Vegyünk egy, a kultúra iránt az átlagosnál valamivel jobban érdeklődő magyar középosztálybelit! Ez a fiktív magyar középosztálybeli esténként legtöbbször könyvvel a kezében alszik el, szeret moziba járni, de még inkább színházba, kiállítást akkor néz, ha éppen van valami izgalmas a városban, és kivételes alkalmakkor drága zenei koncertekre is eljár. A december ebből a szempontból amúgy is csúcsra járatott hónap, szóval nézzük, hogyan alakul emberünk aktuális havi listája a kiszemelt programokkal:
- Az Orlai Produkció nemrég mutatta be Thomas Bernhard A színházcsinálóját Pelsőczy Réka rendezésében, Alföldi Róberttel a főszerepben, amire nagyon kíváncsi. A jegyek 6900–12 500 között elérhetők a Belvárosi Színházban, számoljunk egy 9450 forintos átlagárral.
- Sok jót hallott a Kováts Adél – Tóth Ildikó – László Zsolt-hármas alakításáról a Radnóti Színház Gyerekek című előadásban, erre a jobb helyekre 8700 és 10 400 forintba kerülnek a jegyek, kalkuláljunk a 8700 forintos árral.
- Először láthatók William Blake látomásos képei Magyarországon, a brit költő és festőművész Menny és pokol házassága című kiállítását tehát nem kellene kihagyni. 6600 forint egy normál jegy a Szépművészeti Múzeumba.
- Jön az Iránból kitiltott rendező, Dzsafar Panahi Csak egy baleset című drámája, erre 3090 forint a beugró a Művészben, és talán érdemes megnézni Scarlett Johansson első rendezését, az Eleanor, a lenyűgözőt is, ugyancsak 3090-ért.
- Patti Smith régóta várt memoárja, az Angyalok kenyere 7499 forintba kerül, Visky András új regénye, az Illegalisták 6490-be, de ezeket legalább nem kell majd párban venni.
- Az operavilág egyik legkeresettebb mezzoszopránja, Cecilia Bartoli többször járt már nálunk, most végre nem kellene róla lemaradni. A Müpában 20 900–45 900 forint között (voltak) elérhetők a jegyek, már csak a színpad hátuljára, az orgonaülésekre kaphatók 35 900 forintért.
Ez a havi kulturális pakk 80 819 forintba kerül akkor, ha a középosztálybelink minden programra szólóban megy el. Ha viszont partnerrel, akkor 147 649 forintot fog fizetni. A jelenlegi nettó magyar mediánbér 397 400 forint, a pedagógusfizetések 426 129 forint nettótól indulnak. Ez alapján egy lelkes kultúrarajongó tanár a fizetése ötödét is elköltheti havonta a hobbijára Budapesten. Az ennek töredékéből élőknek pedig a színházak és koncertek világa távoli és elérhetetlen marad.
Magyarországon a kultúra tehát egyre kevesebbek kiváltsága, ezért kíváncsiak voltunk, hogyan alakul mindez a világ más tájain. Megkérdeztünk néhány külföldön élő, illetve határon túli magyar írót és színházi alkotót Berlintől Marosvásárhelyen át Oszakáig: nekik mennyire okoz problémát finanszírozni a kulturális érdeklődésüket, és a dolog mennyiben téma az országukban.
Székely Csaba – Erdély és Románia
(A román nettó mediánbér kb. 350 000 forint.)
A Marosvásárhelyen élő drámaíró, Székely Csaba szerint a színházi belépőjegyek ára Romániában városonként változik: míg Marosvásárhelyen egy színházjegy általában 50 lejbe (kb. 3700 Ft) kerül, Székelyudvarhelyen 30–40 lejbe (2200–3000 Ft), Sepsiszentgyörgyön vagy Gyergyóban pedig ennél is olcsóbb lehet, addig Bukarestben a független színházak is jóval drágábbak a 70–80 lejes (5200–6000 Ft) áraikkal, a nagyobb kőszínházak előadásai pedig 100–120 (7500–9000 Ft) lej körül mozognak. Ha pedig színházi fesztiválról van szó, az ár felmehet akár 200 lejig (15 000 Ft) is.
