszínről.
Vitézy méltatlannak tartja, hogy a Párbeszéd egy Orbán Ráhellel készült fotóval támadja
A volt közlekedési államtitkár azt mondta, nem akar ilyen játszmákban részt venni.
Budapest külső kerületeiben fejleszti hálózatát a BKK
Közvetlen kapcsolat jön létre Rákospalota és a Lehel tér között, a 75-ös troli pedig Kőbánya-alsóig fog járni.
Karácsony: Ne a beruházó döntse el, mi épül Rákosrendezőn, hanem Budapest és a kormány
„Csak olyan építkezés valósulhat meg, ami a fővárosi emberek számára is elfogadható” – közölte a kormány.
Bárki szedhet belőle – szaporodnak a gyümölcsösök a budapesti közparkokban
A városokból szinte teljesen eltűntek a gyümölcsfák, mondván piszkítják a járdákat és az utakat, miközben a magyarok gyümölcsfogyasztása nagyon alacsony. A Főkert ezen is megpróbál változtatni: már...
Ungár Péter: Mindenki arra vár, hogy kimondjunk egy nevet, de nekünk nem diktál senki
Az LMP társelnöke a párt Budapest Kongresszusán sem mondta ki Vitézy Dávid nevét.
Kövess minket Facebookon is!