Október 27-én érkezett a hír, a legnyugatosabb, a Kreml által egy kicsit mindig gyanakvással is kezelt orosz olajvállalat, a Lukoil eladja nemzetközi eszközeit az amerikai szankciók miatt. A cég azt is közölte, hogy megkezdődött a potenciális vásárlók ajánlatainak elbírálása. A Lukoilnak november 21-ig adott időt az Egyesült Államok.
Az amerikai szankciós fenyegetés miatt megkezdett kényszerű értékesítés bizonyos esetekben felgyorsíthatja a már eleve megkezdett eladási folyamatokat, máshol viszont most kellene mindent kitárgyalni. Egy finomító, de akár egy benzinkút eladása nem reális szűk egy hónap alatt, így a cég előtt két út van: vagy kreál egy, a szabályoknak papíron megfelelő, „strómangyanús” üzletet – mint az ukrán töltőállomások tíz évvel ezelőtti eladásakor –, vagy olyan szereplővel tárgyal, ahol nem a nulláról kell indulni. Utóbbiban a magyar Molnak is jók a pozíciói.
A Lukoil nemzetközi eszközei között három olajfinomító (egy bolgár, egy román és egy holland létesítmény) található, emellett a világszerte mintegy 5000 benzinkútból álló hálózat fele is eladóvá vált. A Lukoilnak Európán belül Belgiumban, Finnországban, a Balti országokban és a Balkánon van rengeteg benzinkútja, amelyeket a következő hetekben kell eladnia. Romániában például 320, Bulgáriában 220, míg Belgiumban 200 elemű töltőállomás-hálózata van a cégnek, de a kisebb piacain, például Szerbiában is top versenyző a Lukoil a benzinkútpiacon.
A benzinkutak azért lehetnek érdekesek a régió olajvállalatainak, mert ezek az adott országokban nem számítanak olyan stratégiai jelentőségű eszköznek, mint például egy finomító. Emiatt könnyebb őket átvinni a stakeholderek dzsungelén: a sok politikai érdek közepette a benzinkutak elsősorban kereskedelmi érdekeltségeknek számítanak, amelyekről könnyebb gyorsan dealt kötni. A Molnak azért lehetnek jók az esélyei, mert a Lukoil korábbi magyar, cseh, szlovák hálózatai sok esetben nála landoltak.
A Mol Bulgária felé kacsintgatott
Kezdjük a nagyobb falatokkal, vagyis a finomítókkal – az igazán izgalmas portékák ugyanis ezek:
- A Lukoil-csoportnak négy oroszországi finomítója van, ezek nyilván nem eladók.
- A csoportnak többségi tulajdona van a névleg 9,5, de a gyakorlatban inkább 7 millió tonna kőolaj feldolgozására alkalmas bolgár Burgasz Neftochim finomítóban. Szintén többségi tulajdonos a 2,5 millió tonna kapacitású romániai Ploieştiben található Petrotel finomítóban. Ezek a Fekete-tenger partján lévő finomítók korábban orosz olajat kaptak Novorosszijszkból, de a 2022-es orosz invázió óta elvileg nem orosz olajjal működnek.
- 45 százaléka van a 7 millió tonna olaj feldolgozására képes, hollandiai Zeeland finomítóban, itt a többség a Total Energies-é.
A Lukoil összesített kapacitása 66,2 millió tonna, a külföldi érdekeltségek ennek körülbelül negyedét jelentik.
Magyarország és a Mol figyelmét már korábban felkeltette a burgaszi finomító. Erről közel egy éve maga Orbán Viktor miniszterelnök is beszélt, így erre a portékára érdemes figyelni. Orbán tavaly az év végi sajtótájékoztatóján azt mondta, Bulgáriában egy izgalmas magántranzakció készül: a Lukoil nyílt tender keretében hirdeti az olajfinomítót, az egyik pályázó cég a magyar Mol, ami Orbán akkori szavai szerint az egyetlen uniós cég az indulók között.
Igen ám, de azóta itt rengeteg minden történt. Maga a Lukoil soha nem adott hivatalos tájékoztatást arról, hogy kivel tárgyal, de a sajtóértesülések eleinte több vevőjelöltet is emlegettek, majd arról röppentek fel hírek, hogy a Lukoil végül mégsem értékesít. A legutóbbi hírek arról szóltak, hogy maga a bolgár állam vásárolna, ha van erre pénze.
A nemzetközi sajtó szerint a leginkább az azerbajdzsáni állami olajvállalat, a SOCAR érdeklődött, a bolgár sajtó az ő befutását valószínűsítette, de ott volt a motivált vevőjelöltek között a Mol is. A magyar vállalatról a bolgár sajtó azt írta, a legelfogadhatóbb uniós vevő lehetne, mert Oroszország, az Egyesült Államok és az EU is rendben lenne ezzel az opcióval. Érdeklődött még a kazah KazMunayGas, a román Rompetrol tulajdonosa, illetve török cégek, így a Cengiz nevű építőipari és energetikai érdekeltségekkel rendelkező konglomerátum és az Oyak nyugdíjalap.
A finomítóban a Lukoil egy svájci entitáson keresztül volt tulajdonos. Sokáig kicselezte Bulgáriát: elérte, hogy évekig egyetlen leva adót sem kellett fizetnie, a Lukoil ugyanis mindig azt mutatta ki, hogy a Neftochim nem nyereséges, mert a profit a svájci tulajdonosnál csapódott le. Bulgária végül megelégelte a játszmázást, a Lukoil később egyre több pofont kapott bírságok és adók formájában.
A cég egyébként sok üzemanyagot adott el Ukrajnába, Szerbiába és Észak-Macedóniába; és miközben Szófiába és Plovdivba volt termékvezeték Burgaszból, az exportpiacokra sokszor közúton szállítottak, mert a Balkánon még viszonylag jellemző a közúti (tartályos) kamionforgalom.
