Közeledik az amerikai félidős választás. Mivel az amerikai gazdaság legújabb kori lendülete döntően a mesterséges intelligenciához (MI) kötődik, nem véletlen, hogy a felek a kampányban is sokat beszélnek az adatközpontokról, az MI hatásairól, arról, hogy meddig bírják az amerikai tőzsdei cégek a rég nem látott beruházási őrületet, és arról is, hogy miként áll az amerikai–kínai versengés. Az amerikai választók azt tapasztalják, hogy az amerikai–iráni háború mellett zajlik egy másik háború is, az Egyesült Államok és Kína közötti kereskedelmi háború. Természetesen éppen a legfejlettebb ágazatok, az MI, a félvezetőipar, a felhőszolgáltatások, a Big Tech a fő terepe ennek a nagy versenyfutásnak.
Egy új angolszász kifejezés, a hyperscaler capex arra a jelenségre utal, amikor az amerikai tőzsdei cégek már-már eszelős összegeket költenek arra, hogy az MI-képességeiket felskálázzák. A Microsoft, az Oracle, a Meta, az Amazon, a Google hatalmas összegeket költenek adatközpontokra és más hardverelemekre, infrastruktúrára, de nem feltétlenül van ezzel szinkronban a cash-flow-juk. Vagyis ebben a beruházási versenyfutásban több pénzt költenek, mint amennyit adott időszakban termelnek.
Takács András, az Equilor Befektetési Zrt. részvényelemzője szerint egyelőre továbbra is ilyen marad az amerikai–kínai versengés. GDP-arányosan is kimagasló fontosságú az ágazat, de az MI szerepe még jelentősebb, ha a beruházásokon belüli arányt nézzük. Eközben azért arra is voltak törekvések, hogy az USA egy kicsit visszavegyen a tempóból, vagyis jöjjön el a „mesterséges lassulás”. Ennek hátterében az a törekvés áll, hogy az MI ne okozzon túlzott kockázatot (például a kiberbiztonságban). Az biztos, hogy két globális hub alakult ki, az amerikai és a kínai – és az is, hogy az MI-fejlesztésekben az USA és Kína a két kimagaslóan erős játékos.
A Big Tech
Az őrült technológiai beruházási boomnak szállítói, vagyis nyertesei is vannak. A legnagyobb haszonhúzók amerikai cégek (az Nvidia, a Micron, a SanDisk), de ha egész országokat nézünk, akkor inkább az ázsiai beszállítók a nagyobb nyertesek.
Ács Zoltán, a Magyar Fintech Szövetség elnöke szerint két út látható ebben a helyzetben aszerint, hogy miként lehet viszonyulni a kínai támadásokhoz: az amerikai és az európai. Az Egyesült Államokban elég nagy egyetértés van abban, hogy Kína ellenség, amit le kell nyomni, igaz, a globális cégek, még az amerikaiak is árnyaltabban gondolkodnak. Azt remélik, hogy igen, Kínát mindenképpen meg kell verni, de közben jó lenne ezt-azt el is adni a kínaiaknak.
Már csak azért is, mert Kína valóban szeretne is vásárolni, de inkább csak abból a célból, hogy tanuljon, másoljon, és hasonló színvonalú, de olcsóbb termékeket gyártson – ugyanúgy, ahogy az elmúlt évtizedekben is tette.
Az MI nagy kérdése ugyanis az, hogy ki lehet az általános intelligencia első számú játékosa, ki nyeri a nagy versenyt, az MI-race-et. Biztos lehetne itt cégeket felsorolni, az Anthropicot (a Claude-modellek fejlesztőjét), az xAI-t (Elon Musk vállalata, a Grok fejlesztője), a Google-csoportot (Gemini) vagy az OpenAI-t (GPT-modellek), de már kopogtat a Meta is, a 2026. szeptember 8-án elindított Meta Muse AI a fogyasztói mesterségesintelligencia-piacon lehet nagyon sikeres.
