Hamarosan kiderül, lehet-e Tiborcz Istvántól bankot venni anélkül, hogy a vevő a vagyonvisszaszerzést kockáztassa

Hamarosan kiderül, lehet-e Tiborcz Istvántól bankot venni anélkül, hogy a vevő a vagyonvisszaszerzést kockáztassa
A Gránit Bank fiókja a fővárosi Váci úton – Fotó: Huszti István / Telex
Állítsd be a Telexet megbízható forrásnak!

Tiborcz István cége, a BDPST-csoportba tartozó TiberisDigital Kft. több részletben adott el a Gránit Bankban meglevő részesedéséből paketteket. A tranzakcióra rálátó forrásoktól úgy tudjuk, a tárgyalások megkezdése és a bejelentések fordított sorrendben zajlottak, de kövessük az eseményeket a bejelentések időrendjében!

E szerint a BDPST előbb az FZS Mag Investment Kft.-vel és két vele összehangoltan eljáró hazai befektetőtársasággal összesen 9,86 százaléknyi szavazatra jogosító részesedésről állapodott meg. Tulajdoni hányadban ez kisebb arány, nagyjából 3,6 százalék lehet – ez nem volt benne a közleményekben, de a Gránitnak híresen bonyolult részvényesi struktúrája van, ahol a szavazatelsőbbség és a tulajdonjog szétválik. Az FZS Fáy Zsolt monogramja, a három cég a MagNet Bank tulajdonosainak (Fáy Zsolt, Salamon János, illetve Rostás Attila) birtokában van.

Majd a BDPST egy héttel később azt is bejelentette, hogy megállapodást kötött a Fafner Capital Kft.-vel, a tranzakcióval a cég 20,48 százalékos tulajdoni hányaddal és 30,22 százalékos szavazati aránnyal rendelkezik majd a bankban. Itt a vevő cég, vagyis a Fafner Capital Erős János bankár (ÁÉB, K&H, MFB) érdekeltsége.

A cikkben kerekítve és a cégneveket nem használva úgy kezeljük majd a tranzakciókat, hogy a Gránitban a MagNet Bank tulajdonosi köre 10, Erős János pedig 30 százalékos befolyást szerzett. Információink szerint júliusban, augusztusban és szeptemberben a BDPST részéről Tiborcz István személyesen tárgyalt Fáy Zsolttal és Erős Jánossal (utóbbival hamarabb), illetve a Hamar Endre vezette BDPST-s jogászi csapat volt aktív, a MagNet-tulajdonosok képviseletében Fáy Zsolt volt a főtárgyaló, de őt is segítették jogászok, míg Erős Jánost elsősorban Zamecsnik Tamás (az ismert büntetőügyvéd, Zamecsnik Péter fia) segítette.

A nagyon szerteágazó történetről a Válasz Online a héten alapos cikkekben tárt fel összefüggéseket. Mi írásunkban szintén sok elemre fókuszálunk, például arra, hogy

  • Tiborcz István mennyire tud kiszállni hazai befektetéseiből, miután a kormányváltás miatt forróvá vált számára a talaj Magyarországon;
  • milyen folyamatok zajlanak éppen a hazai bankrendszerben (itt a MagNet Bank és a Gránit Bank mellett szóba kerül a Polgári Bank korábbi és az MBH jövőbeli pozíciója is); illetve
  • hogyan kapcsolódik ehhez az egész folyamathoz egy csomó izgalmas név, elsősorban Tiborcz István, Erős János, Fáy Zsolt, de a beszélgetéseken elhangzott Zentai Péter, Ruszlán Rahimkulov, Leisztinger Tamás neve is.

A MagNet-megállapodás és az Erős-deal

A jogászok minden szereplőtől azt kérték, hogy a tranzakció lezárásáig ne nyilatkozzanak egy tőzsdei cégről. Ettől függetlenül azért pár részletet megtudtunk a háttérbeszélgetéseken.

A magnetes megállapodás jogilag egyszerűbb volt, mert a KELER elszámolóháznál van egy elszámolási technika, ez a DvP (Delivery versus Payment), azaz szállítás fizetés ellenében, ami szabványosított. Ilyenkor a vevők ráteszik a pénzt a brókercégük (úgy tudjuk, hogy ez a Concorde Értékpapír volt) számlájára, Tiborczék, a TiberisDigital nevű cég pedig a részvényeket ráteszi a saját brókercége (vélhetően az Equilor Befektetési Zrt.) számlájára. Természetesen a brókercégek maguk erről nem nyilatkoznak, hiszen ez értékpapírtitok. Ha megvannak az engedélyek, a KELER egyidejűleg átvezeti a pénzt és a bankrészvényeket.

