Olyan milliárdos épületeken ad túl az állam, amelyekben még évekig ott lesznek a dolgozói

Múlt hétvégén egy időben öt különböző, milliárdos értékű állami ingatlanra hirdetett árverést a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő (MNV).
- Az ötből négy épületet ráadásul jó eséllyel még évekig nem veheti birtokba majd a vevő, azokat ugyanis különböző állami szervezetek bérlik, ezeket pedig nem lehet csak úgy kirakni.
Előzmények: az MNV sorra hirdeti meg a nagy értékű állami ingatlanokat. A Belügyminisztérium – Tiborcz-hotelekkel körbevett – épületét már el is adták valamivel több mint 50 milliárd forintért; a Nemzetgazdasági Minisztériumnak otthont adó, 37 milliárd forintra taksált irodaház árverése pedig nyolc nap múlva indul.
- Ebbe a folyamatba illeszkedik a most meghirdetett csomag is, amely nem az egyes ingatlanok értéke miatt érdekes, hanem azért, mert egyszerre nem igazán szokott ennyi nagy értékű épületet elárverezni a vagyonkezelő.
Számokban: az ötből a legnagyobb értékű ingatlan a főváros IX. kerületében, a Duna-part közelében található egykori Concordia-malom, amelynek kikiáltási ára közel 8,5 milliárd forint. A bő kéthektáros területen található épületben több ezer négyzetméternyi iroda van.
- Nem marad el sokkal a ferencvárosi ingatlan értékétől a két, egymástól és a parlamenttől is néhány lépésre található irodaház kikiáltási ára sem. A Zoltán és Garibaldi utcai épületek paraméterei nagyon hasonlóak, mindkettő alapterülete 1300-1500 négyzetméter, és egyaránt bő 7 milliárd forintról indulhat rájuk a licit.
- Nagyjából fele ekkora, és az elhelyezkedése is kissé kedvezőtlenebb a negyedik ingatlannak. A II. János Pál pápa téri irodaház 876 négyzetméteres, és 2,7 milliárd forintért hirdeti az MNV.
- Az ötödik ingatlan is egy irodaház a főváros VIII. kerületében. Ennek alapterülete közel 1200 négyzetméter, a kezdőára pedig 1,9 milliárd forint.
Alulnézet: az árverések érdekessége, hogy az ingatlanokat – egy kivételével – nem veheti azonnal birtokba a vevőjük. Az épületeket ugyanis állami szervezetek bérlik, és az eladás után sem költöznének ki azonnal.
- Ez a fajta eljárás nem új keletű, ugyanez a helyzet az NGM-székház esetében is. Ott a minisztérium 2026. szeptember 1-jéig maradhat az épületben. Annak érdekében, hogy a vevő ne rakhassa ki a tárca dolgozóit, az adásvételi szerződéssel egyidejűleg haszonkölcsön-szerződést köt vele az MNV.
Mi várható? A most meghirdetett ingatlanok többségénél is ez lesz az eljárás, ezeknél azonban még tovább kell várnia az épületre annak, aki kifizeti a milliárdokat.
- A Dandár utcai ingatlant a Magyar Államkincstár, a Zoltán utcai irodákat a Nemzeti Adó- és Vámhivatal, a II. János Pál pápa téri épületet a Szellemi Tulajdon Nemzeti Hivatala, míg a VIII. kerületi irodaházat Budapest Főváros Kormányhivatala használhatja egészen 2027 júniusának végéig.
- Az egyetlen azonnal birtokba vehető ingatlan a Dandár utcai. Ezt korábban a Miniszterelnöki Kabinetiroda használta, egy időben itt tartották a kormányinfókat is.