Joe Váradi Nyíregyházán kezdte az általános iskolát, és kilencéves volt, amikor 1986-ban az Egyesült Államokba költözött családjával. Ott informatikus lett, és csak a gyerekei születése után fordult az érdeklődése a versfordítás felé. A kétnyelvű Dsida- és Petőfi-kötete után nemrég megjelent antológiája, az Áthajlás – Enjambment, amelyet nemrég Nyáry Krisztián is ajánlott top 10-es összeállításában, 38 kortárs költő 52 versét tartalmazza. Joe Váradit magyarországi emlékeiről, a műfordítás alapelveiről és a válogatás szempontjairól kérdeztük írásban.
Nyíregyházán laktunk 1980 és 1985 között. Itt kezdtem el az általános iskolát. A közbiztonság teljesen rendben volt. Már az első osztályban egyedül gyalogoltam minden reggel a Lenin térről be az iskolába és délután haza. Később kék városi busszal jártam Jósavárosba úszóedzésre. Két forint volt egy gombóc fagyi. Osztálykirándulásokra a Sóstóra, Tokajba és a Hortobágyra mentünk. Gyerekkórusban énekeltem. Egyik nagy szereplésünk (Kövesdi János – Balázs Árpád: Bölcsődal) dallama és szövege még mindig a fejemben motoszkál, sokszor dúdolom. Szocialista mozgalmi dal volt, de ezzel mi, gyerekek mit sem törődtünk, csak élveztük a zenét, az éneklést.
1986-ban költöztünk az USA-ba. A nyelvtanulás és a felzárkózás érdekében, illetve mivel nem volt a nyíregyházihoz hasonlóan magas szintű zeneoktatás, a zenei tanulmányaimat abbahagytam. Továbbá a verselemzés és -szavalás teljesen hiányzott az amerikai oktatási rendszerből. Ami új és érdekes volt, az az osztályok sokszínűsége. Az olasz és ír származású, többgenerációs amerikai családok gyerekein kívül minden osztályban voltak ázsiai, közel-keleti, közép-amerikai, újonnan bevándorolt diákok, és a külkeres családokból általában több magyar diák is.
Igen, mérnöki szakon tanultam, a pályámnak semmi köze nem volt a szépirodalomhoz. Néha írtam egy hosszabb levelet vagy személyes esszét magyarul, verset sokáig egyáltalán nem. A versek iránti érdeklődésem szorosan összefügg a gyerekeink születésével. Ahogy nőttek, az autóutakon mindig gyermeklemezeket hallgattunk. Volt köztük pár magyar album is. Halász Judit Mákosrétes és Kép a tükörben albumairól kívülről fújtam a dalokat. Volt köztük sok eredeti Bródy János-költemény – nem véletlen, hogy kortárs kötetemben is szerepel Bródy. Kíváncsi voltam, hogyan hangzanának ezek a dalok angolul. 2018 januárjában kezdtem el tudatosan átültetni őket angolra. Az elsők között volt például Juhász Gyula Mese című verse, mely így hangzik angol verziómban:
In the house at land’s end, a timeless beauty woke
On a desert landscape the morning sunlight broke
No one came before her, no one had she seen
In the land that time forgot, lonely grew the queen
The timeless beauty gazed upon the endless starry skies
Spring came, her heart trembled, and tears swelled in her eyes
Természetes, közvetlen nyelvezetre, mesés hangulatra, valamint énekelhetőségre törekedtem. Ebben az időben fordítottam Eörsi István Szigetországi tragédia dalát, és ekkor ráéreztem, hogy mennyire szeretek humort tolmácsolni. Ez a műfaj felbukkan Petőfi és Dsida költészetében, valamint a kortárs kötetemben is.
