Milliókkal támogatná a kormány a Dunai Vasmű elbocsátott dolgozóinak új vállalkozásait

472

Egyenként 4,5 millió forint támogatást kaphatnak azok az új vállalkozások, amiket a Dunai Vasmű elbocsátott dolgozói indítanának – jelentette be a Nemzetgazdasági Minisztérium kedden. Az „Újrakezdés vállalkozóként – Munkahelyről saját cégbe program” névre keresztelt kezdeményezés mellett a 60 év feletti érintetteket is támogatnák.

Egyéni vagy mikrovállalkozásokat indíthatnak a Vasműtől elbocsátott dolgozók, erre üzleti tervvel lehet pályázni, amit ha elfogadnak, 4,5 millió forinttal támogatnak. Ez az összeg személyi vagy más kiadásokra is fordítható. A várakozások szerint ezzel több száz új vállalkozás jöhet létre a térségben.

Támogatnák a 60 év feletti elbocsátott dolgozókat is. A „Munka – Érték – Tapasztalat: Támogatás az idősebb korosztály foglalkoztatására” nevű program az állami cégeket ösztönözné arra, hogy alkalmazzák a csoportos leépítés miatt elbocsátott munkásokat. A támogatott foglalkoztatás 12 hónapig tarthat, de legfeljebb a nyugdíjjogosultság eléréséig. Ennek a programnak az is célja, hogy a munkaerőhiányt csökkentse az állami vállalatoknál.

A nyáron tömeges létszámleépítés zajlott a Dunai Vasműnél, a dolgozók elbocsátása júniusban kezdődött. A csoportos létszámleépítést áprilisban jelentették be az egykori Dunai Vasmű maradványát üzemeltető cégek felszámolóbiztosai.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!
További élő árfolyamok!