Leépítés az MNB-nél: egy nap alatt zavarták le az egészet, felügyelet nélkül már a gépükhöz sem fértek hozzá a kirúgott dolgozók

Amikor embereket rúgnak ki, mindig vannak felfokozott érzelmek, május 22-én a Magyar Nemzeti Bankban (MNB) is akadt olyan jelenet, hogy az egyik osztályon a távozó, de a maradó kollégának is eleredtek a könnyei.

Volt ugyanakkor, aki azt mondta nekünk, hogy azért sokat nem érdemes érzelgősködni, egy leépítés természetesen mindig tele van emberi drámákkal. Nyilván ez sem volt fáklyásmenet, de ez az élet rendje, van olyan, hogy egy intézmény megpróbál költségeket csökkenteni. Más hozzátette, hogy sok ilyen csoportos elbocsátást látott különböző munkahelyeken, de ez a korrektebb és tisztább folyamatok közé tartozott, ráadásul az MNB kollektív szerződése jobb lehetőséget kínált az elbocsátottaknak, mint a munka törvénykönyve, és e forrásunk szerint a szakmabelieknek nem is lesz nehéz elhelyezkedniük.

De természetesen akármennyire is az átláthatóbb, kíméletesebb leépítések közé tartozhatott a mostani elbocsátás a jegybanknál, egy kirúgás azért mindig kemény megrázkódtatás az érintetteknek. A pénzügyi intézményekben különösen, mert bankbiztonsági szempontból mindig fokozott „határozottság” jellemzi a folyamatot, például az informatikai rendszerekhez a tárgyalóba le-, majd a helyükre visszakísért dolgozók már nem férhettek hozzá.

Rideg pillanatok

Miről is van szó? Mint arról múlt héten mi is beszámoltunk, 15 százalékos létszámleépítés zajlott le a költségcsökkentésekre újabban nagy hangsúlyt helyező új jegybanki vezetés harmadik hónapjában. A leépítés sokféle területről érintett embereket. Például elég sok volt a kirúgott biztonsági munkatárs, mert Matolcsy György előző jegybankelnök korábban nagyon felduzzasztotta ezt a területet, ráadásul hol kiszervezte, hol visszaszervezte az ilyen feladatokat.

Az volt a konkrét menetrend, hogy május 22-én, csütörtökön nem volt senkinek home office, vagyis mindenkinek bent kellett lennie a Szabadság téren. Az adott, elbocsátásra kijelölt dolgozók főnöke elment az érintett munkavállalókért, lekísérte őket az elbocsátások helyszínére. Mindez három térben (nevezzük őket tárgyalóknak) zajlott párhuzamosan. Az érintett dolgozón kívül mindig jelen volt egy HR-es munkatárs és az adott munkavállaló vezetője, ők beszéltek a munkavállalókkal.

A HR-es felolvasta, hogy a dolgozó munkaviszonya egy csoportos leépítési keretrendszeren belül meg fog szűnni. Aki mindezt közös megegyezésként fogadta el, valamivel jobb csomagot kapott. Természetesen ez azért egy csúnya húsdaráló volt, az ilyen intézményi kimetszéseket azonban nem lehet elnyújtani, nem szabad hosszabban fenntartani a szervezetben a bizonytalanság, a félelem légkörét, így egy nap alatt kellett az összes elbocsátást végigtárgyalni (mint említettük, ez ebben az esetben május 22., csütörtök volt).

A közlés után az adott dolgozókat a főnökük visszakísérte a helyükre, de addigra már megszűnt a hozzáférésük a rendszerekhez. A dolgozók mindenféle papírokat is kaptak – habitusa válogatja, hogy segítségnek, vagy bosszantásnak fogták-e fel ezeket, például azt, ha tájékoztatták őket arról, milyen pénzügyi cégeknél zajlik éppen toborzás valamilyen posztra.

Mindenesetre amikor vége volt a folyamatnak, és a vezető visszament az elbocsátott dolgozóval az osztályra, az érintett elbúcsúzhatott a kollégáitól (egy ilyen pillanatban került sor az említett könnyes jelenetre).

Akinek a gépén magánfájlok is voltak, már nem tudta leszedni, csak úgy tudta visszaszerezni a dokumentumokat, illetve a gépen tartott családi fotókat, ha szólt egy IT-s munkatársnak,

és az ő felügyelete alatt lementegették, vagy letörölték a fájlokat.

