Mohu Budapest: Néhány száz munkavállaló kezdett vadsztrájkba

449

Előzetes bejelentés nélküli, úgynevezett vadsztrájk kezdődött szerda kora reggel a Mohu Budapest Ecseri úti telephelyén. A társaság néhány száz munkavállalója spontán módon nem vette fel a munkát – írta a Mohu Budapest közleménye.

„A Mohu Budapest vezetése a helyszínen van, és készen áll a tárgyalásra, de
egyelőre nincs kivel, mivel a sztrájkolók egyelőre nem jelöltek ki tárgyaló felet. A
Mohu Budapest érdekképviseletei sincsenek a helyszínen, de velük a vállalat már
felvette a kapcsolatot” – írták.

Közleményükben kiemelték, hogy a szakszervezetekkel 2025-re érvényes
bérmegállapodást kötöttek, ezért álláspontjuk szerint a jelenlegi munkabeszüntetés
ellenkezik a Munka Törvénykönyve vonatkozó rendelkezéseivel. „A Mohu Budapest a jogellenes munkabeszüntetést semmilyen körülmények között
nem tartja megfelelő és célravezető eszköznek, és kéri az ebben részt vevő
dolgozókat, hogy haladéktalanul vegyék fel a munkát a közszolgáltatás
folyamatossága érdekében” – tették hozzá.

A Mohu Budapest szerint a társaság vezetése készen áll arra, hogy jogszerű keretek
között egyeztessenek, ehhez viszont elengedhetetlen, hogy a munkavállalókat
képviselő két szakszervezet, a HVDSZ2000 és a BKDSZ jelölje meg a
konkrét problémákat, és meginduljon a munkavégzés.

Az Ecseri út telephely mellett a rákospalotai hulladékégetőben és a társaság II. kerületi telephelyén is munkabeszüntetés volt szerda reggel. A hírek szerint a munkavállalók arra panaszkodtak, hogy hiány van tisztasági csomagokból, munkaruhákból, bakancsokból és a kukásautókhoz való alkatrészekből.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!
További élő árfolyamok!