„A mozijegy mindig nagy kiadás, mert én a gyerekeimmel szoktam menni, ami startból három személy, és akkor ott van még a popcorn vagy nachos, az üdítő, az otthon felejtett 3D szemüvegek helyett újak, szóval úgy szoktam számolni, hogy egy alkalom 120–150 lej (9000–11 000 Ft) lesz. Marosvásárhelyen viszonylag sok az ingyenes kulturális esemény, a szabadtéri koncertek például ilyenek. A helyi filharmónia minden héten új műsorral jelentkezik, ez elég olcsó, 25 vagy 30 lej (1800–2200 Ft). A fesztiválok viszont nyilván drágák, mint mindenhol.”
Romániában a könyvek nagyjából 40–70 lej között (3000–5200 Ft) kaphatók, Jonas Kaufmann bukaresti koncertjére pedig 20 000 és 48 000 forint közötti árakon elérhetők a jegyek. Hogy ezek mennyire megfizethetők egy értelmiségi család számára, arról Székely Csaba azt mondja, havi egy mindenből, ami még belefér: egy színház, egy könyv, egy koncert vagy múzeum, esetleg egy mozi is. Ennek a duplája havi 100 eurós (38 000 Ft) pluszkiadást jelentene, amit egy nagyobb család már biztosan nem engedhetne meg magának.
„Az utóbbi időben itt is egyre gyakrabban felmerülő téma a kultúra hozzáférhetősége. Románia most nincs könnyű gazdasági helyzetben, és ez meglátszik a kultúrafogyasztási szokásokon is, csökkenő tendenciát mutatnak, és elemzések sora figyelmeztet ennek veszélyeire.
Kulturális elszegényedés – ezt a kifejezést, egy létező jelenség leírását, mostanában tanultam a román sajtóból.”
Azt jelenti, hogy a kulturális programokban való részvétel csökkenésével csökken a kritikai gondolkodás, a társadalmi aktivitás is, romlik a közbeszéd minősége, és nő az egyenlőtlenség gazdagok és szegények között. Vagyis köze van a tényleges elszegényedéshez, aminek nemcsak velejárója, hanem előidézője is.
Székely Csaba szerint a román állam jelenleg nemcsak hogy nem támogatja, hogy a kultúra mindenki számára elérhető legyen, de idén megduplázták a kulturális termékekre kivetett áfát, és ennek nyomán drágult a színházjegy, a múzeumi belépő és a könyvek ára is. Mivel Romániában állandóan változik a kormány, folyamatosan változik az országos kulturális támogatási stratégia is. Az egyetlen stabil dolog az úgynevezett színházibélyeg-illeték: a színházjegyek árának 5 százalékát az UNITER, a Romániai Színházi Szövetség kapja meg, ebből biztosítják az idős színészek nyugdíj-kiegészítését, eseményeket szerveznek belőle, és a díjak pénzjutalmait is ebből finanszírozzák. Az író szerint ugyanilyen illeték van a koncertjegyeken és az eladott hanglemezeken is.
„A saját kultúrafogyasztásom most érzékeny kérdés.
Szabadúszó vagyok, és az utóbbi időben nagyon nehéz lett a szabadúszás. Emiatt sokáig kerestem állást színházaknál, sikertelenül. Nem kellek, nincs hely, nincs semmi. Az utóbbi időben lemondtam a sajtó-előfizetéseim 90 százalékát, sokkal ritkábban járok színházba, mint korábban, új könyveket pedig már nem is nagyon veszek. Nem tudom megmondani, mennyit költök kultúrára, egyre kevesebbet. Ezért mostanában azt fontolgatom, hogy megírok még egy-két dolgot, amit megígértem már ide-oda, aztán abbahagyom ezt a szakmát, és belevágok valami teljesen másba, amiből meg lehet élni, amiből segíteni tudom a gyerekeimet, és amiből kultúrát is lehet normálisan fogyasztani.”
Néder Panni – Berlin, Németország
(A német nettó mediánbér kb. 1 millió forint.)
