„A Balatonnál készítünk bort, mégis többet adok el Japánban, mint Magyarországon”

A Balaton-felvidéki kultúrtáj alapja maga a szőlőterület, a dűlő, a katonás rendben sorakozó tőkék, amik a Római Birodalom óta beborítják a déli fekvésű lejtők jelentős részét. Ahogy Laposa József badacsonyi kertészmérnök, regionális és településtervező a 24.hu-nak pár éve felidézte: „A Balaton-vidéki szőlőhegyekben a szőlőművelés fenntartása, támogatása, a tevékeny pihenés és a bortermelés egymást gazdagító kapcsolatának megteremtése a cél.” Azonban több, egymást gerjesztő folyamat ahhoz vezetett, hogy az ország borvidékein szinte egyedülálló módon olyan helyzet alakult ki, ami egyre nehezebbé teszi a szőlészkedést-borászkodást.

A fő ok természetesen a Balaton borrégió elhelyezkedése. A Balaton a 19. század végétől, több lépcsőben üdülőterületté vált. Kezdetben még csak a kivételezettek, majd a polgárság, a hatvanas évektől pedig a proletariátus is pihenhetett már itt. Ez nagyfokú urbanizációt hozott magával, a déli part Balatonvilágostól Balatonkeresztúrig végig beépült, és az északi parton is virágzó üdülőtelepek nőttek ki az egykor apró falvakból, amikben a Balatont legfeljebb a tehenek megfürösztésére használták. A rendszerváltás után, a piacgazdaság beköszöntével még jobban felértékelődött a tó környéke, főleg a Covid-járvány előtti hazai turisztikai bumm, majd a karanténidőszak kollektív természetbe vágyódása idején. Az ingatlanárak kegyetlenül elszálltak a tóparti településeken. Ez a hullám még a tótól távolabbi településeken is felverte mindenféle ingatlan árát, legyen szó akár csak egy épület nélküli, pár hektáros szőlőről is.

Ebben a speciális környezetben kellett a tömegtermelésről a minőségi borkészítésre áttérniük a pincészeteknek. Manapság világszerte egyre csökken a borfogyasztás, ráadásul a magyar bor még mindig alig exportképes. De ezeken felül a Balatonnál külön gond az is, hogy az irtózatosra nőtt négyzetméterárak miatt egy balatoni borász racionális, piaci alapon nem tud balatoni szőlőterületeket venni. Sok borász a negatív hatások kiküszöbölésére összeköti tevékenységét vendéglátással, éttermet nyit, borbisztrót csinál, rendezvényeket, fesztivált szervez a területén, miközben szó szerint küzd az elemekkel, az éghajlat forróságot, aszályt, hirtelen lezúduló csapadékot és kórokozókat hozó felmelegedésével.

Arról, hogy mennyire speciális helyzetben vannak a Balaton-felvidék borászai, hat pincészet hét borászát tudtuk megkérdezni. Ők a skála egészen különböző fokain állnak méret, kapacitás, exportképesség és ökológiai minősítés szempontjából.

Ahogy a magyar gazdaság szerkezete, úgy a borászat világa is alaposan átalakult a rendszerváltással. Az addig zömmel a téesz kezelésében lévő szőlőket elkezdték az élelmesebb gazdálkodók felvásárolni – akár kárpótlási jeggyel. Több borász törekedett a még a szövetkezetesítéskor a téeszekbe került, egykori családi tulajdonú földek, szőlők újbóli megszerzésére, helyreállítására.

A Dobosi család 1721-ig vezeti vissza magát a Zánkától északra nyúló Nivegy-völgyben, a címkéiken is ezért található meg ez a dátum. Mindig is borászkodó vidék volt ez, egy család általában ellátott egy-két vendéglőt, kocsmát borral, abból élt. Dobosi Győző apja a nyolcvanas évek végén lépett ki a helyi téeszből, majd kezdett bele saját szakállára a borászkodásba. Helyre akarta állítani a családi birtokot, és a rossz minőségű borok „tömegtermelésébe, úgy érezte, hogy belefáradt”. Ma már a fiai viszik a borászatot, 30 hektár szőlőt művelnek, amiből 25 saját tulajdon, a maradékot bérlik. A helyiektől is vásárolnak fel szőlőt, már ha tanúsítják, hogy bioművelés alatt áll a földjük. Velük megállapodnak ötéves távlatokban, és az átlagosnál magasabb áron vásárolják fel a termést. A Dobosi Pincészet alapfajtája az olaszrizling, de juhfarkot, kéknyelűt, kékfrankost és pár nemzetközi fajtát is termesztenek, mint a rajnai rizling vagy a sauvignon blanc.

„Ami az előnyünk, az a hátrányunk volt. Tehát hogy a Balatonra jöttek a német turisták, és mindent megettek, megittak” – mesélte Dobosi Győző a rendszerváltás előtti időszakról. A turisták kiszolgálása miatt mindenki a mennyiségre ment, „ebből alakult ki a turizmusban is ez a zimmerferi, két hónap alatt kellett megkeresni a pénzt”. Eközben a kétezres évekig az dominált szerinte, hogy a nyugati dolgok jók, a keletiek – így a magyarok – rosszak. Így volt ez a magyar szőlőfajtákkal is. Szerinte Szeremley Huba hozta be a gondolkodásba, hogy nézzük már meg, milyen magyar fajtákkal lehetne valamit kezdeni.