Kiket rúgtak ki?

Úgy tudjuk, hogy az elbocsátások nem fűnyíróelven történtek, igazán az sem mondható, hogy a Matolcsy-féle vezetéshez való lojalitás volt rossz pont, bár azért erre hallottunk utalásokat.

Az elbocsátásoknál jobban számított az, hogy az adott részleg alaptevékenységet végez-e, vagy nem, illetve esetleg olyan, a korábbi vezetés alatt felduzzasztott, de Varga Mihály által már nem annyira preferált tevékenység, mint bizonyos biztonsági vagy digitális részlegek. Érdemes hangsúlyozni, hogy itt nem a műkincsvásárlásokra, vagy az ingatlanüzemeltetésre kell gondolni, mert ez most kifejezetten az MNB-n belüli leépítés volt, nem leányvállalati szintű.

Azt is hallottuk, hogy azért sem annyira a korábbi vezetéshez kapcsolódó lojalitás számított, mert a Matolcsy Györgyhöz kapcsolható legfőbb bizalmi embereket már az első napokban elzavarták, vagyis amikor márciusban megérkezett Varga Mihály csapata, már sokakat elküldtek, elsősorban az elnöki kabinetet.

Czene Gréta korábbi kabinetfőnök, vagy Fömötör Barna létesítményvezető például hamar távozott, ők azóta a HVG cikke alapján Matolcsy György mellett bukkantak fel az Eurázsia Pénzügyi Központjáért Alapítványban, a volt elnök új terepén.

De akkor ki ment el?

Ha valaki éppen elveszíti az állását, abba nem ildomos még bele is rúgni, így az érkezők és a maradók is óvakodtak attól, hogy a Telexnek negatívan minősítsék a távozni kényszerülőket. Bár elég sok fiatal munkavállalónak is mennie kellett, voltak olyanok is, akik nagyon régi motorosok voltak a jegybankban, és mindig tisztességesen igyekeztek végezni a munkájukat – a kollégák szerint esetükben bántó volt ez a hirtelen vég.

Hallottunk olyan véleményt is, hogy azért a leépítettek között voltak a korábbi vezetéshez kötődő, annak minden szeszélyét kiszolgáló, a jegybanki alaptevékenységhez egyáltalán nem kötődő emberek is, akik csak „lógatták a lábukat” a házban, olykor egészen horrorisztikus fizetésekért. A magas fizetés egyébként sokak beszámolójában előjött, akadt, aki már több helyen dolgozott a közszférában, és kicsit önironikusan azért azt is elismerte, hogy soha, sehol nem fog ennyit keresni az állami szférában, legfeljebb a kereskedelmi bankoknál, és ezért még akkor is hálásnak kell lennie, ha csúnyára sikerült a kirúgás.

A nagy vándorlás

A kirúgás beágyazódik a magyar pénzügyi igazgatás egyik leglátványosabb „vándorlásába”. 2024. december 31-én vége lett az önálló Pénzügyminisztériumnak (PM): éppen abba a Nemzetgazdasági Minisztériumba (NGM) olvadt be, amellyel annyit csatázott korábban. A konfliktus természetesen nem alacsonyabb szinteken, hanem inkább a két vezető, vagyis Varga Mihály és Nagy Márton között feszült, ennek ellenére a PM-esek egy része úgy érezte: nem számíthatna sok jóra, ha maradna.

Ezért a PM vezetői hosszú, tömött sorokban próbáltak átigazolni, vagyis olyan helyzetet teremteni, hogy ne is kelljen az NGM-ben dolgozniuk, hanem átmehessenek Varga Mihállyal az MNB-be.

Ebből végül az lett, hogy vagy 50-60 volt pénzügyminisztériumi dolgozó valóban megjelent az MNB-ben, március végén már 1775 aktív alkalmazottja volt a jegybanknak, ezt a létszámot kellett visszaapasztani. Aki megnézi az MNB vezetői listáját, nagyon sok PM-ből ismert nevet lát.

A Telexnek több leépített egykori munkavállaló keserűen jegyezte meg, nem tartja méltányosnak azt, hogy Vargáék – akik tudták, hogy portfóliótisztításra készülnek – előbb átmentettek a minisztériumból a saját emberek közül több tucatot, és utána a régi dolgozók közül elküldtek több mint 260-at, köztük olyanokat is, akiknek nem volt gond a munkájával.