Mi azt hallottuk, hogy az eladói oldal nyomást akart gyakorolni Erős Jánosra, aki még javában alkudozott, hogy „lám, van itt más érdeklődő is”, vélhetően ezért tettek bejelentést Tiborczék (a jogászok szerint idő előtt, hiszen a tranzakció még nem zárult le) a magnetes ügyletről. Jelen állapot szerint továbbra is sok részvény van a TiberisDigitalnál, de

mindenki arra számít, hogy Tiborcz végül mindent elad.

A MagNet-tulajok pedig vélhetően arra játszanak, hogy az érintett bankok között nagy lenne a szinergia, és méretgazdaságossági, illetve szabályoknak való megfelelési szempontból lenne tere egy kis bankokból szinergikusan felépülő középbanknak. Mint hallottuk, a sok jegybanki előírás miatt különösen nehéz a magyarországi kisbankoknak, a mai állapotban „a bankok munkatársainak ötöde-tizede a jegybanknak való megfelelésen dolgozik”, ezen segíthetne egy összeolvadás.

Erős János a magnetesekhez képest egészen máshogyan vásárolt. Bár az biztos, hogy a bejelentések felkeltették a Tisza-kormány érdeklődését is, mint hallottuk, mivel az Erős-féle konstrukcióban Tiborcz István nem jutott készpénzhez, hanem a vevők alapvetően azt az MBH-hitelt vállalták át, amiből anno Tiborcz megvette a bankrészvényeket (nyilván annak csak arányos részét), így készpénzmozgással nem járó hitelátvállalás volt az ügylet mögött.

Erős Jánosról azt hallottuk, hogy nemrégiben Bécsben járt, és próbált már jó előre jelzéseket adni (vélhetően az Erstének és/vagy a Raiffeisennek), hogy hamarosan lehet, hogy lesz egy ilyen portékája.

Erős János 2009-ben – Fotó: Földi Imre / MTI
Erős János 2009-ben – Fotó: Földi Imre / MTI

Ám hogy még összetettebb legyen a helyzet, Erős állítólag nem is az MBH-nál lett adós, hanem még további tranzakcióelemmel is meg lett kavarva a deal. Nem is lett volna túl jó ötlet az MBH-nál eladósodni, hiszen a vevői kör pont azért vásárolt, mert abban bízik, hogy a piacvezető, de döntően lakossági bankok (az OTP és a NER-es kötődése miatt átalakulás előtt álló MBH) mellett felértékelődhet egy a hazai vállalatokat finanszírozó, magyar tulajdonú bank.

Erős János mindenkit ismer a hazai gazdaságban, így természetesen színes pletykák váltak ismertté arról, hogy majd később összefog Fáy Zsolttal; hogy Leisztinger Tamás is ott van az ötlet mögött; vagy Ruszlán Rahimkulov is érdekelt a sztoriban. Majd meglátjuk, de nekünk (természetesen) egyik pletykát sem erősítették meg a tűzközelben lévő szereplők, amikor náluk érdeklődtünk.

A Polgári Bank története

Ha mélyebben belemegyünk a lehetséges folytatás elemzésébe, érdemes a sztorinkat kissé messziről, a Polgári Bank történetével kezdeni. Amikor a Fidesz beolvasztotta a hazai takarékszövetkezeteket (ma ezek zöme már az MBH része), egy-két ügyes takarék, így a Polgári Takarékszövetkezet még az utolsó pillanatokban sikeresen bankká alakult, ennek a banknak a Hajdú-Bihar megyei, nem túl jelentős, 8000 fő alatti Polgár településen volt központja. A bank vezetése helyi erőkből, és szinte kizárólag nőkből állt, a régióban nagy tiszteletben tartott vezetők közül kiemelendő az 1946-os születésű Béke Lászlóné, aki miatt helyben sokan „Nórika bankja” néven emlegették az intézményt.

