Miközben a magyar háztartások a sor végére kerültek, államunk csendben rekorder lett egy fogyasztási mutatóban

Az egy főre jutó tényleges egyéni fogyasztás, illetve a háztartási fogyasztási kiadás vásárlőerő-paritáson mért szintje alapján Magyarország az EU sereghajtójává vált az Eurostat adatai szerint – ezek azok a mutatószámok, amelyek alapján a hazai sajtó rendre arról számol be, hogy a magyarok élnek a legrosszabbul az Unióban.

Érdekes ellentét, hogy ugyanebből az adatbázisból az is kiderül: a kormányzat úgynevezett közösségi fogyasztási kiadásainak (például közigazgatás, rend- és honvédelem) egy főre vetített szintje 2024-ben közel 30 százalékkal múlta felül az EU-átlagát.

Ezzel sikerült megőrizni országunk vezető helyét az európai rangsorban, miután 2022-ben élre kerültünk.

Ráadásul abban is az Unió élén állunk, hogy nálunk haladják meg a legnagyobb mértékben a kormány vásárlóerő-paritáson (PPP) mért „közösségi” fogyasztási kiadásai az „egyéni” fogyasztási kiadásokat, vagyis a háztartásoknak nyújtott természetbeni társadalmi juttatásokat (például oktatás, egészségügy).

Bár írásom ezeket a furcsaságokat – technikai magyarázatokkal kiegészítve – elsősorban dokumentálni kívánja, fel kell hívnom a figyelmet arra, hogy az állam közösségi fogyasztása Magyarországon különösen jelentős arányban tartalmaz közigazgatási kiadásokat, amelyeket a kormány jórészt önmagára, illetve saját preferált céljaira fordít. Utóbbiak nem feltétlenül járulnak hozzá a közösség egészének jólétéhez, ám az ilyen típusú kiadások is emelik a GDP szintjét.

Mit mutatnak egyáltalán az összehasonlítások?

A következőkben tárgyalandó mutatószámok mértékegysége az Eurostat által számított sajátos vásárlóerő-paritás, a PPS (Purchasing Power Parity Standard). Először azt a témánk szempontjából lényeges részletet járom körül, hogyan érdemes olvasni az ebben a formában, vagyis vásárlóerő-paritáson megadott mutatókat, ezután térek rá a cikk fő állításaira – aki rögtön a lényegbe kezdene bele, az ugorjon a következő közcímhez. Akit pedig csak a legfontosabb következtetések érdekelnek, annak itt egy rövid összefoglaló.

A PPS-ben mért mutatók évenként egységes európai árszinten mutatják az országok GDP-jének, valamint a belföldi felhasználás egyes tételeinek értékét. A PPS-ben történő mérés lényege, hogy az árszintkülönbségek kiszűrésével teszi összemérhetővé az egyes országok gazdasági mutatóit.

A KSH például 2021. évi átlagáron közli a hazai GDP és egyes összetevőinek negyedéves idősorait, amelyek lehetővé teszik az időbeli volumen- (más szóval: reál-) összehasonlításokat. Az Eurostat évenként és országonként az EU átlagárain közli a GDP és fő összetevőinek PPS-ben mért szintjét, ez pedig azt teszi lehetővé, hogy egyes években országok között végezhessünk keresztmetszeti összehasonlításokat. Az időbeli volumenindex azt mutatja meg, mennyit változik az árszintváltozástól megtisztított érték a bázisidőszakhoz viszonyítva, a keresztmetszeti volumenindex pedig azt, hogyan áll egy ország a bázisnak választott másik országhoz (vagy térséghez) képest az árszintkülönbségek kiszűrésével. Az Eurostat által közölt keresztmetszeti volumenindexek bázisa az EU-térség átlaga, vagyis az látszik belőle, mennyiben térnek el egy adott ország gazdasági mutatói reálértéken az uniós átlagtól.

Először az egy főre jutó GDP példáján mutatom be, hogyan állnak elő az országok közötti reál-összehasonlításokat biztosítani hivatott, PPS-ben mért mutatók. A kiindulópontot az euróban kifejezett (nominális) összehasonlítás jelenti, amelyet az 1. ábra a 2023. és a 2024. évi adatokkal illusztrál.