Huszonkét kilométerrel odébb, Balatonfüred peremén található a Gyukli Pince. Nagyjából 40 éve alapította a borászatot Gyukli Krisztián apja, csak saját szőlőt dolgoznak fel, nem vásárolnak más gazdától. A szőlőfajtáik zöme „olyan alternatív szőlőfajta, amelyeket Magyarországra én hoztam be elsőként”. Termesztenek olaszrizlinget, kékfrankost és sauvignon blanc-t, de „olyan, gombás betegségeknek ellenálló, úgynevezett rezisztens fajtákkal is dolgozunk”, mint a solaris, a muscaris, a hibernal és a Füred gyöngye. Ezek állami elismertetését Gyukli Krisztián vitte végig. A borász tudományos érdeklődése a szőlészet iránt szembetűnő, amit azzal magyaráz, hogy tíz évig dolgozott Németországban, egy freiburgi kutatóintézetben. „Mi egy pici, 5 hektáros borászat vagyunk, nagyjából 20-25 ezer palackos éves átlaggal, és ezt el is adjuk” – mondta.

Gyukli Krisztián saját családi emlékeivel érzékeltette, hogy ment a borbiznisz annak idején. Gyerekként a strand helyett „dohos pincében szűrtük műanyag kannákba a bort”, zömmel rizlinget, de volt édes vörösboruk is, hiszen erre volt kereslet. „Barkasszal vittük ezerliter-számra a bort a kocsmákba, és akkor ezzel lehetett három gyereket felnevelni, ezzel lehetett egy családnak az egzisztenciát megteremteni” – emlékezett vissza az időszakra, amikor az adminisztrációs teher is jóval enyhébb volt.

Gyukli Krisztián hozzátette még, a rendszerváltás utáni szemléletváltás része volt, hogy elindultak a borászati konferenciák, rendezvények, borfesztiválok. „Most már eljutottunk oda, hogy német ólomkristály, csiszolt pohárból kóstoljuk a különböző dűlők, évjáratok, fajtaszelekciók, házasítások terméseit.”

A Balatonnál a Covid sem mérsékelte az ingatlanok iránti keresletet, hiszen aki megtehette, arra jutott, a következő járványt inkább vészeli át egy faluban vagy egy külterületi házban, mint egy pesti lakásba zárva. Az ingatlanár-robbanás elérte a parttól távolabbi településeket, a külterületeket és az akár épület nélküli, mezőgazdasági területeket is.

Balogh Zoltán, az Ingatlan.com vezető gazdasági szakértője a Telex kérésére cirka 220 ezer hirdetésből leszűrte a Veszprém vármegyei eladó pincéket, présházakat, hiszen „a tapasztalatok alapján sokan kötik össze a kellemest a hasznossal: egy kellően nagy területű mezőgazdasági terület 3 százalékán felhúzott présház vagy gazdasági épület takaros kis nyaralóként is funkcionálhat”. Összevetésként megvizsgálta a villányi és a tokaji borvidék hasonló kategóriáit. Mivel mind négyzetméterárban, mind a présházak alapterületében és felszereltségében nagy a szórás, a telekterületre vonatkozó medián négyzetméterárral számolt.

Mindezek alapján szerinte 2025 júliusában a Balaton-felvidéki szőlőknél a présházak átlagos ára négyzetméterenként 706 ezer forint volt. Összevetésként elmondta, a parti településeknél lakóingatlanok esetében ugyanez 1 millió forint. „Tokajban és Villányban ez az érték fele vagy harmada, ha a présház alapterületét vesszük alapul” – tette hozzá. Itt van egy csavar is a történetben, mivel ha „a szőlők alapterületére vetített fajlagos árát vizsgáljuk, azaz a medián négyzetméterárat, akkor a Tokaji borvidék a legdrágább”. Ez 40-50 ezer forintot jelent, ami a Balaton környékén 9000, Villányban pedig 3-4000 forint. Magyarán elmondható, hogy maga a szőlőterület például olcsóbb, mint Tokaj térségében, de ha van rajta épület, már elszáll az ára. Balogh Zoltán manuálisan igyekezett leszűrni a panorámás telkeket is, itt persze magasabbak az árak: a Balaton-felvidéki átlag 700 ezer forinthoz képest ez esetben már 1-2 millió forintos négyzetméterárak is elképzelhetők.

A füredi–csopaki hegyközség az, „ahol szerintem az országban a legtöbb 80 százalékos kérelmet adják be, és a hegybíró munkaidejét ez tölti ki, pedig nem ezzel kellene foglalkoznia” – mondta Barabás Barna a Zelna Borászattól. Arra utalt, hogy a szőlőkataszteri területeken a telek 80 százalékán szőlőnek kell lennie. Kiszállva a hegyközségi illetékesek sokszor azt látják, hogy a terület „gazdaságilag alkalmatlan a szőlőművelésre, mert egy 2000 négyzetméteres telken 1200 négyzetméter szőlő van”, és olyan közel van a szőlősorok vége a házhoz vagy a kerítéshez, hogy „nem lehet megfordulni a géppel ezeken a műtelkeken”.

Lukács Lilla és Barabás Barna vezeti a 2014-ben indult Zelna Borászatot. Budapesti marketinges, illetve kertépítő vállalkozásukat hagyták hátra, 8 hektárral kezdtek, most 17 hektáron termesztenek szőlőt, főképp olaszrizlinget, de készítenek vörös- és rozéborokat, sőt pezsgőt is. Borászati üzemük Balatonfüred szélén van, stílszerűen ott, ahol már a szőlőültetvények kezdődnek. Hogy boraikat jobban bemutathassák, egy borbisztrót is nyitottak Füred partközeli sétányán, a Zákonyi utcában, ez mára menő étteremmé vált.

„Azt gondolom, hogy óriási a fejlődés, és talán ez az egész hazai borágazatra is igaz” – folytatta Lukács Lilla. A sok, üdülővé alakított szőlőbirtok előbb-utóbb átszabja azt a kultúrtájat, ami miatt idejönnek pihenni az emberek. De közben „amikor a szomszéd bácsi, aki ledolgozta az életét, és kárpótlásból visszakapta a szőlőjét”, megművelte, és eladta kilóját 120 forintért, aztán jön Budapestről valaki, megtetszik neki a telek, „a bácsi azt mondja rá, hogy 60 millió, és ő azt feleli, hogy oké, akkor nehéz efelett pálcát törni”.