Új vezetők

Mi is ismertetjük az új vezetők egy részét, de fontos tudni, hogy már viszonylag széles körben és elég mély szervezeti szinteken is voltak cserék. Amennyire hallottuk, azok a vezetők, akik maradtak, beleszólhattak abba, hogy kik kerüljenek fel az elbocsátási listára, de azért ez hosszabb egyeztetési folyamat volt, és a legkisebb szervezeti területeken is csökkenteni kellett.

A Magyar Nemzeti Bank említett szervezeti felsorolásában mindenesetre tényleg felbukkantak a PM-ből ismert arcok. Kurali Zoltán, az eddigi egyetlen új alelnök nem közvetlenül a PM-ből, hanem a PM alá tartozó Államadósság-kezelő Központ (ÁKK) éléről érkezett.

A Pénzügyi Stabilitási Tanácsban már jelen van Varga Mihály, Kurali Zoltán, Gondos Judit, Izer Norbert. Gondos Judit volt PM-es közigazgatási államtitkár operatív igazgatóként vette át Fömötör szerepét, Izer Norbert pénzpiacokért és digitalizációért felelős ügyvezető igazgatóként a felügyeleti oldalra érkezett meg.

A vezetők között PM-es hátterű Havasi Csaba kabinetfőnök, dr. Tóth Attila Simon, Varga Mihály „mindenese”, aki az MNB-ben szervezeti pozíciót is vállalt, ő lett a kapcsolati és biztonsági vezető. Tóth Tibor volt államtitkár a tőzsde vezetését kapta meg. A helyettes államtitkárok közül ma már Jármai Péter, Szőcs Gábor és Marczinkó Zoltán is az MNB-ben dolgozik.

Speciális státusza van Gion Gábornak, aki az MNB-s alapítvány, a PADME vezetője lett, de van azért MNB-s posztja is: csoportirányítási vezetőként a leányvállalatok tartoznak hozzá. Itt nemcsak az ismerten problémás cégekre kell gondolni, de olyan felelős intézményekre is, mint a KELER, a Giro, a BÉT, Gion ezeket fogja összehangolni.

Elnöki tanácsadók

Az MNB-ben egészen különleges helyzetben vannak az elnöki tanácsadók. Ez a „nesze semmi, fogd meg jól” pozíció tekinthető egy olyan várólistának is, ami arra szolgál, hogy amikor valahol álláslehetőség nyílik, akkor be lehet dobni végre azokat a neveket, akiknek Varga Mihály fontos szerepet szán. Egyelőre itt várakozik Sipos-Tompa Levente, aki alighanem azt várja, hogy a felügyeleti oldalon hivatalos funkciója is legyen, de itt landolt Banai Péter Benő is, aki szintén kulcsember lesz, de az első negyedévben még a költségvetéssel foglalkozott az NGM-ben.

Illetve ilyen tanácsadó lett Végh Richárd, a tőzsde korábbi vezetője is. Ha az ő szerepéről a bizniszkonform választ írjuk le, akkor mondhatjuk, hogy az ő tőkepiaci meglátásaira szüksége van a jegybank új vezetésének, ha a kevésbé udvariasat, akkor viszont azt, hogy ő nem feltétlenül lesz olyan kulcsember a jövő jegybankjában, mint az előbb említettek. Vagyis lehet, hogy innen majd más feladat felé dobbant.

Mint hallottuk, minden érzékeny területen azonnal volt csere (jog, biztonság, létesítményműködtetés), más területeken nem hajt annyira a tatár. A sok változás az új vezetők szerint nem okozott folytonossági problémát, a jegybank most eleve kicsit a környezet foglya, béna kacsa; kamatcsökkentésre nincs tér, de azért kamatot emelni sem szeretnének a monetáris szakemberek.

Az új vezetők azt remélték, hogy az MNB körül nem minden az alapítványi vagyonvesztésről fog szólni, ebben csalódniuk kellett,

ugyanakkor az MNB és a PADME között nincsenek napi operatív átjárások. Az MNB eddig annyit tudott tenni, hogy reményei szerint immár megfelelő emberekre bízta az alapítvány és az alapítványi vagyonkezelő (Optima) vezetését.