Az országokat az euróban kifejezett GDP/fő szintje alapján rendeztük sorba (Írország és Luxemburg az extrém GDP/fő értékek miatt a fenti ábrán, és a továbbiakon sem szerepel). Magyarország alulról a harmadik, de szintje nagyon közel áll az előtte álló néhány országéhoz, ellenben egyértelműen magasabban áll az őt követő Románia és Bulgária szintjénél.

A fenti összehasonlítás teljesen korrekt mindaddig, amíg csak arra vagyunk kíváncsiak, hogy euróban – folyó árakon és árfolyamon – mérve hol állnak egymáshoz viszonyítva a GDP/fő alapján az egyes országok. Ezzel a méréssel azonban van egy komoly gond: az euróban mért szintek két különböző összetevő, nevezetesen az ár- és a volumenszintek együttes hatását fejezik ki. Az EU átlagához viszonyított árszintindex (PLI, price level index, a PPS és az árfolyam hányadosa) teszi lehetővé a nominális szint felbontását ár- és volumen-összetevőre (2/a ábra).

A 2/a ábrán látható, hogy a GDP árszintjét tekintve Magyarország ugyanott áll a nemzetközi rangsorban, mint a nominális GDP/fő vonatkozásában, a 2/b-n pedig az, hogy az EU-tagországok körében általában is rendkívül szoros pozitív összefüggés mutatkozik a relatív árszint (mennyire olcsó, illetve drága az adott ország) és az euróban mért fejlettségi szint között (ezt a közgazdászok „Balassa–Samuelson-hatásnak” is szokták nevezni).

A PPS-ben kifejezett, vagyis volumen-összehasonlításra alkalmas szinteket úgy kapjuk meg, hogy az egyes országok nominális (euróban mért) szintjeit (1. ábra) elosztjuk az árszintindexszel (2/a ábra). A 2/b ábrán látható mintázat pedig már előre jelzi, hogy nagyjából mire számíthatunk a PPS-ben mért szinteket illetően. Egyrészt arra, hogy jelentősen szűkülnek az országok közötti különbségek: a gazdag országok magas és a szegényebb országok alacsony árszintje miatt csökkennek a PPS-ben mért távolságok. Másrészt arra, hogy miközben általában véve nem nagyon változik az országok rangsora (erre utal a szoros pozitív összefüggés), egyes jövedelmi sávokban változhatnak a pozíciók (lásd a keresztmetszeti trendtől való ellentétes eltéréseket például Románia és Görögország esetében).

A 3/a ábra a PPS-ben kifejezett GDP/fő szinteket mutatja. Az 1. ábrán jelzett nominális szintekhez viszonyítva valóban „összepréselődnek” a reálszintek (a maximális és a minimális érték közötti tartomány 66–16-ról 54–26-ra szűkül), és ezzel együtt a szintkülönbségek is mérséklődnek. Bár ugyanazok az országok maradnak a rangsor elején és a végén, a széleken a sorrendek is változnak; például feltűnő, hogy Románia – a nominális fejlettségéhez viszonyított rendkívül alacsony árszintje miatt – Magyarország elé, Görögország viszont, éppen ellenkezőleg, viszonylag magas árszintje miatt, mögénk kerül.

Ha azonban nem csak a sorrendekre vagyunk kíváncsiak, hanem arra is, hogy mit fejeznek ki a PPS-ben mért mutatók, akkor a 3/b grafikont érdemes nézni, amely azt mutatja, hogy az EU átlagához viszonyítva milyen szinten állt az egy főre jutó GDP volumene az egyes tagországokban 2023-ban és 2024-ben. Magyarország mindkét évben az EU-átlag 77 százalékán állt; nagyjából ugyanott, mint Horvátország és Románia, és jóval magasabban, mint a sor végén lévő Bulgária és Görögország (65-70 százalék). Az elmúlt két évben az alulról 5-7. helyen osztoztunk Horvátországgal és Romániával.

Kimagasló szinten költ közösségi fogyasztásra a magyar állam

A következő kérdés az, hogy az ország általános fejlettségi szintjét kifejezni hivatott GDP/főhöz képest milyen szinten, illetve a nemzetközi rangsorban hol állunk a vásárlóerő-paritáson mért egy főre jutó fogyasztásban és annak egyes összetevőiben. (A továbbiakban a vásárlóerő-paritás és a PPS fogalmát azonos értelemben használom.)