Szeretem a kétnyelvű formátumot, így lehet legjobban összevetni, összehasonlítani a műfordítást az eredeti szöveggel. Sok magyar–angol példát nem ismerek. A Maecenas Kiadónak volt húsz-harminc évvel ezelőtt egy igényes, bársonykötésű kétnyelvű sorozata. Többek között József Attila-, Radnóti Miklós-, Illyés Gyula-, Kosztolányi Dezső-kötet is volt a sorozatban. Ezek ma már nehezen hozzáférhetőek, nekem eddig csak egy jutott a kezem ügyébe.
Egy kétnyelvű verseskötetnek több célcsoportja is van. Elsősorban a magyar olvasók, mert ők tudják igazán értékelni és véleményezni a kétnyelvűséget. De egy ilyen kötet a nagyvilágnak is szól, azt üzenve, hogy a magyar költészet világirodalom. Idén eddig két amerikai irodalmi lap fogadta el fordításaimat (egy vers, egy próza), és nagy örömömre mindkettő a magyar szöveget is fogja közölni.
A kortárs költők közül volt néhány (Lackfi János, Kiss Judit Ágnes, Tasi Kata, Tóth Krisztina), akivel már hét-nyolc évvel ezelőtt foglalkoztam. Amikor a helikonos M. Nagy Miklósnak felvetettem az Áthajlás antológia ötletét, ő egy hosszú névlistával pótolta hiányos kortárslíra-ismeretemet. Erről a listáról merítettem a 38 társszerzőnek több mint a felét. Ehhez jöttek még ismerősök által javasolt költők, illetve akiket közösségi média felületeken megosztott műveikből ismertem meg, különösen a nálam fiatalabb korosztály esetében.
A versek válogatása eleinte organikus módon alakult: ha láttam egy szép és általam jól fordítható verset, annak nekiláttam. Később kikristályosodott a két tematikai kategória (A költő, egymaga és A költő és a világ), és a további választások ezekhez igazodtak. Ügyeltem a stílus- és tartalombéli változatosságra, így a vidám, humoros versek mellett van sok, amely komoly, nehéz témát dolgoz fel. Van köztük visszaemlékezés az ‘56-os forradalomra, van mű a holokausztról, a cigányság sorsáról, a magyar vidék leszakadottságáról, és van egy, amely egy kortárs öngyilkosságáról szól.
Mivel külföldön élek, ritkán van lehetőségem személyes összejövetelen részt venni. 2025 előtt a 38 költő közül csupán eggyel találkoztam. Tavaly az Ünnepi Könyvhéten volt szerencsém több társszerzővel találkozni, illetve összefutni. A kortárs kötet révén kedves baráti kapcsolatom alakult ki Balla Zsófiával, Báthori Csabával, Fábri Péterrel, Szöllősi Mátyással, aminek igazán örülök.
Az Áthajlás pár hete, február vége felé jelent meg, és tudtommal már eljutott sok társszerzőhöz. Az egyik költő, aki egyben műfordító is, nagy örömömre így nyilatkozott: „a kortárs irodalom névjegye lett ez az antológia”. Így legyen.
Amikor számomra új magyar verset olvasok, általában ösztönszerűen, két-három sor olvasása után kattan a fejemben az elhatározás: igen, ez tetszik, ezt ki szeretném dolgozni. Olykor végig sem olvasom az egészet, és már gondolatban latolgatom az angol megoldásokat. Ilyenkor következik egy második szűrés. Ha az első versszakot sikerül jól megoldanom, akkor véglegesül bennem a döntés, hogy ezt a fordítást be is fogom fejezni. Van, hogy gördülékenyen megy a dolog.
Nemrég például szembe jött velem Áprily Lajos Március című verse, és egy ültömben, másfél óra alatt befejeztem, és ebben benne volt a ritka szavak (evoé, dithyrambus, barka, som) szótárazása. Máskor van, hogy napokig kifog rajtam egy rím vagy fordulat. Ilyenkor segít, ha előveszek egy másik, folyamatban lévő fordítást, illetve ha sétálok vagy futok egyet, és tiszta fejjel folytatom. Petőfi Tündérálom című terjedelmes művén hat héten át dolgoztam.
