Elnöki kegyelem

Trump nem tervez elnöki kegyelmet adni Jeffrey Epstein egykori barátnőjének, Ghislaine Maxwellnek
Ghislaine Maxwellt a napokban egy kevésbé őrzött börtönbe szállították át, és az USA helyettes főügyészével is találkozott.
Donald Trump még nem döntött Diddy kegyelméről, mert az elítélt zenész korábban durván sértegette
Az amerikai elnök nem felejtette el, amikor Sean Diddy Combs azt mondta, hogy a Trumphoz hasonló fehér férfiakat száműzni kéne az országból.
Egy kormányzati forrás szerint Trump fontolgatja, hogy kegyelmet adjon Diddynek
A Fehér Ház és Sean 'Diddy' Combs védői egyelőre nem kívánták kommentálni az értesülést.
Beiktatása óta először adott kegyelmet Sulyok Tamás
Januártól június végéig 311 kegyelmi kérvény érkezett be, 307-et elutasított, de négyet nem.
Elnöki kegyelmet kap Trumptól az a celebpár, amelyet több évre elítéltek egy adócsalási ügyben
Donald Trump azután döntött így, hogy a pár lányával interjút készített Lara Trump, az elnök menye.
Trump szerint érvénytelenek Biden utolsó elnöki kegyelmei, mert azokat nem személyesen írta alá
Trump szerint Biden így nem is tudott a kegyelmekről, akik pedig tudtak, azok bűncselekményt követtek el.
Trump nem adna kegyelmet George Floyd gyilkosának, és szerinte könnyebb lenne megállapodni az...
Trump a közszférában dolgozók számára tenné lehetővé a diákhitel elengedését.
Eltussolás, visszatámadás, nulla számonkérés
Az egy éve kirobbant kegyelmi ügy bemutatta, hogyan képzeli el az ideális sajtót a kormánypropaganda. Az első napokban még védték K. Endrét, Orbán videója után már beleszálltak Novákba, végül az...
Trump kegyelmet adott a Capitolium ostromlóinak, de van, aki nem kér belőle
Sokan nem értenek egyet azzal, hogy a halálos áldozatokkal járó zavargás résztvevői kegyelmet kapjanak, többek között az egyik elítélt.
Kövess minket Facebookon is!