Ehhez először azt kell tisztázni, hogy mely makrogazdasági tételek különbségeként, illetve milyen tételek összegeként határozható meg az összes hazai végső fogyasztás folyó áron (például euróban vagy forintban) mérve. Arra már itt felhívom a figyelmet, hogy a közösségi fogyasztási kiadások reálértéke alapvetően a ráfordítás volumenét mutatja, amely – különösen nemzetközi összehasonlításban – nem feltétlenül arányos az állam által nyújtott szolgáltatások mennyiségével, illetve minőségével.

Tehát elképzelhető, hogy egy állam relatíve sokat költ, de az állampolgárok mégsem azt érzékelik, hogy kimagasló színvonalon működnek a nagy állami rendszerek.

Statisztikai értelemben az összes fogyasztás a GDP azon részének felel meg, amelyet az ország nem fordít reáleszközök felhalmozására (belföldi állóeszköz- és készletfelhalmozásra), illetve külkereskedelmi többletre. Az összetevők alapján pedig a fogyasztás tényleges egyéni és kormányzati közösségi fogyasztásra bontható.

• A tényleges egyéni fogyasztás (AIC) a háztartások fogyasztási kiadásaiból, valamint a nonprofit szervezetek és a kormányzat által nyújtott természetbeni társadalmi juttatásokból áll. Az állam fogyasztási kiadásainak egyik csoportját az AIC részét képező természetbeni juttatások jelentik (például oktatás, egészségügyi vagy a szociális ellátások), amelyeket a háztartások jellemzően egyénileg, saját beleegyezésükkel, illetve aktív részvételükkel vesznek igénybe.
• A másik kategória az úgynevezett közösségi fogyasztás, cikkünk egyik központi témája, amelynek jellege ettől merőben eltér: olyan kormányzati szolgáltatások tartoznak ide, amelyekhez nincs szükség az emberek egyéni hozzájárulására.

Ezért is merülhetnek fel kételyek a közösségi fogyasztás egyes összetevőinek társadalmi hasznosságával kapcsolatban. Természetesen vannak olyan közösségi szolgáltatások (például honvédelem, rendvédelem, környezetvédelem), amelyek esetében nincs alapos ok az ilyen kételyekre. A közösségi fogyasztásnak azonban vannak olyan – Magyarországon különösen jelentős súlyú – tételei is, amelyekkel kapcsolatban okkal merül fel a kérdés, hogy azok egésze a közösség jólétét szolgálja-e.

A kérdés különösen a közigazgatásra elköltött összegeket érinti, amelyeket a kormányzat alapvetően önmagára fordít.

Utóbbi kiadások révén a közösségi fogyasztás annál inkább nő (és vele együtt a nominális GDP), minél magasabbra emelik a miniszterek fizetését, és minél több pénzt szórnak el – a közösség egészének érdekeit semmilyen módon sem szolgáló, indulatokat keltő, illetve kormányzati önfényezést tartalmazó – plakátokra, „nemzeti konzultációkra”, „voksolásokra” és egyéb, alapvetően a kormány, nem pedig a társadalom hasznát szolgáló propagandára. Ezért a nemzetközi összehasonlításokban igyekszem a közösségi fogyasztáson belül különbséget tenni a közigazgatási és az egyéb célú kiadások között.

A következő ábrák az egy főre jutó összes végső fogyasztás, a háztartási fogyasztási kiadás és a kormányzati közösségi fogyasztás reálértékét mutatják európai összehasonlításban 2023–2024-ben; az összehasonlítás bázisa mindhárom mutatónál az EU27 átlaga.

Az összes fogyasztás egy főre jutó szintjében az EU-átlaghoz viszonyítva pontosan ugyanott állunk, mint az egy főre jutó GDP tekintetében (77 százalék), a rangsorban kicsit hátrébb, az eltérés azonban nem számottevő.

Ha viszont külön nézzük egyfelől a háztartási fogyasztási kiadást, másfelől a közösségi fogyasztást, meghökkentő kontrasztot tapasztalhatunk, amelyet az 5/a és az 5/b grafikon illusztrál.

