Bucsky Péter
A nagy felfutás után sincs tele Magyarország vendégmunkásokkal
Budapesten kívül csak Zala és Komárom-Esztergom megyében haladja meg a két százalékot a külföldi munkavállalók aránya, és az adatok alapján nem látszik, hogy tömegesen elvennék a magyarok munkáját.
Gyorsuló ütemben szívja magához a közpénzt Mészárosék autópálya-koncessziója
Nemcsak a NER-es haszonhúzók motiválhatják a kormányt a szerződés felülvizsgálatára vagy megszüntetésére, hanem az is, hogy enélkül irreálisnak tűnik a választási programban megígért útdíjcsökkentés.
Milliárdokat kereshettek az osztrák bányák az azbesztes kavicson
Már több évtizede ismert volt, hogy a burgenlandi bányákból azbeszttel szennyezett követ termelnek ki, az osztrák hatóságok mégis asszisztáltak a tevékenység folytatásához.
A MÁV minden negyedik vonatát leállítva hagyta hátra Lázár János
A volt közlekedési miniszter azt ígérte, hogy száz leállított InterCity-kocsit ismét üzembe állítanak, de még kevesebb lett a használható kocsi, és a dízel motorvonatoknál is rengeteg a probléma.
Havi 4-5 millió forintról mondhat le Magyar Péter, de ez csak a jéghegy csúcsa
Módosítás nélkül a kormányfő havi 7,8 millió forintot keresne júliustól, ennek nagyobb részét azonban a kasszában hagyhatja. De mi lesz a Fidesz által 14 ezresre duzzasztott központi közigazgatással?
Állami százmilliók vándoroltak Szijjártó rokonainak cégéhez, amely finn versenypályát vett
Legalább 600 millió forint állami megbízás és támogatás segítette a volt külügyminiszter testvérének és sógorának vállalatát a miniszteri megbízatásának kezdete óta.
Ezer milliárd forintos állami szerződésállomány landolt Balásy cégeinél 11 év alatt
2015 óta a Nemzeti Kommunikációs Hivatal összesen 1348 milliárd forintról szóló megállapodást írt alá 2025 végéig, ebből 1063 milliárd jutott Balásy cégeinek vagy az általuk vezetett konzorciumoknak.
Napi hat tehervonat használja az ezer milliárdból felújított Budapest–Kelebia-vonalat
Egyelőre az átépítés előtti forgalmat sikerült elérni a Budapest–Belgrád-vasút magyar szakaszán, a személyforgalom indítását viszont továbbra is akadályozza a kínai vonatbefolyásoló rendszer.
Még sokkal drágább lesz a mohácsi híd, hacsak meg nem fékezi az új kormány
A választások előtti utolsó Magyar Közlönyben tette közzé a kormány, hogy ötödével megemeli a már eddig is túlárazott projekt költségvetését. Mehet-e még plusz 76 milliárd a Duna Aszfaltnak?
Az állam kirablása a Mészáros-féle autópálya-koncesszió, vagy a végén minden a helyére kerül?
A nemzeti vagyonvisszaszerzési hivatal vizsgálja majd az ezermilliárdokról szóló koncessziót, amely ellen az EU már eljárást folytat. A drága műszaki megoldások szükségességét is át lehetne gondolni.









