A platformszolgáltatók részesedése már két éve elérte a 40 százalékot a budapesti szálláshelyek körében, ami példátlan a régiós fővárosok között.
Miután ismét fellángolt a vita, a VI. kerület képviselőtestülete arra készül, hogy a hónap végén megerősíti a rövidtávú magánszállás-kiadás jövő év elején életbe lépő tilalmát, amelyet a domináns platformszolgáltató nyomán mindenki Airbnb-tiltásként emleget. Soproni Tamás polgármester hozzátette, hogy ha kell, akkor perre mennek a terézvárosi intézkedés jogszerűségét kétségbe vonó Budapest Főváros Kormányhivatalával szemben.
Jelen állás szerint tehát ez az utolsó nyári szezonja a VI. kerületi Airbnb-lakásoknak, míg Budapest egészére tavaly a parlament olyan szabályt hozott, hogy 2026 végéig nem lehet új magánszállást nyilvántartásba vetetni. Igaz, ettől aligha várható túl nagy hatás, azok ugyanis, akik tavaly év végéig kérelmezték, még megkezdhették ezt a tevékenységet.
A vita minden bizonnyal továbbra is velünk marad, mivel a konfliktus kiindulópontja a lakásárak és albérleti díjak meredek emelkedése, és ehhez a lakhatási válsághoz valamilyen mértékben a rövidtávú szálláskiadás is hozzájárult. Ez a tendencia továbbra is tart, a lakások és albérletek tovább drágultak, és jó eséllyel az előbbit fokozza majd a 3 százalékos lakáshitelt sokak számára elérhetővé tevő Otthon start program is.
A másik oldalon az Airbnb és versenytársai egyre fontosabb szerepet játszanak a hazai és azon belül a fővárosi turizmusban is, ebben a cikkben elsősorban az ezt mutató adatokkal foglalkozunk, nemzetközi kitekintéssel.
Egyre nagyobb kapacitás
Az adatok szerint idehaza szállodák helyett magánszállásokon szállnak meg egyre többen. A KSH adatai szerint 2024-ben a hazai 44,8 millió összes vendégéjszakából 14,4 milliót már nem szállodákban, hanem főként magán-, illetve egyéb szálláshelyeken töltötték el az utazók.
Az arányokban nincs különbség érdemben vidék és főváros, külföldi és belföldi utazók között, mindegyik esetben egyharmad körül alakul a magánszállások részesedése. Kapacitásban viszont gyorsabban nőttek a magánszállások: 2021-ben még 71 százalék volt a magán- és egyéb szállások részesedése, 2024-re ez már 74 százalékra nőtt. (Frissítés 13.10: a fennmaradó rész a szállodáké, az alábbi grafikon kategorizálását javítottuk.)
a minimális, kétfős kapacitással számolva
.
Ami az ország több részét illeti, a Dél-Dunántúlon, azon belül Somogy megyében nőtt meg jelentősen a kapacitás, a Balaton déli-parti szálláshelyeinek bővülése miatt.
Európai nyomulás
A platformszolgáltatók segítségével értékesített magánszállások egész Európában előretörtek. Az Airbnb árbevétele 2024-ben már elérte a 4,1 milliárd dollárt az Európát és Közel-Keletet is magában foglaló régióban, ami 13 százalékos növekedés egyetlen év alatt.
Tavaly az online platformok szállásforgalma általánosságban is rekordot döntött a kontinensen. Az Airbnb, a Booking, a Tripadvisor és az Expedia adatközléseire épülő Eurostat-jelentés szerint 854 millió vendégéjszakát foglaltak ezeken, ami 18,8 százalékos bővülés 2023-hoz képest. A hagyományos szállásokra még csak a 2023-as adatok érhetők el, ebben az évben már minden harmadik vendégéjszakát platformokon foglalhatták.
Az Eurostat olyan forrásokra lát rá, amit a nemzeti statisztikai hivatalok nem ismerhetnek meg, mivel a globális technológiai cégek havonta adnak információt a foglalásokról az uniós statisztikai hivatalnak. A magyar magánszállás kategóriával ezek a platformadatok csak korlátozottan vethetők össze, hiszen egy balatoni nyaralót vagy egy fővárosi lakást akár a platformoldalakon, akár személyes kapcsolatok útján is kiadhatnak. A hazai statisztika a szállás típusát követi, az uniós azt, hogy hol adták ki.
Óriási különbségek vannak Európában belül a platformokon kiadott szállások és a szállodák piaci részesedése között. Ahol igazán nagy a turizmus gazdasági jelentősége - például a mediterrán országokban - sokkal nagyobb a platformok szerepe. A magasabb jövedelmű, jobban szabályozott országokban - mint a német nyelvterület és a skandináv országok -, alacsonyabb a számos adózási és szabályozási kérdést felvető platformok szerepe.
Az uniós adatok alapján Budapesten (40 százalék) és a Balaton déli partját magába foglaló Dél-Dunántúlon (22 százalék) a legmagasabb Magyarországon a platformok részesedésese a vendégéjszakákból.
Keleti lemaradás
Az adatokból az is látszik, hogy idehaza nem igazán kell még félni a túlturizmus jelenségétől. Csak Budapesten jelentősebb lakosságarányosan a vendégéjszakák száma, egy lakosra évente tíz jut. A magyar vidék Európa legkevésbé látogatott régióihoz tartozik, Románia, Szlovákia és Lengyelország vidéki régióival együtt.
Uniós viszonylatban a lakosságarányos lista alsó végén ugyan Franciaország indiai-óceáni megyéjét, Mayotte-ot találjuk, de csak egy tizeddel van fölötte a Varsót körülölelő Mazóvia adata. Igaz, itt minden bizonnyal ugyanúgy működik a főváros elszívó hatása, mint Budapest és Pest megye viszonylatában.
A skála másik végét nézve nem véletlen, hogy a legtöbb túlturizmussal kapcsolatos hír Görög-, Spanyol- és Olaszországból érkezik, hiszen itt sokkal több a látogató, mint például Budapesten. Persze nem mindegy statisztikai szempontból, hogy mekkora lakosságú egy-egy kiemelten népszerű célpont, és milyen régióhoz sorolják. Katalónia adata ugyan nem tűnik kiugróan magasnak, a problémát az okozza, hogy a látogatók nagyon nagy része Barcelonára koncentrálódik. Hasonló a helyzet az olasz Veneto tartománnyal és Velencével.
Az alábbi térképen is szemmel látható viszont Horvátország tengerparti régiójának vonzereje, a skála felső végén pedig a görög Déli Égei-szigeteket találjuk (benne egyebek mellett Rodosszal), ahol egy lakóra majdnem 140 vendégéjszaka jutott 2023-ban.
Hasít nálunk az Airbnb
Budapest a platformokon erős: a régiós fővárosok közül itt a legalacsonyabb a hagyományos szállások részesedése. Egy főre vetítve a magyar főváros a harmadik legtöbb turistát vonzotta Közép-Európa fővárosai közül, Prága 58, Bécs 12 százalékkal többet a lakosság számára vetítve.
Lakosságarányosan Budapest Berlinnél 16, Pozsonynál 22, Varsónál 46 százalékkal, Bukarestnél pedig közel négyszer több vendégéjszakát könyvelhetett el.