Az 5/a ábra azt mutatja, hogy egységes európai árakon, vagyis volumenben mérve, az egy főre jutó háztartási fogyasztási kiadás szintjét tekintve a legutolsó helyen álltunk az EU-rangsorban mind 2023-ban, mind 2024-ben. A hazai szint az EU-átlag 67, illetve 69 százalékán állt, ami jóval alacsonyabb a GDP/fő és az összes fogyasztás 77 százalékos szintjénél. (A Hüttl Antóniával írt cikkünkben arra is felhívtuk a figyelmet, hogy európai összehasonlításban a hazai háztartások fogyasztási kiadása a rendelkezésükre álló jövedelemtől is jelentősen elmarad.)

Az 5/b ábra pedig azt jelzi, hogy európai átlagárakon mérve, az egy főre jutó közösségi fogyasztásban Magyarország 2023-ban és 2024-ben az EU átlagához viszonyított 135, illetve 130 százalékos egy főre jutó reálszintjével az összehasonlított országok rangsorának élén állt.

Vásárlóerő-paritáson mérve 2024-ben a hazai háztartások egy főre vetített fogyasztási kiadásainak az EU átlagához viszonyított szintje 10 százalékkal maradt el az egy főre jutó GDP relatív szintjétől (0,69 ÷ 0,77 = 0,9).

Utóbbinál viszont mintegy 70 százalékkal volt magasabb az egy főre jutó hazai közösségi fogyasztás viszonylagos szintje (1,29 ÷ 0,77 = 1,68).

A PPS-ben mért egy főre jutó háztartási fogyasztási kiadás az egy főre jutó GDP-hez viszonyított aránya európai összehasonlításban nálunk viszonylag alacsony, de távolról sem a legalacsonyabb (hasonló arányok jellemzik például Észtországot és Svédországot; alacsonyabbak jellemzik például Csehországot, Dániát és Hollandiát). Ezzel szemben a PPS-ben mért egy főre jutó közösségi fogyasztásnak az egy főre jutó GDP-hez – csakúgy, mint az egy főre jutó háztartási fogyasztási kiadáshoz – viszonyított arányát tekintve valamennyi EU-tagországot messze megelőzzük. Ezen a ponton érdemes megnézni, hogy mely tételek állnak Magyarország egy főre jutó közösségi fogyasztásának kimagasló szintje mögött.

De mire megy el ennyi közpénz?

Palócz Éva a kormányzati kiadások szerkezetét vizsgáló tanulmányában kimutatta, hogy a GDP arányában a magyar állam európai összehasonlításban a legtöbbet költ közigazgatásra, gazdasági ügyekre, sportra és egyházakra, ellenben viszonylag keveset fordít egészségügyre, szociális ellátásra – és az arányok eltolódása 2010 óta következett be.

Ezek a megállapítások a költségvetés összes kiadására vonatkoznak, amelyek a kormányzat fogyasztási kiadásain kívül tartalmazzák például a pénzbeli támogatásokat és a beruházási ráfordításokat is. Hüttl Antónia írása pedig a kormányzat beruházási kiadásainak ágazati szerkezetét vizsgálva, arra hívta fel a figyelmet, hogy 2010 és 2022 között a magyar kormány összes beruházásának aránytalanul nagy része, több mint a fele jutott a közigazgatás és védelem ágazatra.

Minket most a kormányzatnak nem az összes, illetve beruházási kiadása, hanem közösségi fogyasztási kiadása, ráadásul annak sem a szerkezete, hanem a PPS-ben mért egy főre jutó szintje érdekel. A hivatkozott írások mégis támpontokat kínálnak annak tisztázásához, hogy mely tételek okozhatják a közösségi fogyasztás szintjének a gazdaság fejlettségét messze meghaladó mértékét. (Hüttl Antónia arra is rámutatott, hogy a közigazgatás magas beruházási kiadásai az amortizáción keresztül jelentősen növelik a közigazgatás fogyasztási kiadásait.)