„Berlin az utóbbi két évben sajnos rendkívüli módon megdrágult, már nem tűzheti zászlajára az arm, aber sexy (szegény, de szexi) szlogent”
– indít a lassan 15 éve Berlinben élő színházi alkotó, Néder Panni. A színházjegyek ára tapasztalatai szerint széles skálán mozog, több független színház bevezette például az úgynevezett szolidáris jegyeket: a legolcsóbb 10 euró (3800 Ft), a normál 15 euró (5700 Ft), de akinek engedi a pénztárcája, fizethet 20–25-öt (7600–9500 Ft) is.
„Sajnos ez a rendszer kevés intézményre, ráadásul főleg a kisebb, alulfinanszírozott helyekre jellemző. Ha egy nagyobb, független színházba (Hebbel am Ufer – HAU) vagy kőszínházba (Schaubühne, Volksbühne, Deutsches Theater) vágyik az ember, akkor már mélyebben kell a zsebébe nyúlnia. Mindez ráadásul gyakran előadásfüggő: ha neves alkotó előadása érkezik a HAU-ba, amely Berlin Trafójának felel meg, előfordul, hogy 35 euró (13 300 Ft) egy jegy, és nincs kedvezményes opció. Kőszínházaknál ez az ár gyakran a legalsó határ, de a hátsó és távoli helyek néha olcsóbbak. A múltkor a Schaubühnébe szerettem volna elmenni, de mivel 60–70 euró (23 000–26 700 Ft) környékén mozogtak a jegyek, letettem róla.”
Berlinben egy múzeumi belépő ára 15 euró (5700 Ft), a mozijegyé 12,5 (4700 Ft), az új megjelenésű könyvek nagyjából 24 euróba (9100 Ft) kerülnek. A Berlini Filharmonikusok márciusi koncertjére 119 és 224 euró (45 500 és 85 500 Ft) között találhatók jegyek, Gregory Porter fellépésére 66 és 109 euró (25 000 és 41 600 Ft) között.
Néder Panni szerint havonta pár kulturális esemény Németországban is megfizethető.
„Az utóbbi időben viszont az a tapasztalatom – és fájdalmam –, hogy a kultúrafogyasztás egyre inkább a gazdag emberek privilégiuma, és kétszer meg kell gondolni, mire adok ki pénzt.
Ez összefügg azzal, hogy a lakbérek drasztikusan emelkednek, és a legtöbb barátommal egyetemben szintén többszörösen meggondolom, hogy beülök-e egy kávézóba vagy étterembe, mert számos dolog ára majdnem a duplájára nőtt. Kényelmesnek semmiképp nem nevezném a dolgot, mivel a fizetések nem követik az inflációt.”
Néder Panni azt meséli, a berlini városi parlament 2024 decemberében elfogadott egy „kiegészítő költségvetést”, amely kb. 3 milliárd euró (kb. 1150 milliárd Ft) megtakarítást tartalmazott 2025-re. „Mindez nagyon hirtelen, január elején lépett életbe, és ennek részeként a kultúra támogatása kb. 130 millió euróval (49,6 milliárd Ft) csökkent, ami leírhatatlanul nagy pofon volt. A nagyobb színházak sikeres lobbival enyhítettek a zord körülményeken, ám a kisebb, független helyek és alkotók semmit nem értek el. Emiatt voltak tüntetések is az elmúlt évben, de számomra csalódást okozott, hogy
miközben Berlin számos téma kapcsán a szolidaritás szóval kampányol, végső soron ennyire cserben hagyja az embereket.
A nagy intézmények kizárólag a saját bőrük mentésével foglalkoztak, nem történt valódi összefogás, sztrájk. Mint számos nagyvárosban, itt is a kultúrától vonják meg leghamarabb a támogatást, emiatt rendkívül ijesztő perspektívákat vet fel, hogy mi lesz Európa legélénkebb művészeti metropoliszával.”
Néder Panni szerint a megvonások a dráguló jegyárakon is látszanak, és bár a diákok, a hivatalosan regisztrált munkanélküliek és a fogyatékkal élők majdnem minden helyre válthatnak kedvezményes jegyeket, a nyugdíjasok és a pedagógusok nem. „Az egyre fizetésképtelenebb középosztály igényei sérülnek a leginkább, és mivel a városvezetőség a költségvetési hiány és adósságok miatt további megszorításokat tervez, nem látom túl fényesnek a jövőt.”
