Fertő tó
Egy lopást sem lehetne azzal mentegetni, hogy a károsultnak azért még maradt egymillió forintja
Akadémikusok véleménye arról, hogy a Győri Törvényszék a Fertő tavi beruházásnál különbséget tesz a fajok és azok egyes egyedeinek védelme között.
A Greenpeace szerint döbbenetes indokkal utasította el a bíróság a keresetüket a Fertő tavi...
„A beruházás nem veszélyeztet egész fajt vagy annak élőhelyét” – indokolta döntését a bíróság.
Öt állami cég olvad be januártól Lázár minisztériumába, viszont lehet egy új állami cementgyárunk
Két sportcélú gazdasági társaság és az út- és vasútépítő NIF Zrt. is megszűnik.
Egyelőre nem lehet tudni, hogy a szivattyúk, a Duna vagy furamód a kiszáradás menti-e meg a Fertő...
Az osztrák WWF szerint békén kellene hagyni a tavat, miközben két tóparti település szivattyúkkal vette fel a harcot a tó kiszáradása ellen. Az is lehet, hogy a megoldás a Duna vizének bevezetése...
Az osztrákok beszállhatnak a Fertőt tápláló magyarországi Duna-csatorna építésébe
Az osztrák sajtó úgy tudja, hogy a szándéknyilatkozat erre is megvan.
Szivattyúzzák az iszapot a Fertő tó osztrák oldalán, hogy hajózni lehessen
A vízszint 25 centis emelkedésében bíznak.
Nem kezdik el a sokat vitatott Fertő-tavi építkezéseket, mert nincs rájuk pénz
Eredménytelen lett a közbeszerzés, mert „a szerződéskötéshez szükséges fedezet nem kerül rendelkezésre bocsátásra”.
Kiszárad a Fertő tó, magyar oldalról kellene pótolni a vizet
Megnőtt a nádast pusztító tüzek kockázata, sárban állnak a hajók, utoljára 2003-ban volt ennél alacsonyabb a tó vízszintje.
Burgenland Extreme: az akarat El Caminója a Fertő tó körül
Kipróbáltuk a Magyarországgal szomszédos osztrák tartomány híres-hírhedt túráját: 120 km 24 óra alatt, javarészt hőségben. A teljesítménytúra misztikus zárójelenete örökre beleég az agyakba.
Áder János a saját podcastjében érvel a Fertő tavi beruházás mellett
A Kék Bolygó legfrissebb adásában a leköszönő köztársasági elnök a Sopron-Fertő Turisztikai Fejlesztő Nonprofit Zrt. vezérigazgatójával beszélgetett.