Nem adnak a látszatra sem, jól követhető, ahogyan NER-es magánzsebbe áramlik a közvagyon
Nyolc év alatt nagyjából 50 milliárd forint extraprofit keletkezett annál a cégcsoportnál, amely évek óta monopóliumként végzi az állami szervek kommunikációját és rendezvényeik szervezését. A közbeszerzéseken taroló vállalatok most már éves szinten 200 milliárdot is meghaladó árbevételt érnek el, és 25 milliárdos nyereséget termelnek vállaltan fideszes tulajdonosuknak. Mindezt úgy, hogy az elnyert állami munkák nagyon nagy részét nem ők végzik el, hanem más cégeknek passzolják tovább.
Egy újabb 225 milliárdos szerződés
Múlt héten derült ki, hogy újabb 75 milliárd forintos keretösszegű szerződést írt alá az állami kommunikációs tendereket lebonyolító Nemzeti Kommunikációs Hivatal (NKOH) Balásy Gyula kormányközeli vállalkozó vállalataival. Az már korábban eldőlt, hogy ismét a vállaltan fideszes milliárdos két, erre szakosodott cége, a New Land Media és a Lounge Design Kft.-k kapják a jövőben is az állami kommunikációs megbízásokat; csak az volt a kérdés, hogy mennyit költhetnek náluk a minisztériumok, állami cégek és egyéb szervezetek. Ez derült ki magából a szerződésből.
A tényleges összeg azonban nem 75 milliárd, hanem ennek a háromszorosa. Ahogy az lenni szokott, a papíron egyéves szerződést ugyanis kétszer meg lehet hosszabbítani, és ugyanennyiszer a keretösszeget is fel lehet tölteni. Azaz végső soron 225 milliárd forint landolhat a köztudatba a kék plakátokkal berobbanó vállalkozó cégeinél.
Valójában nagy meglepetést sem a nyertes kiléte, sem a szerződés összege nem okozott. Az NKOH-nak komoly gyakorlata van már az ilyen tenderek lebonyolításában, és a kapcsolódó megállapodások rendre egy kaptafára készülnek el, hogy aztán egy-két év alatt teljesen kimerítsék az első ránézésre brutális összegű kereteket.
Pedig a hivatalt papíron azért hozták létre, hogy spóroljon a kommunikáción az állam, csak aztán nem így alakult. Épp ellenkezőleg: az állami kommunikáció mostanra a NER működésének egyik szimbóluma lett, ahol rendkívül jól nyomon követhető, hogyan áramlik magánzsebekbe a közvagyon. Ebben a cikkben ezt mutatjuk be vállalati és iparági adatokkal alátámasztva.
Egy jól kitalált rendszer
A kormány 2014-ben találta ki, hogy központosítja az állami kommunikációt, ennek az eszköze lett az NKOH. A mostanra tökélyre fejlesztett rendszer úgy működik, hogy a hivatal bizonyos időközönként kiír egy-egy olyan közbeszerzést, mint amilyen a napokban lezárt tender is volt. Az ezen győztes cégekkel aztán köt egy keretszerződést. A megállapodás azonban papíron még nem garancia semmire. A keretszerződésben ugyanis még nem konkrét megbízásokat rögzítenek, hanem csak azt, hogy az ebben az első körben kiválasztott cégek versenyezhetnek majd a jövőben a tényleges munkákért. Egészen addig, amíg a rögzített – kezdetektől fogva több tízmilliárdos, jelenleg pedig már százmilliárdos nagyságrendű – keret ki nem merül.
Tehát míg korábban mondjuk a megítélésének javítására törekvő MÁV maga írt ki egy közbeszerzést egy kommunikációs kampányra, az NKOH létrehozása után ezt már a hivatalon keresztül intézhette, és a megbízásért csak a hivatallal korábban keretszerződést aláíró vállalatok versenyezhettek. A módszer egyébként nem feltétlenül hülyeség: egyrészt így gyorsítható a közbeszerzési eljárás, másrészt a központosított beszerzéssel a megrendelési mennyiség növekedése miatt elvileg az árakat is lejjebb lehet szorítani. Legalábbis ez volt az elmélet és a koncepció mögött álló ideológia.
Aztán nagyon nem így történt. Ehhez kellett az, hogy az NKOH-t lényegében a teljes állami kommunikáció monopolizálására használják fel. A hivatal első tenderein ugyan még három-három piaci szereplővel kötöttek keretmegállapodást, így akár még lehetett is volna verseny közöttük, valójában azonban már ekkor sem igazán volt. 2018-tól pedig már a látszata sincs meg a versenynek.
Az elmúlt hét évben az összes ilyen gigatendernek egy befutója volt: Balásy Gyula cégcsoportja.