Különböző birtokméretek képviselőivel sikerült beszélgetnünk ehhez a cikkhez, és egyértelműen a legnagyobb szereplő a Varga Pincészet – itt az előállított nagy mennyiségből exportra is jut. Varga Péter alapító, tulajdonos, ügyvezető igazgató elmondta, mintegy 180 hektáron termesztenek a Badacsonyi és az Egri borvidéken, de ez csak a felhasznált mennyiség 10 százaléka. Emellett majdnem 2000 hektárról vásárolnak még föl szőlőt. Két pincészetük van, egy a Heves vármegyei Feldebrőn, egy pedig Badacsonyörsön. Visszaemlékezése szerint „31 éve egy viszonylag elmaradott pincészetet vásároltunk, elavult technológiával, viszont működött”. Ezzel „a közepes árszegmens aljára tudtunk mintegy 400 ezer palackkal bekapcsolódni”, az azóta eltelt idő fejlesztéseivel és szakemberek leigazolásával azonban előre tudtak lépni, mostanra „a közepes árszegmensnek a felső, legmagasabb részébe pozicionáljuk magunkat immár 13 millió palackkal” – mondta.

Egyes balatoni borászok évek óta kardoskodnak érte, hogy az állam támogassa a Balaton-felvidéki borászatokat, mert „nem tudják bővíteni a tevékenységüket az ingatlanárak miatt”. Varga szerint „egy hektár szőlőt lehet venni 2 millió és 6-7 millió forint közötti áron, attól függően, hogy milyen állapotban van, ugyanakkor balatoni panorámával ugyanez 30 és 40 millió forint között van”. Ez szerinte gazdaságilag értelmezhetetlen, maximum akkor, ha a borász befektetésnek tekinti, és később túlad rajta. Varga hozzátette, „ezeken a 40 milliós, egyhektáros területeken 3-400 milliós házakat építenek”. Pedig ha az ember vesz egy külterületen lévő szőlőt, nem tud egyből ráépíteni, a vásárlástól számítva négy év leteltével lehet csak építkezni, de a szőlőt 15 évig művelésben kell tartani.

Üzemméretben az egyik véglet a Barnag Winesé, ami még Grand Vin de Barnag néven indult 2017-ben, az első évjáratukat pedig 2018-ra datálja az alapító Szilágyi Bence. „Gyakorlatilag úgy kezdődött, hogy próbáljunk meg csinálni egy hordónyi bort”, ami sikerült, sőt közben jól is érezték magukat a barátaival. Az első hivatalos évjáratuk még csak kétezer palacknyi volt, öt évvel később már 22 ezernél tartottak. „Kb. 5 hektárról érkezik be alapanyag, ami 100 százalékban organikusan művelt” – folytatta Szilágyi, aki elmondta, a saját termés mellett zömmel felvásárolt szőlőből dolgoznak. „11 hektáron nagyon magas minőségben organikusan alapanyagot állít elő” az a szőlész, akitől Szilágyi vásárol. „Így jön össze az alapanyag, és ebből készül 15-20 ezer palack évjárattól függően.”

Szilágyi szerint is alapvetően a fent leírt kétféle működés létezik a borászatoknál. Az elsőnél „van egy nagybefektető, aki a más iparágban megkeresett pénzét égeti el”. Ők „teljesen téves elképzeléssel vágnak bele”, és azt gondolják, „ez ugyanolyan jól működő modell lesz, mint a többi vállalkozásuk”. Ellenben amíg az első telepítéstől számítva elkészül az első évjárat, addigra már elégettek 100 millió forintot, és eltelt öt év. És amikor nem tudják eladni a terméket valós piaci igény híján, lejjebb nyomják az áraikat, aminek piactorzító hatása van. A második modell „négy-öt generáción keresztül, nagyon-nagyon lassú folyamatként épül fel”.

Szilágyi így folytatta: „Én vagyok az első itt, aki borkészítéssel foglalkozik, és ráadásul ehhez még itt vannak az extrém ingatlanárak is”, neki csak a területbérlés marad. Sokan vesznek csak befektetésként szőlőterületet, és kiadják művelésbe, a Barnag Winesnak Aszófő és Monoszló környékén vannak ilyen bérelt szőlői. „Maga az organikus alapanyag megtermelése sokkal rizikósabb és munkaigényesebb, és a kisebb birtokméret is, illetve az, hogy sok mindent kézzel készítünk, alapvetően megdrágítja a terméket.”

Dobosi Győző szerint nehezíti a helyzetet, hogy a szőlő felvásárlási ára a 2000-es szinten, nagyon alacsonyan van. Részben azért is, mert a nagyobb bortermelő cégek olcsóbb borait is megveszik az emberek. Eleve nehéz is a borvidéken szőlészkedni, „feljelent a szomszédom, hogy miért permetezek pénteken este hét órakor”. Árat emelni nem tudnak már, mert mindenki olcsón akar jó bort inni, „nem fogunk tudni most úgy árat emelni, amennyivel növekednek a költségeink”. A Dobosi Birtok borának 70 százalékát helyben értékesítik, illetve rendezvényeken, webshopban – utóbbi a Covid alatt futott fel. Ekkor váltak meg a kiskereskedelmi láncoktól is, manapság a Borhálóban, kisebb vinotékákban, éttermekben és az Ecofamilyben találni Dobosi-féle bort.

