Koronavírus
Miért változott meg ennyire az emberek hozzáállása a vírushoz?
A félelem után a többségnél idővel a megnyugvás érzése kerekedik felül, akkor is, ha ez nem indokolt.
Nagyon pörög a három legígéretesebb koronavírus-vakcina fejlesztése
Rohannak előre a fejlesztéssel, ahogy csak tudnak. Októberre-novemberre lehetnek először komoly eredmények, a tömeges oltással onnantól számítva még hónapokat kell várni.
Hiába javasolták saját szakértői, az állam nem pörgette fel igazán a tesztelést
Jelentős részben a saját zsebből fizetett, nem pedig az állami tesztek dobták meg a mintavételek számát, és nem is érnek el annyi embert, mint amennyit az adatok sugallnak.
Nem érdekli az embereket az idegesítő magyar víruskövető mobilalkalmazás
Gyakorlatilag senki sem használja Magyarországon a VírusRadart, és ennek megvan az oka. A szoftver sokaknak idegesítően rossz, nincs mögötte erős kommunikáció, Apple-gépekre pedig elérhetetlen.
A koronavírus mutálódik, de nem tudjuk, hogy tartanunk kell-e ettől
Ami eddig változott, az jelenlegi tudásunk szerint nem súlyosbította a betegség lefolyását, és nem adott a vírusnak menekülési útvonalat az emberi immunválasz elől.
Európa, a vendégmunka-alapú társadalom
Sok nyugat-európai országban szinte lehetetlen biztosítani az élelmiszer-ellátást a keleti idénymunkások nélkül, és Közép-Európában is ebbe az irányba tartanak a folyamatok.
A bergamói kórházban tavasszal meggyógyult betegek fele nem érzi magát egészségesnek
A bergamói kórház visszahívta a tavaszi koronavírusos betegeket, akik jelentős része még hónapokkal később sem egészséges, hiába negatív régóta a vírustesztjük.
Egyetlen ábra is jól mutatja a különbséget a járvány tavaszi és mostani hulláma között
A legfertőzöttebb Pest-megyében népességarányosan most négyszer annyi esetet rögzítettek mint Békésben, tavasszal a két szélsőérték közötti különbség hatvanszoros volt.
Meghirdettek egy termelői ügyintézői állást, tömegével jelentkeztek a diplomások
Több mint 140-en jelentkeztek egy olyan pozícióra, amire egy éve csak ketten-hárman, a kulcsembereket azonban még mindenhol próbálják megtartani.
Mi várható azután, hogy felfüggesztették az oxfordi vakcina tesztelését?
A legvalószínűbb forgatókönyv szerint csak átmeneti időveszteséget szenved az oltóanyag, amelynek tesztelésébe már 17 ezer embert vontak be, egészen eddig problémamentesen.









