Schadl György
24.hu: Százmilliók sorsa ismeretlen a Schadl-ügyben
Hivatalosan sok pénzt kerestek, mégis homályosak a pénzügyeik azoknak a végrehajtóknak, akik beismerték, hogy fizettek kinevezésükért.
Vizsgálja a rendőrség, hogy Schadl intézett-e sikeres egyetemi vizsgát Rogán kabinetfőnökének
A vizsgák mellett a Covid-tesztes szerződések miatt is külön eljárásban nyomoznak.
Juhász Péter meg akarta látogatni a börtönben ülő Schadlt, hogy a segítségét kérje a TV2 ellen
Az Együtt volt politikusa abban reménykedett, hátha a korrupcióval vádolt Schadl el tudja intézni neki, hogy a csatorna közzé tegye a róla szóló helyreigazításokat.
Rogán több mint öt év után megszólalt a parlamentben: Nem ismertem Schadl nevű urat
Jámbor András arra kérte a Miniszterelnöki Kabinetiroda vezetőjét, hogy tisztázza, milyen kapcsolat fűzi a korrupcióval vádolt Schadl Györgyhöz.
„Az emberi gyarlóság nem feltétlenül azt jelenti, hogy a rendszer rossz” – a kormány egy lépést...
Másfél évvel a letartóztatása után továbbra is Schadl György a végrehajtói kar elnöke, Varga Judit felé pedig erősebb a bizalom, mint valaha. Orbán Viktor azt mondta, szívesen fogadnak javaslatokat...
Schadl elfogása után hónapokig lehallgatták az alkotmánybíró végrehajtóként dolgozó gyerekeit
Az ügyészség indítványa szerint a lehallgatásra azért volt szükség, mert Czine Ágnes gyerekei bizalmas viszonyban voltak a korrupcióval vádolt Schadl Györggyel és feleségével.
A DK közérdekű adatigényléssel kéri ki az Országos Bírósági Hivatal titkosított vizsgálati anyagát...
A belső, bírósági igazgatási vizsgálat azután indult, hogy kiderült, a végrehajtói kar elnöke ki akart rúgatni egy bírót. Az eredményét viszont június óta nem tudni.
A Schadl-féle végrehajtói karnál hét éve tudják, hogy nemzetbiztonsági kockázatot rejthet az...
A Schadl György vezette Magyar Bírósági Végrehajtói Kar hét éve rendelt egy informatikai auditot. A Telexhez eljutott szigorúan bizalmas minősítésű jelentés feltárta, hogy a rendszereik...
DK: Schadl György védi a felcsúti Puskás Akadémia eltitkolt taoiratait
A párt szerint ez is azt igazolja, hogy Schadl György szolgálataira maga Orbán Viktor is számíthatott.
Kés és Gyűjtő a Škodában Ferihegy előtt – így kapták el Schadlt, amikor Dubajba próbált szökni
2021 végén Schadl feleségével Dubajba repült volna, a rendőrök az utolsó pillanatban, a budapesti reptér parkolójában kapták el őket. A nyomozók akkor már jó ideje lehallgatták Schadlt és sofőrjét....