Ő és társai egy évtizede kerültek kapcsolatba befektetőkkel, akiknek próbálták a bankot eladni. Erre jó okuk volt, a vezetés idősödött, többen súlyos betegek lettek, sokat kellett volna költeni az informatikai fejlesztésekre is. Elképesztő huzavona kezdődött, mindenféle befektetői kör, zsidó hitközség, közel-keleti és orosz befektető, aranykereskedő, illetve a Ruszlán Rahimkulov ultragazdag magyar–orosz befektető „fixereként” ismert Zentai Péter is fantáziát látott a bankban.

Ahogy egyik forrásunk fogalmazott, ezek a csapatok amolyan „funny buyer”-ek voltak, vagyis olyan befektetők, akik igazából sohasem kaptak volna bankvezetésre engedélyt a Magyar Nemzeti Banktól (MNB). Más a „fly by night” befektető kifejezést használta, ez az izgalmas jelző a légi iparból jön, és arra utal, hogy régebben voltak nem túl megbízható, éjszaka repülő, de persze olcsó légitársaságok. A vége mindenesetre az lett, hogy ezekkel a befektetőkkel végül nem sikerült megállapodni, de opciós jogok szerzésével azt azért elérték, hogy másnak sem lehetett eladni a bankot. Talán abban bíztak, hogy a korosodó tulajdonosok egyre nehezebb helyzetbe kerülnek, kifáradnak, lejjebb lehet vinni az árat. 2023 októberében Béke Lászlóné meghalt, amiről a Magyar Bankszövetség is megemlékezett.

Jönnek Fáyék

A bankban ezután Köves Slomóék köre, vagyis az EMIH körül felbukkanó befektetők kerültek pozícióba, majd a részüket átvette Zentai Péter, végül a MagNet. Utóbbi csak úgy tudott vásárolni, mintha az egy részvénycsere lett volna: Zentaiék 10 százalék alatti tulajdonhányadot szereztek a MagNetben, miközben a régieknek megmaradt a 75 százalékot meghaladó részesedésük. Természetesen a magnetesek is kihasználhatták a bank szorult helyzetét: a Béke családnak pénzre volt szüksége, nem is akartak tovább bankot vezetni. Ekkor bekerült a MagNet igazgatóságába az a Tikos-Nagy Csaba ügyvéd, aki Zentai Péter egyik legfontosabb üzlettársa. Mindez azért érdekes – és itt kezdünk közeledni a Gránit-papírok eladásához –, mert

Zentai és Tikos-Nagy olyan szállodai befektetéseket is irányítanak, amelyeket korábban Tiborcz Istvántól vettek,

bár információink szerint Tiborcz elsősorban Zentai Péterrel üzletelt, Tikos-Naggyal közvetlenül kevésbé.

Fáy Zsolték megszerezték tehát a MagNet Banknak a Polgári Bankot, illetve részvényesként befogadták a Zentai-csapatot és Tikos-Nagy vezető is lett a MagNetben. Fáy Zsolt és a MagNet régóta szeret bankokat venni. A stratégiájuk mögött egyrészt az áll, hogy tudják, az MNB is örül annak, ha szűkül a banki mezőny, mert túl sok kis magyar bank van. Másrészt az is tény, hogy az amúgy nem túl acélos jövedelmezőségű MagNet rendre profitált abból, amikor jó áron megszerzett bankokat, majd azokat felértékelte.

Ha visszanézünk a múltba, érdekes példákat látunk erre az üzleti modellre. A MagNet először az olasz Banco Popolare magyarországi fióktelepét vette meg 2013-ban. A Banco Popolare Hungary veszteséges volt, Fáy Zsolt mindössze félmillió eurót fizetett, a bank saját tőkéje (18 millió euró) ennél jóval nagyobb volt, vagyis leegyszerűsítve a MagNet kapott 17,5 millió eurót, csak vigye már a bankot és állítsa meg a veszteséggyártást.

A MagNet Bank épülete az Andrássy úton – Fotó: Róka László / MTI Bizományosi
A MagNet Bank épülete az Andrássy úton – Fotó: Róka László / MTI Bizományosi

Majd 2021-ben a MagNet a Sopron Bank Burgenlandot vásárolta fel hasonló konstrukcióban: jó áron megvették az ügyfeleket, megduplázták a hazai részesedést. Miután megvette a bankot, a MagNet itt is átruházta az ügyfeleket, az üres licencet pedig eladta a magyar piacra törekvő, holland székhelyű, de török hátterű Trive Holdingnak. A Trive Financial Holding B.V. 2022. november 9-én vásárolta meg a Sopron Bank Zrt. részvényeinek 100 százalékát és annak teljes banki licencjogait a MagNet Banktól.