Azóta ráadásul a kommunikációhoz teljesen hasonló elven alakították át az állami rendezvények szervezésének beszerzését is. Itt első körben az akkor még állami tulajdonban lévő Antenna Hungária lett az egyedüli szolgáltató, amely korábban a 2017-es vizes vébé miatt rengeteg költséges rendezvényszervezésben használható eszközt vásárolt. 2022 óta azonban ezen a területen is kizárólag Balásy cégeivel, a Lounge Event Kft.-vel és a Visual Europe Zrt.-vel*
Tízmilliárdok negyedévente
A rendszer felállítása óta pedig számolatlanul dől a pénz Balásy Gyula érdekeltségeihez. A közbeszerzési dokumentumokból elég jól nyomon követhető, hogy negyedévente tízmilliárdos nagyságrendben kapnak megbízásokat a kedvezményezett vállalatok.
A legutóbbi elérhető adatok alapján az idei harmadik negyedévben majdnem 30 állami rendezvényszervezési megbízást húzott be a csoport összesen közel 13 milliárd forint értékben. Az MVM-mel 4,6 milliárdos megállapodást írtak alá, de kétmilliárdért szerződtek a Magyar Közút Nonprofit Zrt.-vel, és közel 1,2 milliárdért Rogán Antal minisztériumával is. Emellett kisebb, százmilliós nagyságrendű munkákat kaptak egyebek mellett a Belügyminisztériumtól, a Nemzeti Innovációs Ügynökségtől, az Energiaügyi Minisztériumtól, az Agrármarketing Centrumtól, a Nemzeti Sportügynökségtől, és még hosszan lehetne sorolni.
A kommunikáció pedig ennél is nagyobb biznisz. Ott még csak a második negyedéves adatokat összesítették, ám abban a három hónapban több mint negyven megbízást kapott a csoport bő 20 milliárd forint értékben.
Itt a legnagyobb megrendelő a Miniszterelnöki Kabinetiroda. Rogán Antal tárcája tízmilliárdokat ver el a most már nem feltétlenül kék, de a korábbiakhoz hasonlóan a Fidesz politikai céljait szolgáló plakátokra és a kapcsolódó kampányra.
A számolatlan állami megrendelésnek köszönhetően pedig Balásy cégcsoportja olyan növekedést mutatott be, ami a Mészáros-csoport gyarapodásával vetekszik. Pedig utóbbi – ahogy ezt korábban kétrészes cikksorozatban bemutattuk – valószínűleg a magyar gazdaságtörténet legnagyobb csodája.
Balásy Gyula vállalatbirodalma mostanra közel két tucat céget számlál, de a magját továbbra is az a négy társaság jelenti, amelyek rendre tarolnak a közbeszerzéseken. A Visual Europe Zrt., illetve a New Land Media, a Lounge Event és a Lounge Design Kft.-k négyese az előző üzleti évben együttesen már 216 milliárd forintos árbevételt ért el. Ez különösen annak fényében hatalmas szám, hogy tíz évvel korábban a négy cégből kettő még nem is létezett, a másik kettő pedig együttesen sem produkált félmilliárdos forgalmat. Azaz a csoport egy szűk évtized alatt növelte durván ötszázszorosára bevételeit.
Hasonlóan gyors volt a nyereség felfutása is. A profit az elmúlt három évben már rendre meghaladta a 25 milliárd forintot. Hogy ez mennyire sok, azt jól jelzi, hogy ugyanerre alig két tucat vállalat volt képes Magyarországon 2022 és 2024 között. Ráadásul ezek egy része csak adóoptimalizálás miatt mutatja itt ki a nyereségét, tényleges tevékenységet nem végez az országban.
A cégcsoport életében a nagy ugrásokat pedig – ahogy ez a fenti grafikonokon is látszik – jól beazonosíthatóan az első keretszerződések hozták meg. Az addig saját piacaikon sem túl nagy vállalatok egyik pillanatról a másikra nőttek hatalmasra az állami megbízásoknak köszönhetően, és lettek egyértelműen piacvezetők a saját szegmensükben.
Ez utóbbi különösen szembetűnő a rendezvényszervezési piacon, ahol a bevételi rangsor első két helyén álló Lounge Event és a Visual Europe együttesen közel 110 milliárdos árbevétele majdnem tízszerese a közvetlenül utánuk következő cég forgalmának. Utóbbi egyébként történetesen Mészáros Lőrinc vállalata, amely szintén nincs még tízéves, így ugyancsak az előző néhány esztendőben vált a legnagyobbak egyikévé.
Ötvenmilliárdnyi járadék
A fenti folyamatok és adatok már önmagukban is beszédesek, de a kép akkor lesz teljes, ha megnézzük azt is, mennyire jövedelmezőek ezek a cégek. Bizonyítható-e, hogy a monopolhelyzetbe hozott, közbeszerzéseken hizlalt kormányközeli vállalatok az elvárhatónál nagyobb profitot érnek el, így megkárosítva az államot?
Ahhoz, hogy ezt megvizsgálhassuk, az összes érintett ágazatban összevetettük a Balásy-cégek és legnagyobb konkurenseik jövedelmezőségét. Azt vizsgáltuk meg, hogy a hivatalos besorolásuk szerint hasonló tevékenységet folytató vállalatok árbevételükhöz viszonyítva mekkora adózott nyereséget érnek el, és ez miben tér el a közbeszerzésekkel kitömött négy társaság számaitól.