A Gyukli-féle borok nem találhatók meg a szupermarketek polcain, bár korábban az egyik láncnál kis mennyiségben megjelentek, de két év után abbahagyták, annyira sok volt vele az adminisztráció. Alapvetően a pincénél, a webshopban és a környező vendéglátóhelyeken értékesítik a bort. A pincénél eladott bor a kóstolók miatt is fontos, csak tavaly 180-at tartottak. Mindenesetre évről évre csökken a profit a cégben, hiába magas a bevétel, rengeteg a költség. Minden évben általában júliusra billen át nyereségesbe az üzlet, de az őrült fejlődés nem is céljuk, az övék családi borászat, aminek a célja az organikus, lassú növekedés.

A balatoni borászatok felszínen maradásának egyik eszköze, ha élnek a felkínált állami és uniós támogatásokkal, és pályáznak folyamatosan. Van, aki intenzíven nyomja a pályázást, van, aki inkább megbecsüli a meglévő eszközállományát, nem fejleszt, és akad, aki messziről elkerüli ezt a műfajt. Az egyöntetű vélemény, hogy a pályázás külön tudást igénylő műfaj, rengeteg utánajárás és papírmunka kell, és az utófinanszírozásos rendszer miatt sokszor csak évekkel később érkeznek meg a pénzek. Nem véletlen, hogy a nagyok inkább pályázatírót bíznak meg az időigényes munkával.

Dobosi Győző szerint sok pályázati pénzt „nagyon-nagyon kis hatékonysággal” költöttek el egyes szereplők, akár nagyon színvonalas vendéglátóhelyekre, borászatokra, aztán bezárták őket, amikor nem jött be a számítás, és lejárt a hivatalos fenntartási időszak. Itt jön a de: „Egy családi vállalkozás mit csinál? Addig pörög, valahogy addig csűri, csavarja, forgatja, hogy ebből meg tudjon élni.” A Dobosi Birtok pályázott az utóbbi időszakban szállásfejlesztésre, fahordókra, tartályokra, traktorra. Dobosi idővel rájött, hogy nem ördögtől való a hitel sem, főleg, hogy mindig tervet kell benyújtani, és „kikényszerítettek belőlünk egy ötéves tervet”.

Barabás Barna a Zelnától azt mondta, hogy alapvetően ők is igénybe veszik a területalapú támogatásokat, de részt vesznek az Agro-ökológiai Programban is. Ehhez biominősítés sem kell, elég, ha valaki például méhlegelővé alakítja a területét vagy madárkímélő technológiát használ. De azért a biominősítésért is jár pénz. Az utóbbi években nem indultak támogatásért, legutóbb tartályokat és prést vásároltak pályázati pénzből. A pályázatok zöme különböző arányú önerőt igényel és utófinanszírozott, egy-másfél évre rá utalják a pénzt. A pályázásban szerinte az a nehéz, hogy rengeteg energiát fölőröl. Közben szükség van a pályázati pénzekre, mert üzletileg nem jó termék a bor, a zelnások szerint sok borászati vállalkozás nem is rentábilis.

„Nekem fontos, hogy amink van, azt becsüljem meg, azt tartsam karban, és javítsam meg” – mondta Gyukli Krisztián. Rengeteg plusz kötöttség is jár a pályázatokkal, ami a mindennapok dinamikáját is felborítja, nem ér annyit az a pár tízmillió Gyukli szerint. „Ha vennék új hordókat, új tartályokat, akkor a növekedés magával hozna mindig egy olyan fajta veszélyt, amit én már nem vállalok be.” Háromszor próbált eddig pályázni, kétszer kizárták, egyszer nyert egymillió forint feletti összeget, amiből vett egy új palackozót és egy mechanikus címkézőgépet.

Beszéltünk olyan borásszal, aki szinte kizárólag exportra termel, de a többség elsöprően itthon adja el a borait, csak csekély mennyiséget szállít a közelkülföldre, zömmel a környező országok magyarlakta területeire. Sok borásznak karakán véleménye van arról, miért nem ismerik még mindig a magyar bort külföldön, miért nem olyan híres a rizling vagy a bikavér, mint az osztrákok zöld veltelinije vagy az új-zélandiak sauvignon blanc-ja, és hol hibázik a nemzeti bormarketing. Pedig ennek kormánybiztosa és ügynöksége is van, ami a Telexnek küldött válasza szerint gőzerővel dolgozik a témán.

„Mi ugyan a Balatonnál készítünk bort, mégis többet adok el, mondjuk, Japánban, mint Magyarországon” – mondta Szilágyi Bence a Barnag Winestól, ami kis mérete ellenére szinte elsöprően exportra termeli natúrborait. Dániával és Svédországgal kezdték a kivitelt emlékei szerint, amihez az évek során csatlakozott sok európai ország mellett Kanada és az Egyesült Államok is. Mostanra több mint húsz országba adnak el bort, nagyjából 85 százaléka a palackjaiknak külföldre kerül. A magyar piac mind árképzés, mind ízlésrendszer terén messze jár még sok nyugat-európaitól vagy tengerentúlitól, „habár valljuk be, a környéken lenne a legfenntarthatóbb eladni a borokat, hiszen a borok utaztatása is kibocsátással jár”.

„Az exportpiacra lépés a natúrborra általánosságban jellemző, mivel teljesen niche kategória, minden kicsit máshogy működik, mint a hagyományos borkészítésben” – folytatta Szilágyi. A többi borász nagy expókra jár, míg a natúrborosok kisebb, szalonszerű eseményekre. Az ő esetükben „a kereskedők figyelik egymás portfólióit is, inspirálódnak egymástól”, így konzisztens minőséggel és szájról szájra haladva lehet bekerülni a vérkeringésbe. Ha külföldön magyar natúrborról van szó, a balatoni bor már vezető szerepben van a hazai borrégiók közül. Ez szerinte amiatt lehet, mert ez nagyon élhető térség, „jó fej embereket vonz”. Szilágyi szerint „ha a natúrboron belül gondolkodunk, akkor lehet, hogy a Balaton ismertebb borvidék már, mint Tokaj”. Felidézte, hogy nemrég a svéd kereskedőjük rendezett egy tematikus balatoni kóstolót négy balatoni termelővel, amit más magyar borrégióval még nem csináltak meg, mert „nem tudtak volna olyan széles portfóliót összerakni”, mint innen.