Ács Zoltán szerint ebben a versenyben az amerikai Anthropic tűnik most befutónak. Más kérdés, hogy emiatt ez a cég célpontja is a mesterséges lassítási törekvéseknek. A vállalat legújabb technológiája, a Claude Fable 5 már eleve valamivel visszafogottabb, éppen a legnagyobb amerikai cégek és hivatalok tesztelik.
Azzal Móró Tamás, a Concorde Értékpapír Zrt. befektetési igazgatója is egyetért, hogy mindkét nagy modern gazdaság, az Egyesült Államok és Kína stratégiai célja – amellett, hogy a legjobbat nyújtsa a meghatározó termékeknél –, hogy teljesen független legyen a másiktól. Kína 100 százalékos önellátásra törekszik beszállítói oldalon is, de persze el is szeretné adni a termékeit. Az USA kicsit jobban számít külső beszállítókra, de a kínaiakra nem – igaz, ezt a dilemmát is meg lehet oldani a harmadik országos átcímkézéssel.
Az európai pozíció Kínát illetően barátságosabb, de egyben alighanem lúzerebb is. Itt az autóipar lehet a fő példánk: az autóipari lobbi azt kérte, hogy az EU ne vezessen be vámokat, mert kell a kínai piac, de Kínának már egyre kevésbé kell európai autó. Ráadásul azzal, hogy ki kell vezetni Európában a belső égésű motorokat, illetve kvótákat használunk, teljesen leépül az autóipar, így egyelőre nem igazán jött be a barátkozósabb álláspont. Erre szokták azt mondani az EU kritikusai, hogy éljen a zöldítés (az ellen azért kevesen szólalnak fel, hiszen mainstream, közös törekvés ez), de akkor legyenek védővámok azok ellen, akik máshol gyártanak és nem eléggé zöld szemléletűek.
Talán már késő
Orbán Krisztián, az Oriens partnere a 444.hu podcastjában beszélt erről a témáról nemrég. Szerinte Kína nagy menetelésben van, a végeken (Ázsia, Afrika, Dél-Amerika) eddig is jól hasítottak, de a fejlett Nyugat lassan azt is megérthette, hogy milyen az, ha ez a lendület elér hozzánk is. A kínai sikernek szerinte is az autóipar lehet a szimbóluma.
A magyar gazdaságot is erre az ágazatra tettük fel, hirtelen és nagy számban jöttek az akkumulátorgyárak, aztán végül későn ébredtünk azután, hogy csőstül jöttek a problémák. A kínai akkumulátor, elektromos autó, napelem közben mind nagyon sikeres lett. Kínában egy év alatt mintegy 500 autótípust vezettek be, felfoghatatlanul gyorsak a fejlesztések. Természetesen nem lesz mindegyik életképes, de van innováció, és az állam ezt finanszírozza.
Európai szemmel ez idegen, mi nem szeretjük az állami támogatást, ami lehet tiszteletre méltó. Ha azonban közben Kína sok állami pénzzel nagyon ügyesen úgy finanszírozza a kínai gazdaságot, hogy a cégek addig kapnak segítséget, amíg dömpingárral lekaszálják a globális piacot, azzal nagyon lemaradhatunk. Sajnos erre példa a fő vevőnk, vagyis a német autóipar.
Desztillálnak a kínaiak
Ács Zoltán szerint ráadásul miközben az MI és a félvezetőipar a kereskedelmi háború két legfontosabb versenyterülete, addig a kínai cégek folyamatosan desztillálják a jobb amerikai megoldásokat. Ez a kifejezés arra utal, hogy a kínai MI az amerikai megoldásokat felhasználva tanul és fejleszti a maga megoldásait. Lehet persze, hogy így mindig lesz 5 százalék hátrányuk a legjobb kínai megoldásoknak az élenjáró amerikaiakkal szemben (ezek közül az MI területén a legismertebb a DeepSeek), de ezért a felhasználókat jócskán kárpótolja az alacsonyabb ár.
