Brückner Gergely

Brückner Gergely

Az MI legnagyobb nyertese egy olyan ország, ahol a tőzsdét is le kellett állítani a brutális...
A Samsung és az SK Hynix szárnyalása az egész tőzsdét magával húzta, aztán jött a kijózanodás. Sok kisbefektető megégette magát, a részvények zuhanni kezdtek, a kereskedést pedig már húsz percre fel...
Harmadik vagyonadókulcsot és a fiatalok védelmét kérik szakmai szervezetek
Mindenkinek lesznek egyedi javaslatai is, de vannak közös észrevételek. Elsőre mindegyik értelmes, csak az a baj, hogy jóval összetettebbé teszik a szabályrendszert.
Lakáspiac: Rég volt ilyen, de esnek az árak
Párban szenved a lakáspiac és az albérleti szegmens is. Éles trendforduló, vagy átmeneti elbizonytalanodás?
Már többet és többször vásárolunk az interneten külföldön, mint itthon
Mivel a Revolut-egyenlegünk feltöltése is külföldi vásárlásnak számít, azért ez az elem is magyarázza a nagy számokat.
444: Akár 300 milliárd forint is eltűnhetett az országból a „gázmaffia”-ügyben, ami amúgy nem is...
Mind a mérete, mind a csalás elindításához szükséges sokmilliárd forint egyedivé tette az utóbbi évek egyik legnagyobb és sajnos legsikeresebb áfacsalását.
Az első perctől úgy tervezte, hogy bármikor vége lehet
Tótth András az elejétől tudta, hogy az övé a legkonfliktusosabb poszt a kormányban, és lehet, nem fogja sokáig bírni. A nagy hajtás, a politikai kontroll és a rezsicsökkentés körüli vita is...
Hatalmas pofont ad az amerikai álomnak a mesterséges intelligencia
Annyi pénzt használnak fel a nagy MI-fejlesztők, és olyan magas kamatokat kínálnak ezért, hogy az nagyon megdrágítja az amerikai államadósság finanszírozását. Ez a trend gazdasági lassulással is...
Trump szavazóinak fáj a legjobban, amit az elnök tesz a gazdasággal
Az Elektor közönség előtti felvételén gazdasági elemzőkkel beszéltük át, milyenek az amerikai gazdaság kilátásai a félidős választások előtt, a mesterséges intelligencia árt vagy használ a...
Féktelen az éhség az energiapiacon, Trump már az európai és orosz dízelt is kiprovokálta
A Hormuzi-szoros részleges lezárása, az orosz finomítók kiesése és a kínai export visszafogása miatt a napi igény negyede hiányzik a dízelpiacról. Amerikai nyomásra Európa felszabadítja tartalékai...
Kármán András szerint a vagyonadóval az igazságosabb közteherviselés a cél, de kérdéses, hogy...
A Pénzügyminisztérium háttérbeszélgetésen mutatta be a vagyonadó részleteit: a kormány egyelőre konzervatívan tervez az abból származó bevétellel, de vélhetően a szupergazdagok sem fognak ölbe tett...
Kövess minket Facebookon is!