Harmadik vagyonadókulcsot és a fiatalok védelmét kérik szakmai szervezetek

Harmadik vagyonadókulcsot és a fiatalok védelmét kérik szakmai szervezetek
Kármán András pénzügyminiszter a vagyonadó szabályait ismerteti – Fotó: Kocsis Zoltán / MTI
Állítsd be a Telexet megbízható forrásnak!

2026. október 6-án bocsátotta a Pénzügyminisztérium társadalmi egyeztetésre a vagyonadó jogszabálytervezetét. Az elmúlt napokban számos szakmai szervezet és érintett magánszemély fejtette ki a véleményét a javaslatról.

A különböző álláspontokban közös volt, hogy a vagyonosabb rétegek nagyobb közteherviselésének elvét a meghatározó többség támogatja, ugyanakkor a méltányos és hatékony megvalósítás módját illetően sokaknak lett volna más elképzelése. Például hangsúlyosan jelentek meg a forrásadó, illetve a tao költségvetési bevételeinek növelésére irányuló javaslatok, szemben a jelentős adminisztratív terhekkel járó, illetve a gazdasági teljesítmény visszafogásával járó előterjesztett vagyonadóval. Utóbbi hosszú távú fenntarthatósága a nemzetközi tapasztalatok alapján is megkérdőjelezhető.

Bár a vélekedések eltérőek lehetnek, most több mint tíz, a hazai gazdaság meghatározó szereplőit képviselő szakmai szervezet (így a teljesség igénye nélkül, az ÉVOSZ, a JVSZ, az MGYOSZ, az MKIK, az OKSZ, illetve a VOSZ) közös pontokat is megfogalmazott, miközben a szervezetek többsége önálló javaslatcsomagot is eljuttat a kormányzatnak. Az alábbi kéréseket azonban közösen jelenítik meg:

1. A gazdasági visszaforgatások és a társadalmi hozzájárulás elismerése

A vagyonadó lehetséges kedvezőtlen gazdasági és társadalmi hatásainak mérséklése érdekében elengedhetetlennek tartják, hogy az adó megállapításakor figyelembe vehetők legyenek a gazdaságba visszaforgatott források. Ennek megfelelően javasolják annak megfontolását, hogy a szabályozás tegye lehetővé a beruházások, az energiahatékonysági és digitalizációs fejlesztések, a kutatás-fejlesztési tevékenység, a munkavállalói képzések, valamint a közhasznú nonprofit szervezeteknek nyújtott támogatások adóból történő valamilyen mértékű levonását. Ez a lépés egyértelműen és normatívan mutatná az új kormány piacelvű fordulatának szándékát, azaz, hogy a transzparensen működő, a jelen helyzetben is fejlődőképes cégek helyzetét javítaná.

2. Harmadik adókulcs bevezetése az 1–5 milliárd forint közötti vagyonokra

Ez az intervallum jellemzően a kisvállalkozókat érinti, ezekre az esetekre javasolják egy mérsékelt 0,3–0,5 százalékos adókulcs bevezetését (amely akár évente emelkedhetne).

3. A likvid forrás és az illikvid vagyonelemek körültekintő kezelése

Az elmúlt 35 év gazdasági folyamatai, és azok letükröződése a társaságok mérlegében cégek ezreinél mutat ma arányaiban magas saját tőkét, ami illikvid és alacsony hozamot termelni képes eszközökben testesül meg. Ezeknek az eszközöknek a szakértőkkel való felértékelése önmagában idő- és költségigényes, de ezeknek a változásoknak a számvitelben történő lekövetése társaságok tömegének a banki megítélését, és így a hitelhez jutási esélyét csökkenti jelentősen.

4. Tőzsdei/tőzsdére igyekvő, valamint fiatal növekvő cégek (startupok) kezelése a törvényben

A jelenlegi tervezett szabályozás mellett a tőzsdei lét költsége egy kezdeti alacsony közkézhányad mellett elrettentő, illetve a fiatal cégek alapítói bevételek nélküli jelentős külső tőkeemelése is nehezen kezelhető helyzetet teremt, melynek kezelése külön figyelmet igényel.

Természetesen a kérések abszolút indokoltak lehetnek, csak ütközhetnek azzal a kormányzati értékválasztással, hogy az adó legyen egyszerű, átlátható, még ha így bizonyos egyedi élethelyzeteket nehezen, vagy igazságtalanul is kezel. A kormány természetesen maga is tudta, hogy a vagyonadó egy erősen vitatott, és nagyon összetett szabályozás lesz, minden nehézsége ellenére megpróbált rendes szabályokat írni. A vállalkozók azt például nagyon utálják, hogy egy hitelekkel elért nyereség 6,67-szeresére értékelni egy társaságot, illetve egy hitelek nélküli céget a nyereség 6,67-szeresére értékelni nem lehet egyszerre.

A társadalomban ugyanakkor biztosan széles körű az a vélekedés, hogy ezek a gazdagok mit nyígnak annyit, bárcsak én tartoznék a milliárdos körbe, én biztosan szívesen fizetném az 1 százalékot. Természetesen ebben is van igazság, miközben az tényleg közös adófizetői érdek, hogy ne üldözzük el a vállalkozóinkat, például egy fiatalok alapította startup ne vegye evidenciának, hogy érdemesebb inkább olyan külföldi székhelyet keresni, ahol támogatóbb a környezet.

Kedvenceink
Partnereinktől
Állítsd be a Telexet megbízható forrásnak!
Kövess minket Facebookon is!
További élő árfolyamok!