Mint egy szakembertől hallottuk, bankot kétféleképpen lehet venni: vagy össze lehet olvasztani többet (ilyen integrációval lett MBH a Budapest Bank, az MKB és a Takarékbank hármasából), vagy meg kell venni egy bankot, és az ügyfeleket át kell ruházni a vevőnek. Fáy Zsolt az utóbbiban hitt. 2025-ben a Polgári Bankot is a már jól bevált módszerrel szerezte meg a MagNet, majd kiürítette, átruházta az ügyfeleket, levitte a bank tőkéjét, és immár árulhatja a licencet. Csakhogy itt óriási akadály az MNB, amely kóklereket nem enged be a magyar piacra, így a Polgári Bank licencének az eladása eléggé nehézkes lesz.

Egy banki szakember arról mesélt nekünk, hogy itthon három bank szokott más bankot meg vásárolni, az OTP, ami a legnagyobb üzleteket köti, főleg külföldön, az Erste, ami a leggyakrabban vásárol, illetve a MagNet Bank, amely kicsiben, de nagyon ügyesen csinálja ezt. Más is vett mostanában, például az MBH, de ők most nincsenek vásárlási lendületben. Ezekben a bankokban van akvizíciós szakértelem. A mintegy 160 milliárd forint tőkeértékű Gránit azonban még akkor is nagy falat, ha az idén a tőzsdén már 28 százalékot esett, arról eltérő véleményeket hallottunk, hogy a NER-telenítés segíthet-e megállítani a zuhanást, vagy a kissé még zavaros helyzet inkább növeli a bizonytalanságot.

„Amiben egészen biztosak lehetünk, hogy ez a szövevényes történet nem a tulajdonosváltozás bejelentésénél kezdődött és nem is marad hosszú ideig ebben a státuszban.”

– mondta egy forrásunk.

Lehetséges forgatókönyvek

A gránitos tranzakcióknál gyorsan leszögezhetjük, hogy még vannak hátra akadályok, elsősorban az MNB jóváhagyása, de maga Tiborcz István – aki azért állítólag jobb üzletekben reménykedett – is elállhat a dologtól. Ezen a ponton azért inkább tételezzük fel, hogy az ügylet tovább halad majd a megkezdett útján.

Mikor racionális egy ilyen üzlet? Az aktuális üzlettől független banki szakemberek szerint kis részesedést akkor vesznek a versenytársak egy pénzintézetben, ha egyúttal stratégiai szövetséget is kötnek. A példa legyen az OTP, amely eladta a Garancia Biztosítót a francia Groupama-csoportnak, a Groupama pedig beszállt a bankba is – itt a tulajdon mellett valóban van is szakmai kooperáció a banki és biztosítói ügyfélkiszolgálás között. A MagNet és a Gránit Bank között viszont ilyen nem látszik.

Bár a Gránitból nem a MagNet, hanem annak tulajdonosai csipegettek, és ez a részesedés még nagyon kicsi ahhoz, hogy a magnetesek valahogy bekebelezzék a nagyobb bankot (a Gránitot), azért ők alapvetően továbbra is a két bank egyesítésén szeretnének dolgozni. Ehhez azonban mindkét bankban 75 százalék plusz egy szavazattal kellene megszavazni az egyesítést. A MagNet Bank közgyűlésén erre lenne sansz, a Gránit Bank esetében ez annál kétségesebb. Ugyanakkor forrásaink szerint a második vevő, vagyis Erős János vélhetően inkább pénzügyi befektető lenne, aki jó esélyt lát arra, hogy hamarosan sokkal többet érhet ez a pakett. Ő a maga 30 százalékával így vélhetően nem lesz együttműködő partner, valószínűleg még be fog kavarni Fáyék egyesítési terveibe.

A cikkben említett banki szereplőket (Sopron Bank, Polgári Bank, MagNet Bank, Gránit Bank) összevonva lehetne közelíteni egy bankszektorban értelmes, jól jövedelmező mérethez. Mivel a magnetes Fáy Zsoltról évek óta az a hír járja, hogy ha jó üzleti lehetőséget lát, akkor vesz is részesedést, alapvetően inkább árulja a bankot, a piaci konszenzus inkább az, hogy a magyar bankszektorba másfél évtizede visszavágyó Erős János lehet a nagy összefogás motorja. Fáy mindenesetre arra szokott lépni, amerre aktuálisan jó lehetőséget lát: akár ki is szállna, akár be is szállna, de az biztos, hogy a múltban többször sikerült olyan áron vennie, hogy az nyereségképző volt.

