Eltévedt egy bolíviai vadász az Amazonas dzsungelében, férgeket evett, vizeletet ivott

A jövőben nem kell a vadállatoknak tartaniuk tőle, úgy döntött, hogy felhagy a vadászattal, és szerencsés megmenekülése miatt zsoltárokat fog zengeni.

A 30 éves bolíviai Jhonattan Acosta elszakadt négy barátjától, miközben Észak-Bolíviában vadászott. A BBC története szerint ezután 31 napig bolyongott, de túlélte a kalandot. Mint utólag elmesélte, amikor esett, akkor a cipőjében összegyűlt esővizet itta, amikor nem esett, akkor a vizeletét.

Tartott a jaguároktól és a pekariktól (hatalmas csordában élő, disznószerű, de nem a disznófélék közé tartozó állatok), így óvatosan közlekedett, étrendjét elsősorban kisebb férgek és rovarok jelentették. Olykor azért a papayához hasonló vadon termő gyümölcsöket is evett. Acostát végül egy teljes hónappal az eltűnése után egy helyi lakosokból és barátokból álló keresőcsapat találta meg.

„Hihetetlen, nem hiszem el, hogy az emberek ilyen sokáig folytatták a keresést. Nagyon hálás vagyok Istennek, mert új életet adott nekem”

– mondta könnyek közepette. A vadász 17 kilót fogyott, kificamodott a bokája, és kiszáradt, amikor megtalálták, de az őt meglelő négyfős csoport szerint még ekkor is tudott járni.

Jhonattan Acosta elmondta, hogy nem volt nála sem machete, sem zseblámpa, amikor eltévedt, és olykor találkozott vadállatokkal, köztük egy jaguárral.

Ami pedig a jövőt illeti, Acosta úgy döntött, hogy megpróbáltatásai után végleg felhagy a vadászattal, a jövőben inkább

zenélni fog, hogy dicsérje Istent.

Eközben a rendőrség közölte, hogy azért ők kihallgatnák a túlélő négy barátját, hogy megértsék, hogyan is vált le tőlük a szerencsétlenül járt vadász.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!