Magyar Péter

Mit kezdene Magyar Péter Budapesttel? ¯\_(ツ)_/¯
Mivel nincs még Budapest-programja a Tisza Pártnak, és a képviselőjelöltek sem igazán nyilatkoztak érdemben, Magyar Péter interjúiból próbáltuk összeszedni, mit kezdenének a fővárossal.
A Néppárt frakcióvezetője üzent Magyar Péternek: Az ajtónk nyitva áll
Manfred Weber szívesen együttműködne a Tisza Párt EP-listavezetőjével.
Az EP jelentéstevője szerint Magyar Péter hasonló narratívával rendelkezik, mint Orbán
A francia politikus szerint „nem jó hír”, hogy Magyar Péter több fontos kérdésben sem adott még egyértelmű válaszokat.
Magyar Péter Győrben zárta körútját, akkora tömeget hozott össze, amit ebben a városban tán még...
Azt mondta, már ő szégyelli, hogy mennyit költött a kormány a lejáratására. Magyar szerint ha a Békemeneten minden elhangzott „háború” szó után inni kellett volna, a résztvevők a program felénél...
Kulja András: Magyar Péter el tudja érni, hogy az emberek felálljanak a fotelből
Egészségügyi edukációs csatornáját több százezren követik a TikTokon, Kulja András pár hete azonban már más miatt is ismert lett. Áprilisban Magyar Péter Kossuth téri tüntetése után hazament, és azt...
Medián: A jobboldal tudott a leginkább mozgósítani az elmúlt hetekben
Áprilisról május végére a magukat biztos szavazóknak mondók aránya a fideszesek között 7, az Mi Hazánkkal szimpatizálók között 23 százalékponttal nőtt.
Medián: A magyarok több mint fele szerint Orbán Viktor is felelős a kegyelmi ügyért
A Medián friss közvélemény-kutatása a kegyelmi ügy mellett Magyar Péter hatását is mérte, a válaszadók többsége szerint inkább az ellenzéket gyengíti, mint Orbán rendszerét.
Gyurcsány Ferenc: Jobban járt volna Magyar Péter, ha a valódi riválisaival áll ki vitázni
A DK elnöke szerint körülbelül 15-20 millió forintot költöttek a kampányban például a Magyar Péter-ellenes hirdetésekre.
Magyar Péter több mint húsz éve azt mondta, hogy Medgyessy kötéllel a nyakában mutathatna bűnbánatot
Ez az ATV Közhang című műsorában hangzott, el, de Magyar hamar hozzá is tette, hogy vicc volt.
Kövess minket Facebookon is!