Ahogy a fenti grafikonon is látszik, Balásy Gyula érdekeltségei a média- és általános ügynökségi piacon is sokkal több profitot termelnek, mint versenytársaik. Az elmúlt években az árbevétel-arányos nyereségük esetenként akár a négy-ötszöröse is volt a piaci átlagnak. Ennek köszönhetően a Balásy-cégek csak ebben a két szegmensben bő 45 milliárd forintos többletprofitot hoztak össze. Magyarul az előző nyolc évben ennyivel lett volna kevesebb a nyereségük, ha nem ilyen kiugró profitrátával működnek, hanem csak a piaci átlagot hozzák.
A rendezvényszervezési szektorban nem ennyire egyértelmű a helyzet, összességében azonban itt is felülteljesítenek a Balásy-cégek. Ezen a piacon nehezíti a becslést, hogy az iparági adatokat eltorzítja a Budapesti Vásárközpont területét hasznosító Hungexpo Zrt. Mivel ez a vállalat meglévő ingatlanvagyonnal dolgozik, így a nyereségessége nagyobb, mint a nem egy adott helyszínhez kötött cégeké.
Éppen ezért a Balásy-vállalatok mutatóit összevettük a Hungexpóval és a vállalat nélkül számolt iparági átlaggal is. A kormányközeli milliárdos cégei mindkét esetben értek el többletprofitot, ám ennek mértéke jelentősen eltért a két esetben. A Hungexpo nélkül számolt iparági átlaghoz képest nyolc év alatt közel 8 milliárd forintnyi többletet hoztak Balásy vállalatai, míg a Hungexpót is figyelembe véve ez csak 1,2 milliárd forint.
Mindent összevetve tehát az látszik, hogy – attól függően, mennyire vagyunk megengedőek –
Balásy Gyula lényegében kizárólag állami megbízásokból élő, azokon felhizlalt négy vállalata 2017 és 2024 között 47-53 milliárd forintnyi extraprofitra tett szert.
Pontosabban – ahogy erről már többször írtunk – az extraprofit helyett itt helytállóbb a járadék szó használata. Ugyanis míg előbbit jellemzően a piaci teljesítménynek köszönhetően elért többletnyereségre használják a közgazdászok, addig a járadék mögött nincs ilyen teljesítmény, ahhoz kizárólag a politikai elittel fenntartott jó kapcsolatnak köszönhetően jutnak hozzá a kiváltságos gazdasági szereplők.
Ki dolgozik meg a pénzért?
Van azonban még egy fontos adalék, ami miatt az állami kommunikáció és rendezvényszervezés tényleg a NER szimbóluma lehet. A tízmilliárdos többlethasznot hozó munkákat ugyanis jelentős részben még csak nem is azok a cégek végzik el, amelyek a sápot lehúzzák.
A négy érintett vállalat ugyanis a beszámolók alapján 2024-ben úgy csinált 216 milliárdos árbevételt, hogy a legnagyobb költség a közvetített szolgáltatások beszerzésének értéke volt. Márpedig a közvetített szolgáltatás definíció szerint az adott cég „által saját nevében vásárolt és a megrendelővel kötött szerződés alapján a szerződésben rögzített módon részben vagy egészben, de változatlan formában továbbértékesített (továbbszámlázott) szolgáltatás”. Magyarul egy ilyen szolgáltatásnál
az érintett Balásy-cég csak felveszi az állami megrendelést, amit aztán egy másik vállalattal végeztet el.
A társaságok éves jelentésük szerint tavaly az ilyen szolgáltatásokra együttesen közel 158 milliárd forintot költöttek. Ez a teljes bevételük 73 százaléka. Azaz a vállalatok még akkor is a munkák közel háromnegyedét továbbpasszolták, ha azzal számolunk, hogy mindent a beszerzési értéken adták el.
A nyereségadataikból azonban látszik, hogy véletlenül sem ez történt, tehát a tényleges arány jó eséllyel ennél is sokkal magasabb. Van olyan cég, ahol ha összeadjuk a közvetített szolgáltatások beszerzési értékét és a nyereséget, akkor szinte pontosan kijön az árbevétel, amit – nyilván leegyszerűsítve – úgy értelmezhetünk, hogy minden munkáját mással végeztette el, miközben lehúzta belőle a piaci átlagot messze meghaladó profitját.
Ezzel pedig be is zárul a kör, tökéletessé válik az állami pénzek kiszivattyúzására felépített rendszer.
Nagyon hasonló folyamatokat láthatunk már hosszú ideje az építőiparban is, ott azonban a sokkal fragmentáltabb piac és a több irányba szétszórt közbeszerzések miatt nem minden esetben követhető végig a folyamat ennyire egyértelműen. Az állami kommunikáció és rendezvényszervezés esetében azonban nem igazán vannak kérdések, ezeknél a szektoroknál szinte biztos, hogy egyszer esettanulmány lesz abból, hogyan lapátolták ki a közpénzt a politikailag kedvezményezett szereplőnek.
