„Ha nincs brüsszeli pénz, akkor lesz amerikai. Tehát az amerikaiak adtak egy pénzügyi védőpajzsot”
– mondta a Rádió7-nek Lázár János építési és közlekedési miniszter hétfőn azzal a pénzügyi védőpajzzsal kapcsolatban, amelyet Orbán Viktor miniszterelnök jelentett be a hétvégén. Pontos részletek viszont azóta sem derültek ki a kormánytagok szerint gazdasági biztonságot jelentő megállapodásról.
Orbán Viktor miniszterelnök és delegációja washingtoni látogatása után Magyarország szankciós mentességétől volt hangos a sajtó, miután az Egyesült Államok mentességet adott az orosz energiára vonatkozó szankciók alól. A magyar kormány szerint a mentesség korlátlan időre szól, a Fehér Ház azonban azt írta a Telexnek, hogy egy évről állapodtak meg.
Orbán Viktor azonban másról is megállapodott az amerikai elnökkel, többek között egy úgy nevezett „pénzügyi védőpajzsról”, ami Lázár János szerint „nagyon fontos pontja volt” a tárgyalásnak.
Lázár a kormány stratégiájáról úgy fogalmazott: „Mi szerettünk volna egy új fejezetet nyitni, egy aranykort nyitni. Nyilvánvaló, Amerika a világ legerősebb hatalma, Amerika a legerősebb katonai és gazdasági hatalom, és az Amerikai Egyesült Államok védőpajzsát akartuk mi megszerezni”.
Ezért került szóba a pénzügyi védelem is egy nagyobb megállapodás részeként, ami Lázár szerint jelent egy katonai védőpajzsot, egy technológiai védőpajzsot (űrtechnológiai, műholdas, atomenergetikai), és pénzügyi védőpajzsot is. Trump minderre azt mondta, hogy „meglesz” – idézte az amerikai elnököt Lázár.
„Ez a védőpajzs azt jelenti, hogy először is Magyarország a NATO tagja. Van egy katonai együttműködésünk […], fegyvereket fogunk vásárolni az amerikaiaktól” – mondta, hozzátéve, hogy technológiát is fog vásárolni Magyarország.
„Van egy pénzügyi védőpajzs is, ami ennek a tárgyalásnak egy nagyon fontos pontja volt. Az Amerikai Egyesült Államok nem fogja hagyni azt, hogy a magyar ellenzék, vagy éppenséggel Brüsszel megzsarolja Magyarországot pénzügyi értelemben” – fogalmazott.
A miniszter szerint Brüsszel a saját céljai érdekében Magyar Péterrel közösen zsarolja Magyarországot: ha Magyarország nem térdel le, akkor nem kapjuk meg az EU-s pénzeket, mondat. Erre az amerikai üzenet az, hogy „ha nincs brüsszeli pénz, akkor lesz amerikai. Tehát az amerikaiak adtak egy pénzügyi védőpajzsot.” Az interjúban a riporter nem is feszegette tovább a témát, szerinte ebből már „mindenki érti” miről szól ez a megállapodás.
A miniszterelnök vasárnap jelentette be, hogy Amerika pénzügyi védőpajzsot ígért Magyarországnak „spekulációs támadások” ellen. Később Lázár János is posztolta, hogy „spekulációs vagy politikai támadás esetén számíthatunk egy amerikai pénzügyi védőpajzsra”. Egyikük sem nevezte meg, pontosan miről is van szó.
Magyar Péter, a Tisza Párt elnöke a hírre úgy reagált, hogy Orbán szerinte eladósítja Magyarországot, és ugyanúgy gigahitelt vesz fel, mint 2008-ban Gyurcsány Ferenc az IMF-től. „Mindketten tönkretették a magyar gazdaságot, aztán mentőcsomagért és gigahitelért futottak” – fogalmazott Magyar.
A Válasz Online értesülései szerint egy úgynevezett „swap line” létrehozásáról dönthetett Trump és Orbán. Ennek lényege, hogy az Egyesült Államok és Magyarország jegybankja valutát cserél egymással, ami potenciális hitelként is megnyílik a másik előtt, azaz a valutából költeni is lehet, de az az összeg akkor már hitellé válik, tehát kamatostul kell visszaadni.
A pénzügyi védőpajzs részleteivel kapcsolatban kérdéseket küldtünk a Kormányzati Tájékoztatási Központnak, a Nemzetgazdasági Minisztériumnak, a Külgazdasági és Külügyminisztériumnak, valamint a Fehér Ház és az amerikai pénzügyminisztérium sajtóosztályát is kerestük. Amennyiben érdemi válaszokat kapunk, beszámolunk róla.
Orbán Viktor népes kormánydelegációval Washingtonba utazott Donald Trumphoz, a csúcstalálkozó eredményeit ebben a cikkben foglaltuk össze. A találkozó után Orbán Viktor bejelentette, az Egyesült Államok a Török Áramlat és a Barátság vezeték esetében teljes mentességet ad az orosz kőolajat és földgázt sújtó amerikai szankciók alól Magyarországnak. Magyarország fűtőanyagot fog vásárolni a Westinghouse-tól, és megnyitják az utat a kis amerikai moduláris reaktorok magyarországi megjelenése előtt.