Gyermekvédelem
„Iszonyú mennyiségű nyomozó hallgatott meg nagyon sok embert” – ilyen volt belülről a keddi akció...
Volt olyan nevelő, akit másfél órán át hallgattak meg a rendőrök kedden a Szőlő utcai intézetben. Az ott lakókat összezavarták a történtek, csak a nap vége felé nyugodtak meg.
Több millió ausztrál tini ébredt egy közösségi média nélküli szép, új világra
16 éves kor alatt nincs többé Insta, TikTok, YouTube, a világon elsőként bevezetett rendelkezés tíz platformtól tiltja el a fiatalokat.
„A földön feküdtem magzatpózban összekuporogva, úgy rugdosott, ahogy ért” – brutális részletekkel...
A nyomozók és a TEK vonultak ki kedden a Szőlő utcai javítóintézethez, az ügyben újabb három érintettet vettek őrizetbe. Közben Juhász Péter és Dobrev Klára is fontos részleteket hozott...
Belügyminisztérium: Rendőrök, iskolaőrök gondoskodnak a gyerekek biztonságáról a kiemelt...
Pintér Sándor teljes kivizsgálást rendelt el, hogy kiderüljön, a rendőrség hibázott-e a Szőlő utcai ügyben.
Juhász Péter: Kovács-Bunát kirúgták a gyerekverés után a Szőlő utcából, aztán visszavették...
A forrásai szerint Juhász Péter Pál vette fel újra, néhány hónappal a belső vizsgálat után.
24.hu: Pszichológusként dolgozott gyermekvédelmi intézményekben a Szőlő utcai javítóintézet...
Kovács-Buna Károly hétfőn adta be a felmondását, a Telex úgy értesült, hogy kedden őrizetbe vették.
Mindennap meg kellene, hogy szakadjon a szívünk attól, ahogy a gyerekekkel bánunk
Az elmúlt időszakban számtalan megrázó beszámolót és hírt olvashattunk a gyermekotthonokban zajló visszaélésekről, amiket általános társadalmi felháborodás követett. A gyermekotthonok lakóinak...
A rendőrség csúcsszervei is részt vesznek a Szőlő utcai nyomozásban, több helyen zajlik akció
A Nemzeti Védelmi Szolgálat és a Nemzeti Nyomozó Iroda mellett gyermekvédelmi szakértőket is bevontak.
Országos botrány lett az olaszoknál abból, hogy kiemelték a hatóságok egy erdőben élő család...
Egy brit–ausztrál pár évekkel ezelőtt úgy döntött, hogy három gyerekükkel egy olaszországi falu melletti erdőben akarnak élni. A hatóságok egy gombamérgezéses eset után vizsgálatot indítottak, és a...
Felmondott a Szőlő utcai javítóintézet megbízott igazgatója
Kovács-Buna Károly a rá nehezedő nyomással indokolta lemondását, szerinte lejáratókampány zajlik ellene.