Varga Péter szerint az ukrajnai háború óta más Magyarország megítélése. Szerinte Németország jelenleg az egyetlen olyan piac, „ahol ismernek minket, jó képük van Magyarországról, ahol érdemes magyar bort forgalmazni”. Az ő „vadászterületük” a Kárpát-medence: a 13 millió eladott palackjukból csak 400 ezer megy exportra, ennek nagy része Szlovákia és Románia magyarlakta területeire. Varga szerint vannak Magyarországon igen nagy méretű, „hipergazdaságosra állított” pincészetek, amik „nem fogadnak vendégeket, nem tartanak széles szortimentet, nem képviselnek területeket”, de exportra termelnek nagy mennyiséget rendkívül gazdaságosan.

A Zelna is exportál, Barabás Barna szerint a rentabilitáshoz szükség van az exportlábra is. „Évek óta járunk vásárokra, nemzetközi versenyekre nevezünk”, és azt látni, egyre kíváncsibbak, érdeklődőbbek a külföldi kereskedők a magyar borok és az olaszrizling iránt, ami a borászatuk fő fajtája. Viszont közben alakul a közelkülföldi konkurencia, a csehek, horvátok, szerbek is foglalkoznak olaszrizlinggel, amit sokan jobban ismernek a nemzetközi piacokon graševinaként. Ha magyar bor, akkor még mindig a tokaji és a furmint ugrik be a külföldieknek, ehhez fel kéne zárkóztatni a rizlinget is Lukács Lilla szerint. Állítja, a rizlingre azért esik kisebb fókusz, mert a Balaton turisztikai régió, míg Egerben vagy Villányban nagyobb a hangsúly a boron magán, a nemzeti bormarketingben is több szó esik e borvidékekről.

A bormarketingnek 2023 óta saját kormánybiztosa is van Rókusfalvy Pál személyében. Mivel az elégtelen exporttámogatás okán több megkérdezett borásztól is érte kritika az általános bormarketinget, megkérdeztük a – Külgazdasági és Külügyminisztérium alá tartozó – Magyar Bormarketing Ügynökség (MBÜ) Zrt.-t, mit tudtak, tudnak tenni. 2023-ban készítettek egy Nemzeti Bormarketing Stratégiát, amire építve minden évben akciótervet (ami itt letölthető) készít az ügynökség, amiben benne van az is, milyen kampányokat folytassanak, vagy mely expókon jelenjenek meg. A fő gond szerintük is az, hogy a hazai bor termékkínálata nagyon sokszínű, ez „kommunikációs szempontból életképtelen”. Ezért az a döntés született, hogy a tokajit (aszú és furmint), a vulkanikus borokat, az olaszrizlinget, a kékfrankost és a bikavért fogják inkább hirdetni.

A Balatont ebből több is érinti. A vulkanikus talajból származó borok lehetnek az egyik kitörési pont. A vulkanikusság trendi téma – ezt a Drinks Business cikkével is alátámasztották. Ráálltak a borrégió globális pozicionálása során az organikus és bioborászatok népszerűsítésére is. A nyár elején egyeztettek balatoni borászatokkal, és megegyeztek benne, hogy „a régió fő üzenete a Balaton, fő terméke az üzenet mögött a balatoni olaszrizling”. Érdekes nyelvészeti problémára is reflektálnak az új imázsfilmmel, amiben a külföldieknek nehezen megjegyezhető hazai bornevekről is szó van.

Az ügynökség szeptemberben már másodszor szervezte meg a Bor – Hungarian Wine Summitot, amire 150-nél is több borászati szakembert hívtak meg a világból, konferenciákat és tanulmányutakat szerveztek. Utóbbiak fókusza idén a Balaton borrégió volt. Az MBÜ támogatja még a borászatok nemzetközi piacra lépését a Wines of Hungary kampányain keresztül, amik már zajlottak Kínában és Dél-Koreában, tervben vannak Németországban, az Egyesült Királyságban és az Egyesült Államokban is.

Itthon a fiatalok elérése az egyik céljuk, ennek érdekében fesztiválokon is megjelent a Buborékok Nyara kampány, ami a fröccsöt népszerűsíti, azzal a mottóval is, hogy: „Keep it simple – középpontban a fröccs”. A Magyar Turisztikai Ügynökséggel is együttműködnek, hogy a Balaton borrégiót a természeti és kulturális értékeivel együtt tudják megmutatni. PR-vonalon pedig több lapban is megjelent már a hazai vulkanikus boroknak szentelt különszám, amikben a Balaton borrégió is említve van.

Ahogy egyre terjed a meggyőződés, miszerint egy csepp alkohol is káros a szervezetre, a fiatalabbak egyre kevesebbet is isznak. A gyártók és a marketingesek vakarják a fejüket, illetve évtizedekkel ezelőtt akár blaszfémiának is beillő ötletekkel állnak elő, mint az alkoholmentes bor, ami már a Balaton borrégióba is megérkezett.