Az Eurostat adatbázisában a közösségi fogyasztás egyes kiadási funkciók (COFOG) szerint csoportosított tételei 2023-ig állnak rendelkezésre, és az EU három jelentős tagországára nincsenek adatok, így EU-átlagokat sem közölnek. Ezért az alábbi összehasonlításban az EU10 (az EU volt szocialista országai mínusz Magyarország) számtani átlagához viszonyítom a hazai mutatókat; az EU10 átlagát zárójelben jelzem.

2023-ban a GDP arányában Magyarországon a kormányzat összes kiadása 49,5 (43,5), fogyasztási kiadása 20,5 (19,2), egyéni fogyasztási kiadása (természetbeni juttatás) 9 (10,6), a közösségi fogyasztás pedig 11,5 (8,6) százalék volt. Az ebben a cikkben tárgyalt közösségi fogyasztás az összes kormányzati kiadásnak mintegy 23 (20) százaléka, tehát a Palócz Éva hivatkozott tanulmányában vizsgáltnál lényegesen szűkebb kategória.

Mihez köthető, hogy 2023-ban a GDP-arányos hazai közösségi fogyasztás 2,9 százalékponttal volt magasabb az EU10 átlagánál? Két ilyen jelentős tételt azonosíthatunk, amelyek a különbségből 2,5 százalékpontért felelnek: az „Általános közszolgáltatásokon” belül a közigazgatást, valamint a „Gazdasági ügyeken” belül a szállítást. Ezek a tételek (az EU10 átlagát továbbra is zárójelben jelezve) a GDP arányában rendre 2,7 (1,3), illetve 2,5 (1,4) százalékot, a közösségi fogyasztás arányában pedig 23,5 (14), illetve 22 (15) százalékot tettek ki.

A szállítással nem foglalkozom, mert e tétel egyes összetevői esetében nem nyilvánvaló, hogy a szokásos értelemben vett közösségi szolgáltatást jelentenek-e (a helyi és a távolsági személyi közlekedés kormányzati támogatásáról van szó). Ezt a szolgáltatást a háztartások nem kollektív, hanem egyéni módon veszik igénybe (ahogyan az oktatást és az egészségügyet is), ezért e tétel besorolása legalábbis vitatható. Ellenben az állam közigazgatási kiadásai vitathatatlanul közösségi fogyasztást jelentenek, és erről a tételről egyértelműen állítható, hogy az jórészt a kormányzat önmagára és saját kiemelt céljaira elköltött összeget tartalmazza.

Ez a tétel 2023-ban Magyarországon 23,5 százalékkal részesedett az összes közösségi fogyasztásban, amely a vonatkozó adatot közlő EU-tagországok között a legmagasabb arány.

(Ez az arányszám Portugáliában is 23 százalék körül van, de ott e tétel GDP-hez viszonyított aránya 1,6, szemben a hazai 2,7 százalékkal, mely utóbbi úgyszintén EU-rekord.)

Mivel az Eurostat nyilvános adatbázisában csak a közösségi fogyasztás egészére érhetők el vásárlóerő-paritáson mért adatok, magam becsültem meg az egy főre jutó közigazgatási kiadások PPS-ben mért szintjét. (A tétel folyó áron mért részesedését a közösségi fogyasztásban megszoroztam a PPS-ben, vagyis vásárlóerő-paritáson mért egy főre jutó közösségi fogyasztással. Ez a becslés feltételezi, hogy a közigazgatásra vonatkozó PPS nem különbözik a közösségi fogyasztás egészétől – egyéb információ híján, nehéz lenne ennél alkalmasabb feltevéssel élni.)

Becslésem szerint az egy főre jutó közigazgatási kiadások PPS-ben mért hazai szintje brutális mértékben múlja felül az összehasonlított országokét.

Az EU10 átlagát 120, szűkebb régiónk átlagát (EU4: visegrádi hármak + Románia) pedig 80 százalékkal haladja meg e kiadások hazai fajlagos reálértéke.

Erre a becslésre támaszkodva azt is érdemes megnézni, hogy hol állunk a közigazgatási kiadások nélkül számított egy főre jutó, PPS-ben mért közösségi fogyasztási szintjében (lásd a piros oszlopokat a következő ábrán). A 6/b grafikonon látható, hogy Magyarország így is viszonylag elöl helyezkedik el, de szintje távolról sem olyan kirívó, mint az összes közösségi szolgáltatásban (lásd a kék oszlopokat).

