A figura kitalált karakter, a szomszédos utcában lakott, és folyton az utcán ácsorgott. Tizenkét éve élek a környéken, tizenkét évig mindennap láttam, ahogy elhaladtam a háza előtt. Nem mondhatom, hogy találkoztunk, mert még csak nem is köszöntünk egymásnak. Engem elhivatott köszönővé formált a sors, ezért mindig kész voltam udvariasan biccenteni neki, azonban mire a közelébe értem, a figura már elcsapta a fejét, mint aki egyébként is reggel óta másfelé néz.
Sokszor gondolkodtam azon, vajon mennyi időt tölthet a lakásban. Hogy van-e munkahelye. Aki a nap csaknem minden percében az utcán tartózkodik, vagy munkanélküli, vagy home office-ban dolgozik. A figura megjelenése, öltözködése alapján az otthoni munkavégzés, egyáltalán bármilyen munka elképzelhetetlennek tűnt. Viseltes mackónadrágja, kinyúlt pulóvere azt a benyomást keltette, hogy egyedül él. Egérszerű alakja, lenőtt haja, nyaka közé húzott feje csak megerősítette ezt az elképzelést. Háza előtt, a vízelvezető árok partján majdhogynem az egész portát elrejtő gondozatlan rózsabokor emelkedett, a dróthálós kerítés tövében kis növésű foxi szomorkodott.
Egy nap a testvérem azzal fogadott, hogy képzeljem el, kis híján halálra rémisztette. Hazafelé tekert a kocsmából, amikor a rózsabokor mellől váratlanul hosszú árnyék vetődött az útra. Döbbenetes, de ez az én figurám éjszaka is ugyanott állt moccanatlanul, hátrakulcsolt kézzel, ahol évek óta mindig.
A vasárnapi ebéd közben együtt próbáltunk a dolgok végére járni.
Vár valakire? Soha senkit nem láttunk a társaságában.
A vonatoknak integet? Ahhoz az utca túlsó felén kéne laknia.
Önkéntes őrszem? A környék biztonsága szempontjából ez nem jelent rosszat, noha komoly hasznát aligha veszi bárki is.
Rossz szájízzel kanalaztuk tovább a levest. Ugyan mit jelent valaki, még inkább valakik számára komolyan hasznosnak lenni.
Tegnap aztán különös dolog történt.
Reggelre az ágas-bogas, égbe nyúló rózsabokor eltűnt. Pontosabban kivágták, lemetszett darabjai takaros rakásokat alkotva hevertek az árok mentén. Először pillanthattam meg a vakolatlan házat, az egy helyütt fóliával fedett ablakokat, a tornác lépcsőjéhez állított rozsdás virágtartó állványt, a kapubejáróban fölhalmozott lomokat. A figura azonban nem mutatkozott, és a kutya sem ücsörgött a kerítésnél. Ellenben idegenek: melósok sürögtek az udvaron.
Ma is.
Nyugtalanít az eset. Nem vall rám a bizalmaskodás, de közel járok ahhoz, hogy megkérdezem a szomszédokat, tudnak-e valamit a ház körüli változásokról és a fantáziám szülte karakterről, akit az utóbbi években egyre valóságosabbnak láttam.
Mégiscsak furcsa, hogy aki megbízhatóan, álló nap az utcán strázsál, egyszerre nincs sehol.
Rejtély.
Őszintén remélem, hogy mégiscsak várt valakire, aki végre megérkezett hozzá, és most együtt lebzselnek valahol.
Ennél szerencsésebb végkimenetelt elképzelni sem tudok.
A Telex tárcarovatának célja közelebb vinni az olvasóhoz a kortárs szépirodalmat, hogy az ne csak kisebb példányszámú irodalmi folyóiratokban jelenhessen meg, hanem olvashassa mindenki, aki napi sajtót olvas, ahogyan az 1900-as évek első felében ez még természetes volt. A sorozatban eddig megjelent írások itt találhatók .
