Oktatás
Az iskolák most még nem állhatnak át digitális oktatásra
Általános tilalom van, mert a kormány azt akarja, hogy az iskolák működjenek.
A tálibok engednék egyetemre járni a nőket, de csak iszlám viseletben, a férfiaktól elkülönítve
A tálibok oktatási minisztere arról beszélt, hogy már nem tiltanák meg, hogy a nők tanuljanak, de azt azért nem fogják engedni, hogy mindezt a férfiakkal együtt tegyék.
Ez a munka nem működhet úgy, hogy „csak a szükséges 45 percen legyek túl”
Új podcastsorozat a G7-en! A 28. órára keresztelt sorozatunk első részében Darvas József fizika-kémia tanárral beszélgettünk arról, mit lehet tenni azért, hogy a kisebb iskolákban se vesszenek el a...
Névsor szerint kettéosztott diáksággal és hibrid oktatással indul a félév az ELTE egyik karán
Az Informatikai Karon úgy szervezik meg a tanítást, hogy egyszerre csak a hallgatók egyik felének kelljen bejárnia.
Egy háromgyerekes anyuka tanácsai minden szülőnek az iskolakezdés előtti estére
Szórakoztató tanácsok huszonnégy feszültségoldó pontban a szeptember 1. reggeli őrület előtt.
Novák Katalin: Szeptember elsején biztonsággal elindulhat a jelenléti oktatás
Ezenkívül azt is bejelentette, hogy az elmúlt évekhez hasonlóan előrehozzák a családtámogatások kifizetését, oltási kampányt is szerveznek az általános és középiskolás diákok számára.
Óriási szerencse kéne ahhoz, hogy az iskolakezdés után ne fusson fel a járvány
Eddig a tavalyihoz hasonlóan alakultak az augusztusi fertőzöttségi adatok, és a fiatalok átoltottsága túl alacsony ahhoz, hogy érdemben fékezze a járványt.
Egy kormánydöntés miatt rengeteg kisgyerek pont a járvány alatt kezdte meg az iskolát
Elég rossz időzítéssel sikerült ismét megváltoztatni, hogy kinek a joga eldönteni, iskolaérett-e már egy óvodás gyermek.
A tanárhiány miatt könyörögniük kell az igazgatóknak, hogy hozzájuk is jöjjön utazó pedagógus
Hajnal Gabriella szerint nem kell minden iskolába kémiatanár, ám a beszámolók szerint sok kényelmetlenséggel jár, ha egy tanár csak bemegy órát tartani, aztán megy is tovább.
18-szor annyit kereshet egy külföldi vendégtanár a Fidesz-közeli elitképzőn, mint egy magyar...
Egy vendégoktató havi 10 000 eurós ösztöndíjat is kaphat a kormányközeli Mathias Corvinus Collegiumtól, miközben egy magyar egyetemi adjunktus fizetése 542 euró.