A sajtóban természetesen azonnal jogos találgatások indultak, olyan híresztelések kaptak szárnyra, mint hogy a vevők egy másik bank nevében járnak el, Tiborcznak segítenek, egymással működnek együtt, esetleg orosz tőkét hoznak ide. Nekünk minden a tranzakcióban érdekelt és velünk szóba álló forrás tételesen tagadta ezeket az értesüléseket, de azért hozzátették, hogy a történet még alakul, és idővel minden realitássá válhat, ami most még csak egy logikus együttműködési elképzelés.

Mi háttérbeszélgetéseken azt hallottuk, a vevők egymással nem beszéltek 15-20 éve, sem a Gránit-menedzsmenttel nem egyeztettek, de persze azt érdemes hozzátenni: nem is reális ezen a ponton, hogy mást mondjon egy vevő ezekre a felvetésekre. Ha ugyanis egy 10 és egy 30 százalékos befolyással rendelkező vevő összejátszana, akkor a 33 százalékos részesedés átlépése miatt eleve komplexebb lenne a helyzet, hiszen a Gránit Bank tőzsdei papír, a 33 százalék átlépése után vételi ajánlatot kellene tennie.

A Gránit Bank a második tranzakció után állásfoglalást tett közzé, ami érthető, hiszen a bank vezetése természetesen fél, hogy „az ügyek ne veszélyeztessék a húszéves értékteremtő munkát”. A közlemény deklarálta, hogy az adásvételek még nem zárultak le, de pozitívan értékelte, hogy a bejelentett tranzakciók teljesülése esetén a bank tulajdonosi szerkezete diverzifikáltabbá válik a tőkepiacok által jellemzően preferált, szélesebb körű tulajdonosi struktúrát eredményezve.

A Tisza-kockázat

Nézzük meg ezek után azt, hogy Fáy Zsolt és Erős János mekkora kockázatot vállalt azzal, hogy Tiborcz Istvántól vásárolt és felhívta magára a Nemzeti Vagyonvisszaszerzési és Vagyonvédelmi Hivatal (NVVH) figyelmét! Az érintettek állítólag teljesen nyugodtak, úgy érzik, hogy a tranzakciójuk nem érint vagyonvisszaszerzési kérdést, érveik között hangzott el, hogy Tiborcz István MBH-hitelből vette a részesedését. Az pedig az MBH betéteseinek a pénze, vagyis ha a hivatal majd vizsgálja Tiborcz vagyonát (így a Gránit-részesedést), vagy Mészáros Lőrinc vagyonát (így az MBH-részesedést), akkor sem minősülhet a betétesek pénzéből nyújtott hitel jogszerűtlen forrásból származó pénznek.

Ugyanakkor azok szerint, akik kívülről figyelik az eseményt, ez az üzlet azért hatalmas kockázat, bár a sietséget jó húzásnak tartják. Vagyis szerintük is addig érdemes venni valamit a Tiborcz-vagyonból, amíg még nem alakult ki a vagyonvisszaszerzés joggyakorlata a másodlagos vevőktől.

Amikor egy neves ügyvédi iroda előzetes állásfoglalást próbált volna kérni a rendőrségtől, az ügyészségtől, illetve az NVVH-tól, senkitől nem kapott megnyugtató választ, csak annyit, hogy erről „nekünk nincsen álláspontunk”, így pedig nehéz biztosnak lenni abban, mi következhet később. (A helyzetre amúgy jellemző, hogy a felek azt sem tudták, hogy ki az a kompetens ember, akitől lehet most kérdezni.) Volt, aki az üzlet nyugodt bevállalása melletti érvként azt hozta fel nekünk, hogy a nem készpénzes, hanem hitelátvállalós konstrukció aligha lesz nagy kockázat, a vevők, legalábbis az Erős János-féle Stark Capital ugyanis nem fizettek pénzt Tiborcz Istvánnak.