Az elmúlt száz évben a hagyományos bortermelő országokban csökken, a nem bortermelőkben nő a borfogyasztás Varga Péter szerint. Ahol növekszik a fogyasztás, az az Egyesült Államok és Kína – bár ők mára nagy termelők is lettek –, Oroszország, Lengyelország, Kína, Svédország, Norvégia, Dánia. Utóbbi északi országokban a röviditalok szorulnak vissza, ezért nő a borfogyasztás. Magyarországon szerinte árnyalja a képet, hogy még mindig egészen sokan megtermelik maguknak a saját bort, saját fogyasztásra. Varga Péter szerint az autóvezetés is limitálja a fogyasztást. „Most már csak évi 16-17 liter a fejenkénti átlagos borfogyasztás, ezért is van nehéz helyzetben a magyar borászati ágazat” – magyarázta.

Figula János azt vallja, „kóstoltatni kell, fogadni kell a vendéget, foglalkozni kell vele”, sok olyan rendezvény kell, ami nem szakmabelieknek szól, hanem a borkedvelőknek. Dobosi Győző szerint „túlsznoboskodtuk az egész borszakmát”, és az emberek alig mernek kérdezni a borról, nehogy beégjenek. Azt szeretné, ha az ember bátran leemelne a polcról egy könnyű bort, „hétköznap hazamész a melóhelyről”, és kortyolsz belőle.

Figula Jánossal a református egyház egykori, Balatonfüredre néző borospincéjénél találkoztunk. Ez persze nem csak egy pince, a területen több épület is található, családjuk vallási kötődése miatt is döntöttek öt éve a terület és a 250 éves épületek rekonstrukciója mellett. „Ezeket megvásároltuk, felújítottuk, és tulajdonképpen az volt a célunk, hogy itt újra létrehozzunk egy közösségi teret, és azt visszaadjuk az embereknek” – mondta a tulajdonos. Figuláék 30 hektár saját ültetvényen dolgoznak, de egy-két helyi szőlősgazdával is együttműködnek, vesznek tőlük szőlőt. A családi gazdaságot a szocializmus vége után kezdték el újra felépíteni, ismét felvásárolni a régi családi szőlőket. Régi fajtákat telepítettek, többek közt olaszrizlinget, furmintot, kékfrankost, zenitet, „ilyen szempontból is a tradíciókat őrizzük, ápoljuk”.

Figula János a Szomszéd Kertje étteremmel működik együtt – ami a hajdani Tölgyfa Csárdába költözött Figuláékhoz –, de hagyományos borkóstolókat is tartanak, évi 300-350-et. Minden szombaton, szezonon kívül is, fixen délután négykor tartják ezeket a külön kérésre rendezett kóstolók sokaságán felül. „Nagyon igényes, de lazább stílusú vendéglátás az, ami itt zajlik” – ecsetelte Figula az ars poeticájukat. Az éttermet működtető Tóth Attilát régről ismeri, de ez volt az első közös nyaruk a hajdani csárdában.

A Dobosi Birtokon szállás és étterem is található. Dobosi Győző szerint ez a modell nem csak balatoni, Villányban is a „valamirevaló borászatoknak van vendéglátóegységük és szálláshelyük”. Dobosiék a borkóstolóikból nyaranta mindennap tartanak legalább egyet. „Egy borászathoz kapcsolódó étterem akarunk lenni”, ahova nem úgy ülnek be az emberek, hogy ott isznak egy sört. Szerinte az olyan vendégnek többet fog mondani a Dobosi név, aki egyszer egy borkóstoló után megaludt náluk, a vendégből „két lábon járó reklámtábla” is lehet, aki terjeszti a jó hírüket. Emellett ők rendezvényeket is szerveznek, e-bike-túrákat, dűlőtúrákat lehet bejárni egy QR-kódos rendszer alapján a dűlőik közt.

„Egy borbisztrót nyitottunk 2019-ben, itt, Füred turisztikai területén” – mondta el a fürdővárosi részen lévő vendéglátóhelyükről a zelnás Lukács Lilla. Amikor Füredre jöttek, sok borászat foglalkozott vendéglátással, és ők is érezték, hogy induló pincészetként valahol meg kell mutatniuk a boraikat. A hely organikusan nőtte ki magát: eredetileg borkóstolókhoz adtak tálakat, finger foodokat, tapasokat, mára menő borbisztró lett Michelin-ajánlással, szezonális étlappal. Több megkérdezett borász is elindult a vendéglátás útján, olykor sajátságos ötletekkel: Gyukliéknál a szőlőben lehet piknikezni, Vargáék zenei fesztivált rendeztek a borászat területén.

A balatoni turizmus szereplői régóta mondják, hogy a térség rákfenéje, hogy a két és fél hónapos nyári főszezonon kívül alig van turista a Balatonon. Márpedig a stabil, kiszámítható működést, az egész éves nyitvatartást fix alkalmazottakkal – akik nem mennek ki telente hüttézni Ausztriába – elérni csak úgy lehetne, ha eloszlanának a látogatók.

„Nincsenek ilyen irreális álmaim, soha nem lesz a tél nyár” – mondta az egész éves balatoni idegenforgalomról Dobosi Győző. De ők kitartanak, nyitva vannak „egész évben, mindennap konyhával”, leszámítva januárban egy hetet. Szállásadásban a csütörtök és vasárnap közötti napokra gyúrtak rá, 2025 áprilisában már 76 százalékos volt a foglaltságuk. Dobosi szerint a december–január mínuszos lesz ugyan, de hiszi, hogy az év többi részében tudnak profitot termelni.

„Lehet egész éves Balatonban gondolkodni, lehet próbálkozni, de hiába próbálkozik az ember, hogyha a vendég nem jön ide” – mondta Barabás Barna. Szerinte sok családnak nem fér bele az éves keretébe, hogy egy hét nyaralás után még a Balatonra is elmenjen. A Zelna borbisztrója mindenesetre egész évben nyitva van, kivéve két hetet, amikor a csapat pihen télen. Gazdaságilag nem éri meg nyitva tartaniuk a holtszezonban, a legtöbb vendéglátós „bezárna szeptember végén és kinyitna májusban”. Lukács Lilla szerint Balatonfüreden hiába van milliónyi program és wellnesshotel, az emberek nem jönnek a szezonon kívül. Vagy ha jönnek is, és van nyaralójuk, maximum sétálnak egyet a Tagore sétányon, és a szupermarketben vett alapanyagokból otthon rittyentenek vacsorát.