Inkább a már halott költők közül sorolok kedvencet, így nem lesz sértődés belőle, ha valakit kihagyok: Kaffka, Kányádi, Hajnal, Hervay, Heltai, Nemes Nagy, Reményik, Szabó, Tandori, Weöres, Zelk. A kortárs antológiában szereplő versek közül mindegyik kedves a maga módjára. Hogy csak egy példát említsek, amiben minden van – humor, pátosz, hiányérzet, rím, szójáték, pattogó daktilikus ritmus –, idézem Lackfi János A földi, a mennyei juss versének utolsó szakaszát:
For I miss your body, your spirit, your sparkle,
Unfaithful is faith's hand, as She robs me now,
Of all that She gives, when She's right here, beside me,
To burn through this page with a passionate vow.
I have no complaints, I discover your clothing
Haphazardly strewn through the rooms of our home,
I take a deep breath, feel my selfishness vanish,
Imbibe your aroma and make it my own.
How long 'til the „stir of the key in the doorway”?
To hard-to-get, tit-for-tat games I'm averse!
How long 'til we tumble and meld into one, dear?
How distant still, heaven and earth's just deserts…
Ehhez szépen párosul egy részlet Dsida Jenő Vallomás című, hasonlóan daktilikus verséből:
Elsewhere time may be marked
by ticking clocks’ repeat,
here, years are measured by
the pangs of your heartbeat
and as you utter each
delicate, distant phrase
they’ll turn to flowers of
silver on azure lace,
your heaving sighs, the wind
ruffle my locks undone
your semblance is the moon
your semblance is the sun.
Ezt kis huncutsággal „háromlábú sámli elmélet”-nek tituláltam. Nem vagyok én irodalomtörténész, sem filológus, csupán szeretek fordítani. Tehát meglehet, hogy volt már előttem, aki ezt precízebben megfogalmazta. De való igaz, hogy ezt a három elvet tartom szem előtt, amikor fordítok, és úgy érzem, egyikük sem írhatja felül abszolút módon a másik kettőt. Véleményem szerint akkor sikeres egy műfordítás, ha az olvasó érzékeli a feszültséget, a dinamikát e három szempont között. És ez mellesleg nemcsak a versfordításra, hanem magára a költészetre is vonatkoztatható.
Igen, bár ezt is „későn”, kb. negyvenéves koromban kezdtem. Sok száz verset írtam már, egy-két magyar próbálkozás kivételével mind angolul. Szeretem a kötött formákat, különösen a szonettet, rendkívül képlékeny formának tartom, amelybe szinte minden témát bele lehet önteni. Saját verseimben általában politikai vagy közéleti eseményeket dolgozom fel. Úgy gondolom, hogy egy szonett szerkezetileg olyan, mint egy jól felépített vicc, amely tanulságos és szórakoztató is, és ahol a végső rímpár (couplet) a tréfa csattanója.
A Bilingual Szabó Lőrinc kötethez már elkészült több mint negyven fordítás. Ezt kissé bővíteni szeretném még, de jövőre esedékes. Hosszabb távon tervezek Kaffka Margit- és esetleg Nemes Nagy Ágnes-kötetet is, és szándékomban áll több időt fordítani az erdélyi és felvidéki magyar költészetre is. Ezekhez többéves munkára lesz még szükség. És szeretnék előbb-utóbb angol nyelvterületen is megvalósítani egy teljes kötetet. Ez a célkitűzés meglehetősen nehéznek bizonyul, és nagyobb a valószínűsége, hogy próza fordításával járok előbb sikerrel. Nagyon kevés kiadó foglalkozik lírával, idegen nyelvű lírával pedig még kevesebb.
(Az Áthajlás – Enjambment című kétnyelvű kortárs költészeti antológiát március 31-án 17:30-kor mutatják be az Inga Kultúrkávézóban.)