A friss fejlemények
Bolgár forrásaink most arról meséltek, hogy egyelőre elég nagy káosz látszik a bolgár sajtóban: sokan azonnal bemondtak valamilyen forgatókönyvet, de a szankciós fenyegetés és a Lukoil bejelentése nagyon friss.
Az biztos, hogy a finomítóra olyan vevő kell, ami nem orosz érdekeltségű, de az orosz félnek is elfogadható.
Az elmúlt fél évben nagy csend volt a potenciális értékesítésről. Most az amerikai szankciók után a bolgár sajtóban sokkal hangosabb vita indult a következményekről, mint Magyarországon, ráadásul a bolgár parlamentben is téma volt a helyzet. Felmerült valamilyen átmeneti bolgár állami irányítás, de van, aki attól fél, hogy ha az állam belép, valamilyen politikaközeli, maffiaszerű irányítás jut szerephez.
Bulgária ráadásul most nem is nagyon tudna költekezni. Magyarországhoz képest itt erősebb az eladósodottság törvényi szabályozása, és ha január 1-től belép az állam az eurózónába, az is limitálja a váratlan nagy kiadásokat. Éppen emiatt a forrásainknak úgy tűnt, hogy a politikai konszenzus a magánvevőket erősíti, nem az „államosítást”.
Bulgáriában amúgy az sem világos, hogy pontosan hogyan zajlik majd az orosz érdekeltségek szankcionálása. Szerbia példája elég ijesztő volt, ahol a NIS olajvállalat benzinkúthálózatában hirtelen nem lehetett külföldi bankkártyával fizetni. Miután az Egyesült Államok pénzügyi szankciókat vezetett be a NIS ellen, a Visa és Mastercard kártyákkal való fizetés a vállalat töltőállomásain gyakorlatilag azonnal ellehetetlenült. A szerb jegybank közölte ugyan, hogy a készpénzes fizetés és a hazai fejlesztésű Dina-kártyák használata továbbra is zavartalan, de hiába volt amúgy benzin a töltőállomásokon, az amerikai kártyatársaságok féltek a másodlagos szankcióktól, így nem engedték használni a kártyáikat.
Egy ilyen forgatókönyv Bulgáriában tragikus lenne, de most van egy hónap idő erre felkészülni. Később azonban Bulgáriában is sok olyan helyzet adódhatna, ami gondokat okozhatna, például az amerikai kártyatársaságok kártyáival történő fizetés vagy a nemzetközi légitársaságok kerozinfeltöltése a bolgár reptereken.
Értékes célpont lehetne a Molnak a szerbiai finomító
A Lukoilnak Romániában is van egy finomítója, úgy tudjuk, a Mol korábban óvatosan tárgyalt is az anyavállalattal arról, hogy a Ploiești mellett található Petrotel olajfinomítóban részesedést szerez. A felvetés nem volt igazán komoly, forrásaink szerint a román állam képviselői elbátortalanították a feleket, vagyis jelezték, hogy nem üdvözölnék a magyar vásárlást a stratégiai cégben.
Pletser Tamás, az Erste olajipari elemzője szerint az amerikai szankciók által fenyegetett regionális finomítók közül a Mol számára a legérdekesebb célpont a szerbiai NIS lenne. Szinergia szempontból ez a legjobb opció, ráadásul a Janaf vezetéküzemeltető felé sokkal jobb pozíciót jelentene, ha a vezeték mindkét vevője, a NIS és a Mol-csoport egy kézben lenne.
Igen ám, csak, ha a szomszéd nem adja el a lakását, akkor minek elemezzük, hogy az milyen jó lenne nekünk. És a NIS nem eladó
– hallottuk egy, a finomítóra rálátó forrásunktól.
A NIS-tulajdonos Gazpromnyefty egy igazi Kreml-barát cég: Szerbia ugyan szívesen szabadulna tőle, de a helyzet összetett. Aleksandar Vučić szerb elnök mellett a boszniai Szerb Köztársaság is óvatos kötéltáncot jár, de mindkét ország nyit a Nyugat felé. E cikk keretein túlmutat, de az USA felé való közeledés meg is rontotta Belgrád és Banja Luka viszonyát.
Akkor mit tehet a Mol?
Összességében a háttérbeszélgetéseink alapján a Lukoil-portfólióból a Petrotel és a Neftochim finomítók megvétele nem igazán reális a Mol számára ilyen rövid határidővel, de a Lukoil bejelentése miatt ezek a potenciális adásvételek biztosan előkerülnek. A régió egyes országaiban elérhető töltőállomás-hálózatok azonban vélhetően elkelnek majd, persze nagy kérdés, hogy mennyire reális ez ilyen rövid határidővel. Ha a Mol meg tudna venni egy román vagy szerb hálózatot, még elég sok mindent kezelnie kellene. Ilyenek a nemzeti, uniós versenyhatóságok, Szerbiában az üzemanyag beszerzése sem egyszerű, ha a NIS finomító kiesik. De a legnagyobb nehézség a rövid határidő: november 21-ig mindent kitárgyalni, minden szerződést megkötni és minden összeget átutalni nagyon nem lenne könnyű.
Nehéz pálya lesz, de az biztos, hogy a nehézségek mindenkinek nehézségek és a Mol tényleg mindig éhes ebben a régióban. Finomítót viszont már rég nem vett, és ilyen létesítményt helyi politikai támogatás nélkül lehetetlen venni. Ugyanakkor a kiskereskedelemben, vagyis a töltőállomás-vásárlásokban jó a cég, nagyon logikus lenne, ha most is rárepülne a Mol a felkínált portékára.