Próbáltunk a kormányzati álláspontra rálátó forrásokkal mi is beszélni, ők a konkrét ügyet nem kommentálták ugyan, de azt megállapították, hogy nem feltételezheti senki, hogy csont nélkül átmennek az ilyen ügyek: aki segíti Tiborcz „kicashelését”, az azonnal felhívja magára a figyelmet. Összességében tehát a Gránit-bevásárlás akkor, amikor Tiborcz üzleti környezetéből, de akár a független ingatlanosok mezőnyéből éppen Szivek Norbertnek, Jellinek Dánielnek, Veres Tibornak és Nagygyörgy Tibornak is vannak kellemetlenségei a hatósággal, óriási bátorság volt. Ettől függetlenül jelenleg úgy néz ki, a vevőket ez nem nagyon érdekli. Ők abban bíznak, hogy jóhiszemű vevőnek minősülnek, ráadásul egy tőzsdei cégben részesedést venni nem lehet kockázat.

Tiborcz István szempontjai

Izgalmas kérdés az is, hogy az eladó hogyan gondolkodott. Említettük, hogy a tárgyalásokban Tiborcz István maga is aktívan részt vett, júliusban és augusztusban, illetve szeptember legelején ugyanis döntően itthon volt. Professzionális tanácsadót nem vett igénybe, nem szervezett eladásokról volt szó, csak a nagyszámú hazai és külföldi érdeklődők közül leült néhánnyal egyesével. Mind a BDPST, mind a Gránit olyan pozitív elemeket emelt ki a dealről, mint

  • a diverzifikált tulajdonosi struktúra értéknövelő;
  • az eladó és a bank menedzsmentje is nagyon elégedett volt a bank elmúlt öt évével, de Tiborcz úgy érezte, hogy már nem tud hozzátenni a bank sikereihez;
  • ugyanakkor mindenképpen azt szerette volna támogatni, hogy a bank magyar kézben maradjon.

Igyekeztünk további részleteket is megkérdezni a BDPST-től, de azt a választ kaptuk, hogy „a tranzakció előkészítésének folyamata, illetve a pénzügyi részletei a felek közötti megállapodás alapján üzleti titoknak minősülnek, ennek megfelelően a vételárról nem áll módunkban tájékoztatást adni”. Hasonló szellemben válaszolt a Gránit Bank is a Telex megkeresésére, a bank a nyilvános közleményeire hívta fel a figyelmünket, illetve ezt annyival egészítette ki, hogy tőzsdei társaságként közzétételi kötelezettségeit eddig is és ezután is a vonatkozó jogszabályokkal maradéktalan összhangban teljesítette.

Tiborcz Istvánról azt is lehet tudni, hogy ő és családja alapvetően külföldön él újabban, sokfelé utazik. Állítólag a kormányváltás után sem akarja teljesen felszámolni a magyar érdekeltségeit, de azért most inkább nemzetközi befektetésekre fókuszál. Fogalmazzunk úgy: azt alighanem reálisan látja, hogy itthon új környezet van számára, amiben már nem lesz olyan egyszerű érvényesülni.

Mostani cikkünk a banki vonalra koncentrál, de mivel az előző miniszterelnök vejének főprofilja az ingatlanbefektetés volt, Tiborcz magyarországi mozgásáról az ingatlanos szakmában is érdeklődtünk. Arra voltunk kíváncsiak, van-e olyan látható folyamat, hogy ezen a piacon is kint lennének a Tiborcz-ingatlanok, de mint nekünk mondták forrásaink, egyelőre inkább zavarosban halászók kavarásáról hallani: sok szélhámos ingatlanközvetítő házal azzal, hogy a Tiborcz-portfólióból ki tud hozni nyomott áron ezt-azt, és ez már a Tiszával is le van tárgyalva. A komolyabb szereplőktől úgy tudjuk azonban, hogy ezeknek a mondásoknak (jelenleg legalábbis) nulla valóságtartalmuk van.

Már csak azért is, mert a Tisza eddig egyáltalán nem tűnt nyitottnak különalkukra. Azt hallottuk, hogy a vezető döntéshozók (Magyar Péter mellett elsősorban Ruff Bálint, Tóth Péter) nélkül ilyet senki nem tud ígérni, de sem ők, sem mások nem tárgyalnak. Sőt, mint hallottuk, inkább némi veszteséget is vállal a Tisza ebben a témában, mert mintha a konkrét gazdasági haszonnál most fontosabb lenne számukra a társadalom igazságérzetének kiszolgálása és a bizalom visszaszerzése.