Sok borászat, bisztró, étterem, büfé tehát csak azért tart nyitva a holtszezonban is ráfizetésesen, hogy a dolgozói ne vándoroljanak el. Ilyenkor lenyelik a békát, hogy ki kell fizetni a béreket (plusz a téli rezsit) a sokkal kisebb munkaterhelés mellett azért, hogy nyáron ne legyen munkaerőhiányuk. A másik opció pedig a magyar dűlőkön zajló ipari forradalom: a kétkezi munkát részben kiváltó gépesítés – és akkor itt körbe is értünk a pályázatok és a rentabilitás kérdéskörével. Gyukli Krisztián azt vallja: „Az egész évben megtartott munkaerő is tud úgy gondolkodni, hogy ha egy csökkentett fizetésért, de itthon marad télen, akkor nem a Skype-on kell látni a gyereket felnőni.” A Dobosi Birtok a munkaerőhiány miatt úgy telepít, hogy „amit lehet, azt gépesítsünk, nem látunk rá más megoldást”. Dobosi Győző szerint a régióban többet kéne fizetni a szőlőmunkásoknak, és el is kellene ezért várni, hogy értsenek a szőlőhöz.

A Balaton-felvidék borászai a problémák egy részével úgy veszik fel a harcot, hogy igyekeznek különböző szervezetekben összefogni. Kiemelkedő ezek közül a zömmel vendéglátósokat és borászokat tömörítő Balatoni Kör, valamint az olaszrizling fajta köré csoportosuló, fiatal borászokból álló Rizling Generáció. Több megszólaló borász is tagja egyik vagy másik ernyőszervezetnek, egyik fő közös termékük az egységes címkéjű BalatonBor, ami csak olaszrizling lehet.

A borászatban kevésbé jártas emberben felmerülhet, miért olasz a rizling, és miért kell ezt termeszteni Magyarországon, ha egyszer olasz. Szinte megsaccolhatatlan a Bor.hu összefoglalója szerint, honnan is származik a mára tipikus közép-európai fajtává lett olaszrizling. A nevén látszik, hogy az egyik fő teória szerint Észak-Olaszországból, de vizsgálatok és a hagyományok alapján felmerült már Spanyolország és Franciaország is. A német welschrieslingnek nevezi, amiben a welsch idegent jelent. Ezzel különböztetik meg a saját, rajnai rizlingjüktől, amihez a névhasonlóság ellenére semmi genetikai köze sincs. Termesztik a környéken Horvátországtól Ausztrián át Csehországig, szláv területen graševinaként is ismert. Magyarországon 3800 hektáron terem, fő területe a Balaton-felvidék, azon belül a Balatonfüred–Csopaki borvidék.

A Zelna Borászat egyik vezetője, Barabás Barna az elnöke a Rizling Generációnak, a Balatonfüred–Csopaki borvidék olaszrizling-termesztő ifjú borásztársulásának. Itt ugyanúgy vannak kéthektáros és 170 hektáros birtokok is, de a szakmai összefogás működik. A Zelna résztvevője a BalatonBor projektnek is, ami a Rizling Generáció és a Balatoni Kör közös terméke. Ez a könnyed, nyári bor jó marketingtermék lehet Lukács Lilla szerint.

A BalatonBor megalkotása után Kovács Tamás, a St. Donat borásza felvetette, hogy lehetne többszintű a borpiramis, hegyek, hegyközségek, települések szerint. A fő fajta pedig ezeken a szinteken is a rizling maradna, „csak az eredettel kell kommunikálni, nem a fajtával”. Így találták ki a BalatonBor feletti HegyBort és a még nem létező, csupán tervezett, dűlőket bemutató csúcsszintet. A BalatonBorok közt vannak déli és északi partiak, badacsonyiak, keszthelyiek, boglári borvidékiek is, a lényeg az egységes stílus. A Rizling Generáció terve, hogy a dűlőket is jobban megmutassák. Ezért találták ki a dűlőtáblás projektet: betonoszlopokon fogják a biciklis, sétáló, autózó turistáknak megmutatni a Balatonfüred–Csopaki borvidéken, melyik dűlőről mit érdemes tudni.

A BalatonBornak Dobosi Győző a projektfelelőse a Balatoni Körön belül. Idén már 100 ezer üveg feletti mennyiségben palackoztak a balatoni gazdák BalatonBort. Dobosi régóta küzd az olaszrizlingért mint fő balatoni fajtáért, amit ki kellene emelni termelésben, kommunikációban, marketingben. Szerinte „aki magyar bort akar inni, az nem magyar chardonnay-t, sauvignon blanc-t meg cabernet sauvignon-t inna”, hanem magyar fajtákat próbálna ki. Dobosi még balatoni borrégiós elnökként azt vallotta, egységesen kell kezelni a Balatont. Példának az olasz proseccót hozta fel, ami 2009-ben kapta meg a most használt eredetvédelmet, azóta minden borász, aki készíti, segítséget kap a technológiában és a marketingben is. Helyi eredetvédelmek már a Balatonnál is vannak, Szentantalfa környékén például a nivegy-völgyi. Közös bort is összeállítottak nyolc borásszal.

