Oktatás
Több mint 320 iskolában volt eddig polgári engedetlenségi akció, az állami gimnáziumok fele...
De egyházi és alapítványi iskolák, általános iskolák, óvodák és szakképző intézmények is voltak a résztvevők között.
Szinte példátlanul alacsonyak a magyar tanárbérek Európában
A tanárbérek alakulása elég jól megvilágítja, hogy miért próbálnak sztrájkolni a közoktatásban dolgozók hetek óta.
Idén több mint 20 ezer hatévesnek engedélyezte az Oktatási Hivatal azt, hogy később kezdje az...
Erről 2020 óta nem dönthetnek sem a szülők, sem az óvodák.
Három nappal meghosszabbították a középiskolai jelentkezések határidejét
Péntek délutántól nem lehetett benyújtani azokat külső szolgáltatói hiba miatt.
Évtizedekre visszavethetik a diákok várható fizetését a koronavírus miatti iskolabezárások
A távoktatásban érintett évfolyamok olyan komoly tanulási veszteséget szenvedtek, hogy az jelentősen rontja a munkavállalási lehetőségeiket a Magyar Tudományos Akadémia doktora szerint.
„Minden nap úgy megyek be a gimnáziumba, hogy fáj a gyomrom” – ilyen az oktatási válság a tanárok...
A Helyközi Járat legutóbbi riportjában egy fiatal, a tanári pályát pár év után otthagyó és egy tapasztalt, nyugdíj előtt álló pedagógus mesélt arról, hogy milyen nehéz ma Magyarországon tanárként...
Elmúlt 12 vagy elmúlt 8 év? Nézzük inkább az elmúlt 20-at!
Magyarország 2010 előtti és utáni korszakának összehasonlítása alapján lehet leginkább megítélni a kétpártrendszer felé haladó politikai osztály teljesítményét, erre vállalkozunk a következő hetekben.
A tálibok először engedtek vissza nőket az egyetemekre, de az órákon el lesznek különítve a...
Egy női orvostanhallgató szerint még sok a kérdés, azt sem tudni például, taníthatnak-e férfiak női diákokat.
Feltűnésmentesen vonult a pedagógussztrájkot támogató konvoj Budapest belvárosában
Az autósok egyrészt a sztrájkoló pedagógusokkal vállaltak szolidaritást, másrészt a bértárgyalások eredménytelenségére is fel akarták hívni a figyelmet.









