Friss hírek

Megkérdeztük a Honvédelmi Minisztériumot, hogy költözik-e a Hadtörténeti Múzeum
Olvasói jelzés alapján érdeklődtünk. Levélírónk szerint csomagolni kell, a tárca szerint még csak most vizsgálódnak a jövőről.
Háy János: Nyaralás
„Megérkezett az első, tudom, mi van benne, mindig ugyanaz, hogy megérkeztem. Egyes szám első személyben, hogy ezzel is jelezze, tulajdonképpen csak ő ment el.” Az e heti tárcanovellánk egy...
Öt nap alatt 3,6 millió forint felajánlás érkezett az Átriumhoz a közönségtől
A bezárásra kényszerülő színház az ország legkülönbözőbb pontjairól és külföldről is kapott felajánlást a nézőktől.
A fesztiválon reggel egy szelfi velem nem biztos, hogy jó ómen
Ellátogattunk a Balaton Sound egészségügyi központjába, ami leginkább egy sürgősségire hasonlít.
„Két éve erre gyúrunk, tesó” – újra Zamárdiban dübörög a Balaton Sound
Már a bejáratnál sikítozó emberek, félmeztelen bulizók mindenhol, és brutális árak jellemzik a pandémiás szünetből visszatérő fesztivált.
Meghalt Böszörményi Gyula József Attila-díjas író
Az Álomfogó-regények szerzője 57 éves volt.
Meghalt Sonny Barger, a Hells Angels vezetője
Ittas vezetés, emberrablás és zsarolás miatt is letartóztatták, végül kábítószerrel való visszaélés miatt került börtönbe.
Felmondási idejüket töltik az Átrium munkatársai, nem tudják tovább tartani a színházat
Jelen pillanatban úgy áll a helyzet, hogy a következő hetekben az Átrium utolsó előadásait láthatják, akik jegyet váltottak rá – közölték.
Miért járok el erre a fesztiválra, ha minden évben ugyanazok a fellépők?
Miközben a fesztiválipar haldoklik, a Fishing on Orfűre hónapokkal az esemény előtt elfogy az összes jegy. Megpróbáltuk megfejteni, mi Lovasi titka, ha a program szinte minden évben ugyanaz.
Megjelent a több száz milliós Aranybulla-dokusorozat első előzetese
Van benne harc, lovagok és szex, tehát minden, ami egy középkori témájú alkotásból elengedhetetlen.
Kövess minket Facebookon is!