Pánik söpört végig a múlt hét végén a világ tőzsdéin, miután Izrael légicsapásokat kezdett Irán ellen, amely rakéta- és dróntámadásokkal reagált. A befektetők attól estek pánikba, hogy igazi gazdasági cunamiként söpörhetne végig a világgazdaságon, ha az újabb közel-keleti konfliktus miatt csökkenne a világban az olajkínálat, és főleg, ha Irán lezárná a világ egyik legfontosabb tengeri szorosát. Ez viszont Irán legfontosabb gazdasági partnereinek sem lenne érdeke, így talán a józan ész és a gazdasági racionalitás felülkerekedhet a háborús taktikákon.
Pénteki pánik
Pénteken a tőzsdéket is elérte Izrael és Irán egymásra ledobott bombáinak hatása. Ugyan olyan iparági hatásokkal is járt a támadássorozat, mint hogy Irán és Izrael légteréből el kellett terelni az összes utasszállító repülőt, ami a légitársaságoknak nagyon költséges és bonyolult folyamat, de a tőzsdeindexek nem ezek miatt indultak lefelé pénteken. A rengeteg célra felhasznált karbamid globális piacának is fáj a konfliktus, az üzemanyagokhoz adagolt AdBlue ára is emelkedésnek indult.
Igazán annak volt komoly hatása az árfolyamokra, hogy a kőolaj világpiaci ára hirtelen az egekbe emelkedett.
A legfontosabb olajipari benchmarknak számító Brent kőolaj ára több mint 10 százalékkal, hordónkénti 78 dollárra emelkedett, január óta nem került ennyibe egy hordó olaj. A kezdeti pánik után az ár mérséklődött, már pénteken 74 dollár/hordó közé ereszkedett, és kisebb-nagyobb emelkedésekkel hétfőn is a valamivel 73 dollár körüli szinten maradt. Ez viszont még mindig majdnem 10 dollárral drágább, mint volt egy hónappal ezelőtt. Az olaj mellett a földgáz ára is emelkedett, a benchmarknak számító TTF havi jegyzése 35 euró/MWh-ról 38 euró/MWh-ra nőtt.
A pánik annak ellenére tört ki, hogy Izrael alapvetően nem támadta az iráni olajkitermelés- és kereskedelem infrastruktúráját, habár a hétvégén már ilyen célpontokat is ért találat. Az izraeli csapások Irán Katarral közös Déli Pars nevű tengeri földgázmezejét elérték, ám a támadás csak korlátozottan érintette az iráni olaj- és gázipart. Az iráni oldalon lévő Pars mezőről ráadásul az ország nem exportál, csak saját energiaigényének kielégítésére használja az itt kitermelt gázt, így a támadás a világpiacra nincs közvetlen hatással. Irán is támadta az izraeli energia-infrastruktúrát, például a haifai olajfinomítót.
A befektetők nem attól tartanak igazán, hogy Irán nem lesz képes olajat exportálni, bár ahogy Móró Tamás, a Concorde Értékpapír Zrt. vezető elemzője a Telexnek elmondta, azt is megérezné a világpiac, ha a globális olajigény nagyjából 3 százalékát kitevő iráni olajexport kiesne a piacról. Ez az olaj az Irán elleni szankciók miatt csak amolyan féllegális kerülőutakon érheti el a piacot, legnagyobb felvásárlója Kína. Irán kőolajtermelésének központja a Kharg-sziget, amit egyelőre nem ért támadás, sokak szerint pont azért, mert Izrael nem akart az olajárak emelésével ártani nyugati szövetségeseinek.
A szoros, amit mindenki félt
Amitől mindenki tart, az az, hogy Irán lezárja a Hormuzi-szorost, amin naponta 19-20 millió hordó olajat szállítanak keresztül, így kulcsfontosságú szerepet tölt be a globális olajkereskedelemben. Egy iráni törvényhozó fenyegetőzött is azzal a hétvégén, hogy komolyan fontolóra vették a lezárást.
A Hormuzi-szoros egy 60 km hosszú, 40 km széles tengeri szoros Irán és Omán között, amit elég könnyű megakasztani, ha valakinek úgy tartja kedve, ezt pedig komolyan megérezné a világgazdaság. A globális olajkereslet nagyjából 103 millió hordó naponta, így ennek az ötöde is kieshet, ha a szoros valamiért járhatatlanná válna.