Lényegében azt az üzenetet közvetítik a piacnak, hogy ne vegyetek semmit a NER-esektől, mert akkor tőletek vesszük majd el ezeket az értékeket. Bár még nem teljes a jogszabályi keret, már megkezdődött a vagyonvisszaszerzés háromlépcsős folyamata, vagyis a vagyon felderítése, a vagyon biztosítása, ami előkészítheti a vagyon végleges elkobzását. Ráadásul a kormány különböző szerveihez és a nyomozó hatóságokhoz dől a sok információ strómanoktól, közvetítőktől, pénzeket szállító postásoktól: hirtelen nagyon sokan próbálják azzal menteni magukat, hogy mesélnek arról, miket láttak.

Kik szállhatnak be?

A gránitos ügylethez visszatérve: természetesen a piacon olyan várakozás is felütötte a fejét, hogy ki bukkanhat még fel a történetben: egy hazai középméretű bank, Leisztinger Tamás, esetleg Zentai Péter, illetve mellette/mögötte Ruszlán Rahimkulov?

A hazai banki szakma elég kicsi, mindenki üzletelt mindenkivel, sok az összefonódás. Leisztinger potenciális szerepéről a Válasz Online írt sokat az említett cikkében. Annyi biztos, hogy mind Fáy Zsoltnak, mind Erős Jánosnak voltak már üzleti kapcsolatai a befektetővel: Leisztinger benne volt a MagNetben is, de Erős János korábbi irodáját, ami gyakorlatilag pont szemben volt azzal az MFB-vel, amit korábban vezetett, szintén Leisztinger vette meg egy butikhotel ötletének reményében. Ez ebben a formában nem valósult meg ugyan, de Leisztinger sok lakást megszerzett a házban (a Nádor utca 36. egykoron a Rimamurány-Salgótarjáni Vasmű székháza volt), és azt hallottuk, hogy valamiképpen benne van a házban található Türkiz Étterem elnevezésű luxus-vendéglátóipari egység is, amelynek amúgy az Opten szerint török magánszemély tulajdonosai vannak. Leisztinger és Erős mindenesetre szoros baráti viszonyban állnak, régebben például együtt tettek egy hosszabb afrikai utazást is.

A Rahimkulov-közeli Zentai és csapata már korábban is vásárolt Tiborcz Istvántól ezt-azt, illetve – mint a HVG megírta – Zentai Hillaris Hotel Management Kft. nevű cégének Tikos-Nagy Csaba, a MagNet Bankban is vezető jogász lett az ügyvezetője, aki Zentaival közösen már eddig is menedzselt olyan szállodai befektetéseket, amik korábban Tiborcz Istvánhoz tartoztak. Az ingatlanfejlesztésben is érdekelt Zentai Péterék eközben igyekeznek megnyugtató üzeneteket elhelyezni a piacon, miután az állami hozzáállás változása miatt üzlettársuk, a Bayer-csoport bajba került. A csapat ugyanis a Bayerrel közösen éppen egy hatalmas fejlesztés, a Láng Projekt közepén van, jelenleg ez Ruszlán Rahimkulov és Zentai Péter legnagyobb befektetése, amit sokan félteni kezdtek a Bayer-csőd nyomán. Ők azonban arról nyilatkoztak, hogy nincsen semmi fennakadás.

A most zajló üzleteknél arra mindenki figyel, hogy a Gránitban senki ne legyen nagyrészvényes: Erős se menjen 33 százalék fölé, ahogy a MagNet-tulajdonosok, Tiborcz István, a vezető, Hegedüs Éva családja, illetve a Gránit dolgozói tulajdonlásra létrehozott MRP-szervezete sem, ez ugyanis kötelező vételi ajánlatot vonna maga után a többiek felé egy tőzsdei cégnél.

A NER-cégek süllyedése bekavarhat az érintett bankoknak

Egyik forrásunk szerint ugyan most mindenki a tulajdoni változásra fókuszál, de az is érdekes, hogy a Gránit Bank milyen állapotban van. Bár Hegedüs Éva nagyon konzervatívan vezette mindig a bankot (nem volt jellemző az az MBH-ból ismert gyakorlat, hogy például Mészáros Lőrinc és köre nagyon sok hitelt kapott mindenfélére, akár jachtvásárlás finanszírozására, az például kérdés, mekkora veszteséget jelent a Gránitnak a Bayer Construct csődeljárása, hiszen a sóskúti építőipari cégnek az Opten szerint a Gránit Banknál, az MBH Banknál, az OTP-nél és az Ersténél is van számlája.

