Kegyelmi ügy

Sulyok Tamás határozatban közölte, nem nagyon fog kegyelmi kérvényt aláírni
A köztársasági elnök idén nem hozott semmilyen döntést kegyelmi kérvényekről.
27 év után leváltják a bicskei iskolaigazgatót, aki még 2018-ban foglalkoztatta K. Endrét
A belügy és a tankerület sem fogadta el a fideszes önkormányzati képviselő, Bárányos József pályázatát.
Balog Zoltán a Novák Katalinnal közös útjaikról: Az egy gusztustalan dolog, amit sejtetnek
Balog azt mondja: Orbán nem tudott arról, hogy ő kijárta Nováknál K. Endre kegyelmét.
Lánczi András Orbánról: Aki tizenöt éve hatalmon van, annak kopik a varázsa
A konzervatív filozófus szerint jót tett, hogy a miniszterelnök beszállt a kampányba, a kegyelmi ügyről még nem tudunk mindent, a „csalódott fideszes” kifejezés pedig értelmiségi sopánkodás.
Megtaláltuk Novák Katalint az Eb-n, és megkérdeztük a kegyelmi ügyről
A kegyelmi ügybe belebukó köztársasági elnök a lemondása óta teljesen eltűnt a nyilvánosság elől. Most Stuttgartban, a német-magyar Eb-meccs után kérdeztük meg, hogy miért adott kegyelmet K. Endrének.
Balog Zoltán a kegyelmi ügyről: Adtam egy tanácsot, amit nem kellett volna adnom
De inkább nem tette, hogy ne „kintről mondják meg”, mi legyen az egyházban. Balog Zoltán először adott interjút a kegyelmi ügy óta: beszélt arról is, hogy kimondható, hogy ő járta ki K. Endre...
Medián: A magyarok több mint fele szerint Orbán Viktor is felelős a kegyelmi ügyért
A Medián friss közvélemény-kutatása a kegyelmi ügy mellett Magyar Péter hatását is mérte, a válaszadók többsége szerint inkább az ellenzéket gyengíti, mint Orbán rendszerét.
Ózd városa visszavonta Balog Zoltán díszpolgári címét
Balog Zoltán református püspök ózdi születésű. A városi önkormányzat most teljes egyetértésben döntött a díszpolgári címének visszavonása mellett, mert a református püspök máig érthetetlen és...
Balog Zoltán és Hoppál Péter trükkösen, de csak megünnepelhette a református egység napját Pécsen
A kegyelmi ügy árnyékában inkább elhalasztották egy évvel a Magyar Református Egység napját, de Pécsen mégis volt ünnep, amin az egyik kulcsszereplő, Balog Zoltán is részt vett.
Itt a 13. Alaptörvény-módosítás, a kegyelmi botrányra is reagál az egyik javaslattal a Fidesz
A Magyar Honvédségre és az uniós hitelfelvételre vonatkozó szabályok is változnak.
Kövess minket Facebookon is!