Az ábra jelzi, hogy a közigazgatási kiadások kimagasló szintjének meghatározó szerepe van abban, hogy Magyarországon messze a legmagasabb az úgynevezett közösségi fogyasztás PPS-ben mért fajlagos szintje az összehasonlított országok körében.

A magyar állam nem a természetbeni juttatásokban bőkezű

Amint korábban szó volt róla, a tényleges egyéni fogyasztás (AIC) a háztartások fogyasztási kiadása (5/a grafikon) mellett két további tételt tartalmaz: a kormányzat, valamint a nonprofit szervezetek által nyújtott természetbeni társadalmi juttatásokat.

Az Eurostat–OECD PPP-kézikönyve az USA és a nyugat-európai országok adatainak összehasonlítása alapján mutatja be, hogy jóléti mutatóként miért alkalmasabb a tényleges egyéni fogyasztás a háztartási fogyasztási kiadásnál (54. oldal). Az Egyesült Államokban számos olyan szolgáltatás (oktatás, egészségügy) jórészt egyéni fogyasztási kiadás, amely Nyugat-Európában jórészt természetbeni juttatás. Ezért az egy főre jutó tényleges egyéni fogyasztásban Nyugat-Európa lemaradása lényegesen kisebb, mint a háztartási fogyasztási kiadásban.

Magyarország esetében azonban a természetbeni társadalmi juttatások figyelembevétele nem változtat érdemben az ország egy főre jutó egyéni fogyasztásának sem az EU átlagához viszonyított szintjén, sem pedig a tagországok közötti rangsorán.

Amint a 7/a ábrán látható, a tényleges egyéni fogyasztás relatív szintjét tekintve 2023-ban, illetve 2024-ben (70, illetve 71 százalék) éppúgy az EU-rangsor utolsó helyén álltunk, mint a háztartási fogyasztási kiadásban (67, illetve 69 százalék). Ennek, amint azt a 7/b ábra jelzi, az a fő magyarázata, hogy a hazai kormányzat lényegesen kevésbé nagyvonalú a háztartásoknak nyújtott természetbeni társadalmi juttatásokat illetően (oktatás, egészségügy, szociális ellátások), mint a fent részletezett közösségi fogyasztási kiadásokban.

Érdemes megjegyezni, hogy szemben Magyarországgal, Csehországra nézve például érvényes az, hogy a viszonylag alacsony háztartási fogyasztási kiadási szint az EU átlagát meghaladó szintű kormányzati természetbeni társadalmi juttatásokkal társul. Így a tényleges egyéni fogyasztást tekintve lényegesen kedvezőbb az ország viszonylagos szintje és pozíciója.

A 7/a és 7/b ábrákhoz érdemes egy-egy hazai vonatkozású kiegészítést fűzni. A 7/b ábrán látható állami természetbeni juttatások hazai relatív szintjét (az EU-átlag 74, illetve 72 százaléka) azzal az információval kell kiegészíteni, hogy

nálunk e tételnek 10 százalékkal alacsonyabb a PPS-ben mért szintje, mint a közösségi fogyasztásé, ez pedig szélsőséges módon tér el az EU-tagországokat jellemző mintától (8. ábra).

Az EU lényegében valamennyi tagországában jóval magasabb a kormányzat PPS-ben mért egyéni fogyasztásának (oktatási, egészségügyi szolgáltatásainak) szintje, mint a közösségi fogyasztásé, egyedül Szlovákiát és (még inkább) Magyarországot jellemzik fordított arányok.

Az ábrán látható, hogy összehasonlítható árakon mérve, 2024-ben az EU átlagában 60, Csehországban 85, az élen álló Franciaországban és Dániában pedig 130 százalékkal több kormányzati forrás jutott természetbeni juttatásokra, mint közösségi fogyasztásra. Érdemes megismételni: Magyarországon erre a célra 10 százalékkal kevesebb (európai átlagárakon mért) kormányzati kiadás jutott. Ezek az arányok önmagukért beszélnek, de nem árt megfogalmazni: az EU-tagországokhoz viszonyítva, nálunk az állam aránytalanul keveset fordít oktatásra, egészségügyre és egyéb természetbeni társadalmi juttatásokra.

