Schadl György

Magyar Péter a Tóni-gate-ről: Mindent tudok és mindent tudok bizonyítani
Varga Judit volt férje csütörtökön megy be az ügyészségre, miután a Facebookon azt írta: a Schadl-ügyben érintett Rogán Antal és felesége, valamint a Miniszterelnöki Kabinetirodát vezető miniszter...
A Schadl-ügy több vádlottja jelentősen nagyobb árbevételt ért el, mint az azonos területen dolgozó...
A végrehajtási ügyek elosztása papíron automatikusan történik, a 2021-es adatok szerint a Schadl-ügyben érintett végrehajtók irodái mégis több bevételhez juthattak, mint a „konkurencia”.
Novák mögött bújik meg a kegyelmi botrány másik kulcsszereplője
A kritikusok az államfő fejét követelik, de az igazságügyi miniszter aktív hozzájárulása nélkül nem tudott volna kegyelmet adni a pedofil igazgató bűnsegédjének. Varga Judit tette elé a kérvényt, és...
Megfelezték a Schadl-ügy néhány végrehajtójának pénzbüntetését, részletekben is fizethetnek
A bíró szerint egyikük esetében sem volt szó az átlaghoz képest eltérő vagyoni helyzetről.
A vízautó feltalálója szerint az Akadémia kutatói irigységből nem írták le, hogy működőképes a...
A Schadl-Völner per keddi tárgyalása után R. Róbert harmadrendű vádlott hangosan bohócnak nevezte az MTA kutatóit és szélhámosnak a Telexet. Később viszont interjút ígért, hogy bebizonyítsa: igenis...
680 milliós megbízást kapott Balásy Gyula egyik cége Schadl idején a végrehajtói kartól
A végrehajtói kar több NER-es kötődésű céggel is szerződött, amikor még a korrupcióval vádolt Schadl György vezette a testületet.
Schadl György rendkívül szereti az autókat, meg a Nutellát, ezekkel szórakoztatta magát
Olyan bizalmi kapcsolat volt a végrehajtói kar volt elnöke és a neki dolgozó „Kálmán Rendőr” között, hogy a tanúként meghallgatott férfinak még ma is megvan a kulcsa Schadl lakásához. Volt, hogy ott...
Kálmán Rendőr Schadlnak: Ne feledd; Szerda 13.30 Völner
Schadl György már bilincs és vezetőszár nélkül, házi őrizetből érkezett a csütörtöki tárgyalására, ahol egy bizalmasát hallgatták meg. A férfi kezelte eleinte a végrehajtói kar volt elnökének...
Kövess minket Facebookon is!