Mindezek miatt pedig a saját kultúrafogyasztási szokásai is megváltoztak. „Mivel az elvonások kárvallottja vagyok, az életszínvonalam drasztikusan csökkent – és a korábbiakat se luxusszínvonalon képzeljék el az olvasók, csak némileg biztonságosabbnak. Ezért nem tudok havonta annyi pénzt költeni kultúrára, mint korábban. Színházi emberként néha tudok szakmai jegyet szerezni, de ez is hely- és előadásfüggő, havi négyszer-ötször mindenképp elmegyek színházba, ha találok kedvezményes megoldást. Moziba ritkán járok, kiállításokra gyakrabban, de minden kiadást át kell gondolnom. Nagyobb koncerten rég voltam, könyveket sem vásárolok gyakran. Igyekszem megtalálni az olcsóbb lehetőségeket, és nem elvágni magam a kultúrától.”
Néder Panni bár eléggé szorong, a mentális épsége védelmében igyekszik eltávolodni a sötét jövőt látó kulturális diskurzusoktól, mégis nehéz úgy színházba mennie, hogy ne az járjon a fejében, hogy mi lesz. „Minden művész ismerősöm padlón van, emiatt nehezen tudjuk erősíteni egymást. Budapesten már átéltem ugyanezt, ami némi erőt is ad, emellett félelemmel tölt el, hogy ugyanezek a kultúragyilkos tendenciák erősödnek egy olyan helyen, ahol eddig nem kellett hasonlóktól tartani.”
Krusovszky Dénes – Oszaka, Japán
(A japán nettó mediánbér kb. 730 000 forint.)
Az Akik már nem leszünk sosem szerzője fél éve él Japánban a családjával. Azt mondja, mivel még nem érti eléggé a nyelvet, csak olyan színházi előadásokon járt eddig, amik külföldieknek (is) szóltak, ezek pedig a turizmus miatt kicsit drágábbak az átlag japán előadásoknál. „Egy nó-színházi délután olyan 5000 jen (10 500 Ft) körül szokott lenni, a bunraku (bábszínház) 3000–6000 jen (6300–12 600 Ft) között. Emellett vannak kis alternatív társulatok is, amik a nyugati színjátszást viszik, ezek olcsóbbak, de ehhez már tényleg japánnak kellene lenni.”
Az író szerint a mozi ehhez képest jóval olcsóbb, a hozzájuk legközelebb lévő multiplexben a felnőtt jegy például 2000 jen (4200 Ft), az egyetemista jegy 1500 (3100 Ft), a közép- és általános iskolás jegy 1000 jen (2100 Ft). „Elég népszerű a mozi, csomó filmre érdemes előre venni jegyet, mert amúgy betelnek az előadások. Sok a japán film, elég erős a belföldre termelő filmipar, de azért Hollywood is befigyel, még ha nem is annyira domináns, mint nálunk” – magyarázza az író.
Krusovszky szerint (az elővárosokkal együtt) 20 milliós Oszakára nagy koncertélet jellemző, a közelmúltban fellépett például a Pixies, a Smashing Pumpkins és a Muse, ezekre átlag 10 ezer jen volt a jegy (21 000 Ft). „Egy ismertebb japán zenekar koncertjére 3500–5000 (7300–10 500 Ft) körül szokott lenni a belépő, és a nagyobb komolyzenei koncertek is hasonló áron vannak. A dzsesszklubok viszonylag olcsók, 1000–2000 jenért (2100–4200 Ft) be lehet menni a legtöbbre.”
A fentiekhez képest viszont sokkal olcsóbb a múzeumi belépő és a könyv. „Nekem még mindig megdöbbentő, hogy bemegyek egy fontos várkastélyba, parkba, múzeumba, és csak pár száz jent kérnek el érte (kb. 1000–1500 Ft). Ha egy híres, de nem állami múzeumba mész, akkor lehet 2000 is a belépő, annál többe legfeljebb a vidámpark kerül: Oszaka híres vidámparkjába, a Universal Studios Parkjába 8–10 ezerbe (16 800–21 000 Ft) kerül a jegy. A múzeumokat az állam dotálja, és szándékosan lent tartja az árakat, hogy a történelmi emlékhelyekre, múzeumokba bárki be tudjon menni. Itt jellemző, hogy a felnőtt ár felét kérik el a gimisektől és egyetemistáktól, a kisgimisek és az általános sulisok pedig ingyen mehetnek be általában az összesbe. Amikor a világkiállítás ment, oda is kivittek minden iskolást, például a mi gyerekeink is az osztállyal mentek, és ezért nem kértek a szülőktől pluszpénzt.”