Végül térjünk vissza a 7/a grafikonra, amely a tényleges egyéni fogyasztás egy főre jutó PPS-ben mért relatív szintjét mutatja! A sor végi hazai pozíció ugyanis egy további magyar sajátossággal egészíthető ki. A háztartásokat segítő nonprofit intézmények (nonprofit institutions serving households, NPISH; a továbbiakban: NP-szektor) szolgáltatásai az EU átlagát tekintve csekély súllyal részesednek a tényleges egyéni fogyasztásban (2 százalék), illetve az összes természetbeni társadalmi juttatásban (10 százalék), Magyarországon azonban mindkét összehasonlításban lényegesen nagyobb, mintegy kétszeres a részesedésük.

A szinteket illetően óvatos fogalmazás indokolt, mivel az Eurostat nem közöl PPS-ben mért adatokat az NP-szektorról, de úgy becsülöm, hogy ennek a szektornak a hazai egy főre jutó kiadása az EU-tagországok között a legmagasabbak közé tartozik. Az összehasonlításnak ez a meglepő eredménye további értelmezésre szorul, már csak azért is, mert e szektor autonóm részének tevékenységét a hazai kormányzat számos eszközzel nehezíteni igyekszik. Az eredményt talán érthetőbbé teszi, hogy az egyházi fenntartású intézmények fogyasztási kiadásait is jórészt itt számolják el.

Röviden a lényeg

Foglaljuk össze Magyarország egy főre jutó, 2024. (részben 2023.) évi, vásárlóerő-paritáson (PPS-ben) mért, illetve becsült mutatóinak az EU-tagországokhoz viszonyított jellegzetességeit!

• A gazdaság általános fejlettségi szintjét kifejezni hivatott GDP/főt tekintve a 27 ország sorrendjében a 23. helyen állunk.
• A háztartási fogyasztási kiadás (a vásárolt fogyasztás) szintjében az EU-sorrend legutolsó helyen állunk.
• A tényleges egyéni fogyasztás szintjében – amely az előbbi tételen kívül tartalmazza a háztartások részére a kormányzat, valamint a nonprofit szervezetek által nyújtott természetbeni társadalmi juttatásokat is – úgyszintén a legutolsó helyen állunk.
• Ellenben az állami közösségi fogyasztás szintjében messze a legelső helyen állunk.
  • A közösségi fogyasztás összetevőit illetően nem állnak rendelkezésre PPS-ben mért adatok, és nem minden ország közöl e tétel belső szerkezetére vonatkozó információt, becslésem szerint azonban Magyarország kimagasló közösségi fogyasztási szintje alapvetően a közigazgatásra fordított, kirívó mértékű kiadásokhoz köthető.
  • E tételt leszámítva, Magyarország közösségi fogyasztási szintje viszonylag magas marad, de nem kiugró mértékű.
• A kormányzati természetbeni társadalmi juttatások (például iskolákra, óvodákra, kórházakra fordított kormányzati kiadások) szintjét tekintve távolról sem állunk az élen.
  • A kormányzati természetbeni juttatásoknak a közösségi fogyasztáshoz viszonyított arányát tekintve viszont az EU-sorrend legvégén állunk.
• Becslésem szerint a háztartásokat segítő nonprofit szervezetek fogyasztási kiadásainak szintjét tekintve az EU élén állunk. Ez a meglepő eredmény értelmezésre szorul.

A fentiekben összefoglalt – európai átlagárakon (PPS-ben) mért – különös hazai mintázat azt mutatja, hogy miközben európai összehasonlításban a magyar háztartások fogyasztása szélsőségesen alacsony, a hazai kormányzat közösségi (különösen közigazgatási) fogyasztása szélsőségesen magas.

Okkal vetődik fel a kérdés, hogy ez a furcsa mintázat mennyiben köthető egyfelől a hazai gazdaság felhasználási szerkezetének sajátosságaihoz – és az azokban megnyilvánuló kormányzati preferenciákhoz –, másfelől az EU átlagáraihoz viszonyított áraránykülönbségekhez (árszerkezeti eltéréséhez). Egy későbbi írásban ezeket a kérdéseket is vizsgálom majd.