Teljesen megváltozott a balatoni éghajlat is – ez a júniusi algásodásból is látszik –, Figula János pedig két fontos változást vett észre: „Az elmúlt húsz évben nyugodtan kijelenthetjük, hogy egy hónappal előrejött a szüret, és ennyivel le is rövidült a vegetációs időszak.” Szerinte az ezredforduló előtt szeptembertől november közepéig tartott a szüret, most augusztus közepétől szeptember végéig. Ez a zsugorodó időablak nem kedvez a minőségi bortermelésnek. Figula szerint a telepítendő fajtákkal és a műveléssel tudnak alkalmazkodni, de „egy telepítés nagyjából ötven évre szól”. Egyre nagyobb a forróság, és most már télen és tavasszal se volt elég csapadék, alig van talajvíz. Próbálnak nagyobb lombot hagyni a szőlőn, hogy árnyékoljon, valamint zöld sávokat hagyni a szőlősorok közt.

Barabás Barna szerint a melegedés mellett nagyon hektikussá is vált az időjárás az utóbbi években. A Zelna borásza úgy látja, 2015-2016 környékén volt pár jó év megfelelő csapadékeloszlással. A 2022-es nagy aszály után mindenki azon gondolkodott, „mit lehetne másképp csinálni, aztán jött egy jó év, és mindenki azt mondta, ugorjuk vissza a megszokott kerékvágásba”. Aztán jött 2024, amikor „már előfordult, hogy kiszáradtak tőkék”. Először a sok eső miatt a lisztharmattal küzdöttek, majd „elzárták a csapot, és szüretig gyakorlatilag semmi”. Már a nagyon korai óráktól nagyon meleg volt sok napon át, felgyorsult a szőlő érése is. Régen az augusztus közepén kezdődő Füredi Borheteken még mindenki arra készült, hogy kezdődik a szüret, tavaly pedig ekkor már bőven benne voltak a betakarításban.

Gyukli Krisztián viszont nem túlzottan aggódik a klímaváltozás miatt. „Az országban elsőként hoztunk létre olyan technikákat, amiket sajnos a mai napig is sokan megmosolyognak” – mondta. Szerinte a „gyógyszer- és vegyszergyártó lobbi” nagyon erős, és sok borászt félelemben tudnak tartani. Hozzátette, amint kicsit elterjed a híre, mondjuk, a peronoszpóra felbukkanásának, sokan rögtön permeteznek, „gondolkodás nélkül fújják ki a növényvédő szereket anélkül, hogy bármiféle analízist végeznének”. Márpedig ha valaki mélységében ismeri a szőlőt, „a talajban lévő rengeteg sok baktériumot, ugróvillásokat, földigilisztákat, cserebogárpajorokat”, az látja, ahogy regenerálja magát a talaj is, a növény is. „Az egyik legnagyobb szlogenünk már tizenöt éve, hogy a természet jó, sem hozzáadni, sem elvenni nem kell semmit.” Ha az ember beteszi a lábát, hiányállapotok lépnek fel Gyukli szerint, ezt próbáljuk kezelni, és könnyebb kifújni a szert, mint megkeresni az okokat. Gyukli maga méri az időjárási adatokat, „legalább húsz évre visszamenőleg van adatsorom”. A mérései alapján jóval több a napos óra és kevesebb a csapadék, mint amit erről a borvidékről tanítanak. Gyukli szerint ők már húsz éve elkezdték azokat a fajtákat telepíteni, amik bírják ezt, hiába nézték annak idején különcnek. „Ezek a fajták tartják a savaikat és szenzációs borokat adnak, úgyhogy nem kell hozzáadni zsákból cukrot, savat, semmit a borokba” – magyarázta Gyukli.

Az éghajlatváltozástól nem független, hogy egyre több kártevő telel át egyre északabbra, új és új betegségek jelennek meg a dűlőkön. Idén az amerikai szőlőkabóca által terjesztett fitoplazmás megbetegedés a fő kihívás. Az először a Muravidéken és a Balatonnál megjelent, mostanra az egész országra kiterjedt aranyszínű sárgaság miatt a helyzet annyira súlyos, hogy a Szent György-hegyen vagy épp Zalában már ültetvényeket is ki kellett vágni. Hosszú hónapok hallgatása után a kormány is megnyilvánult a kérdésben, ősszel már milliárdokat ígért a védekezésre, és a sajtóban is sorra születtek a cikkek a kórról. A védekezés sem tud száz százalékban hatékony lenni, ugyanis az állam előírhatja a kötelező permetezést ilyen válság idején, de ezt nem minden termelő hajtja végre, illetve a gazdátlan, bozótossá vált birtokokon túl tud élni a kabóca.

Dobosi Győző szerint sokkal nagyobb hírverés kéne a járványnak. „A szlovén oldalon mondták a zalai termelőknek, hogy hatalmas probléma van, és ott a szlovén rádió nyomja társadalmi célú üzenetben, hogy védekezzenek a borászok” – mondta. Lendva környékén október közepén a Telex is járt, hogy megtudjuk, miként megy a szlovéniai védekezés.

Gyukli Krisztián a szőlőkabóca miatt se pánikol. Szerinte el kell fogadni, hogy folyamatosan „tolódik északra a klímánk”, hogy a Balatonnál olyan az éghajlat most, mint tizenöt-húsz éve Villányban volt, ugyanakkor „nem a vegyszeres növényvédelem lesz megoldás erre”. Vallja, hogy nem szabad az egyensúlyt felborítani, hanem ökológiai művelést kell biztosítani. „Madárodúkkal, kőrakásokkal, amelyekben a nappali melegben meg tudnak bújni a gyíkok, a siklók”, amik éjszaka portyáznak, és pusztítják a kártevőket. „A cél az, hogy olyan ökoszisztéma jöjjön létre, ahol minden populáció visszajön a szőlőbe” – mondta. Ha zölden hagyjuk a sorközöket, akkor visszatér egy csomó állat, mindennek meglesz az ellensége, „a gép forog, az alkotó pihen, és nekünk ez már működik”.