SZFE
Lelép szinte minden 2019-ben kezdett filmes hallgató az SZFE-ről, csak ketten maradnak az egész...
Ez a BA képzésben a gyártásszervező, filmrendező, vágó, operatőr, filmforgatókönyvíró osztályokat, az MA képzésben a filmrendező és operatőr képzést érinti. A FreeSZFE-ben folytatják.
Nem akar fizetni a tankerület, elbukta a zeneiskola az épületet, amiről lemondott a Freeszfe
Sem a több tízmilliós tartozásukat, sem a bérleti díjat nem akarja kifizetni a Belső-Pesti Tankerületi Központ a VII. kerületi önkormányzat szerint.
Vidnyánszky megerősítette: ő nem javasolta 28 éves tanítványának, hogy színházigazgató legyen
A Nemzeti Színház igazgatója sajnálja, hogy elmentek tanárok az SZFE-ről, de „nem én küldtem el őket, ők álltak fel”.
Az Operettszínház igazgatója, Kiss-B. Attila is tagja lesz az SZFE új szenátusának
A szenátusi választást június 8-án tartják.
Az SZFE-HÖK szerint hátrányos megkülönböztetés ért több felvételizőt, az egyetem szerint tiszta...
A hallgatói önkormányzat szerint volt olyan, hogy egy felvételiző ellentétes információt kapott a továbbjutásról élő szóban, mint később emailben.
SZFE-kancellár: A hallgatók a tudtuk nélkül egy Patyomkin-egyetemet védtek
Szarka Gábor szerint a gazdasági átvilágítás során kiderült, hogy az egyetem nem működött normálisan, és az új vezetés rántotta vissza a szakadék széléről.
Az SZFE tanárai a Kúria szerint is jogszerűen sztrájkoltak
A Kúria elismerte, hogy nemcsak az alacsony bér vagy a rossz munkakörülmények miatt lehet sztrájkolni, hanem az egyetemi autonómiáért is.
Szarvas József: Biztos vagyok benne, hogy sokan azért nem jelentkeztek az SZFE-re, mert ott fogok...
De abban is biztos, hogy sokan meg azért mennek oda, mert Vidnyánszkyval ott tanítanak.
Tarr Béla: Nekem ne mondják meg, mi az, hogy család!
A Sátántangó rendezője szerint már a felvetése is nevetséges annak, hogy a mai hatalom díjakkal akarná kitüntetni őt.
Udvariatlannak és szabálytalannak tartja az SZFE a kizárását a színművészeti egyetemek uniójából
Az európai színművészeti egyetemek uniója azért zárta ki az SZFE-t, mert az alapítvány miatt már nem tartják ugyanannak az intézménynek, mint ami egykor csatlakozott.