Szőlő utcai javítóintézet

Gyermekvédelmi szakember: Van értelme a Szőlő utcai fiatalok áthelyezésének, de önmagában ettől...
Molnár László, a Budapesti Területi Gyermekvédelmi Szakszolgálat (TEGYESZ) korábbi vezetője szerint a Szőlő utcai intézet hírnevének helyreállítását rendkívül hosszú és nehéz folyamat, az intézmény...
Más javítóintézetekbe szállítanák át a Szőlő utcában lévő fiatalokat
Úgy tudjuk, hogy a döntést a Szőlő utcai javítóintézetben dolgozók létszámának csökkenésére hivatkozva hozta meg a BVOP.
Behívták a Karmelitába a Semjénnek beszóló Fidesz–KDNP-s képviselőt
Junghausz Rajmund a gyerekvédelem miatt bírálta a miniszterelnök-helyettest, és azt mondta: tapasztalt erőszakot ilyen intézményben, de olyat, ami a Szőlő utcában történik, még nem látott.
Isten nem palotában, hanem kunyhóban van jelen, és ez igaz a Szőlő utcára is
Az angyalokat és Istent ne a magasságban, hanem a mélységben, a nyomorban, a javítóintézetekben, a peremre szorult sorsokban kell keresni – írja Fabiny Tamás evangélikus püspök karácsonyi...
Nettó 310 ezer forintért keresnek éjszakás felügyelőt a Szőlő utcába
Este héttől reggel hétig kell ennyi pénzért felügyelni a fogva tartott fiatalokat.
21 Kutatóközpont a Szőlő utcai ügyről: A Fidesz-szavazók fele nem ért egyet a kormány...
A friss felmérésből látszik, hogy az ügy körüli felháborodás nem kizárólag az ellenzéki szavazókra korlátozódik.
Újabb rendészt vettek őrizetbe, így már kilenc gyanúsítottja van a Szőlő utcai ügynek
A férfi pár hónapja dolgozott az intézetben, az ügyészség bántalmazással gyanúsítja.
A köztársasági elnök szerint neki nincs lehetősége aktívan foglalkozni a gyerekvédelem ügyével
December 13-án a Tisza Párt a Várban zárult demonstrációján szólították cselekvésre Sulyok Tamást. Ő úgy érzi, az Alaptörvény korlátai között annyit tehet, amennyit már megtett.
„Nehogy elsírjam magam a bűnözők miatt” – mondta Bencsik András a Szőlő utcai bántalmazásról
Havasi Bertalan szerint minden közösségben vannak tökkelütött hülyék, azokat ki kell rúgni a hatóságtól vagy a minisztériumtól. A szegedi DPK-gyűlésre érkezőket kérdeztük a Szőlő utcai ügyről és...
Juhász Péter Pál jobb és bal keze: mit kell tudni a Szőlő utcai ügy új gyanúsítottjairól?
Egyikük az ügyészség szerint beárult az igazgatónál egy molesztálás miatt panaszt tevő intézetis fiút, a másik szexuális bűncselekményekre utaló nyomokat próbált meg eltüntetni. A nevelési egység...
Kövess minket Facebookon is!