Krusovszky Dénes azt mondja, ennél is érdekesebb, a könyvek mennyire olcsók („bánhatja is az ember, hogy legfeljebb dísztárgynak tudja őket használni, ha nem olvas folyékonyan kandzsit”), a japánok többsége kis formátumú paperback kiadásokat olvas, egy Murakami- vagy egy Misima Jukio-kötet 700–800 jenbe (1500–1700 Ft) kerül. „Vettem kétnyelvű verseskötetet az egyik legismertebb költőtől (Tanikava Szuntaró), az konkrétan 500 jen (1000 Ft) volt, pedig teljesen jó, igényes papírra nyomott kiadás. A kemény táblás könyvek viszont drágábbak, 2000–3000 jenbe (4200–6300 Ft) kerülnek, de az már afféle gyűjtői kategória. A nagy antikváriumhálózatban és a kis magánantikváriumokban viszont már 100 jenért (210 Ft) is vannak szuper könyvek. Plusz ott vannak a közkönyvtárak, ezek is nagyon népszerűek és jól felszereltek.”
Ha a 400 ezer jenes (840 000 Ft) átlagkeresettel számolunk, Krusovszky szerint abba elég sok 700 jenes könyv meg 500 jenes múzeumi belépő belefér. „A múzeumok tele vannak helyiekkel, a kabuki meg a bunraku színház is népszerű, de talán elsősorban az idősebbek-középkorúak körében, a japán fiatalok szívesebben néznek musicaleket. A japán állam sok pénzt költ a hagyományos japán kultúra fenntartására, még a mangát is támogatja, sokfelé vannak az országban mangakönyvtárak, mangamúzeumok, manga-kutatóintézetek, ezek rendre állami intézmények” – állítja Krusovszky Dénes, és hozzáteszi: emellett erős piaci szempontok is érvényesülnek Japánban. „Ha valami nagyon nem fenntartható, és nem a hagyományos kultúra része, annak feltétlenül nem nyúlnak alá:
nehezen tudok elképzelni államilag nyomott zenészeket meg állami megrendelésre készülő filmeket, mint nálunk.”
Krusovszky könyvekre nem nagyon költ, mert csak magyarul és angolul olvas, valamelyik múzeumban viszont minden hétvégén megfordul a családjával, kirándulások alkalmával akár naponta többször is, aminek az alacsony árak miatt „nincs nagy egzisztenciális tétje”. Ahogy az étterembe járásnak sem. „Ezek ugyanis jóval olcsóbbak, mint Európában, és rengeteg van belőlük. Egy japán család sokat jár étterembe, ezek nem kitüntetett pillanatok, hanem a hétköznapok részei. Szemben azzal, hogy egy magyar családi éttermezése szinte luxusszámba megy.”
(Krusovszky Dénes japán kalandjairól szóló tárcáját itt olvashatják.)
Dés András – Bécs, Ausztria
(Az osztrák nettó mediánbér kb. 950 000 forint)
Dés András dzsesszzenész 2018 szeptemberében költözött ki Bécsbe a feleségével és a két gyerekével, és ő is azzal indít: Ausztriában alapvetően mélyebbre kell nyúlnia a pénztárcájába a kultúra iránt érdeklődő közönségnek, mint Magyarországon, viszont szerinte több dolog is árnyalja ezt a képet.