Az olaj pedig olyan jószág, aminek a kiesése hatványozottan jelenik meg az árakban, vagyis a világpiaci ár sokkal nagyobbat tud ugrani, mint ahány százalékkal a globális kínálat csökkenni. Ez pedig szinte minden termék árában tovagyűrűzve éreztetni tudja a hatását, és elég hamar recesszióval fenyegetheti a világgazdaságot. Ráadásul nemcsak a Perzsa-öbölben kitermelt kőolajat, de a világ egyik legnagyobb földgázexportőrének számító Katarból cseppfolyós gázt szállító teherhajók is a Hormuzi-szoroson keresztül érik el a világ óceánjait és piacait.
Móró Tamás szerint viszont senkinek nem áll igazán érdekében, hogy Irán drasztikusan beavatkozzon az olajárakba, beleértve Irán szövetségeseit is, akik így valószínűleg hatni tudnak a teheráni vezetésre, hogy ne nyúljon ehhez a fegyverhez. Ahogy már említettük, az iráni olaj legnagyobb vásárlója Kína, amelynek nagyon nem áll érdekében, hogy az olaj ára hirtelen kilőjön.
De Móró szerint ez az Iránnal amúgy nem a legbarátibb viszonyt ápoló öböl-menti arab olajkitermelőknek sem áll érdekében, mert ha az olaj gyorsan drágul, az recessziót okozhat a legfontosabb felvevőpiacaikon, ami pedig nem tesz jót az üzletnek. Ráadásul a hirtelen megugró olajár az olajat kiváltó megoldások felé is löki a vásárlókat, ami aztán végképp rossz biznisz az olajországoknak. A magas olajár emellett újra gazdaságosabbá teheti az amerikai kitermelés bővítését, ami nagyobb versenyt teremtene a közel-keleti kitermelőknek. Az arab országok érdeke így a jelenlegi helyzetben inkább a stabilitás.
Egyedül talán Oroszország járhatna jobban, ha a Hormuzi-szoroson hirtelen nem jönne olaj és földgáz. Nem is teljesen véletlen, hogy Orbán Viktor már arról posztolt a hétvégén, hogy a közel-keleti helyzet miatt „Brüsszel vegye le a napirendről az orosz energiahordozók végleges kivezetésére vonatkozó javaslatát”.
Ha győz a ráció, nem lesz összeomlás
Egyelőre mindenesetre úgy tűnik, hogy stabilizálódik a piac, Móró szerint idővel a pénteken felvett short pozíciók is kifutnak, és minden helyreáll. Hasonlóan látja Pletser Tamás, az Erste olaj- és gázipari elemzője, aki a témában megjelent kommentárjában azt írta, ha a felek racionálisak maradnak, vagyis Izrael nem támadja az olajipari létesítményeket, Irán pedig nem zárja le a Hormuzi-szorost, akkor a Brent olaj ára lassan, pár hét alatt visszacsúszhat hordónként 70 dollár alá.
A háború lezárása viszont elhúzódhat, a konfliktus egy újabb világpolitikai góccá válhat, ami mindig geopolitikai felárat jelent majd az olajárakban.
Azt a konfliktus hevessége dönti el, hogy ez a felár mekkora. Móró szerint például ilyen hatása lehet annak, ha a konfliktus miatt a biztosítótársaságok megemelik a tankerhajók biztosítási díjait, ezzel drágítva a szállítást.
Pletser 80-90 százalékos esélyt ad arra, hogy ez, a racionálisabb forgatókönyv érvényesül. Így is marad viszont 10-20 százalék esély egy sötétebb forgatókönyvre, amelyben a nagyobb eredmények eléréséért drasztikusabb lépésekre is készek lehetnek a felek.
Ilyen lehet, ha például Izrael az iráni rendszer teljes megbuktatását akarja elérni (ennek esélyeiről itt írtunk részletesen), ennek érdekében pedig meg akarja semmisíteni a rendszert fenntartó olajipart. A másik oldalon pedig ilyen, ha az iráni rezsim sarokba szorítva érzi magát, és ezért nem feladja, hanem felgyorsítja atomfegyver-építési terveit; esetleg az arab országok olajtermelő kapacitásait is támadás alá veszi; és a Hormuzi-szorost is feldobja a pókerasztalra. Ha a konfliktus eldurvul, és esetleg más szereplők is bevonódnak Irán, Izrael és az Egyesült Államok mellett, az Pletser szerint három számjegyű olaj- és gázárakat, újabb inflációs válságot és recesszióba sodródó világgazdaságot jelenthet.