Az amerikaiak amúgy maguk is félnek a kínai eszközöktől, sem lakossági, sem céges szinten nem szeretnének semmit sem kínai hardveren tartani. Közben mégis használják ezeket, mert olcsók. Ahogy Ács Zoltán mondja, ennek a világnak a mérőszáma a token, ami azt mutatja, hogy mennyibe kerül egy mesterséges intelligenciának feltett kérdés, illetve egy MI-alapú válasz. Így lehet az árakat és a fogyasztást nézni, ez mutatja meg, hogy melyik modell használata mennyibe kerül. Ebben Kína vezet, elképesztő aránytalanságok vannak. Ha azt feltételezzük, hogy valaki fizet egy hónapra 200 dollárt egy igen fejlett MI-szolgáltatásért, akkor lehet, hogy 7-8000 dollárnyi szolgáltatást is igénybe tud venni. Persze a cégek ezt nem veszteségként, hanem valahogy máshogy, például beruházásként könyvelik, hiszen a befektetőiket nem akarják megrémiszteni.
Az amerikai cégek mindenesetre nem akarják elvágni a kapcsolatokat a kínai cégekkel. Az Nvidia álláspontja az, hogy ha nem engedélyezik nekik az eladásokat, a kínaiak majd megcsinálják maguk a technológiát, és onnantól már nehezebb lesz őket lemaradásban tartani. Eközben a kínai cégek alighanem valóban úgy gondolkodnak, hogy nekik az Nvidia addig kell, amíg nincsen profi kínai megoldás, számukra ez sokkal inkább geopolitikai kérdés. Kína tudja, hogy a 3–5 ezer milliárd dolláros kapitalizációjú amerikai cégek tőkeerősebbek, jobbak, több lehetőségük van a fejlesztésekre, a hasonló kínai társaságok csak tized-, huszadannyit érnek.
A globális szabványok így egyelőre nem kínaiak lesznek, Kína a saját piacait szépen kiszolgálja, a fejlődő országokban is sokan használnak kínai MI-t, kínai felhőt, de a nyugati világban – a költséghatékonyság mellett is – még mindig van egy távolságtartás, nehogy a kínaiak ellopják az adatokat, a technológiát.
Kína pedig csak nevet a markába
A nyugati elemzők egy évtizede mondják, hogy Kína akkor lesz sikeres, ha kiépíti a maga saját fogyasztását, lesz életképes belső piaca. Bár voltak erre törekvések, egyelőre nem sült el jól (példa erre a kínai ingatlanpiaci lufi), mostanra Kína célja újra az, hogy a belső fogyasztásban, a belső ingatlanpiac helyett az exportban lesznek sikeresek – véli Orbán Krisztián.
A céljuk az, hogy semmilyen szofisztikált, kulcsfontosságú terméket ne lehessen Kína nélkül gyártani. Nem szövetségeket kötnek, egyetlen dologban bízhatnak: hogy jó ár-érték aránnyal tudnak piacot szerezni, eladni termékeket.
Kína célja, hogy pár ágazatban a legerősebb szereplővé válhasson: ilyen a következő generációs információtechnológia, a mesterséges intelligencia, az 5G, a félvezetők, a szoftverek, a robotika, az ipari automatizálás, a tengerészeti csúcstechnológia, a vasúti közlekedés, a megújuló energia, az elektromos járművek, illetve az új anyagok, ritka földfémek.
Az USA-nak meg ott van az MI, a katonai csúcstechnológia, az űripar, az egészségügy és a pénzügyek (tőkepiac). Talán az amerikaiak döntő többsége még nem érzi úgy, hogy Kína beelőzött, de az infláció, a magas benzin- és élelmiszerárak, az elszállt hiányok és azok nagyon drága finanszírozása mellett az MI-háborúról is véleményt mondanak majd a november 3-i választáson.