„Az intézmények nagy része jellemzően gyerek- és diákbarát, a múzeumok általában ingyenesek a gyerekeknek, és jelentős kedvezmények vannak a diákoknak, ahogy a színházakban és a nagy koncerttermekben is. A rendszerességet is honorálják, elsősorban az állami intézményekben rendkívül kedvezményes árú éves bérlet vásárlására ösztönzik azokat, akik sokat látogatják az adott helyszínt. Erre jellemző példa a 99 euróért (38 000 Ft) kapható Bundesmuseum Card, amellyel az összes jelentősebb bécsi múzeumot látogatni lehet egy éven keresztül. Számomra nagyon kedves Ausztria első számú jazzklubjának, a Porgynak az éves Membercard programja, amely a zenészeknek különösen kedvező, 220 eurós (84 000 Ft) összegért egész évben belépést biztosít a koncertekre.
A Porgy klubban a legolcsóbb jegy 24 euróba (9200 Ft) kerül. Ausztriában a könyvek eléggé változó áron, jellemzően 15–40 euró (5700–15 300 Ft) között kaphatók. Az osztrák Nemzeti Színházba, a Burgtheaterbe a Molnár Ferenc Liliom című művéből készült előadásra helytől függően 4–61 euró (1500–23 400 Ft) között elérhetők a jegyek, a Volkstheaterbe 8–62 euró (3000–23 000 Ft) között mozognak. Az Albertina és a Leopold Múzeumba is kb. 19 euró (7200 Ft) a normál belépő."
Dés András azt mondja, a bécsi koncertlátogatók tisztában vannak azzal, hogy a zenészek a jegyeladásból befolyó összegekből élnek. „Emlékezetes volt az első olyan koncertem itt, amelyen a becsületkasszából befolyó összeg volt a gázsink, ennek ellenére jelentősebb összeget kerestünk fejenként, mintha egy budapesti klubban játszottam volna előre megállapodott tiszteletdíjért. Ennek nyilván két oka van, az egyik a közönség komolyabb vásárlóereje, a másik pedig az a kulturális különbség, hogy
itt nincs olyan mélyen beágyazva a társadalomba az az elvárás, hogy a kultúra legyen olcsón hozzáférhető.”
A zenész szerint vitatott például a bécsi Kultursommer intézménye, amit Bécs városa a pandémia alatt indított el 2020 nyarán azzal a céllal, hogy a bezárt intézmények ellenére a közönség kultúrához jusson, másrészt hogy a művészeknek legyen munkalehetőségük. Az eseménysorozat azóta is megmaradt, de sok művész nem ért egyet azzal, hogy míg a fellépő művészek tisztességes fellépti díjban részesülnek, a közönség számára ingyenesek a rendezvények. Az ellenzők szerint azok a klubok, amelyek a belépőjegyekből tartják fent magukat, nem tudnak ezzel versenyezni, és amúgy sem szerencsés hozzászoktatni a közönséget az ingyenes kultúrához. Dés bár részben egyetért ezekkel az érvekkel, a Kultursommert hasznos kezdeményezésnek tartja, mivel így a hátrányos helyzetben lévő társadalmi csoportok is eljuthatnak a koncertekre, pláne hogy a színpadok elsősorban olyan külvárosi helyszíneken vannak felállítva,
ahol jellemzően sok olyan ember is hozzájut művészi programokhoz, akik másként nem feltétlenül tudnának.
Dés András azt tapasztalta, Ausztriában a művészeknek viszonylag sok lehetőségük van támogatásokra, ösztöndíjakra pályázni, általában három különböző szinten: állami, tartományi (városi) és szakmai szervezetek szintjén. A tartományok erős függetlensége viszont szerinte nem minden esetben jelent segítséget a kortárs kulturális életnek, hiszen például a jelenleg Stájerországot kormányzó szélsőjobboldali FPÖ (a konzervatív ÖVP-vel közösen) jelentősen megvágta a kortárs művészetet érintő támogatásokat.
Végül azt mondta, szabadúszó művészként az életük „nem mentes az anyagi kihívásoktól Ausztriában sem”, de az alapvetés, hogy egy család megengedhesse magának a rendszeres kulturálódást. „Számtalan kollégám számára jelent anyagi biztonságot egy-egy tanári állás, amely egy alapfokú zeneiskolában is tisztességes fizetést biztosít, egy-egy egyetemi tanári állás pedig azt jelenti, hogy az embernek nem kell többé aggódnia a családja jövőjéért.”