Hegedüs Éva, a Magyar Bankszövetség elnökségének tagja, a Gránit Bank Zrt. elnök-vezérigazgatója beszédet mond a fennállásának 35. évfordulóját ünneplő Magyar Bankszövetség konferenciáján, Budapesten, a Dorothea Hotel dísztermében, 2024. május 10-én – Fotó: Purger Tamás / MTI
Hegedüs Éva, a Magyar Bankszövetség elnökségének tagja, a Gránit Bank Zrt. elnök-vezérigazgatója beszédet mond a fennállásának 35. évfordulóját ünneplő Magyar Bankszövetség konferenciáján, Budapesten, a Dorothea Hotel dísztermében, 2024. május 10-én – Fotó: Purger Tamás / MTI

A Bayer 2025 végén 183 milliárd forintos kötelezettségállománnyal rendelkezett, és bár ezek egy része mögött van állami garancia, egy nekünk nyilatkozó vállalati bankár szerint ma ez a legnagyobb ismert kockázat a hazai corporate banking világban. Úgy tudjuk ugyanakkor, hogy a Gránitért bejelentkező vevők is megnézték, mennyire van más potenciálisan kockázatos, NER-es hitel, mennyire védik az intézményt az állami garanciák (Start Garancia, Garantiqa, MFB, Exim).

Ha ezt a kérdéskört, vagyis a NER-ben felpumpált cégek és bankok viszonyrendszerét tágabban nézzük, azt fogjuk látni, hogy a probléma leginkább az MBH-nál csúcsosodik ki. Ha a Fidesz-közeli, nagyrészt állami munkákra ráállt cégek új megbízások hiányában bajba jutnak, az a hitelezőikhez is átgyűrűzik. Az ügyfelek általában nem dőlnek be azonnal (ez alól kivétel lehet a Lounge-csoport vagy a Bayer Construct), hiszen még vannak kifutó állami szerződéseik (idetartoznak a vasútépítésben és az építőiparban érdekelt cégek), vagy erősebb retail üzleteik (a NER erős volt a szállodaiparban, az energiaszektorban, a távközlésben is). Ez a folyamat ha nem is olyan gyors, előbb-utóbb azért kellemetlen lehet a hitelezőknek, hiszen az ügyfelek bedőlése esetén az érintett bankok tőkemegfelelése is romlik, gyorsan tőkeemelésre lehet szükségük. Ha az eddigi tulajdonosok nem tudnak tőkét emelni, akkor jöhet az állam, és kihígíthatja a régi tulajdonosokat, ez a híres Citibank-modell.

Márpedig egy ilyen helyzetre jelenleg nincsenek felkészülve a bankok. Céltartalékot nem akkor kell képezni, amikor bedőlnek az ügyfelek, hanem amikor ennek nő az esélye, de a NER-céltartalék még nem igazán képződött meg a szektorban.

A kérdés ezek után az lehet, hogy ha valóban gond lesz például az MBH-nál, hogyan reagál az állam, tartja-e magát a „too big to fail” (vagyis túl nagy ahhoz, hogy hagyják bedőlni) elvhez. Háttérbeszélgetéseink során minden forrásunk rögzítette, hogy véleménye szerint az államnak ebben a helyzetben nagyon óvatosan kell eljárnia, mert ha egy nagy magyar bankkal lesz baj, az sokakat ránt magával, de úgy vélték, ezt a kormány is felmérte. A helyzeten ugyanakkor nem könnyít, hogy a Mészáros Lőrinc-féle, Fidesz alatt felfuttatott üzletembereknek soha nem alakult ki az az érzékük, miként viselkedjenek piaci módon, vagy legalább úgy, hogy ne hergeljék indokolatlanul a társadalmat és a politikát a megnyilvánulásaikkal, életstílusukkal – jó példa erre Mészáros legutóbbi beszéde a csoportja buliján, amiből az jött át, mintha még mindig nem értené meg, hogy úgy kellene visszafogottabb lépéseket tennie, hogy az valamilyen eredményre is vezethessen.

Kedvenceink
Partnereinktől
Állítsd be a Telexet megbízható forrásnak!
Kövess minket Facebookon is!
További élő árfolyamok!