Szerda reggel leállt Budapesten a szemétszállítás, a kukások nem indultak el szerda hajnalban az Ecseri úti, sőt a másik két fővárosi telephelyükről sem – tudta meg a Blikk. Arról nem tud a lap, mennyi hulladékszállítót érint ez, illetve hogy teljesen vagy részlegesen állt le a szemét elvitele.
A Blikk tudomása szerint a rákospalotai hulladékégetőben, az Ecseri úton és a II. kerületi telepen is munkabeszüntetés van. A lap által kapott dolgozói üzenetek alapján a munkavállalók azt panaszolják, hogy hiány van tisztasági csomagból, munkaruhából, bakancsból, a kukásautókhoz való alkatrészekből, állítólag leselejtezett kukásautókat is újra szolgálatba állítanak. A sztrájk miatt akadozik a lomtalanítás és a zöldhulladék elvitele is. Olvasónktól videót is kaptunk a sztrájkról:
A Telex megkereste a fővárost az ügyben, ahonnan a következő választ kaptuk: „A MOHU Mol munkavállalóit érintő akciót figyelemmel követjük, de kérdéseire a MOHU Mol illetékesei tudnak válaszolni, kérjük, keresse sajtóosztályukat.” A Mohu Budapestnek is elküldtük kérdéseinket. A társaság később közleményt adott ki, amelyben azt írták, hogy néhány száz munkavállalójuk előzetes bejelentés nélküli vadsztrájkba kezdett szerda kora reggel. Azt is írták, hogy a munkabeszüntetés
ellenkezik a Munka Törvénykönyvével, ennek ellenére készek tárgyalni a szakszervezetekkel.
A Blikk felidézi, pár éve az FKF irányítása alatt álló szemétszállítók is sztrájkba kezdtek az alacsony fizetések miatt. Ekkor pár napon belül sikerült tárgyalásos úton rendezni a helyzetet.
Óbuda dühös
A sztrájkra külön reagált közleményben Óbuda önkormányzata is azzal, hogy a III. kerületben tart a lomtalanítás, „azonban a kihelyezett lomot a Mohu nem viszi el”. A kirendelt kilenc kukásautóból egy érkezett meg, az is visszafordult a sztrájk miatt. A Mohu a kerület szerint nem tájékoztatta erről a kerületet, sem a lakosságot. „A cég magatartása elfogadhatatlan és döbbenetesen felelőtlen” – közölték. A közterületen maradó lomok miatt a kerület felvette a kapcsolatot a rendőrséggel és közterület-felügyelettel, emelt létszámban felügyelik a rendet. Azt kérik még a Pók utcai lakótelepen és környéken lakóktól, hogy szerdán még ne tegyék ki a lomjaikat. Hozzátették:
„A lomtalanítás során a Mohu helyett az önkormányzat által végzett valamennyi többletmunkát az utolsó fillérig ki fogjuk számlázni a cégnek.”